Regisztráció



A jelszavát emailben elküldtük.

A Magyar Katolikus Lexikonban ezt találjuk Natália nővérről:
.
"Kovacsics Mária Natália, Keresztrefeszített Jézusról nevezett Mária Dorothea (szül: Pozsonybeszterce, Pozsony, 1901. jan. 31.- meghalt: Törökbálint, 1992. ápr. 27.): szerzetesnő, a Világ Győzelmes Királynője-tisztelet és -engesztelés kezdeményezője. 6 elemit végzett, de már gyermekkorában komoly imaéletet élt. 1917-től a ferences harmadrend tagja. 1918-ban Pozsonyban belépett az orsolyiták  rendjébe, ahol a Keresztrefeszített Jézusról nevezett Mária Dorothea nevet kapta. 1922-ben Monsba (Belgium) küldték kisegítő nővérnek. 1934-ben visszahívták Pozsonyba. Belső indításra 1936-ban Magyarországra jött, hogy elindítsa Szűz Máriának, a Világ Győzelmes Királynőjének tiszteletét. A zsámbéki Keresztes Nővérektől (akik között Natália nővére is ott volt) kapta a tanácsot, hogy a Jó Pásztor Nővéreknél magdolnanővérként kérjen fölvételt. A kecskeméti zárdába került. 1939-ben Gologi (Máriás) Lajos SJ lett a lelkivezetője. 1943-48 között a budai zárdában élt. 1940-ben azzal a kérelemmel fordult Serédi Jusztinián hercegprímáshoz, hogy engedélyezze Budán, a Normafánál, a Szent Anna réten a Világ Királynője Engesztelő Kápolna fölépítését. A kápolna alapkövét 1944. december 8-án tették le, de az építést már nem lehetett elkezdeni. 1946. január 25-én Mindszenty József hercegprímás jóváhagyta a kápolna tervét, majd november 19-én megbízta Bánk  Józsefet, Kecskés  Pált és Szabó  Imrét Natális nővér magánkinyilatkoztatásainak kivizsgálásával. Natális nővér egész életét az engesztelésnek és a Világ Királynője tisztelet terjesztésének, s ennek érdekében egy klauzúrás női rend alapításának szentelte. Egyházi jóváhagyást a rendnek nem sikerült kapnia. 1950-ben a szétszóratás után 3 nővér egy ideig Pestszentlőrincen élt, majd Pestszentimrén a Kun utcai kórház lelkészével együtt laktak egy házban. 1989-tól Natális nővér ismét Budapesten lakott és újra megpróbálta elindítani a Szűz Mária, a Világ Győzelmes Királynője Engesztelő Leányai rendet. Dankó László kalocsai érsek Madarason adott letelepedési engedélyt. Utolsó éveit Hegyfaluban (Vas megye), majd Törökbálinton töltötte.

Natália nővér maga meséli el az életét nekünk:

„1901 január 31-én születtem, és február 2-án lettem megkeresztelve.

Még nem voltam iskolás, amikor egy nap hatalmas vihar kerekedett. Édesapám az ölébe vett, és leült velem a konyha üvegezett ajtajával szemben; onnan jól lehetett látni az ítéletidőt. Villámok és mennydörgések váltották egymást. Édesanyám és a többi testvéreim térden állva imádkoztak, de én még túl kicsi voltam ehhez, fel sem fogtam a veszélyt. A villámok felvillanó fényénél láttam a magas égboltot, és megkérdeztem Édesapámat, honnan van a vihar. Ő így felelt: „Tudod, kis tündérem, mostanában az emberek sok bűnt követnek el, ezért a Jóisten felemelte a kisujját, hogy figyelmeztesse őket. Arra szólít, hogy legyünk becsületesek.”
Ez a „kis-ujj-dolog” megragadta a fantáziámat, és rögtön ezzel a kérdéssel folytattam: „És mi történik akkor, ha a Jóisten a nagyujját emeli fel?” Egy pillanat gondolkodás után Édesapám ezt felelte: „Hát, kisleánykám, akkor olyan vihar támadna, hogy mind meghalnánk bele!”

Azt hiszem, ez volt életem azon pillanata, amikor először gondoltam bele abba, milyen lehet az utolsó ítélet napja. Később erről sok mindent tanított nekem az Úr Jézus.

6 évesen lettem elsőáldozó. Ebben az évben óriási öröm, és mély bánat is ért. Mi tett bánatossá? Az énektanár bácsink alapított egy iskolai kórust. Nem énekelhettem benne, mert nem volt jó sem a hangom, sem a hallásom, mégis egy napon, néhány héttel az elsőáldozási ünnep előtt a tanár úr így szólt hozzám: „Holnap te is gyere a kóruspróbára!” Nagyon boldog voltam. Másnap ott voltam a pontos időben. De az első két ének után a tanár úr rámnézett és ezt mondta: „Állj ki, hamisan énekelsz!”

Mélységesen elszomorodtam, de Édesanyám, mintha előre látná a jövőt, gyöngéden megvigasztalt, mondván, hogy az elsőáldozásomon olyan lesz az imádságom, mint egy szép ének.

Hófehér ruhácskában és csipkeköténykében mentünk a nagy napon a templomba. A mi falunkban úgy szokás, hogy az elsőáldozó gyerekek a keresztszüleiknél ünnepelnek. Keresztmamám kilenc éves kisfia, Jankó süketnéma volt. Hogy örömet szerezzen nekem, frissen szedett nekem egy kosárka fekete cseresznyét. Eszegettem a cseresznyét, amikor észrevettem, hogy a csipkeköténykémet megfogta a cseresznyelé. Keserűen sírni kezdtem, és azonnal szaladtam a keresztmamámhoz, hogy elmondjam neki a bajt.

Ő azt mondta: „Marika, ne sírj! Kimosom mindjárt a kötényedet, ahogy befejeztem a konyhai munkát!” Így leültem megint, kezemben szorítva a kis kötényt, várva, hogy a keresztmamám érte jöjjön. Gyszercsak hirtelen kiejtettem a kezemből a köténykét. Lehajoltam, hogy összeszedjem, de épp ottermett a keresztanyám, és felsikoltott: „Marika, a kötényed olyan tiszta, mint a hó! Nincs mit mosni rajta!” Hirtelen megértettem, hogy Jézus, akit magamhoz vettem a szentáldozásban, és aki bennem lakozott, kitisztította a kötényemet és eltűntette a foltokat róla.

14 évesen beléptem a ferences harmadrendbe.

Még alig tudtam írni és olvasni, de már betűzgettem a Szent Bibliát. Két gondolat gondolkoztatott nagyon el engem, az egyik: „Ne ítélj, hogy ne ítéltess!”, a másik, hogy „Amit eggyel tesztek a legkisebbek közül, azt nekem teszitek”. Ez a két ige termékeny talajra talált a lelkemben, és elkezdett gyümölcsöket teremni.

14 évesen elhatároztam: nem fogok férjhez menni. Egyre jobban vágytam Jézusra, Akivel akkor már többször találkoztam. Abban az időben már megkülönböztettem királyokat és koldusokat a környezetemben: az előbbiek nagy hatalmúak voltak, óriási gazdagsággal, az utóbbiak pedig szegények, akik folyton az igazukat keresték. Kinek adjam a szeretetemet? Annak, aki örökké él, és aki mindig örülni fog annak, hogy szeretem.

Stefánia nevű nővérem szintén szerzetes lett, mint én. Amikor kicsik voltunk, rengeteget segített nekem a rám bízott házimunkában. Vasárnaponként a mama megkért minket, hogy mosogassunk el, és tegyünk rendet a konyhában az ünnepi étkezés után. Stefi kivétel nélkül mindig elküldött engem imádkozni, és ő egyedül mosogatott el.

Egy nyári este a gyönyörű eget csodáltam, és úgy éreztem, a lelkem felszáll a mennybe. Egyszercsak kinyílt a kisajtó, és egy hölgy lépett be rajta. Felugrottam, hogy elémenjek. Szép volt, belső, természetfeletti szépség ragyogott belőle. „Talán ebből a házból nem küldenek el.” – mondta az ismeretlen. – „Eddig mindenhonnan elküldtek, mondván, hogy nincs már hely a számomra, de volt, ahol nem is magyarázkodtak. A hídtól jöttem idáig ezen a soron, és egyetlen házat sem hagytam ki.” Miközben beszélt, a hölgy arcát néztem, és megállapítottam magamban, hogy bizonyára egy szent lélek lakozik benne. „A jószívű embereket szeretem. – folytatta. – Itt biztos befogadnak engem, ugye?” Igennel feleltem neki. Szaladtam Édesanyámhoz, röviden beszámoltam neki a látogatóról, hozzátéve. „Nagyon szép hölgy! Másképp öltözködik, mint mi. Bokájáig érő ruha van rajta, és azt kérdezteti, hogy befogadnánk-e őt éjszakára. Nincs ágyra szüksége, elég neki egy szék vagy egy imazsámoly is.” Szaladtam Édesapámhoz is, aki szigorú ember volt. „Ki ez a látogató?” – kérdezte. Neki is elmondtam, de nagyon féltem, hogy elküldi. Ám Édesapám így válaszolt: „Látod-e, Marikám, ez a váratlan látogató minálunk jó helyre jött. Nincs ugyan sok helyünk, de csak maradjon. Majd én virrasztok, ha valami rosszban sántikálna.”

Hűvös volt az este, befűtöttünk. A hölgy leült egy konyhai vánkosra, és az Égről kezdett beszélni. Ittam a szavait, az öröm majd szétvetette a szívem. Eljött a vacsoraidő. Kértem, hogy vacsorázzék velünk. Köszönettel utasította vissza a meghívást. Csak egy kevés kenyeret és teát fogadott el.

Mialatt ettünk, titokzatos dolgokról mesélt, szent Ferenc és a szentek tudományáról. Ekkor félbeszakítottam: „Nagyon szeretnék én is apáca lenni:” Ő ezt felelte: „Az leszel.” Hirtelen úgy éreztem, mintha egy jósnővel beszélnék, annyira határozottan mondta ezt. „Honnan jött?” kérdeztem. „Egy bécsi kolostorból!” – felelte. Elkezdtem könyörögni neki, hogy vigyen engem el oda magával, nem baj, ha túl fiatal vagyok. „Ahova én megyek, oda most még nem vihetlek magammal, csak majd később.” – mondta.

Elérkezett a lefekvés órája. Be kellett vallanom a hölgynek, hogy nincs ágyunk a számára, mert a szüleim alszanak a másik szobában, de nyugodtan feküdjön le mellém, az én ágyamba, amit nagyon kedvesen meg is tett, mondván: „Elég hely van kettőnknek.” Kértem, hogy vegye le a fátylát. Csodálatos hajfürtjei akkor kibomlottak, és egészen a földig leértek. Édesapámnak ezt mondtam: „Egy kicsit félek. De olyan szép dolgokról mesél! A haja is csodálatos, súlyos és hullámos, mint egy vízesés. Megkértem, hogy aludjon velem.” – „Te döntsd el – felelte apám. – Ha nem akar lefeküdni, ülhet a zsámolyon is. Én mindenesetre virrasztok a szomszéd szobában, a padon, ha valami gondod van, nem leszek messze.”
Visszatértem a hölgyhöz. Teljesen felöltözve maradtunk az ágy szélén ülve. Semmit nem aludtunk. Egész éjszaka a Mennyországról mesélt nekem. Azt mondta, hogy én is odajutok majd, és a szüleim is. Amit hallottam, túlságosan szép volt ahhoz, hogy elaludhassak.

Másnap reggel eljött velem a misére. Egyszer sem mertem megmozdulni. Együtt mentünk ki a szentáldozáshoz. Jézus, az Úr, bennünk volt. Imádtuk és szerettük Őt. De mégis maradt bennem félelem, mert mindettől függetlenül Édesapám óvatosságra intő szavai a fülembe csengtek.

A mise után utánam szaladt egy ministráns, hogy a plébános úr hivat. „Azonnal jövök”- üzentem vissza, csak elkísérem a hölgyet a falu széléig.” A hölgy Stomfára akart menni, így elmagyaráztam neki, hogy először menjen a hegy felé, utána 2-3 percig lejtőn visz lefele az út, és onnan más meglátja a házakat és a szomszád falu kis várát, ahol az apácák laktak. A hölgy mosolygott, és megköszönte a vendégszeretetünket. Mielőtt végleg elbúcsúztunk volna, mégegyszer elismételtem neki a szívem nagy vágyát: „Tetszik tudni, én is apáca szeretnék majd lenni.” És ő így felelt: „Dicsőség legyen Jézus Krisztusnak!”

Pár lépést távolodtam, majd visszafordultam, mert nagyon elszomorított, hogy el kellett válnom tőle, de legnagyobb csodálkozásomra teljesen eltűnt. Visszasiettem a templomhoz, ahol a plébános úr várt rám, hogy megkérdezze, ki volt ez a hölgy. Azt feleltem neki, hogy nem evilági teremtmény volt. Hozzátettem: „A hölgy azt mondta, hogy ha sokat imádkozom, a szívem vágyai megvalósulnak, és én is apáca leszek.” A plébános úr gondolkozott, majd így szólt: „Alig mertem közelíteni hozzá a szentostyával, mert amikor felemeltem, fénysugár áradt ki az arcából és a szájából is, a szentostya pedig kirepült a kezemből, és a hölgy ebben a fényességben vette magához az ostyát. Egészen biztos, hogy nem én áldoztattam meg. Sosem láttam még ilyet, és annyira megdöbbentem, mert láttam, hogy a hölgy nem evilágból való. A túlvilágról jött. Még akkor is remegtem, amikor már a sekrestyében voltam.”

Amikor mindez történt, tizenhárom éves voltam.

> A küldetés és a szenvedések

 
Gondold el, hogy minden újságért fizetni kell, mi is várjuk a te önkéntes adományodat, ha meg tudod engedni magadnak :-)
> a metropolita.hu NEM ENGEDÉLYEZ reklámokat
> vannak terveink új oldalak létrehozására: kifejezetten a papi hivatásról, illetve imakampány oldal, ahova beírhatjátok sürgős szándékokat és válaszhattok imaszándékot (hasonlóan az adományoldalakhoz..)
> EGYETLEN anyagi forrásunk a ti adományotok
Ft

Állítsd be mennyit szeretnél adományozni

Fizetési mód választása
Személyes adatok

Metropolita Egyesület
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428
Adószám: 18876842-1-41
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Köszönjük adományozási szándékát

Metropolita Egyesület
1024 Budapest
Ezredes utca 13.

Összes adomány: 1500Ft

Hasonló bejegyzések

1 040 hozzászólás

  1. Katalin

    Natália nővér életéről, tevékenységéről, az általa közvetített jelenésekről készült egy filmes összeállítás, amely a Magyar Televízió “Sírjaik hol domborulnak” c. műsorában lesz látható. Időpontok:

    2011. április 8-a 14.58 M1
    2011. április 14-e 13.52 M2

    Válasz
  2. Gubicza Katalin

    Kedves Natália Nővér iránt érdeklődők.
    Minden héten hétfőn 18.00-kor a Szent Jobb kápolnában imádkozunk az üzenetekben foglalt kérések megvalósításáért is Várjuk a csatlakozókat.
    Tegnap(2011.03.27) pedig a Hősök terétől elzarándokoltunk az Anna rétre. A Szűzanya a szívemre helyezte, hogy minden évben szervezzem meg ezt a zarándoklatot. A Facebookon szervezem a nagy zarándoklatot az Anna rétre. Pápáról a Szent Anna plébániáról indulunk 2011.08.11-én. Ehhez is lehet kapcsolódni. A Mária Rádió Mária Út műsorát én is szerkesztem. Egy éve beszélgettünk az építész unokáival, most riportokkal szeretném folytatni a közzétételt. VÁROM A JELENTKEZŐKET RIPORTALANYNAK. Akik elkötelezettjei az Anna rét ügyének. Újra ki kellene adni a háromkötetes könyvet, nagy rá az érdeklődés. Tisztelettel: Gubicza Katalin Mária Út öszzbudapesti koordinátor. gubiczak@freemail.hu 06-20-9673-988

    Válasz
  3. Pusztai Gáspáné

    Kedves érdeklődő .

    Natália Nővér sírja : Pest Szentlőrinc ,61-es parcella , 9. sor , 12-es
    sírhely.

    Üdvözlettel Pusztai Gáspárné

    Válasz
  4. Veronika

    A Magyar Televízió ÁTJÁRÓ című műsorában Natália nővérrel és az Engesztelő Kápolna ügyével foglalkoznak. Mindenkinek figyelmébe ajánlom.

    Adásidők:

    Átjáró c. műsor:

    2011. január 31.(hétfő) m2 17.55
    2011. február 01. (kedd) m1 14.37

    SÍRJAIK HOL DOMBORULNAK c. műsor:

    2011. január 28. (péntek) m1 15.31
    2011. február 03. (csütörtök) m2 14.01

    Válasz
  5. Noll Katalin

    Úgy tudom, Natália nővér Pestszentlőrincen van eltemetve. Sírjáról egy könyvben kép is megjelent.
    Keresem azokat, akik ismerték őt, ill. a munkásságát. Kérem, juttassák el nekem azoknak a személyeknek a nevét!

    Köszönöm!

    Katalin

    Válasz
  6. Dr.Varga László

    Hol temették el, tehát hol van a sírja Kovacsics Mária Natália nővérnek?
    Családommal Hegyfalun kerestük a misztikus nővér sírját, de még a falubeliek sem tudták megmondani. Kérem a segítségüket.

    Sok szeretettel:

    László

    Válasz

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.