Neked szenteljük magunkat, Szeretet Királynője– ELSŐ HÉT/2. nap

< Előszó
< Bevezetés

ELSŐ HÉT – Ismerjük meg önmagunkat!

Az olvasmány és az elmélkedés előtt:
A Szentlélek segítségül hívása
Lelkiismeret-vizsgálat. Bánat-ima…
A rózsafüzér – tanácsolt – napi elimádkozása

Az olvasmány és elmélkedés után:
Lorettói litánia
Magnificat

MÁSODIK NAP
A Szentlélek fénye tegyen képessé minket arra, hogy beismerjük minden bűnünket
(Szívünket a beismerés alázatossá és megtörtté teszi)
Jézus tekintetének végtelen irgalma könnyekre indítja Szent Pétert, miután háromszor megtagadta Őt (Lk 22,61), és az Úr feltámadása után is, miután háromszor vallotta meg, hogy szereti Őt (Jn 21,15-17)

Szentírás
(Róm 7,14-25)
Tudjuk ugyanis, hogy a törvény lelki, én azonban testi vagyok, rabszolgája a bűnnek. Magam sem értem, hogy mit teszek. Mert nem azt teszem, amit akarok, hanem azt teszem, amit gyűlölök. De ha azt teszem, amit nem akarok, helyeslem a törvényt, hogy jó. Így már nem is én cselekszem azt, hanem a bennem lakó bűn. Tudom ugyanis, hogy a jó nem lakik bennem, azaz a testemben; mert megvan bennem az akarat a jóra, de a jót megtenni nem tudom. Hisz nem teszem a jót, amelyet akarok, hanem azt teszem, amit nem akarok, a rosszat. Ha pedig azt cselekszem, amit nem akarok, már nem én teszem azt, hanem a bűn, amely bennem lakik. Így tehát én, aki a jót akarom tenni, azt a törvényt találom, hogy a rossz áll hozzám közel; mert belső emberi voltom szerint gyönyörűségemet találom Isten törvényében, de más törvényt érzek tagjaimban, s ez küzd értelmem törvénye ellen, és a bűn törvényének foglyává tesz, amely tagjaimban van

Üzenet
(San Martino 98.12.8)
Áldjuk az Atyát!
Gyermekeim, az igazság ideje, Isten ideje
elközelgőben van.
Szeplőtelen Szívemen áthaladva, a Szentlélek a Szeretet
Új Pünkösdjeként fog kiáradni az emberiségre.
Erre a nagy áthaladásra minden ember,
megbánva minden bűnét, őrködve készüljön fel.
Drága gyermekeim, ti bizalommal fogadtatok,
nem tettétek gúny tárgyává meghívásomat,
hanem kicsivé, alázatossá váltatok.
Ó, hányan lesznek azok, akik anyai Szívemnek szentelték
magukat, s ezért különleges szeretetemet fogják élvezni,
és ezeké lesz az Atya Országa, ahol én is ott leszek,
hogy fogadjalak titeket!
Ma mindnyájatokat magamhoz ölellek és megáldalak!

Elmélkedés
Montforti Grignon Szent Lajos Mária: A tökéletes Mária-tisztelet
El kell hagynunk rossz hajlamainkat

(78. cikkely)
A tökéletesség elérése érdekében, amely csak a Jézus Krisztussal való egyesülésünk által érhető el, legsürgősebb faladatunk, hogy a bennünk lévő gonoszságtól megszabaduljunk, különben az Úr, aki végtelenül tiszta, és a legkisebb foltot is végtelenül gyűlöli a lelken, eltaszít bennünket szemei elől és nem egyesül velünk.

(79. cikkely)
Hogy magunkat önmagunktól megszabadítsuk, elsősorban is a Szentlélek megvilágosítása által jól meg kell ismernünk természetünk romlottságát, minden jóra való képtelenségünket, minden dologban való gyengeségünket, mindenkori állhatatlanságunkat, méltatlanságunkat
minden kegyelemre, romlottságunkat minden tekintetben. Ősszüleink bűne mindnyájunkat megmérgezett, átjárt, áthatott és megrontott, amint az élesztő az egész tésztát átjárja, áthatja és megrontja. Személyes bűneink, halálosak vagy bocsánatosak, melyeket elkövettünk, még ha Isten már el is engedte és meg is bocsátotta azokat, csak növelték szenvedélyeinket, gyengeségünket, állhatatlanságunkat és romlottságunkat, és rossz következményeket hagytak hátra lelkünkben. Testünk annyira romlott, hogy a Szentlélek a bűn testének nevezi; testnek, mely bűnben fogantatott, bűnben tápláltatott, és csak bűnre képes, mely ezerféle betegségnek van alávetve, napról napra gyarlóbb és nem terem mást, mint tisztátalanságot, férgeket és rothadást. Lelkünk testünkkel egyesülve annyira testi lett, hogy szintén testnek nevezik: «Minden test megrontotta útját…» (Ter 6,12) A mi örökségünk csupán a büszkeség, szellemünk elvakultsága, szívünk keménysége, lelkünk gyengesége és állhatatlansága, az érzékiség, lázongó szenvedélyeink és a test betegségei. Természetünknél fogva büszkébbek vagyunk a pávánál, jobban a földhöz tapadunk a varangyos békánál, rútabbak vagyunk a bakoknál, irigyebbek a kígyónál, falánkabbak a sertéseknél, haragosabbak a tigriseknél, lustábbak a teknősbékánál, gyengébbek a nádszálnál és állhatatlanabbak a szélkakasnál. Alapjában véve nincs egyebünk, mint a semmiség és a bűn, és
nem érdemlünk semmi mást, mint Isten haragját és az örök kárhozatot.

(80. cikkely)
Így hát van miért csodálkoznunk azon, ha Urunk Jézus azt mondja, hogy annak, aki Őt követni akarja, le kell mondania önmagáról, a saját életéről, mert az menti meg életét, aki gyűlöli azt, és elveszíti, aki szereti azt? (Mt 16,25; Lk 9,24; Jn 12,25)

Krisztus követése 3/20
Beismerni a saját gyengeségeinket

Fejemre vállalom bűnös voltomat, Uram, megvallom előtted gyarlóságomat. Sokszor csekélyke dolog is lever és megszomorít. Elszánom magam, hogy bátran harcolok, de amint egy kicsiny kísértés utolér, nagy félelem fog el. Nemegyszer igen jelentéktelen ügyből súlyos kísértés támad. Mikor meg kísértést nem érezvén egy csöppet biztonságban gondolom magam, azt veszem észre, hogy egy kis fuvallat legyőzött.

Tekints hát, Uram, gyarlóságomra, esendő voltomra, amit te olyan igazán ismersz, könyörülj rajtam, és ragadj ki a sárból, hogy bele ne süllyedjek, ott ne ragadjak egészen elhagyatva. Ez az, ami engem gyakran lever, és előtted zavarba hoz, hogy olyan esendő vagyok, és szenvedélyeim megzabolázásában olyan erőtlen. És ha nem jutok is egészen odáig, hogy engedjek nekik, keserves és nehéz folytonos ostromuk, és egészen elundorodom attól, hogy ebben a mindennapos viaskodásban éljek. Abból látom, mily gyarló vagyok, hogy az utálatos fantázia-képek sokkal szaporábban rontanak rám, mint ahogyan el tudom űzni őket. Ó, Izraelnek erős Istene, hív lelkek féltékeny oltalmazója, tekints szolgádnak igyekezetére és fájdalmára, légy segítője, ott, ahová jutott. Erősíts engem mennyei erővel, hogy a régi ember, az esendő test, amely még nem került egészen a lélek hatalma alá, valahogy uralomra ne jusson bennem, ez ellen mindaddig harcolni akarok, amíg csak tart ez a keserves földi élet. Jaj, milyen is ez az élet, mindig csupa zaklattatás és nyomorúság, mindenütt teli a bukás kockázatával és ellenséggel. Ha egyik baj vagy kísértés eltávozik, másik támad helyette, sőt már akkor is, amikor még tart az előző veszedelem, váratlan több más szakad rá.

Hogy is lehet szeretni ezt az életet, amelyben ennyi a keserűség, amelyet ennyi baj és nyomorúság vesz körül? Hogy lehet egyáltalán életnek nevezni, ha annyi halált és nyavalyát szül? S lám mégis szeretik, és sokan gyönyörűségüket keresik benne. Gyakran szidják a világot, hogy csalárd és álnok, mégis nehezen válnak meg tőle, mert a test kívánsága eluralkodik az emberekben. De más ösztönöz a világ szeretetére, más annak megvetésére.

A világ szeretetére a test kívánsága, a szemek kívánsága és az élet kevélysége ösztönöz, ám a rájuk következő büntetés meg nyomorúság a világ megutálására és megunására vezet. De jaj, a világhoz ragaszkodó lelket meggyőzi a gonosz gyönyörűség, hogy örömnek véli, ha tövisek között él, mert Isten édességét és az erény belső szépségét nem látta, nem kóstolta. Akik azonban a világot teljesen megvetik, és azon igyekeznek, hogy szent fegyelemben Istennek éljenek, azok előtt nem marad ismeretlen Istennek édessége, amelyre a világról lemondók kaptak ígéretet; és azt is nyilván látják, milyen tévedésekbe bonyolódik, és mily sokféleképpen megcsal a világ.

143. Zsoltár
Uram, hallgasd meg imádságomat,
figyelj könyörgésemre hűséged szerint,
hallgass meg engem igazságod szerint.
Ne szállj perbe szolgáddal,
mert senki sem igaz előtted az élők közül.
Íme ellenség üldözi lelkemet,
porig alázza életem,
sötétségbe taszít engem, mint a rég megholtakat.
Lelkem elszorul bennem,
szívem megdermed bensőmben.
Megemlékezem a régi időkről,
gondolkodom minden tetteden,
elmélkedem kezed műveiről.
Kitárom feléd kezemet,
lelkem utánad eped, mint a szomjas föld.
Uram, hamar hallgass meg,
mert elsorvad a lelkem!
Ne fordítsd el tőlem arcodat,
mert olyan leszek, mint akik a sírba szállnak.
Add, hogy már reggel halljam irgalmadat,
mert benned bízom;
Mutasd meg nekem az utat, amelyen járnom kell,
mert én hozzád emelem lelkemet!
Ments meg engem ellenségeimtől,
Uram, hozzád menekülök!
Taníts meg arra, hogy megtegyem akaratodat,
mert te vagy az én Istenem!
A te jó lelked vezessen engem egyenes földön!
Uram, nevedért tarts életben engem.
Vezess ki a szorongatásból hűségedben,
pusztítsd el ellenségeimet irgalmadban;
Semmisítsd meg minden üldözőmet,
mert én a te szolgád vagyok!

Katekizmus
„Krisztus úgy akarta, hogy egész Egyháza imádságaiban, életében és cselekedeteiben jele és eszköze legyen annak a megbocsátásnak és kiengesztelődésnek, melyet Ő vére árán szerzett nekünk. A föloldozás hatalmának gyakorlását azonban az apostoli hivatalra bízta. Ez van megbízva «a kiengesztelődés szolgálatával » (2Kor 5,18). Az Apostol «Krisztus nevében» kapta küldetését; általa maga Isten buzdít és kér: «engesztelődjetek ki az Istennel» (2Kor 5,20)”

„Jézus nyilvános élete során nem csupán megbocsátotta a bűnöket, hanem megmutatta a megbocsátás hatását is: a bűnösöket, akiknek megbocsátott, visszafogadta Isten népe közösségébe, ahonnan a bűn eltávolította vagy kizárta őket. Ennek nyilvánvaló jele, hogy Jézus asztalához engedi a bűnösöket, sőt Ő maga ül asztalukhoz; olyan gesztus ez, amely megindítóan fejezi ki az Istentől kapott megbocsátást és a visszatérést Isten népe körébe.”

Imádság
Kis Szent Teréz
Felkiáltások 10,1; 12,3 – 5

Mily könnyen készek vagyunk megbántani Téged, ó lelkem Istene! Ám Te mennyivel inkább kész vagy megbocsátani nekünk! Uram, honnét támad bennünk ez az esztelen vakmerőség, ha nem abból, hogy tudván tudjuk mily hatalmas is a Te irgalmad, és hogy elfelejtjük, igazságosságod legalább épp oly hatalmas?

«A halál kötelékei körülvettek engem!» – Ó, mily szörnyű dolog a bűn, ha képes ily szörnyű kínok közt egy Istent is megölni! A bűnök, a halálos kínok teljesen beborítanak Téged, ó Uram! Van-e még olyan hely rajtad, ahol ne volnál megsebezve? Az emberek teljesen elborítanak Téged sebekkel. Milyen mérhetetlen vakság, ó én Istenem! Milyen elborzasztó hálátlanság, én Királyom! Éppen a Tőled kapott ajándékokkal szolgáljuk az ördögöt! Irántunk való nagy szeretetedet azzal viszonozzuk, hogy azt szeretjük, aki gyűlöl Téged, aki vég nélkül fog gyűlölni Téged! Értünk ontottad Véredet, értünk szenvedted el a megostorozást, a legkegyetlenebb kínokat, a legszörnyűbb fájdalmakat. És mi – társainkként és barátainkként bánunk azokkal, akik oly kegyetlenül bántak Veled! Ó, Uram, talán azért bánnak így Veled az emberek, mert megláncolva, a szeretet kötelékeivel megkötözve jelensz meg előttünk? Akkor hát mi többet és mennyiben mást tettek veled azok, akik megöltek Téged? Ó, Istenem, mennyit szenvedsz Te azokért, akik oly kevés részvéttel viseltetnek kínjaid iránt!

Lorettói litánia
Magnificat