Register
A password will be e-mailed to you.
Keresés
Home

Valtorta Mária látomása: Mária élete – Tartalomjegyzék

<< "Boldog a méh…" (Lk. 11:27-28)
Júdás több hétig tartózkodott Názáretben. A következő leírás csak egyetlen napjáról számol be, amely után hamarosan elhagyta Máriát – jegyzi meg Valtorta Mária, a látnok.
 
Mária fürgén megy a galambok fészkéhez a kis forrás mellé, amely a kis barlang közelében csörgedez. Az itt viruló virágokat a házból is láthatja, még munkája közben is, a galambokkal együtt, amelyek az ösvényen táncolnak vagy körözve repülnek a ház és a kert felett.
 
Belép a kertbe a kerióti Júdás is, virágokat és dugványokat hozva.
– Üdvözöllek, Anya! Mindent odaadtak nekem, amit csak akartam. Siettem velük, hogy ne szenvedjenek. Remélem megerednek, mint a jerikói lonc. Jövőre olyan kerted lesz, mint egy virágkosár. Így mindig emlékezni fogsz majd a szegény Júdásra és az ő itt tartózkodására – mondja, miközben gondosan kihúz egy tasakból egy virágot, amelynek gyökerét föld veszi körül, és levelei nedvesek. Egy másik tasakból a palántákat veszi ki.
– Köszönöm neked, Júdás! Igazán, nagyon köszönöm. Nem tudod elhinni, milyen boldog vagyok, hogy a jerikói lonc a kis barlang mellett van. Kiskoromban, ott, annak a mezőnek a végén, amely akkor a mienk volt, volt egy még szebb barlang, és vadborostyán és jerikói loncok borították be az ágakat, és virágok vették körül és adtak menedéket az apró liliomoknak, amelyek a barlang belsejében nőttek, amely mindig zöld volt a vénuszhajtól. Mert ott volt egy valódi forrás. A Templomban mindig erre a barlangra gondoltam, és mondom neked, amikor a Szentek Szentjének függönye előtt imádkoztam, én a Templom szüze, nem éreztem jobban Isten jelenlétét. Meg kell mondanom azt is, hogy ott újból átálmodtam lelkem édes beszélgetéseit Urammal… Józsefem örömöt akart szerezni nekem azzal, hogy elkészítette annak a barlangnak kicsiny mását, egy kis vízérrel, ami hasznos is. És odaültetett egy jerikói loncot és a vadborostyánt is, ami még mindig él, míg az első elpusztult a számkivetés évei alatt… Utána újraültettem, de három éve elszáradt. Most te tetted vissza. Megeredt, látod? Nagyon jó kertész vagy!
– Igen. Gyermekkoromban nagyon szerettem a növényeket, és a mamám megtanított a gondozásukra… Most ismét gyermekké válok melletted, Anya, és ismét felelevenedtek a múltbeli képességeim. Azért, hogy örömöt szerezzek neked. Olyan jó vagy hozzám! – válaszolja Júdás, szakértőként ültetve át a palántákat egy megfelelőbb helyre. És odamegy a sövény mellé, ahol az éjjeli virágok vannak. – Itt jó helyük lesz – mondja,
lenyomva egy kis kapával a földet az elültetett gyökerek fölött. – Ezek szeretik az árnyékot. Nem akarta odaadni nekem őket Eleázár szolgája, de addig erősködtem, amíg megkaptam.
– Ezeket az indiai jázminokat sem akarták odaadni Józsefnek, de ő elvégzett nekik valami munkát ingyen, hogy megszerezze nekem. Egyre jobban virulnak.
– Íme, Anya, kész vagyok. Most meglocsolom őket, és minden jól megy majd.
Meglocsolja, majd megmossa kezét a forrásnál.
 
Mária figyeli. Olyan más, mint a Fia, de nagyon különbözik attól a Júdástól is, akinek annyira labilis és viharos a lelke. Vizsgálja, gondolkodik, mellé megy, és egyik kezével megfogja a karját, kedvesen megkérdezve tőle:
– Jobban vagy, Júdás? Lelkileg, akarom mondani.
– Ó, Anya! Sokkal jobban! Békét élvezek. Látod, kedvemet találom az egyszerű munkákban és a veledlétben. Sose szabadna elhagynom ezt a békét, ezt az összeszedettséget. Itt… milyen távol van a világ ettől a háztól! – és Júdás végignéz a kerten, a virágokon, a házon… – Befejezi: – De ha itt maradnék, itt sose lennék apostol. És én az akarok lenni…
 – Hidd el, jobb neked igaz léleknek lenned, mint rossz apostolnak. Ha felfogod, hogy a világgal való érintkezés megzavar, ha felfogod, hogy az apostolokra halmozott dicséret és megtiszteltetés árt neked, mondj le róla, Júdás! Jobb egyszerű hívőnek lenned, aki hűséges Jézusomhoz, szent hívőnek, mint bűnös apostolnak.
 
Júdás elgondolkozva lehajtja a fejét. Mária hagyja, hagy elmélkedjen, és belép a házba, hogy végezze a dolgát.
 
Júdás egy ideig állva marad, utána fel-alá jár a lugasban. Karját összefonja, fejét lehajtja. Gondolkozik, gondolkozik, beszél magában, és gesztikulál hozzá… Szavait nem lehet megérteni. De kézmozdulataiból ki lehet venni, hogy gondolatai nagyon ellenkeznek egymással. Úgy tűnik, mint aki könyörög és aki visszaüt, vagy panaszkodik, vagy elátkoz valamit. Arckifejezése hol kérdést árul el, hol félelmet, aggodalmat. Legrosszabb pillanataiban hirtelen megáll az ösvény közepén, és úgy marad egy ideig, igazán démoni arckifejezéssel… Utána arcához emeli a kezét és elmenekül az olajfák közé, ahol Mária nem láthatja, hogy sír, kezébe rejtett arccal, míg végre megnyugszik, ülve marad, hátával egy olajfának támasztva, mintegy kábultan…
 
Midőn beesteledik, Názáret megnyitja ajtóit, amelyeket napközben zárva tartottak a nagy nyári hőség miatt. Az asszonyok, a férfiak és a gyermekek kimennek a még meleg de már nem napos kertekbe, utakra, hogy levegőzzenek, a forráshoz menjenek, játsszanak, beszélgessenek… miközben a vacsorára várnak. Az emberek üdvözlik egymást, csevegnek, nevetnek, kiáltoznak.
 
Júdás is kimegy a forráshoz a rézkorsókkal. A názáretiek látják és "a Templom tanítványának” nevezik. Júdás füleinek ez kellemes muzsikaként hangzik. Kedvesen üdvözli az embereket, de még tartózkodó, ami ha nem is dölyfös kevélység, de közel áll hozzá.
– Legyél nagyon jó Máriához, Júdás! – mondja neki egy szakállas názáreti.
– Ő megérdemli ezt és még többet. Igazán nagyszerű asszonya Izraelnek. Boldogok lehettek, hogy polgártársatok.
Názáret asszonyának dicsérete félrevezet sok názáretit, akik elismétlik egymásnak, amit Júdás mondott.
 
Ő maga közben megérkezik a kúthoz, megvárja, amíg rá kerül a sor, udvariasan segíti vinni egy öregasszony korsóit, aki nem győzi áldani őt, és vizet merít két asszony számára, akik gátolva vannak ebben, mert karjukon hordják kisgyermeküket. Kissé félrehúzzák a fátylukat és azt mormolják: "Isten fizesse meg!”
– A felebarát szeretete Jézus barátjának első kötelessége – válaszolja meghajolva Júdás. Megtölti saját korsóit, és visszaindul a házba.
 
Útközben megállítja őt a zsinagógafőnök, és meghívja, hogy a következő szombaton beszéljen a zsinagógában.
– Több, mint két hete vagy velünk, és csak irántunk való nagy udvariasságoddal adtál leckét nekünk – mondja nyájasan panaszkodva a zsinagógafőnök, és vele együtt a vidék más vezetői is.
– De ha nem veszitek szívesen, hogy a ti nagyobb földitek beszéljen hozzátok, szívesen fogadhattok-e engem, az ő tanítványát, aki ráadásul még júdeai is? – válaszolja Júdás.
– Gyanúd igazságtalan és fájdalmat okoz nekünk. Őszintén hívunk. A tanítványa vagy, és júdeai. Ez igaz. De te a Templomból való vagy. Azért beszélhetsz. Mert a Templomban van a tudás. József fia csak egy ács…
– Ő a Messiás!
– Mondja ő… De igazán az lesz? Vagy csak képzelődik?
– De az életszentsége, názáretiek! Az ő életszentsége…! – Júdás megütközik a názáretiek hitetlenségén.
– Nagy. Az igaz. De ez még nem elég ahhoz, hogy a Messiás legyen! És azután… Miért beszél olyan keményen?
– Keményen? Nem! Nekem nem tűnik keménynek. Hanem inkább, valóban, úgy van, túlságosan ôszinte és hajlíthatatlan. Nem enged eltakarni
egyetlen bűnt sem, nem habozik elítélni a visszaélést… és ez nem tetszik az embereknek. Ujját pontosan a seb közepére teszi. És ez fáj. De azért teszi ezt, mert szent. Ez biztos! Csak ezért jár el így. Én többször megmondtam neki: "Jézus, ezzel magadnak ártasz!” De nem akarta belátni, hogy igazam van.
– Nagyon szereted ôt, és mivel tanult vagy, irányíthatod.
– Ó, tanult nem… De jártas, az igen! A Templom dolgaiban, tudjátok?! Ismerem a szokásokat. Vannak barátaim. Annás fia olyan, mintha testvérem lenne. Ha valamit akartok a nagytanácstól, csak mondjátok meg nekem… De most hagyjátok, hogy hazavigyem a vizet Máriának, aki vacsorára vár.
– Gyere vissza utána! Az én teraszom hűvös. Ott lesznek a barátaim, beszélgetnénk egy kicsit…
– Jól van. Isten veletek! – és Júdás hazamegy, mentegetőzve Máriának a késésért, mert a zsinagógafőnök és a vezetők feltartották. Ezzel fejezi be: "Szeretnék, ha beszélnék szombaton… A Mester nem parancsolta meg ezt nekem. Te mit mondasz, Anya? Irányíts!”
– Beszélni a zsinagógafőnökkel… vagy beszélni a zsinagógában?
– Egyiket is, másikat is. Én nem szeretnék beszélni senkivel, mert ezek ellenkeznek Jézussal, és mert ahol csak neki van joga beszélni, mivel ő a Mester, ott szentségtörésnek tűnik számomra, hogy én beszéljek. De annyira erőltetik! Beszélni akarnak velem vacsora után… Ezt szinte megígértem nekik. És ha te úgy gondolod, hogy megtehetem, elmegyek, és beszélek velük, hogy megszüntessem ellenállásukat a Mester iránt, ami olyan fájdalmas számomra. De nehezemre esik ez. Igyekszem nagyon türelmes lenni makacsságukkal szemben. Mert felfogtam, hogy ha kemény vagyok, azzal csak rosszabbá teszem a helyzetet. Nem akarok ismét olyan hibát elkövetni, mint Esdrelonban tettem. A Mesternek nagyon visszatetszett! Nem szólt nekem semmit, de észrevettem. Többé nem teszem. De szeretném úgy elhagyni Názáretet, hogy előbb meggyőzöm őket arról, hogy a Mester a Messiás, és hinniük kell benne, és szeretniük kell őt.
 
Júdás Jézus szokott helyén ül az asztalnál, és miközben eszi a Mária által elkészített ételeket, mondja mindezt. Mária hallgatja, és édesanyjaként szolgálja ki. Válaszol neki:
– Valóban jó lenne, ha a názáretiek felfognák és elfogadnák az igazságot. Én nem tartalak vissza. Menj csak! Senki se mondhatja nálad jobban, hogy Jézus szeretetet érdemel. Gondolj csak arra, mennyire szeret téged, amit kimutat azzal, hogy mindig menteget, és minden módon igyekszik boldoggá tenni, amennyire csak képes rá… Ha erre emlékezel, szavaid és cselekedeteid szentek lesznek.
 
A vacsorát hamar befejezik. Júdás előbb megöntözi a virágokat a kertben, majd elmegy, Máriát a teraszon hagyva, aki összehajtja a kitett ruhákat, mert már megszáradtak.
 
Júdás útközben üdvözli Alfeust, Sára fiát és Mária Kleofást, akik együtt beszélnek az utóbbi házának kapujában, és egyenesen a zsinagógafőnök házába megy. Jelen vannak az Úr unokatestvérei közül Simon és József, és hat vezető férfiú.
 
Nagy ünnepélyességgel köszöntik egymást, utána leülnek, komolyan, a díszes vánkosokra, és ánizzsal vagy mentával ízesített frissítőket isznak.
– Örülök, hogy elfogadtad a meghívásomat, és eljöttél. Fiatal vagy. Egy kis szórakozás jót tesz neked – mondja a zsinagógafőnök, nagy tisztelettel kezelve Júdást.
– Attól féltem, hogy alkalmatlankodom, azért nem jöttem korábban. Tudom, hogy ti lenézitek Jézust és a követőit…
– Lenézzük? Nem. Nem hiszünk… és meg nagyunk sértve… – valljuk be igazában – mert túlságosan durva az ő igazsága. Mi azt hittük, hogy te vetsz meg minket, és azért nem hívtunk meg hamarabb.
– Megvetni, én? Sőt, ellenkezőleg! Nagyon jól megértelek titeket… De meg vagyok győződve róla, hogy végül helyreáll a béke köztetek és őközte. Erre neki is szüksége van, és nektek is. Neki, mert mindenkire rászorul, és nektek, mert méltatlan hozzátok, hogy a Messiás
ellenségének nevezzenek titeket.
– Te valóban hiszed, hogy ő a Messiás? – kérdi József, Alfeus fia. – Nincs benne semmi királyi vonás, amiről a próféták beszéltek. Talán azért nem látjuk ezt, mert mi ácsként ismerjük… De… Hol van benne a szabadító király?
– Dávid is csak pásztorgyereknek látszott. De tudjátok, hogy nem volt Dávidnál nagyobb király. Salamon, minden dicsőségében sem volt nagyobb. Mert végül is, Salamon csak folytatta, amit Dávid megkezdett, és sose kapott annyi sugalmazást, mint ő. Míg Dávid!… Figyeljétek csak meg Dávid alakját! Ő egy óriás! Országa az égig ér majd. Ne gondoljátok, hogy Krisztus származása miatt kételkedhettek királyságában. Dávid király és pásztor. Vagy helyesebben pásztor és utána király. Jézus király és ács. Vagy helyesebben ács, és utána király.
– Úgy beszélsz, mint egy rabbi. Érezni lehet szavaidból, hogy a Templomban nevelkedtél – mondja a zsinagógafőnök. – Tudathatnád a nagytanáccsal, hogy énnekem, a zsinagógafőnöknek a Templom segítségére van szükségem egy magánügyben?
– Minden bizonnyal! Beszélek Eleazárral. Képzeld el! És utána az öreg Józseffel, tudod, Arimatea gazdag férfiával. És utána az írástudó Szádokkal… csak mondd el, miről van szó, és szólok nekik.
 – Akkor holnap légy a vendégem. Beszélgetünk.
 – Vendéged? Nem. Nem hagyom el azt a szent és lesújtott asszonyt, Máriát. Éppen azért jöttem, hogy társasága legyen.
 – Mi van a rokonunkkal? Tudjuk, hogy egészséges, és szegénysége ellenére boldog – mondja Simon, Alfeus fia.
 – Igen. Mi nem hagytuk őt magára. Anyám mindig a közelében van. És én is, feleségem is. Jóllehet… Jóllehet én nem tudom megbocsátani neki gyengeségét Fia iránt. És a fájdalmat sem, amit Jézus okozott atyámnak, akinek halálakor csak két fia volt jelen az ágyánál… De a rokonság szomorúságát nem hirdeti az ember a háztetőről! – sóhajt fel József, Alfeus fia.
– Igazad van. A pince mélyén susogja az ember egy baráti szívnek. Így van ez sok fájdalommal. Nekem is megvannak a fájdalmaim, mint
tanítványnak… De ne beszéljünk róluk!
– Beszéljünk csak róluk! Mi az? Jézus durvasága? Mi nem helyeseljük a viselkedését. De mindig rokonai vagyunk. És készen állunk rá, hogy
melléje álljunk ellenségeivel szemben. Beszélj! – mondja ismét József.
– Durvasága? Ó, nem! A tanítványnak oly sok fájdalma van! Nemcsak az, hogy fáj látni, miként bánik a Mester a barátaival és az ellenségeivel, kárt okozva saját magának, hanem az is, amikor látjuk, hogy nem szeretik őt. Azt szeretném, ha ti mindnyájan szeretnétek…
– De hogyan tehetnénk? Te magad is mondod, hogy sajátos módon viselkedik… Nem volt így, mielőtt elhagyta Anyját – védekezik a zsinagógafőnök. – Nem így van? Mondjátok meg ti mindnyájan!
 
Mindnyájan komolyan helyeslik, megemlékezve, hogy Jézus előzőleg visszavonult, csendes és szelíd volt.
– Ki gondolta volna, hogy olyanná válik, amilyen most? Akkor csak az otthona és rokonsága érdekelte. És most? – mondja egy nagyon idős názáreti.
Júdás felsóhajt:
– Szegény asszony!
– De végül is mondd, mit tudsz? Beszélj! – kiált fel József.
– Semmivel sem többet annál, amit te tudsz. Azt hiszed, kellemes neki, hogy el van hagyatva?
 
Az egyik szolga újabb italokat hoz, és meggyújtja a mécseseket. Kínálják Júdást, de ő szabadkozik:
– Köszönöm! Nem maradok tovább. Kötelességeim vannak Máriával szemben – mondja, miközben feláll. Alfeus két fia is feláll, és kijelenti:
– Veled megyünk. Mi is arra lakunk… – és nagy búcsúzkodás után kettészakad a gyűlés. Az utak már elhagyottak.
 
Alfeus két fia és Júdás néhány métert csendben tesz meg. Akkor József megáll, és megfogja Júdás egyik kezét:
– Ide hallgass! Úgy vettem észre, hogy tudsz valamit, de nem akartál beszélni róla az idegenek jelenlétében. De most nekem el kell mondanod! Én vagyok a legidősebb a családban, jogom és kötelességem, hogy mindenről tudjak.
– És én azért jöttem ide, hogy megmondjam nektek, és megvédjem a Mestert, Máriát, testvéreit és az ő nevüket. Nagyon fájdalmas dolog erről beszélni, és ezt hallani. Mert árulkodásnak látszik. De kérlek titeket, értsetek meg jól engem! Nem az! Csak szeretet és bölcsesség. Én sok mindent tudok, ami számotokra sem ismeretlen. A Templomban szerzett barátaimtól tudom. És tudom, hogy veszélyben van Jézus élete és a család jó hírneve. Én igyekeztem ezt megértetni a Mesterrel. Nem sikerült. Sőt! Minél több tanácsot adtam neki, ő annál helytelenebbül reagált, és mind több bírálatot és gyűlöletet vont magára. Azért van ez, mert ő oly nagy szent, hogy nem képes megérteni, mi a világ. De szomorú dolog végignézni, hogy elvész egy szent dolog az alapító oktalansága miatt.
– De miről van szó? Mondj el mindent! És mi majd gondoskodunk róla. Nemde, Simon?
– Persze! Számomra lehetetlennek tűnik, hogy Jézus oktalanul cselekedjék, és küldetése ellenére…
– De ha ez a derék ifjú, aki ugyancsak szereti Jézust, mondja?! Látod, milyen vagy? Mindig ugyanaz. Bizonytalan. Habozol, mindig egyedül hagysz engem a kritikus pillanatban. Az egész rokonság ellenem van. Nem vagy részvéttel hírnevünk iránt és szegény testvérünk iránt, aki tönkreteszi magát!
– Nem! Nem teszi tönkre magát! De veszít értékéből. Íme.
– Beszélj! Beszélj! – sürgeti József, miközben Simon zavartan hallgat.
– Beszélnék… De szeretnék biztos lenni afelől, hogy nem áruljátok el Jézusnak, hogy tőlem hallottátok. Esküdjetek meg rá!
– A Szent Függönyre esküszünk. Beszélj!
– De még anyátoknak sem, és még kevésbé testvéreiteknek nem szabad elmondanotok, amit tőlem hallotok.
– Biztos lehetsz hallgatásunkban.
– És hallgatni fogtok Mária előtt is? Nehogy fájdalmat okozzatok neki. Amint én is teszem, hallgatok, és gondoskodom ennek a szegény anyának a békességéről…
– Mindenki elôtt hallgatunk. Esküszünk neked erre.
– Akkor halljátok… Jézus többé nem korlátozza magát arra, hogy megközelítse a pogányokat, a nyilvános bűnösöket és a kéjnőket, amivel megbántja a farizeusokat és a többi vezetőt, hanem ugyancsak képtelen dolgokat művel. Fontoljátok meg, hogy a filiszteusok földjén volt, és
ott vándoroltatott minket, magával hozva egy teljesen fekete kecskét. Utána egy filiszteust fölvett tanítványai közé. És előzőleg, az a gyermek, akit felszedett! Ne tudjátok, milyen megjegyzéseket tettek ránk! És néhány napja meg befogadott egy görög rabszolganőt, aki megszökött római urától. És utána beszédei, amelyek ellenkeznek a bölcsességgel! Mindent összevéve, mintha őrült lenne. És kárát vallja. Filiszteában belopakodott egy boszorkányszertartásba, és versenyre hívta ki őket. Ő győzött, de…   Az írástudók és farizeusok már gyűlölik. És mi lesz, ha fülükbe jutnak ezek a dolgok? Nektek kötelességtek, hogy közbelépjetek és megakadályozzátok…
– Ez súlyos. Nagyon súlyos. De honnan tudhattuk volna? Mi itt élünk… És most is, honnan tudhatjuk?
– Mégis rátok tartozik, hogy közbelépjetek, és megakadályozzátok. Az Anya anya, és nagyon jó. Nektek nem szabad így magára hagynotok. Sem őmiatta, sem a világ miatt. Azután ott van az állandó ördögűzés is… Az a hír járja, hogy Belzebub segíti őt. De ez még semmi. Milyen király lehet belőle, ha a tömeg már most nevet rajta és megütközik a viselkedésén?
– De… igazán ezeket teszi? – kérdi hitetlenkedve Simon.
– Kérdezzétek meg tőle magától. Azt fogja mondani, hogy igen. Mert még dicsekedik is vele.
– Neked értesíteni kellett volna minket…
– Igen, megteszem a jövőben. Amikor valami újat látok, értesítelek titeket. De kérlek titeket, hallgassatok erről most, és mindig, mindenki előtt!
– Erre megesküdtünk. Mikor mész vissza?
– A szombat után. Már nincs többé célja ittlétemnek. Megtettem a kötelességemet.
– Hálásak vagyunk neked érte. Én mondtam, hogy megváltozott! Te, testvérem, nem akartál hinni nekem. Látod, hogy igazam van? – mondja József.
– Én… én még igyekszem hinni benne, ha nehezemre esik is. Júdás és Jakab, elvégre, nem ostobák. Miért nem mondtak nekünk semmit? Miért nem gátolják meg ezeknek a dolgoknak a bekövetkeztét? – kérdi Simon.
– Ember, ne légy tiszteletlen irántam azáltal, hogy nem hiszel mindabban, amit mondtam! – mondja sértődötten Júdás.
– Nem… de… Elég! Bocsáss meg, ha azt mondom neked: hiszek, amikor látok.
– Rendben van! Hamarosan látni fogod, és azt mondod nekem: ,,Igazad volt”. Itt van a házatok. Most elválunk egymástól. Isten veletek!
– Isten veled, Júdás! És… ide hallgass! Te se beszélj erről másoknak! Az ő becsülete miatt.
– Még a levegőnek sem mondom el. Isten veletek!
 
Gyorsan hazamegy. Máriát a teraszon találja. Könnyezik.
– Miért sírsz, Mária? – kérdi aggódva.
– Mert úgy tűnik nekem, hogy a világ jobban el van telve csalárdsággal, mint az ég csillagokkal. Ármánykodnak Jézusom ellen… – Júdás figyelmesen, megzavarodva hallgatja.
Mária kedvesen fejezi be:
– De bátorságot önt szívembe a tanítványok szeretete… Nagyon szeressétek Jézusomat… Szeressétek őt… Itt akarsz maradni, Júdás? Én lemegyek a szobámba. Mária Kleofás már lefeküdt, miután elkészítette a holnapi ételeket.
– Igen, itt maradok. Jó itt lenni.
– Béke veled, Júdás…
– Béke veled, Mária…
 
> Ki az én anyám?

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.