Aki tökéletes akar lenni….részlet Avilai Teréztől

"Nagyon sokszor mondtam már, s most írásban hagyom nektek emlékeztetőül mindenkorra, hogy ki tökéletes akar lenni, ezer mérföld távolságra kerülje az ilyen okoskodást: "igazam volt" - "jogtalanul jártak el velem" - "nem volt igaza annak, aki így tett velem", stb. Isten mentsen meg bennünket az ilyen gondolatoktól! Az, aki nem akar más keresztet elviselni, mint az olyant, amelyet alapos okadatolással és jogosan tesznek a vállára: az menjen Isten hírével (ti : a kolostorból - a szerk). Menjen vissza a világba, bár attól félek, ott sem részesül majd jogos bánásmódban. Vagy talán azt hiszitek, hogy többet szenvedtek annál, amivel Istennek tartoztok?  Micsoda gondolkodás volna ez? én igazán nem értem. Szerintetek talán jogos dolog volt az, hogy az édes Jézusnak annyi sértést és kínzást kellett szenvednie; hogy úgy bántak vele; hogy annyi igazságtalanságot követtek el rajta?

Ha valami nagy megtiszteltetésben van részünk, vagy ajándékot kapunk, vagy jól bánnak velünk: akkor helyén van az ilyen tiltakozás, mert az igazán ellenkezik a józan ésszel, hogy ezen életünk folyamán részesítenek bennünket ilyenekben. De hogy miképpen beszélhetünk mi sérelmekről - mert így nevezik azokat a dolgokat, amelyek éppen nem sértenek meg bennünket - nem tudom felfogni. Mert vagy jegyesei vagyunk a nagy Királynak, vagy nem. (ti. az Egyház: Krisztus jegyese - a szerk) Ha azok vagyunk, akkor kérdem, vajon melyik az az előkelő nő, aki nem vállalná el szívesen a maga részét azokból a sérelmekből, amelyekkel jegyesét illetik, bármennyire kedve ellen legyen is a dolog egyébként. Mert végre is meg kell osztanunk vele úgy a dicsőséget, mint a gyalázatot. Micsoda esztelenség volna, ha valaki csak arra volna hajlandó, hogy majd az uralkodásban osztozik vele, de a gyalázatból és a szenvedésből ne akarná magára venni az őt megillető részt. Ne engedje Isten, hogy így gondolkozzunk, hanem ellenkezőleg, az érezze magát a legboldogabbnak, akit valamennyinél kevesebbre becsülnek. S ez valóban így is van, mert ha úgy viseli el ezt a bánásmódot, amint illik elviselnie, kijut neki a dicsőségből úgy ebben, mint az örök életben. Higgyétek ezt el nekem.

Azaz, hogy mit is beszélek: ne nekem higgyétek el, mert hiszen maga az örök Bölcsesség mondja ezt."

  1. Avilai Szent Teréz
  2. Avilai Szent Teréz nagyszerű jelleméről
  3. Avilai Nagy Szent Teréz
  4. Kis Teréz a bizalomról
  5. Avilai Szent Teréz versei

“Mondok neked néhány dolgot, felfogóképességednek megfelelően, hogy némiképpen megértsed, milyen diadalmas volt az égbe való ünnepélyes bevonulásom, és felmagasztalásom. Egyetlen emberi lélek sem képes azt úgy megérteni, amint valójában történt.”

- Ne felejtsétek el, hogy minden erényt gyakorolnotok kell, amit tanítottam nektek, miközben veletek voltam. Viseljetek el mindent türelemmel. Így megőrzitek lelketeket, és senki sem tudja elvenni a kegyelmet lelketekből.

Meghívjuk testvéreinket, hogy imádkozzanak velünk május 18 – 26 –ig, Pünkösd előtti szombatig, a Szentlélek ajándékaiért:
• Minden papért és a Klérusért
• Szeretett pápánkért, XVI. Benedek pápáért
• Szent Egyházunkért

A kapucinusok minden elmélkedni vágyó, a Szentlélek felé fordulni akaró hívőt várnak!

A keresztény halál: az élet kezdete
Gondolatok az elmélkedéshez
A halál olyan esemény, mely az egész embert érinti, mint természetében, mind személyében. Az ember értelmetlenül áll a halál kikerülhetetlen ténye előtt. Csak a hit ad eligazítást, amikor a halált az emberiség erkölcsi katasztrófájából vezeti le.
A halált úgy is fel lehet fogni, mint amiben az ember testi mivolta […]

"Egy test vagytok sokan!"
Gondolatok az elmélkedéshez
"Az Egyház azért van, hogy Krisztus országát az Atyaisten dicsőségére a föld végső határáig elterjessze, és így minden embert részesítsen a megváltásban és az üdvösségben." /II.Vatikáni Zsinat, A világiak apostolkodása 2./
Ezt a feladatot az egész Egyháznak vállalnia kell, tehát nemcsak azoknak, akik különleges elhivatottságuk által erre rendeltettek. A világiaknak is, […]

Tekintsetek rá nagy szeretettel. Mindenben rendeljétek alá magatokat neki. Sok nagy kegyelmet kaptok rajta keresztül. Hirdessétek az egész világnak isteni Anyaságát és szűzi érintetlenségét.

Annak az esélye, hogy egy tanár, edző vagy más olyan személy, akire a gyermeket rábízzuk molesztálja a fiatalt, hatvanszor nagyobb, mint az, hogy egy pap.

Szenvedélyes, forrófejű, csupa nemes érzelem, egy mély bukás terhével. Azt tagadta meg, Akiért később szörnyű kínok között adta az életét. Ő a mi első PÁPÁNK.

Ó Jézus, árva csendben az ajtón kívül állsz,
Bejönnél már, de némán kulcsfordulásra vársz…

METROPOLITA KÖZÖSSÉG



Ha elfelejtetted a jelszavad, katt ide!

Regisztrációhoz kérjél meghívót az email címed megadásával!


Meghívó kérése
 
 
A Fórumozáshoz jelentkezz be az oszlop tetején!
"Az élet csak visszafelé érthető meg, de előrefelé kell élni!"
Kierkegaard
 
Cikkeinket a következő oldalak szemlézik:
RSS24    Hirlapom