Keresztes Szent János, mint lelkivezető

Pastranában

1569. május 28-án, pünkösd vigíliáján, Teréz anya Toledóban éppen megalapított egy női reformkolostort, mikor Eboli hercegnő megbízottja jelent meg nála. Arra kérte, hogy azonnal utazzék Pastranába, s alapítsa meg ott azt a zárdát, melyről előzőleg közte és a hercegnő között szó volt. Teréz anya nem szívesen, de végül is – isteni sugallatra – elindult.

Útközben Madridban Dona Eleonóra Masearenásnál szállt meg, aki összehozta őt egy remetével, kinek Pastrana közelében volt egy remetesége. Teréz anya, akinek szüksége volt reformált kármelita szerzetesekre, megnyerte őt a rend számára. A remete, Azarro Marián, Teréz anya rendelkezésére bocsátotta remetelakját. Így jött létre 1569. július 13-án a pastranai férfi kolostor. A kolostornak gyorsan híre terjedt a közeli egyetemi városban, Alcala de Henaresben. Az egyetemi hallgatók közül többen jelentkeztek a pastranai kolostorba újoncnak. Így ott szükség lett egy novícius mesterre. Teréz anya jól látta, hogy elsősorban ezeket a fiatalokat kell bevezetni a hiteles sarutlan kármelita életbe, hiszen ha nem így történik, később ők téves útra vezethetik a sarutlanok életét. Minthogy Teréz anya először János atyát avatta be a sarutlan kármelita élet titkaiba, szükségesnek tartotta, hogy ő sürgősen Pastranába kerüljön. János atya október közepén kapta az utasítást, hogy költözzék át Pastranába. Ezek után Pastrana lett a sarutlanok első nagy novíciátusa.
========================================================================

Alcala

Teréz anya eleget szenvedett ,,gyanakvó, félművelt lelki vezetőktől” és ez ,,nagyon is sokba került neki”. Így érthető, hogy örömmel fogadta a gondolatot, hogy alapítani kell Alcala de Henaresben egy kollégiumot, mely hívatva lesz a reformnak igazi, tudományosan képzett papokat nevelni. Ennek a tanulmányi háznak a rend szempontjából fontos jelentőséget szántak. Ezért nem volt közömbös, hogy megfelelő, rátermett ember lesz-e a vezetője. Az elöljárók Antal atyával folytatott megbeszélés alapján, Keresztes János atyát nevezték ki a tanulmányi ház vezetőjévé.

Az alcalai kollégium házának birtokba vétele 1570. november 1-jén történt. Annak buzgó és szigorú hírnevét János atya vetette meg, mikor 1571-ben őt nevezték ki vezetőjévé. Tény, hogy ,,ebben a korban igen kevés olyan szerzetes volt még, aki alkalmas lett volna mások vezetésére.” János atya sem volt éppen kormányzásra való. De nagy volt a tekintélye valamennyiüknél mind erkölcsi, mind pedig szellemi szempontból. A Szentanya nagyon jól tudta, hogy mennyire fontos dolog az új szellemet minden testvérbe kezdettől fogva belenevelni. Tekintettel arra, hogy ekkor még mindegyik kolostor a maga egyéni felfogása szerint élt. Ennek a munkának az elvégzése volt Keresztes János atya hivatása Alcalában, ahová 1571 áprilisában érkezett. Itt mindössze tizenhat nagyon áldásos hónapot töltött ebben a beosztásban.

Tudnunk kell, hogy ebben az időben Salamanca mellett, Alcala volt Spanyolország kulturális központja. Keresztes János akkor került a városba, mikor annak egyeteme virágkorát élte. A szellemi és a lelki élet, ahogy azt Keresztes János gyakorolta, jól kiegészítették egymást, és nem voltak egymással ellentétben. Ennek a kollégiumnak lelki- és tudományos élete magas színvonalon állott. Mikor Fernandez atya, a szentéletű domonkos provinciális apostoli látogatást végzett az alcalai kollégiumban, egészen elcsodálkozott. Itt a test és a lélek minden ereje Isten szolgálatában állt. A sarutlanoknak ez a tökéletes élete szükségképpen vonzó hatást gyakorolt a nemesen érző lelkekre. Minthogy a rendnek ekkor még nem voltak tanárai, a kármelita teológusok az egyetemi előadásokat hallgatták. Magatartásuk egyszerű és szerény volt, miként rektoruké, aki ebben jó példával járt elő.

Durva darócból való ruhát hordott, mely alig ért bokájáig, nem viselt szandált, napbarnított arca vezeklő életét tükrözte. Emellett békés jóság áradt belőle, mely örömmel töltött el mindenkit, aki látta. A sarutlan kármelita hallgatók magatartása sokakat nyert meg a reform számára. Igaz, hogy voltak olyanok is, akik a szigort és összeszedettséget, melyet János atya a tanulmányi házban megkívánt, túlzottnak tartották. Fernandez atya – miután mindent jól megvizsgált – búcsúbeszédében arra buzdította őket, hogy maradjanak meg ebben a szellemben. Mint mondta: "A világ tele van tudósokkal, de szegény a lelkiekben.”

János atya nem hanyagolta el a tudományokat, de nevelési elvében a szerzetesi élet állt előtérben. Felfogására jellemző a következő eset: Felkérték, hogy írja meg az alcalai szent Justus és Pastor templom védőszentjeinek életrajzát. Ő nem vállalta. Mint később megvallotta, a történelmi mű helyett inkább írt volna egy olyan könyvet, amely épülésre szolgál.

Ez alatt az idő alatt – 1572 áprilisában – néhány hetet Pastranában töltött, hogy az ottani újoncok aszketikus képzését helyes mederbe terelje. Történt ugyanis, hogy előbbi mesterük esztelen szigorral vezette őket. Az önmegtagadásnak számtalan olyan módját gyakoroltatta velük, amely ellenkezik a józan ésszel és az emberi méltósággal, olyannyira, hogy az a környék lakóinak méltatlankodását váltotta ki. Az eredmény az volt, hogy a novíciusok otthagyták a kolostort. János atya megérkezésének napjától kezdve, mint újoncmester és mint vikárius, átvette a ház kormányzását. Első dolga az volt, hogy a fegyelmet a szigorúságnak józanul és bölcsen mérsékelt medrébe terelje vissza.

>> Keresztes Szent János, mint gyóntató