Jézus azt mondta Natália nővérnek: "Lányom, szereteted és szenvedésed által áldozat leszel a papokért, a bűnösökért és a tisztítótűzben szenvedő lelkekért. Ezekért a lelkekért nem utasítasz vissza egyetlen áldozatot sem. Ha kérek tőled egy áldozatot, mondd el az előljáróidnak és a gyóntatódnak. Ahány kívánságomat utasítják vissza, annyi belső szenvedést adok neked helyette. Azért lesznek ők ott, hogy áldozatokat követelhessek tőled."
Amit az Úr mondott, meg is cselekedte - írta Natália nővér. A belső szenvedések annyira kínoztak már, hogy inkább elviseltem volna bármilyen testi szenvedést, mint ezt.
Egy nap, a Kompletórium közben az Úr olyan erővel szorított magához, hogy elájultam a boldogságtól, és képtelen voltam tovább énekelni. Ahogy visszanyertem az eszméletemet, nagyon fájt, hogy ezzel megzavartam a közösség imáját.
Leginkább mégis attól szenvedtem, hogy az Úr megláttatta velem a világ és a lelkek katasztrofális állapotát. De nem maradtam sokáig vigasztalás nélkül. Még ugyanaznap újra megjelent a kápolnában, és biztosított, hogy el fogja szakítani a lelkeket a bűntől, és megmenti a világot az elveszéstől. Ettől megnyugodtam, és lelkem örömmel telt meg.
A Megváltó megmutatta nekem, hogy a világ nagy része úgy el van pusztulva, mint egy kiégett erdő. Láttam az isteni Magvetőt, amint rója a romokban lévő városokat és falvakat, az ég felé emelve jobbját, mialatt bal kezével a földre mutat. Az égre ez volt felírva: "Minden megváltozik, ha a népem megtér hozzám!" Akkor felfogtam, hogy az Úr szeretne könyörülni a világ nagy részén, a hősies lelkek áldozata miatt. Ugyanakkor megértettem az isteni Szív egyik rendkívüli titkát. Az Úr megmutatta, hogy egy katasztrófa meg tudná akadályozni sok emberi lélek megszületését. (Egy atomháború ténylegesen ellehetetlenítené az életet a földön.) Az Ő végtelenül jóságos Szíve megesett a választott lelkeken, hogy részesülhessenek dicsőségében. Ezek olyan csodálatos misztériumok, hogy nem is tudok róluk többet mondani.
Ez után az este után a rendház előljárói az engedelmesség nevében felszólítottak, hogy kérjem meg az Urat, hogy kevésbé feltűnő módon ossza rám kegyelmeit, ha azt szeretné, hogy a kolostorban maradjak. Az Úr így válaszolt nekem: "Jó, ezentúl észrevehető jelek nélkül részesülsz majd kegyelmeimben. Úgy fogok élni és működni benned, ahogyan földi életemben tettem. Akkor olyan voltam, mint egy közönséges ember, imádkoztam, dolgoztam, és segítettem a betegeknek. Lelkem rejtve volt a világ előtt, de szüntelenül az egyesülés extázisában volt mennyei Atyámmal."
Egy napon így szólt az Úr: "Lányom, tudasd gyóntatóddal, hogy ha találok egy tiszta lelket, aki kész áldozatot hozni, vele nemcsak lelkek ezreit, hanem egész nemzeteket mentek meg."
Amikor az Úr ily módon beszélt hozzám, nemegyszer emlékeztettem rá, hogy elfelejti, ki vagyok. Ő azt felelte, hogy én valóban egy kis semmi vagyok, de nincs is más dolgom, csak tegyem, amivel megbízott. Erre megnyugodtam, látván, hogy maradhatok kicsiny.
Egy nap panaszkodtam az Úrnak, hogy nem beszélem jól a magyar nyelvet, gondolván, hátha mentesít engem emiatt ez alól a feladat alól. De így válaszolt: "Éppen ezért adtam melléd a gyóntatódat és a novíciamesternődet, te ügyetlen és tudatlan gyermek, hogy segítsenek neked."
A rám bízott küldetés sokféle szenvedéssel járt. Panaszkodtam is az Úrnak. "Szeretett gyermekem, felelte, én a kereszten és a kereszt által váltottam meg a világot. Minden csepp véremet kiontotttam. A gyóntatód, a novíciamesternőd és te sem szenvedtetek még véretek ontásáig! Sose felejtsd el, hogy a szenvedés a lelkek visszavásárlásának ára, hogy egy szebb jövőt hozhassak létre hazád és az egész világ számára."
Mindez 1940-ben történt, abban az évben, amikor a legnagyobb szorongások és kételyek törtek rám az üzenetek isteni eredetével kapcsolatban. Az Úr így szólt egy szentáldozás után hozzám: "Ne félj semmitől! Én vagyok, aki szóltam hozzád, én, az örök Szeretet, az örök Igazság Igéje! Tudatni akarom papjaimmal azt a vágyamat, hogy Szeplőtelen Anyám királynői fenségét hivatalosan és ünnepélyesen elismerjék a földön. Szívem nem nyugszik, amíg Édesanyám nem lesz a Világ Királynőjének trónjára emelve."
Elfogott a remegés, miközben ezt mondtam: "Ezt nem tudom elmondani a papoknak, mert nagyon nehezen fejezem ki magamat magyarul, és félek, hogy nem leszek képes jól továbbítani a kérésedet." A Megváltó ezekkel a szavakkal vigasztalt: "Én, a Bölcsesség Istene, a gyermekekhez úgy szólok, mint egy gyermek, a felnőttekhez pedig úgy, mint egy felnőtt. Ne késlekedj, és ne tétovázz beszélni a gyóntatóddal! Ő sosem fogja félreérteni isteni Akaratomat és szándékaimat."
De mivel nem volt bennem elég alázat ahhoz, hogy azonnal engedelmeskedjek imádott Megváltómnak, néhány nappal később ismét szólított: "Ha én beszélek, neked is beszélned kell, és ha hallgatok, te is hallgass. Mitől félsz? Minden sikerülni fog. Szeplőtelen Édesanyám elnyeri királynői méltóságát. Legutóbb megbíztalak valamivel; menj és tedd, amit parancsoltam! Nem utasíthatod vissza Szívemtől az örömöt, melyet rajtad keresztül szeretne elérni."
Egy látomásban megtudtam, hogy hazánk nem kerülhet el egy szörnyű sorscsapást, és arra gondoltam, hogy úgyis hiábavaló lenne leírni vagy elmondani mostmár, amit hallottam. Ám az Úr ismét kedvesen megdorgált: "Vajon a keresztrefeszítés és a halálom látomása eltántorított engem művemtől? Amit én tettem, azt tedd te is! Folytasd az írást, még ha még aznap meg is kellene halnod. Amit teszel, nem a te műved, hanem az enyém! Én rendelkezem a műveimmel, és nem kell senkivel konzultálnom hozzá. Te se aggódj azon, amit teszek."
"És ha a gyóntatom megtiltja, hogy tovább írjak?" - vetettem ellene.
"Akkor nem írsz. Gyóntatód szava az én szavam. Őrízd meg gondosan, amiket eddig írtál, mert a háború után (második világháború!) nagy szükség lesz rájuk. G. atya fogja bevégezni a művemet!"
Más alkalommal így vigasztalt az Úr: "A lélek békéjével fogadd isteni parancsomat. De csak akkor talál békére a lelked, ha a gondolataidnak nem lesz más tárgya rajtam kívül. Azt akarom, hogy mondd el isteni kívánságaimat a gyóntatódnak. Bot leszel a kezemben, mellyel kopogok az ajtókon, hogy azok megnyíljanak, és eljussak papjaimhoz."
Ó Jézus, jó pásztor, mit tettél, mit gondolhattál, mi történt, hogy ennyire leereszkedtél, hogy engem találtál?
Képtelen vagyok ellenállni Jézusnak, akik szüntelenül kérlel. Teljesíteni szeretném a kéréseit, ameddig csak akarja. Bárcsak mindez áldására és dicsőségére szolgálna, mert Ő a Minden, és én semmi vagyok.
- Natália nővér és a magyar engesztelés a televízióban!
- Misztikus tanítások Natália nővér által
- Az elhalasztott halál - Natália nővér naplójának folytatása 2.
- Az örök élet ruhája - Jézus tanítása
| Nyomtatás 
hat ez csodalatos
Csípem a nővért:) Na meg Jézust:)