Regisztráció



A jelszavát emailben elküldtük.

Az alábbi történet jobban felmelegíthet téged, mint egy forró ital egy hideg téli napon.

Egy barátommal betértünk egy kis kávéházba. Miközben leadtuk a rendelést két vendég lépett be és ment egyenesen a pénztárhoz.
„ Öt kávét kérünk. Kettőt magunknak és hármat felfüggesztve.”
Kifizették a rendelést, fogták a két kávét és elhagyták a kávézót.

Mi az a „felfüggesztett? – kérdeztem a barátomtól.
Várj egy kicsit és meglátod. – válaszolta.
Ismét bejött néhány ember.
Két lány kért egy-egy kávét, fizetett majd távozott.
Ekkor három ügyvéd lépett be.
Kértek hét kávét. Hármat saját részre és négyet felfüggesztve”.
Amíg azon töprengtem, mégis mire szolgálnak ezek a „felfüggesztett” kávék, élveztem a kellemes napos időjárást, és gyönyörködtem a kilátásban, ami a hangulatos térre nyílt.

Hirtelen, egy kopott ruhákba öltözött, koldusnak látszó férfi lépett az üzletbe, és kedvesen a pincérhez fordult.
„Van egy felfüggesztett kávé a számomra? „
Ekkor megértettem.
A vendégek előre kifizetnek egy vagy több kávét a saját fogyasztásukon kívül, amelyet megkaphatnak azok, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy saját zsebükből vásároljanak maguknak egy meleg italt.

Ez a kezdeményezés Nápolyból indult útjára és terjedt el a Világ számos országában. Néhány helyen nem csak kávét, hanem szendvicset vagy akár egy komplett étkezést is előre lehet fizetni.

(fordításért köszönet: Iren Farkasnak )

***********************************************
This story will warm you better than a coffee in a cold winter day:

"We enter a little coffeehouse with a friend of mine and give our order. While we’re approaching our table two people come in and they go to the counter –
‘Five coffees, please. Two of them for us and three suspended’
They pay for their order, take the two and leave. I ask my friend:
‘What are those ‘suspended’ coffees ?’
‘Wait for it and you will see’
Some more people enter. Two girls ask for one coffee each, pay and go. The next order was for seven coffees and it was made by three lawyers – three for them and four ‘suspended’. While I still wonder what’s the deal with those ‘suspended’ coffees I enjoy the sunny weather and the beautiful view towards the square in front of the café. Suddenly a man dressed in shabby clothes who looks like a beggar comes in through the door and kindly asks
‘Do you have a suspended coffee ?’
It’s simple – people pay in advance for a coffee meant for someone who can not afford a warm beverage. The tradition with the suspended coffees started in Naples, but it has spread all over the world and in some places you can order not only a suspended coffee, but also a sandwich or a whole meal."

https://www.facebook.com/SuspendedCoffeess?ref=hl

 

 
Gondold el, hogy minden újságért fizetni kell, mi is várjuk a te önkéntes adományodat, ha meg tudod engedni magadnak :-)
> a metropolita.hu NEM ENGEDÉLYEZ reklámokat
> vannak terveink új oldalak létrehozására: kifejezetten a papi hivatásról, illetve imakampány oldal, ahova beírhatjátok sürgős szándékokat és válaszhattok imaszándékot (hasonlóan az adományoldalakhoz..)
> EGYETLEN anyagi forrásunk a ti adományotok
Ft

Állítsd be mennyit szeretnél adományozni

Fizetési mód választása
Személyes adatok

Metropolita Egyesület
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428
Adószám: 18876842-1-41
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Köszönjük adományozási szándékát

Metropolita Egyesület
1024 Budapest
Ezredes utca 13.

Összes adomány: 1500Ft

Hasonló bejegyzések

24 hozzászólás

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.