Regisztráció



A jelszavát emailben elküldtük.

<< Káptalan Almodovarban, Keresztes Szent János életrajzának folytatása

Az egykorú krónikások szerint Calvario pusztaságát mintha csak a szemlélődők számára teremtette volna az Isten. Calvario egy kis tanya volt, kis kápolnával, körülvéve konyhakerttel és szőlővel. A kolostornak mintegy 30 lakója volt, akik jól ismerték az ínséget. Ebből a boldog magányból igyekezett János atya átvezetni fiait a misztikus egyesülésre. Nyersen ették a füveket, melyeket a ,,szakértő” megszagolt és jónak talált. Alfonz testvér vezetgette az öszvért, s szedett azon növényekből, melyekből az evett. Sokan azt kívánták volna, hogy egyáltalán ne legyen főzés. Ünnepeken csináltak valami levesfélét kenyérbélből, s megfűszerezték olajjal, fokhagymával, és spanyol borssal. Akadtak többen, akik még ezt a kis könnyítést is fölöslegesnek tartották János atya idejében.

Rozmaringból készült gyékényen aludtak, napokon keresztül nem ettek meleg ételt. Megelégedtek a kenyérrel és gyümölccsel, néha csak füvekkel. Kármel szentje a lelki dolgokra fektette a fôhangsúlyt. A szerzetesek állandóan ciliciumot viseltek, hosszú órákon keresztül imádkoztak, tekintet nélkül nappalra vagy éjszakára. Az egyik szerzetes egyfolytában 18 órát töltött a házi kápolnában, egy másik pedig egy éven keresztül nem vette le a vezeklőövét.
    
János atya nem akarta eltörölni ezeket a vezeklési gyakorlatokat, hanem csak mérsékelni akarta azok szigorúságát. Az volt a véleménye, hogy a túlzott követelmények letörik az ember bátorságát. Ő a hitnek, a szeretetnek és a bizalomnak a lelkületét akarta kifejleszteni, ami ott ismeretlen volt. Ő maga is rozmaring kötegeken aludt, melyek venyigével voltak összekötve fonott formában. Mikor úgy adódott, hogy egy gyékénnyel leborított tábori ágyat kellett használnia, lehúzta a gyékényt és a csupasz deszkán aludt. Ebédje gyakran andalúziai kenyérdarabokból állt, hozzá egy kis csésze erdei füvekbôl készített zöldséglevessel. Néha a füvek annyira keserűek voltak, hogy azokat félig megfőtten ki kellett nyomni, szét kellett morzsolni, mielőtt véglegesen beletették volna a fazékba. Egy alkalommal egy egész hónapon át fogyasztották ezt a ,,keserű táplálékot”, amint azt a
testvérek nevezték. Néha még a kenyér is hiánycikk volt számukra. Egy alkalommal ebédre szólt a harang. A testvérek összegyűltek az ebédlőben, de semmi sem volt az asztalon, minthogy a kolostorban nem volt kenyér. Mint általában, elmondták az asztali áldást, majd asztalhoz ültek. Evés helyett a házfőnök arra buzdította őket, hogy örömmel viseljék el ezt a szegénységet, hiszen azért jöttek a kolostorba, hogy kövessék az Üdvözítőt szegénységében. Ezután mindannyian ismét felálltak, anélkül, hogy egy falatot is ettek volna. Mintegy két óra telt el, amikor a kapus testvér a házfőnöknek levelet hozott, melyet nem sokkal előbb kapott egy férfitől, aki akkor érkezett a kolostorhoz. János atyának könnybe lábadtak a szemei. A kapus megijedt, mert azt hitte, hogy valami rossz hír van a levélben.

János atya azonban így szólt hozzá: ,,Testvér, azért sírok, mert az Úr annyira könyörületes hozzánk, hogy ma nem tudunk hosszasan böjtölni, mert máris küld nekünk élelmet.” Rövid időn belül megérkezett a kenyér- és lisztküldemény. Ugyanazon este egy ubedai hölgynek az inasa is megjelent két málhás állattal és élelmet hozott a testvérek részére, anélkül, hogy bárki tájékoztatta volna az adakozót szükségükről. Ők ebben Isten kezét látták és dicsérték Őt jóságáért.
    
Megihletve a kolostort körülvevő környezet szépségétől, János atya szívesen vezette ki testvéreit elmélkedésre a szabad természetbe, a sziklák közé és a ligetekbe. Itt az elmélkedési pontokat nem könyvből olvasta fel, hanem ráirányította figyelmüket környezetük természeti szépségeire. Ezután arra szólította fel őket, hogy szétszéledve a szabad természetben végezzék el elmélkedésüket. Máskor közös munkára mentek ki a szőlőbe vagy a veteményes kertbe. De ő nem csak imádságra és munkára, hanem egy kis üdülésre, sétára és pihenésre is kivitte őket a kolostorból. Sétáikra elkísérhették őket a laikusok is; a konvent barátai. Keresztes Jánosnak szigorúsága mellett szerető szíve is volt, és ilyen alkalmakkor megengedte, hogy a vendégek által hozott kedvenc falatokat társai elfogyasszák. Ő azonban nem élt ezekkel a kedvezményekkel.
    
Előszeretettel végezte a legalantasabb munkákat is. Látogatói gyakran akkor lepték meg, mikor a konyhában mosogatott. Szabad idejében szívesen faragott. Egy neki tulajdonított, csontból faragott koponya, komoly művészi képességéről tanúskodik. Meleg, közvetlen kapcsolatot fejlesztett ki a kolostor barátaival. Ezek gyakran fordultak hozzá, hogy megbeszéljék vele problémáikat. Ilyen beszélgetések alkalmával sokszor kérték arra, hogy beszéljen börtönélményeiről.

Visszaemlékezéseiben mindig dicsérte a kereszt szépségeit és a szenvedés értékét. Elmondta, hogy mennyire szeretne még többet szenvedni Krisztusért, hogy engeszteljen bűneiért. Néha elôfordult, hogy közben teljesen elmerülve Istenben, mintegy "kiesett" a beszélgetésből.
    
Ebben az időszakban idejét a közösség vezetésén kívül főképpen két munka kötötte le. Az egyik: ő volt a beasi nővérek gyóntatója; a másik: itt fogalmazta meg néhány írását. Ebben az idôben dolgozott "A Kármelhegy útja” című művén.
    
Terézia nagyra értékelte János atyát. Erre jellemző az a levél, melyet 1578 decemberében írt Jézusról nevezett Anna anyának. Hadd idézzünk belőle néhány részletet: ,,Nevetségesnek tűnik nekem leányom, hogy ön minden ok nélkül panaszkodik, hiszen atyám, Keresztes János, egy mennyei és Istennel eltelt férfi van önöknél… Egész Kasztíliában nem találtam egyetlen lelki vezetőt, aki olyan haladásra tudna serkenteni a tökéletesség útján. …Gondolja meg, hogy ezen szent által nagy kincs birtokában vannak. A beasi ház összes nővérei tárgyalják meg és közöljék vele lelki problémáikat. Meg fogják látni, hogy milyen előrehaladást fognak elérni… Biztosíthatom Önt, hogy nagy szerencse lenne rám nézve, ha ő itt lehetne… Mert igen magasan áll a belső lelki utak dolgában, s hozzá benne a legszélesebb körű tapasztalat egyesül a mélységes tudománnyal. Az avilai nővérek, akik hozzá voltak szokva tanításához, igen nehezen nélkülözik. Adjanak hálát Istennek, hogy olyan közel vezette őt Önökhöz… Tudom, hogy mekkora benne a szolgálatkészség; ő mindig kész lesz Önökhöz elmenni, ha szükségük lesz rá.”
    
János atya minden szombaton meg is tette az utat gyalog Calvarióból Beasba. Ott még szombaton megkezdte a gyóntatást és folytatta vasárnap is. Nem sietett vele, mert feladatának tekintette, hogy ne csak feloldozza a nővéreket, hanem elômozdítsa lelki életüket is. Gyónógyermekeinek lelkét nem sablonosan vezette, hanem alkalmazkodott mindegyiknek képességéhez és lelki igényéhez.
    
A nővérek szívesen hallgatták oktatásait. Ha megtudták, hogy tanításrare készül, örömmel hagytak el minden mást: az üdülés perceit, a pihenést, az utolsó falatokat az ebédlőben, hogy le ne késsenek róla. Az ilyen különösen őszinte megnyilvánulások számára is gondolat ébresztők voltak. Így írta meg a ,,Szellemi páros ének” utolsó öt versszakát. Voltak nővérek, akik ezeket az előadásokat, illetve beszélgetéseket jegyzetelték. Ezek részben fennmaradtak, melyekből megállapítható, hogy a beasi beszélgetésekben a Kármelhegy útja és A lélek sötét éjszakájának alapvető gondolatait fejtegette. A szóbeli oktatásokon kívül, tanította a nővéreket írásban is. Calvarióba való visszatérése előtt gyakran hagyott a nővéreknek – mindegyiknek személyre szólóan – papírra írva egy-egy mondatot, lelki buzdítást, eligazítást. Ilyen tanítást készített Magdolna nővér számára, amikor egy vázlatszerű rajzban megörökítette a Kármel hegyére vezető szűk utat.
    
Más alkalommal enyhíteni akarta a velős mondások szigorát, ezért otthagyta a nővéreknél költeményeinek kis füzetét. Ennek versei misztikus tanításának legragyogóbb bizonyságai.
    
Ha a nővérek lelki vezetésével kapcsolatos feladatait elvégezte és még maradt ideje, akkor javítgatta a templom oltárait. Kőműves munkát végzett, helyre hozta a cellák falait és padlózatát, vagy gyomlált a nővérek kertjében. Soha sem volt tétlen, és semmi sem volt számára jelentéktelen. Hétfőn, miután elvégezte feladatát, visszatért saját kolostorába. Ott egy kicsi, szegényes cellában lakott, melynek berendezése mindössze egy kevés szalmával leterített priccsből és egy asztalból állott. A falon kereszt függött. Az asztalon halálfej, korbács és egy vagy két könyv volt. Beasi útjai kivételével ritkán és csak akkor hagyta el a kolostort, amikor lelkipásztori okokból a környező falvakba kellett mennie. Egy alkalommal ördögűzés céljából.

>> Zárda alapítás Baezában
 

 
Gondold el, hogy minden újságért fizetni kell, mi is várjuk a te önkéntes adományodat, ha meg tudod engedni magadnak :-)
> a metropolita.hu NEM ENGEDÉLYEZ reklámokat
> vannak terveink új oldalak létrehozására: kifejezetten a papi hivatásról, illetve imakampány oldal, ahova beírhatjátok sürgős szándékokat és válaszhattok imaszándékot (hasonlóan az adományoldalakhoz..)
> EGYETLEN anyagi forrásunk a ti adományotok
Ft

Állítsd be mennyit szeretnél adományozni

Fizetési mód választása
Személyes adatok

Metropolita Egyesület
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428
Adószám: 18876842-1-41
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Köszönjük adományozási szándékát

Metropolita Egyesület
1024 Budapest
Ezredes utca 13.

Összes adomány: 1500Ft

Hasonló bejegyzések

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.