Ki az én anyám? – Metropolita

Valtorta Mária látomása: Mária élete – Tartalomjegyzék

"Ki az én anyám?" (Mt 12,46-50; Mk 3,31-35; Lk 8,19-21)

Miközben Jézus Kafarnaumban beszél az utcán összegyűlt embereknek, megérkezik Anyja, Alfeus két fiával: Józseffel és Simonnal. A Jézus közelében levő apostolok szólnak neki:
– Mester, itt van Anyád, és itt vannak a testvéreid. Kint vannak az úton, és téged keresnek, mert beszélni akarnak veled. Parancsold meg a tömegnek, hogy engedjenek helyet nekik, hogy hozzád jöhessenek, mert biztosan valami komoly ok hozta ide őket, hogy téged keressenek.

Jézus felemeli a fejét, és látja a tömeg végén Anyjának aggódó arcát. Mária csak nehezen tudja visszafojtani a sírását. József, Alfeus fia izgatottan beszél hozzá. Mária erőteljes mozdulatokkal utasítja el őt, József erőlködése ellenére. Jézus látja Simon zavarodott arcát is. Ő nyilvánvalóan szomorú, kiábrándult… Jézus azonban nem mosolyog rájuk, és nem ad ki semmiféle parancsot. Hagyja a lesújtottat elmerülni fajdalmában, és unokatestvéreit ott, ahol vannak. Szemét a tömegre irányítja, és válasza, amit a körülötte álló néhány apostolnak ad, szól azoknak a távolabb levőknek is, akik megkísérlik, hogy a vérségi kötelék fölülmúlja a kötelességet.
– Ki az én Anyám? Kik az én testvéreim? – Komoly arccal körülnéz. Belesápad az erőfeszítésbe, amellyel a kötelességet előnyben részesíti az érzelmekkel és a vérségi kötelékekkel szemben. Megtagadja az Anyjával való köteléket, hogy szolgálja az Atyát. A körülötte tolongó tömegre mutatva mondja: – Íme, az én anyám, íme a testvéreim. Akik Isten akaratát teljesítik, azok az én testvéreim és nővéreim, azok az én anyám. Nem rendelkezem másokkal. És ezek az enyéim lesznek, ha mindenek előtt és másoknál tökéletesebben teszik meg Isten akaratát, minden más akaratnak, vagy a vér és az érzelmek hangjának teljes feláldozásával.

A tömeg erőteljesebben zúg, mintha egy hirtelen szél felkorbácsolná a tengert. Az írástudók adják meg a hangot:
– Ez ördög! Még a saját vérét is megtagadja!
A rokonai tovább fokozzák:
– Nem normális! Még a saját anyját is megalázza!
Az apostolok kijelentik:
– Ez igazán hősies beszéd!
A nép:
– Mennyire szeret minket!
.
Mária, József és Simon nagy nehezen átvergődik a tömegen. Mária nagyon kedves, József dühöng a méregtől, Simon egészen össze van zavarodva. Jézus közelébe érnek. József azonnal nekitámad:
– Bolond vagy te! Mindenkit megbántasz. Még Anyádra sem vagy tekintettel! De most itt vagyok én, és megakadályozlak ebben. Igaz, hogy munkásként mész ide-oda? És ha igaz, akkor miért nem dolgozol a saját műhelyedben, hogy Anyád ne éhezzen? Miért hazudod, hogy a te munkád a prédikálás? Semmirekellő munkakerülő vagy és hálátlan! És utána elmész fizetésért dolgozni egy idegen házba? Valóban úgy tűnik nekem, hogy egy ördög vett hatalmába, és letérített téged a jó útról. Válaszolj!
.
Jézus megfordul, és karjába veszi a gyermek Józsefet. Felemeli őt a hóna alatt tartva, és azt mondja:
– Azért dolgozom, hogy tápláljam ezt az ártatlant és a rokonait, és hogy meggyőzzelek benneteket Isten jóságáról. Korozainban beszéltem az alázatosságról és a szeretetről. És nemcsak Korozainban, hanem neked is, József, igazságtalan testvérem! De megbocsátok neked, mert tudom,
hogy a kígyó harapott meg téged. Megbocsátok neked is, állhatatlan Simon. Anyámnak semmit nem kell megbocsátanom. Neki sem kell megbocsátania nekem semmit, mert ő igazságosan ítél. A világ tegye azt, amit akar, én azt teszem, amit Isten kíván. És boldogabb vagyok Atyám
és Anyám áldásával, mintha az egész világ kikiáltana királyává. Jöjj, Anyám, ne sírj! Ezek nem tudják, mit tesznek. Bocsáss meg nekik!
– Ó, Fiam! Tudom. Nem kell mást mondanod…
– Nem kell mást mondanom, kivéve a tömegnek azt, hogy: ,,Menjetek békével!”
És Jézus megáldja a tömeget. Utána jobbjával Máriát, baljával a gyermeket fogva felmegy a lépcsőn.

***

Mária Jézussal van, amikor visszatér a hetvenkét tanítvány, és beszámol apostolkodásának eredményéről. Ott van Marciam is, aki örül annak, hogy ismét Máriával, Jézussal és Péterrel lehet.

***

A sátoros ünnepen Mária is Jézussal van több nőtanítvánnyal együtt. Jézus a Templom udvarában beszél:
– Miért tolongtok körülöttem? Mondjátok meg! Vannak híres és tanult rabbijaitok, akiket mindenki kedvel, én pedig az ismeretlen, a nem-szívesen-látott vagyok. Miért jöttök hozzám?
– Mert szeretünk téged – válaszolja néhány hang.
– Mert te másképp beszélsz, mint a többiek – mondják mások.
– Azért, hogy lássuk a csodáidat.
– Mert hallottunk téged beszélni.
– Mert csak nálad vannak az örök élet igéi és csatlakozni akarunk tanítványaidhoz.

Jézus végignéz az embereken, és ránéz az éppen beszélőkre, lelkükbe hatoló pillantással, hogy lássa legtitkosabb érzelmeiket is. Egyesek nem tudnak ellenállni ennek a pillantásnak és eltávoznak, vagy legalábbis elrejtőznek az oszlop mögé.

Jézus ismét beszél hozzájuk.
– De tudjátok-e, mit jelent, miben áll az én követésem? Csak erre az egyre válaszolok, mert választ sem érdemel a kíváncsiság. Aki éhezi beszédemet, az ennek következtében megszeret engem, és csatlakozni kíván hozzám. Azok között, akik szóltak, egyesek kíváncsiak, ezekkel
nem törődöm. Mások őszintén, komolyan hivatást éreznek arra, hogy tanítványaim legyenek.

Tanítványként hozzám jönni annyit jelent, mint lemondani minden szeretetről egyetlen szeretetért, az én szeretetemért. Az önmaguk iránti szeretetről, a vagyon, az érzéki vágyak, vagy a hatalom bűnös szeretetéről, a jegyes iránti becsületes szeretetről, az anya és az apa iránti szent szeretetről, a gyermekek és a testvérek kedves szeretetéről, mindenről le kell mondani az én szeretetemért, ha valaki tanítványom akar lenni. Bizony mondom nektek, hogy a levegőben repdeső madaraknál is szabadabbaknak kell lenniük az én tanítványaimnak. Szabadabbaknak a szélnél, amely száguldozik az égbolton anélkül, hogy valaki is vissza tudná tartani. Senki és semmi nem akadályozhatja. Szabadoknak kell lenniük, súlyos láncok nélkül, az anyagias szeretet kötelékei nélkül. Még a legfinomabb pókhálónak sem szabad lekötnie őket. A szellem olyan, mint egy könnyű pillangó, amely be van zárva a test súlyos gubójába. Megnehezítené a repülését, vagy teljesen lehetetlenné tenné még a fénylő és tapintással nem érzékelhető pókháló is: az érzékiség pókhálója, a nagylelkű áldozatkészség hiányának pókhálója. Én fenntartás nélkül mindent akarok. A léleknek szüksége van erre a szabadságra az odaadásban, erre a nagylelkűségre. Csak így lehet biztos abban, hogy nem bonyolódik bele az érzelmek, a szokások, a meggondolások, a félelmek pókhálójába. A lelkek elrablója, a sátán szövi ezeket a szálakat, mint valamilyen szörnyű nagy pók.

Ha valaki hozzám akar jönni, és nem gyűlöli ,,szent gyűlölettel” apját, anyját, feleségét, gyermekeit, testvéreit, nővéreit és még saját életét is, nem lehet tanítványom. Azt mondtam: ,,szent gyűlölettel”. Ti szívetekben azt mondjátok: ,,Ő azt tanítja, hogy a gyűlölet sose szent. Ezért ellentmond önmagának.” Nem. Nem mondok ellent önmagamnak. Azt mondom: Gyűlöljétek a nehézkes, testi szenvedélyektôl fűtött szeretetet, amelyet anyátok, apátok, jegyesetek, gyermekeitek, testvéreitek, nővéreitek és saját életetek iránt is éreztek. De azt is megparancsolom, hogy a szellemeket jellemző könnyed szabadsággal szeressétek rokonaitokat és az életet. Szeressétek őket Istenben és Istenért. Sose helyezzétek őket Isten elé.

Törekedjetek arra, hogy őket is elvigyétek oda, ahová a tanítvány eljutott, vagyis az Igazság Istenéhez. Így szentül szeretitek rokonaitokat és Istent. Összeegyeztetitek a két szeretetet. A vérségi kötelékek nem húznak le titeket, hanem szárnyakat adnak nektek, nem bűnökbe visznek, hanem megigazulásra vezetnek. Még arra is készen kell állnotok, hogy saját életeteket megvessétek, ha követni akartok engem. Gyűlöli saját életét az, aki szolgálatomba állítja anélkül, hogy félne elvesztésétől, vagy szomorkodna emiatt. Ez azonban csak látszólag gyűlölet. Tévesen nevezi ezt gyűlöletnek az az ember, aki nem képes felemelkedni a földiektől, és aki alig áll az állatok felett. Valójában szeretet ez a látszólagos gyűlölet. Megtagadja az érzékek kielégítését azért, hogy mindinkább éltesse a lelket. Szeretet ez, éspedig a legmagasabb fokú szeretet, ami csak létezik, és a legáldottabb.

Sok szenvedést okoz az alsóbbrendű kielégülésnek a megtagadása, az érzéki vágyak megtiltása. Követésem kiválthatja mások helytelenítését,
igazságtalan megjegyzéseit. Miattam megbüntethetik, kiutasíthatják, megátkozhatják, sőt, még üldözhetik is követőimet. Mindezt azonban át kell karolniuk, és keresztként vállalniuk. Ezen a kereszten kiengesztelik minden bűnüket, és megigazultan mennek Isteni felé. Általa elnyernek tőle minden kegyelmet, Isten igazi, hatásos, szent kegyelmét azok számára, akiket szeretnek. Aki nem veszi fel keresztjét, és nem követ engem, aki nem tudja megtenni ezt, az nem lehet a tanítványom.
.
Fontoljátok meg ezért nagyon alaposan, ti akik mondjátok: ,,Azért jöttünk, mert csatlakozni akarunk tanítványaidhoz.” Nem szégyen, hanem bölcs dolog megfontolni, eldönteni és megvallani önmagatok és mások előtt is: ,,Én nem vagyok alkalmas arra, hogy tanítvány legyek.” Nos, a pogányok egyik tanításának alapja az ,,önismeret” szükségessége. Ti, izraeliták, nem tudnátok megtenni ezt azért, hogy elnyerjétek az eget? Mert, jól jegyezzétek meg, boldogok azok, akik hozzám jönnek. De annál, hogy miután hozzám jöttetek, elárultok engem és azt, aki engem küldött, jobb, ha egyáltalán nem jöttök, hanem megmaradtok a Törvény fiainak, akik eddig voltatok.

Utánozzátok azért azt, aki tornyot akar építeni. Előbb gondosan kiszámítja, mennyit kell ráköltenie. Utánanéz, mennyi pénze van, hogy lássa, be tudja-e fejezni. Nehogy, miután az alapokat elkészítette, fel kelljen függesztenie a munkát, mivel nincs több pénze. Ebben az esetben azt is elveszítené, amije előzőleg volt. Se tornya nem lenne, se pénze. Helyette kiváltaná a nép gúnyolódását: ,,Ez belevágott valamibe, de nem tudta befejezni. Most megtöltheti gyomrát befejezetlen művének romjaival.”

Kövessétek a föld királyait is. A világ sanyarú eseményeit használjátok fel természetfeletti tanításra. Azok, amikor egy másik király ellen háborút akarnak indítani, nyugodtan és figyelmesen megvizsgálnak mindent, ami mellette és ellene szól. Megfontolják, hogy hasznos-e a hódítás, megéri-e alattvalóik életének feláldozását. Tanulmányozzák, meg tudnák-e hódítani azt a helyet? Győzhetnek-e hadseregükkel, amely csak a felét teszi ki az ellenségének, jóllehet harciasabb. Ha helyesen úgy ítélik meg, hogy tízezerrel aligha győzhetnek le húszezret, mielőtt megütköznének, követséget küldenek ellenfelükhöz. Gazdag ajándékokkal elaltatják gyanakvását a mozgósítás miatt. Lefegyverzik őt, barátságukat bizonygatva. Megszüntetik gyanújukat, békét kötnek velük. Valójában ez mindig előnyösebb mind emberileg, mind lelki szempontból, mint a háború.

Így kell tennetek nektek is, mielőtt új életet kezdenétek, és hadakoznátok a világ ellen. Mert ezt jelenti az én tanítványomnak lenni: Ellene szegülni a világ, a test és a sátán zavaros és erőszakos árjának. És ha nem éreztek bátorságot magatokban arra, hogy az én szeretetemért mindenről lemondjatok, ne jöjjetek hozzám, mert nem lehettek az én tanítványaim.

Miután Jézus választ ad egy farizeus közbevetésére, tanítását példabeszéddel folytatja. Ezzel megvilágítja egyik kijelentését, amelyet ennek a farizeusnak tett: ,,Tanítványaim közül nem mindenki szerez ugyanannyi érdemet. Egyesek közülük nemcsak hogy nem érik el a csúcsot, hanem elveszítik még egyetlen pénzdarabjukat is.”

– Egy ember hosszú útra készült. Sokáig lesz távol. Ezért összehívta szolgáit, és rájuk bízta egész vagyonát. Az egyiknek öt ezüst talentumot adott, a másiknak kettőt. Volt, aki egy arany talentumot kapott. Mindenkinek rangja és képessége szerint osztotta szét vagyonát, utána útnak indult. Nos, a szolga, aki öt ezüst talentumot kapott, elment, és megfontoltan kereskedett talentumaival. Egy bizonyos idő múlva másik ötöt szerzett velük. Az, aki két ezüst talentumot kapott, ugyanígy tett, és megkettőzte az összeget. Az viszont, akinek a gazda többet adott: egy hamisítatlan arany talentumot, félt attól, hogy nem tud mit kezdeni vele. Félt a rablóktól, ezernyi elképzelt veszedelemtől, de főleg saját lustaságától. Ezért egy nagy gödröt ásott a
földbe, és abba rejtette el urának pénzét.

Sok-sok hónap múlva visszatért az úr. Azonnal hívatta szolgáit, hogy számot adjanak neki a náluk letett pénzről. Jött az, akinek öt ezüst talentumot adott, és azt mondta:
– Íme, Uram, ötöt adtál nekem. Helytelennek tartottam volna, ha nem kamatoztatom. Törekedtem hát erre, és még ötöt nyertem vele számodra. Többet nem tudtam…
– Jól van, nagyon jól van, jó és hűséges szolgám! Hűséges voltál a kicsiben. Buzgó és becsületes voltál. Sokak fölé helyezlek. Lépj be Urad örömébe!

Utána jött az, akinek két talentumot adott, és mondta:
– Megengedtem magamnak, hogy javadra felhasználjam a javaidat. Íme, itt a számadás arról, hogyan használtam fel a pénzedet. Látod? Két
ezüst talentum volt, most négy van. Meg vagy elégedve, Uram?

És az úr ugyanazt mondta a jó szolgának, mint az előzőnek. Végül jött az, aki urának legnagyobb bizalmát élvezte, aki egy arany talentumot kapott tőle. Kibontotta azt burkából és azt mondta:
– Te rám bíztad a legnagyobb értéket, mert tudtad, hogy okos és hűséges vagyok. Én is tudom, hogy te meg nem alkuvó és sokat követelő vagy, és nem tűrted volna el, hogy elveszítsem a pénzedet. Ha szerencsétlenség ér, kitöltöd bosszúdat azon, aki a legközelebb áll hozzád, mert valójában te aratsz, ahol nem vetettél, és gyűjtesz, ahol nem szórtál szét. Nem engedsz el semmiféle okból egy fillért sem intéződnek. Annyinak kell lennie a pénznek, amennyinek te mondod. Ezért én féltem, hogy csökkenni fog ez a kincs, és elrejtettem. Nem bíztam meg senkiben, még önmagamban sem. Most kiástam, és visszaadom neked. Íme a talentumod!
– Gonosz és lusta szolga! Valójában azért nem szeretsz te engem, mert nem ismertél meg. Nem szeretted javaimat sem, mert nem kamatoztattad. Méltatlan voltál a megbecsülésre, a bizalomra, amit beléd helyeztem. Hazugságokat találsz ki, vádolsz és elítélsz engem. Tudtad, hogy aratok, ahol nem vetettem, és gyűjtök, ahol nem szórtam szét. Akkor miért nem gondoskodtál arról, hogy arathassak és gyűjthessek? Így válaszoltál bizalmamra? Ilyennek ismersz engem? Miért nem vitted el a pénzt a bankárokhoz, hogy kamatostul kapjam vissza? Erre különös gonddal oktattalak ki téged, és te ostoba, lusta, nem számoltál vele. Ezért elveszik tőled a talentumot és az egyéb javakat, amelyeket kaptál, és annak adják, akinek tíz talentuma van.
– De annak már van tíz talentuma, míg ennek semmije sem lesz… – vetették ellene.
– Így van ez rendjén. Az, akinek van, és aki dolgozik azzal, amije van, még többet kap egészen addig, amíg nem bővelkedik. De attól, akinek nincs, mert nem akarta, hogy legyen, azt is elveszik, amit kapott. Ami pedig a haszontalan szolgát illeti, aki visszaélt bizalmammal, és nem kamatoztatta a kapott adományokat, vessétek ki birtokomról, menjen sírva, és mardossa őt a szíve.

Íme a példabeszéd. Jöjj és lásd, rabbi, hogy akinek többje volt, annak kevesebbje maradt, mert nem érdemelte meg, hogy megőrizhesse Isten
ajándékát… Nagyon sok meglepetésben részesíti az embereket az Úr, mert az emberek nagyon sokféleképpen válaszolnak neki. Látjátok majd,
hogy a pogányok és a szamaritánusok eljutnak az örök Életbe, és birtokolni fogják az Eget. És látjátok majd, hogy izraelita követőim elveszítik az Eget és az örök Életet.

***

Miután Jézus több példabeszédben oktatta a népet, megkérdezi Anyjától:
– Hallottál engem, Anyám?
– Igen, Fiam, és Mária Kleofás szomorúságához hozzájárul az enyém is. Ő sírt is egy kissé, mielőtt belépett a Templomba…
– Tudom, Anyám. És tudom az okát is. De nem kell sírnia, csak imádkoznia.
– Imádkozik sokat! Ezen az estén, a sátra alatt, alvó fiai között imádkozott és sírt. Hallottam a sírását a vékony falon keresztül, a szomszédos lombsátorban. Néhány lépésre láttam Józsefet és Simont, közel hozzád, de mégis annyira megosztottan! És nem ő az egyetlen, aki sír. Velem sírt Johanna is, aki oly nyugodtnak látszik…
– Miért, Anyám?
– Kúza miatt… Viselkedése megmagyarázhatatlan… Néha mindenben mellette áll, máskor mindenben visszautasítja őt. Ha olyan helyen vannak, ahol senki sem látja őket, a férj mindig példaadó. De ha mások vannak vele, a királyi udvarból, akkor azonnal parancsolgatóvá válik, és megveti szelídségéért a feleségét. Johanna nem érti, hogy miért.
– Én megmondom neked. Kúza Heródes szolgája. Érts meg engem, Anyám! ,,Szolga.” Én nem mondom meg ezt Johannának, hogy ne okozzak neki fájdalmat. De így van. Amikor nem fél attól, hogy felettese megalázza és kineveti, akkor ő a jó Kúza. Amikor félhet ettől, többé nem az.
– És miért dühös Heródes Mannaenre, és…
– Azért, mert Heródest megőrjíti a kései lelkiismeretfurdalás, hogy engedett Heródiásnak. De Johanna már oly sok jót kapott az élettől. Vezekelnie kell diadémja alatt.
– Annalia is sír.
– Miért?
– Mert jegyese ellened fordult.
– Ne sírjon! Mondd meg neki! Ez a fordulat Istennek egy jótéteménye. Áldozata majd ismét jóra vezeti Sámuelt. Ő nem erőlteti a házasságot én pedig megígértem neki, hogy magamhoz veszem. Megelőz engem a halálban…
– Fiam! – Mária megszorítja Jézus kezét, arcából kiszáll a vér, elsápad.
– Kedves Mamám! Az emberekért van, tudod. Az emberek szeretetéért. Igyuk ki a kelyhünket szívesen, igaz?
Mária felszárítja könnyeit, és válaszol:
– Igen.
Ez az ,,igen” nagyon de nagyon nagy erőfeszítésébe kerül. Marciam felnéz Jézus arcára:
– Miért mondod ezeket a csúnya dolgokat, amik fájdalmat okoznak a mamádnak? Én nem engedlek meghalni. Amint megvédtem a bárányokat, úgy téged is megvédelek.

Jézus megsimogatja a kisfiút, és hogy lelket öntsön a két lesújtottba, megkérdezi Marciamot:
– Mit csinálnak most a báránykáid? Nem hiányoznak?
– Ó, veled vagyok! De mindig gondolok rájuk…

***

Jézus Betániában van Anyjával, a nőtanítványokkal és nyolc apostollal – Júdás nincs köztük -, valamint Marciammal. Boldogok, mint egy kis család. Péter nem tudja megállni, hogy ki ne fejezze örömét, hogy milyen jól érzi magát Júdás nélkül, de félbehagyja a mondatot, mielőtt még kimondta
volna Júdás nevét:
– Átkozott nyelv! Megint nem tartottam meg a Mesternek tett ígéretemet!… Mester, Mester!
– Mit akarsz, Simon?
– Morogtam Júdás ellen, pedig megígértem neked, hogy többé nem teszem. Bocsáss meg!
– Jól van, de törekedj arra, hogy többé ne tedd!
– Még 489-szer számítok a megbocsátásodra.
– Miket beszélsz, testvérem? – kérdi András csodálkozva.
Péter szellemesen válaszolja:
– Nem emlékszel, mit mondott a Mester arról, hogy hetvenszer hétszer kell megbocsátani? Azért még 489 bocsánatra számíthatok. Pontos számadást vezetek róla…

Mindnyájan nevetnek, még Jézus is kénytelen mosolyogni. De azt mondja neki:
– Jobban tennéd, ha azt tartanád számon, amikor jó tudsz lenni, te nagy gyerek!
Péter odamegy Jézushoz, jobb karjával átöleli a derekát és azt mondja:
– Kedves Mesterem! Milyen boldog vagyok, hogy veled vagyok anélkül… No, már megint! Te is örülsz… És megérted, mit akarok mondani. Együtt vagyunk. Itt van Anyád. Itt van a gyermek (Marciam). Megyünk Kafarnaum felé. Az évszak szép… Öt ok arra, hogy boldogok legyünk. Ó, milyen jó veled lenni! Hol állunk meg ma este?
– Jerikóban.
– A múlt évben ott láttuk a Fátyolozottat. Ki tudja, sikerült-e neki… Kíváncsi lennék rá. És megtaláltuk azt a szőlőskertet.
Péter nevetése oly hangos, hogy átragad másokra is. Mindenki nevet, visszagondolva a kerióti Júdással kapcsolatos jelenetre.
– Javíthatatlan vagy, Simon! – korholja Jézus.
– Nem mondtam semmit, Mester. De nevetnem kellett, amikor visszagondoltam az arcára, ahogy megtaláltuk… a szőlőskertjében.
Péter olyan jóízűen nevet, hogy meg kell állnia, miközben a többiek, de ők sem tudják visszatartani a nevetésüket. Péter csatlakozik az asszonyokhoz. Mária kedvesen megkérdi:
– Mi az, Simon?
– Oh, nem mondhatom meg, mert megint vétenék a szeretet ellen. De… Anya, mondj meg nekem valamit te, aki bölcs vagy. Ha célzok valakire, vagy ami még rosszabb, megrágalmazok valakit, akkor természetesen vétkezem. De ha nevetek egy dolgon, amit mindenki ismer, egy eseten, amiről mindenki tud, amin nevet az ember, mint például amikor visszaemlékezik egy hazug ember meglepetésére, zavarára, mentegetőzésére, és ismét nevet azon, hogy hogyan nevettek akkor rajta, ez helytelen?
– Tökéletlenség a szeretettel szemben. Nem bűn, mint a megszólás vagy a rágalmazás, sem mint a gyanúsítás, de mindig a szeretet hiánya. Olyan, mint amikor egy szálat kihúznak egy szövetből. Nem igazi szakadás, sőt, még az anyag kopása sem, de mindig valami, ami érinti az anyag teljességét és szépségét, és előkészíti a szakadást és a lyukat. Nem gondolod?
Péter a homlokát dörzsöli és kissé megszégyenülve mondja:
– De igen. Sose gondoltam erre.
– Gondolj rá most, és ne tedd többé! A nevetés jobban sérti a szeretetet, mint az arculütés. Tévedett valaki? Hazugságon kaptuk rajta, vagy más valamin? Rendben van. Miért kell visszaemlékezni rá? És miért kell másokat visszaemlékeztetni? Borítsunk fátylat a testvér hibájára, mindig arra gondolva: ,,Ha én volnék a hibás, szeretném-e, ha valaki visszaemlékezne erre a hibára, és másokat is emlékeztetne rá?” Van benső szégyenérzet is, Simon, amely nagyon fájdalmas! Ne rázd a fejedet! Tudom, mit akarsz mondani… De hidd el, még a bűnösöknek is van szégyenérzetük. Indulj ki, indulj ki mindig ebből a gondolatból: ,,Szeretném-e én, ha velem tennék ezt?” Meglátod, hogy többé nem vétesz a szeretet ellen, és mindig nagy béke uralkodik majd benned. Nézd ott Marciamot, mennyire boldogan ugrál és énekel! Azért, mert neki nincs semmiféle gond a szívében. Neki nem kell gondoskodnia az útitervről, a kiadásokról, arról, hogy miről beszéljen. Csinálj te is így! Hagyj mindent Istenre! Az emberek megítélését is. Amíg olyan lehetsz, mint egy gyermek, akit a jó Isten vezet, miért akarod hordozni a döntés és ítélethozás terhét? Eljön majd az idő, amikor ítélned kell, és döntened, és akkor majd azt mondod: ,,Ó, mennyivel könnyebb volt azelőtt, mily kevésbé veszélyes!” És ostobaságnak tartod majd, hogy
idő előtt akartad hordozni ezt a nagy felelősséget. Ítélni! Mily nehéz dolog! Hallottad, mit mondott Sintica néhány napja? ,,Az érzékek révén végzett kutatás mindig tökéletlen.” Nagyon jól mondta. Sokszor az érzékeinkre hagyatkozva ítélünk. Azért a legnagyobb fokú tökéletlenséggel. Hagyjuk az ítélkezést…
– Igen, Mária. Különösen is megígérem neked, de én nem tudom mindazt a szép dolgot, amit Sintica tud!

***

Útközben egy gazdag kereskedő csatlakozik Jézus csoportjához, és felajánlja védelmét a rablóktól veszélyeztetett vidéken, – egyben ő is kéri Jézus védelmét karavánja számára. A kereskedő elbeszélget Jézussal és Máriával, és beszámol nekik nagy családjáról. Tizenkét gyermeke van.
– Szép család – jegyzi meg Mária. – őrizze meg neked az Ég!
– Valóban nem panaszkodhatok a segítsége miatt, pedig én nagyon kevéssé érdemlem meg az Ég segítségét.
Tovább beszélget a kereskedő és Jézus, Mária pedig hallgatja őket. Amikor a kereskedő a karaván élére megy, Mária megjegyzi:
– Egy becsületes és boldogtalan ember, Fiam…
– És te szeretnéd, ha boldog lenne, bölcsességed révén, nemde?
Kedvesen egymásra mosolyognak az esti szürkületben. Amikor nyugovóra térnek, Marciam a Szűzanya karjai között alszik el, megfeledkezve arról, hogy ,,ő már egy felnőtt”.