Fiatal férfiakat az Egyházba!

„A gyermekek az Egyház jövője.”

Milyen gyakran használunk ehhez hasonló közhelyeket, hogy megindokoljuk, miért kap kiemelt figyelmet egyetlen demográfiai csoport kap a plébánián belül!? Az ifjúsági szolgálatoktól kezdve a vallási nevelésen keresztül az iskolákig a legtöbb katolikus egyházközség korlátozott erőforrásainak nagy részét a fiatalokra fordítja. Elvégre, ha a gyermekek elpártolnak, az Egyház iszonyatos jövő elé néz.

Az Egyház jövője demográfiai szempontból tényleg ijesztő. A fiatalokra fordított minde figyelem ellenére azt tapasztaljuk, hogy mire elérik a felnőttkort, már arccal a kijárat felé állnak, és özönlenek kifele az ajtón… A probléma nem a rossz vagy hozzá nem értő ifjúsági szolgálókkal van; nagyon sok jó és komoly katolikust ismerek, akik
elkötelezetten túlóráznak a fiatalok érdekében, hogy Krisztushoz hozzák őket. Mégis meg kell ismételnem, hogy
ez nem működik! Amint kiszabadulnak a szüleik közvetlen befolyása alól, a gyerekek tömegesen elhagyják az Egyházat.

Mi a probléma, ha nem a figyelem, vagy a hozzáértő, komoly vezetők hiánya? Azt gondolom, hogy Egyházunk jelenlegi modellje a mai fiatalok elérésére végzetesen hibás.

Tudom, hogy ennek még a felvetése is felbőszíti a gyerekekkel foglalkozó katolikusokat, ennek ellenére a jelenlegi modell nyilvánvalóan kudarcot vall. Valamilyen oknál fogva az ifjúsági szolgálatunk egy szent tehén. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a kegyetlen valóságot, hogy katolikusok milliói nőnek fel és hagyják faképnél az Egyházat, és ezt nem egyszer egy „jó” ifjúsági szolgálatban való részvételt követően teszik.

Biztos, hogy sok ifjúsági program igazhitű és nagyon jószándékú. Ezt szeretném kihangsúlyozni. Akkor miért távoznak mégis a fiatalok? És hogyan tudjuk ezt megváltoztatni?

A válasz megleléséhez először meg kell néznünk, mi minden befolyásolja ma egy gyermek döntését abban, hogy gyakorolja-e a katolikus hitét a tinédzser évei után.

A legnagyobb hatással a szüleik vannak rájuk. A Pew Research Center nemrég készült tanulmánya felhívja rá a figyelmer, hogy azok között, akik egyszerű vallásos környezetben nőttek fel, a család vallásos elkötelezettsége szorosan összefügg azzal, hogy valaki megőrzi-e hitét a felnőttkorba lépvén. Azok a felnőttek, akik azt mondják, hogy a vallás nagyon fontos volt a családjuk számára a nevelkedésük során, és akik otthon gyakran vitattak meg vallási témákat, nagyobb eséllyel fognak felnőttként is szüleik vallásához tartozni, mint mások.

Ott, ahol a családban „nagyon fontos” a vallás, az esetek 73 százalékában a gyerekek is katolikusok maradnak a szülői ház elhagyása után is. Ha ez „nem igazán” vagy „egyáltalán nem” volt fontos, csak 38 százalékuk maradt katolikus. Ez vélhetően nem meglepő a legtöbb, fiatalokkal foglalkozó embernek — mert tapasztalatból tudják. Ezért keresnek alkalmakat a szülők bevonására az ifjúsági tevékenységekbe. Mindazonáltal a modell továbbra is a gyerekeket veszi célba – a szülők lényegi bevonása nélkül.

A kutatások kifejezetten rámutatnak az apa hitének létfontosságára. Egy 2000-es jelentés a Population Studies Magazinban arra a következtetésre jutott, hogy „mindenek felett a családapa vallási szokásai határozzák meg a gyermekek jövőbeli jelenlétét a templomban vagy a hiányát onnan.” Ezt írja: „..ha az apa nem jár templomba — függetlenül attól, hogy felesége mennyire mélyen hívő —, 50 gyermekből csak egy lesz rendszeres imádkozó. Ha az apa rendszeresen jár, az anya szokásaitól függetlenül a gyermekek kétharmada-háromnegyede lesz templomba járó (rendszeresen vagy rendszertelenül).

Azoknak a gyerkeknek csak 2 százaléka fogja hitét gyakorolni, akiknek az ezt apja nem tette! Tehát világos, hogy az apák drámai hatással vannak gyermekeik jövőbeli vallási szokásaira, jobban, mint bárki más, és ha a plébániák azt akarják, hogy a gyermekek megtartsák hitüket a felnőttkorban (ami az ifjúsági szolgálat célja), nem a gyermekekre kell összpontosítaniuk, hanem az apákra.

Még ha adatok is támasztják alá ezt a következtetést, ösztöneinkkel akkor is valahogy ellenkezik, hogy a gyerekek eléréséhez ne a gyerekekre magukra, hanem az apákra figyeljünk. Mégis ez a megváltás bibliai módszere.

A Bibliában mindig, amikor Isten egy embercsoporttal dolgozik, jellemzően nem az egész közösség, hanem egy közvetítő felé fordul. Gondoljunk Ábrahámra, Mózesre vagy Dávidra: mindegyikük egy jóval nagyobb csoportot képviselt. Isten először mindifather g erre az egy férfira volt hatással és őt vonzotta Magához, majd hagyta, hogy ez a személy hasson a csoportra, melyet vezetett és képviselt.

Szintén ez az alapvető mód, amelyben a Katolikus Egyház működik: püspökeink és papjaink vannak, akik különleges kegyelmeket és hatalmat kapnak arra, hogy a világiakat közelebb vonják Krisztushoz.

Az apa a „közvetítő” — a „pap” — a családban, az otthoni egyházban. Ezért társadalmilag és teológiailag egyaránt indokolt az apákra összpontosítani a gyermekek megmentése érdekében.

Hogyan fogjunk hozzá? Milyen gyakorlati lépéseket tegyen egy plébánia annak érdekében, hogy befolyásolja az apákat?

Sokan mondhatnak most erre közismert ötleteket, mint például férfi bibliakör, vagy egy apacsoport. Azonban mindezek, bár hasznosak lehetnek, nem elegendők, mert azokat a férfiakat támogatják, akik már erősek a hitben, de nem adnak hitet a többinek, vagy és nem is teszik azt vonzóvá számukra.

Ha azon vagyunk, hogy magunkra irányítsuk és megtartsuk az ifjú apák figyelmét, az egyházközségeknek több gyökeres változtatást kell végrehajtaniuk. Ezzel biztosan sok vitát fogok kelteni, de meg kell kérdeznünk magunkat: sikerrel akarjuk-e átadni a hitet a következő nemzedéknek, vagy megelégszünk a jelenlegi helyzet fenntartásával?

A legelső tennivaló a legtöbb egyházközségben megtalálható jelenlegi légkör elpusztítása, mely csak a 70-es évek meleg férfiai számára vonzó. Már pusztán belépni is férfiatlanító élmény a legtöbb külvárosi katolikus egyházközségbe, ha az építészetre, a zenére, a nemezelt lobogókra, az erőtlen szentbeszédekre vagy a hajlott korú női áldoztatók seregére gondolunk. Miféle önérzetes hímet érdekelne ez, ha nem lenne már eleve olyan erős hite, hogy meg tudja látni mindezek mögött a lényeget? Az egyházközségek öntudatlanul is erős üzenetet küldenek: a fiatal, nemzőképes férfiakat nem látjuk szívesen!

Mit lehet tenni, hogy ez megváltozzon?

Íme hét javaslat (köszönettel John Zmiraknak, aki egy párat ajánlott nekem ezek közül):

1) Intézményesítsük az ad orientem imádságot! A férfiak szívesebben követnek egy vezért a csatába, minthogy egy asztal körül ülve cseverésszenek. Amikor egy pap vezeti a népét az imádságban, nemcsak lélekben, de testének tájolásával is arra ösztönzi a férfiakat, hogy kövessék őt, a férfiak pedig rajonganak ezért a hívásért.

2) Biztosítsuk, hogy csak férfiak és fiúk legyenek az oltár körül. Sok egyházközségben csak egyetlen férfi van a szentélyben: a pap. Az oltárszolgák mind lányok és az áldoztatók is nők. A férfiak természetükből fakadóan nem hajlanak a nők követésére, míg a nők követni fogják a férfiakat. A nők látványa az oltár körül riasztó és nőiesítő üzenetet küld a legtöbb férfinak.

3) Gondoskodjunk a csendről a szentmisék előtt és után! Ha hosszas tereferélés hangjára térünk be a templomba, azt jelzi nekünk, hogy ezek az emberek nem veszik komolyan a misét. A férfiak olyan hitet akarnak, ami minden másnál komolyabb. Nem társaskört keresnek — inkább valami olyat, amire az életüket tehetik fel. Jól öltözött szolgálóknak kellene udvariasan figyelmeztetni a beszélgetőket mise előtt és után, hogy legyenek csöndben.

4) Hagyományos egyházi énekeket énekeljünk, ne a 70-es évek népszerű gitáros énekeit! A férfiak olyan énekeket akarnak hallani, amik gyönyörűek és nagyobb magasságokra ösztönzik őket, nem a Kumbaya ezeregy változatát.

5) Szervezzünk olyan férficsoportokat, amik kézzelfogható, gyakorlati tevékenységekre összpontosítanak! A legtöbb férfi nem akar egy csoportban üldögélni és megosztani az érzéseit egy bibliai idézettel kapcsolatban. Tenni akar! Legyenek tehát szolgáló férficsoportok, amik projekteket végeznek, mint például munka egy leveskonyhán, fenyőfák felállítása karácsonyra, ima egy abortuszklinika előtt, vagy egy szentély építése az egyházközségi telken. Egy ilyen csoportot a papnak kell kísérnie, aki összeköti tevékenységüket katolikus férfiúi lelkiségükkel.

6) Kívánjunk áldozatot! A férfiak nem akarják szünet nélkül azt hallgatni, hogy „csak legyél kedves”. Azt akarják, hogy mélyebb hitre hívják őket, gyakorlati és kézzelfogható kihívásokkal. Hívjuk hát őket igazi áldozatok megtételére, mint például böjt péntekenként vagy hideg zuhany vétele engesztelésül a bűnökért és a lelkek megmentésére.

7) Mondjuk ki, ahogy van! Hagyjuk a finomkodást! Szálljunk szembe a katolikusellenes világiassággal, amit a modernizáció kényszerít ránk, és nevezzük nevén az Egyházban uralkodó válságot! Úgy tenni, mintha nem lenne burjánzó romlottság az Egyház legmagasabb szintjein, csak gyáva talpnyalónak láttat, nem pedig Krisztus bátor tanítványának, akit a férfiak hajlandók követni.

Ha azt akarjuk, hogy a hit holnap is túléljen, kötelességünk az apák után menni. Még ma. Nem lesz könnyű. Az egyházközségeknek meg kell változtatniuk a teljes gondolkodásukat a gyerekek lelki segítése terén, a súlypont áthelyezésével a fiatalok megszólításáról az apák visszahozására a hitbe. Csak ekkor lesz a következő nemzedéknek esélye. Ha megmentjük az apákat, megmentjük a fiatalokat, és megmentjük az Egyház jövőjét.

Fordította: Kósa Gergely, 2020. április 20-án.
Forrás: No Church for Young Men, Crisis Magazine

A fordító megjegyzése: Ezt a cikket az Egyesült Államokban írták. Vajon mennyire ismerünk rá a benne foglaltakban az itthoni viszonyokra? Kommentjeitekben várjuk a véleményeteket.

A cikket írta: Eric Sammons (2020. január 9.)
Eric Sammons korábbi evangéliumi keresztény, aki 1993-ban tért meg a Katolikus Egyházba és több, mint két évtizede vesz részt evangelizációs törekvésekben. Szabadúszó író, szerkesztő és számos könyv szerzője, mint például a The Old Evangelization: How to Spread the Faith Like Jesus Did (Catholic Answers, 2017) és a Holiness for Everyone: The Practical Spirituality of St. Josemaría Escrivá. A Franciscan egyetemen a teológia mestere címet szerezte. Követhető angolul Twitteren, mint @EricRSammons és „Swimming Upstream” című weboldalán az ericsammons.com címen.

A fordító kiegészítései:
Pew Research Center: Washingtoni székhelyű társadalomtudományi intézet. Közvéméleményt mérnek fel, népességet kutatnak, tartalmakat elemeznek tényfeltárás céljából, véleményformálás nélkül.
Population Studies: Demográfiai folyóirat az Egyesült Államokban
Ad orientem: Latin kifejezés, melynek jelentése „kelet felé”. A keresztény világban egy bizonyos liturgikus elhelyezkedést jelöl. Nem elsősorban az égtáj határozza meg, hanem hogy minden résztvevő egy irányba, Krisztus felé fordul, aki a kelő Naphoz hasonlóan eljön és világossága elűzi a sötétséget.

Fotó: Szeminaristák Barcelonában 1900 körül reverendában, grecában és szaturnusz-kalappal. (Forrás: Brighton Oratory)

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Add meg elérhetőségedet, ezzel is segíted a szervezet munkáját, így tudunk értesíteni a projekt megvalósulásáról.

• Támogatás rendszeressége*
  • Havi támogatás
  • Egyszeri támogatás
• Támogatás összege*
  • 1000 Ft
  • 3000 Ft
  • 5000 Ft
  • Egyedi összeg
• Támogatás összege*
  • 1000 Ft
  • 3000 Ft
  • 5000 Ft
  • Egyedi összeg
• Egyedi összeg*
• Egyedi összeg*

• Név*
  Vezetéknév Keresztnév
• Email*
• Személyes üzenet
• *
  • Elfogadom a Támogatási, adatkezelési, és adattovábbítási feltételeket
• Az Ön által adományozott összeg
  0 Ft
• Email
  Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.

Δ

Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).

Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005