Regisztráció



A jelszavát emailben elküldtük.

Maria Simma és a purgatóriumi lelkek

Maria Simma (1915-2004) osztrák misztikus, aki közel 50 éven át részesült a tisztítótűzben szenvedő lelkek látogatásaiban. /Hasonló karizmával rendelkezett többek között szent Gertrúd, szent Margit-Mária, a Szent Szív apostola, Bosco Szent János, Szent Fausztina nővér, Betlehemi Boldog Mária, vagy Vianney Szent János is./

Hogy mit mondtak neki ezek a lelkek? Imát és áldozatokat kértek, és elmesélték leírhatatlan szenvedéseiket a tisztítótűzben, mely át van hatva az Istennel való újratalálkozás bizonyosságával és ennek reményteli várásával. Beszéltek arról az elképesztő hatalomról, mely azoknak a kezében van, akik még a földön élnek: hatalom arra, hogy enyhítse a szenvedéseiket és kiszabadítsa őket – cserébe ők is számtalan segítséget nyújtanak nekünk már ebben az életben és majd az elkövetkezőben is.

Maria Simma történetei elgondolkodtatóak. Ha komolyan vesszük, akkor megváltoztathatják az életünket, a szokásainkat – mert itt az idő, hogy elkezdjünk végre Isten szempontjai szerint élni!

Az Úr sokféle módon beszél a gyermekeihez, hogy elősegítse lelki fejlődésünket. Kiválasztott lelkeken keresztül is hatalmas fényt képes gyújtani, hogy megvilágítsa az előttünk álló utat. Ilyen kiválasztott lélek volt Maria Simma.

Maria Simma Ausztriában, a Voralberg-i hegyek közötti szép falucskában, Sonntag-ban élt egy olyan pici és szegényes házban, melyben még leülni is alig tud 4 ember.  Maria egy nagyon kedves parasztasszony volt, akihez 25 éves kora óta jártak a purgatóriumi lelkek. Mélyen hívő katolikus asszony volt, akit a lelkivezetője mindig bíztatott, hogy vegye komolyan és teljesítse a lelkek kéréseit.

A szentek tanúsága tökéletesen egybehangzó a purgatóriumot illetően, de mi most hallgassuk meg, mit mondott Maria Simma.

Maria, hogy történt az első lélek látogatása?

– 1940-ben történt, egy éjjel, hajnali 3 vagy 4 óra felé. Hallottam, hogy valaki fel-alá járkál a szobámban. Felébredtem, és körbenéztem, hogy ki lehet az.

Nem félt?

– Sosem voltam félős! Édesanyám szerint elég szokatlan gyerek voltam, mert soha semmitől nem féltem.

Mesélje el, mi történt azután!

– Láttam, hogy egy idegen járkál lassan a szobámban. Hangosan rászóltam: “Hogy jöttél be ide? Mit keresel?” De nem válaszolt, csak folytatta a járkálást. Újból megkérdeztem. “Mit csinálsz?” De nem válaszolt.
Erre felkeltem, hogy megragadjam, de amikor felé nyúltam, csak a levegőt markoltam, mintha semmi nem lett volna ott… Akkor megdöbbenve visszafeküdtem, de megint csak hallottam a járkálását. Ismét felkeltem, hogy megérintsem, és megint a semmit markoltam. Eléggé össze voltam zavarodva. Nem tudtam újból elaludni. Másnap a mise után szaladtam a lelkivezetőmhöz, és mindent elmeséltem neki.

Ő azt mondta: “Ha újra eljön, ne azt kérdezd tőle: Mit csinálsz?, hanem hogy: Mit akarsz tőlem?”
Aznap éjjel a lélek visszatért. Ugyanaz a lélek volt, és most azt kérdeztem tőle: “Mit akarsz tőlem?” Ekkor már válaszolt: “Mondass értem három misét, és kiszabadulok!” Akkor jöttem rá, hogy ő egy purgatóriumi lélek, és ebben utóbb lelkiatyám is megerősített. Azt javasolta, hogy sose utasítsam vissza egyetlen purgatóriumi lélek kérését sem, hanem teljesítsem nagylelkűen a kéréseiket. A lelkek látogatásai pedig megismétlődtek és egyre gyakoribbak lettek.

Mi az a purgatórium egész pontosan?

– Ez Isten zseniális és nagylelkű  találmánya! Vegyünk egy profán hasonlatot. Egyszercsak kinyílik előtted egy ajtó, és mögötte feltűnik egy kimondhatatlanul szép alak, ilyen szépséget még sosem láttál eddig életedben. Elbűvöl és felkavar mindaz a szépség és tisztaság, ami ebből a ragyogó emberből árad, aki – érzed – őrülten szerelmes: te vagy a vágya! Annyira vonzódsz hozzá, hogy minden megszűnik számodra: múlt, jelen, jövő, csak Őt látod, csak Őt, Őt, Őt… Lángol mindkettőtök szíve, forró öleléssel akarod magad a karjaiba vetni… amikor ráeszmélsz, hogy mocskos vagy és bűzlesz… Nem érzed magad méltónak rá, hogy érintsd őt, sőt arra sem, hogy láthasd: meg kell mosakodnod, hogy utána visszatérhess hozzá! Így magadtól választod előbb a tisztítótüzet, vagyis a purgatóriumot.

Ugyanakkor a szívedben támadt szerelem olyan intenzív, hogy ez az elszakadás elviselhetetlennek tűnik!  Mégha csak pár percig is tart, a fájdalom óriási, ami attól is függ, hogy a Szeretet milyen mértékig fedte fel magát. Tisztátalanságunk elválaszt minket Istentől, akit odaát már színről színre láthatunk, és a szerelem tüze valamint a végtelen bűnbánat kibírhatatlan kínokat okoz. A purgatórium a vágyakozás helye, az Isten utáni emésztő vágyé, az után az Isten után, akit már ismerünk, mert láttunk, de akivel még nem egyesültünk.

A tisztítótűzben szenvedő lelkek gyakran Szűz Máriának mondják el nagy vágyaikat, hogy az Isten iránti szeretet akkora sebet ejtett a lelkükön, hogy szinte haldoklanak tőle.

Maria Simma, a purgatóriumi lelkekben van valami remény vagy öröm?

– Igen. Egyetlen lélek sem kíván visszatérni a földre onnan, mert ott végtelenül nagyobb a világosság és az ismeret, mint a sötétségben lévő földön. Ott bizonyosságuk van, hogy örökre Istennel fognak élni, ami talán a fájdalomnál is erősebb. Ellenben a földön soha semmiben nem vagyunk biztosak.

Isten irányítja a lelket a purgatóriumba, vagy a lélek magától választja azt?

– Maga a lélek akar előbb megtisztulni, mielőtt belépne a Mennyországba. A tisztítótűzben a lélek teljesen egyesül Isten akaratával, a jónak örül, és a mi javunkat kívánja. Szereti Istent és a földön élő embereket is. Eltölti a Szentlélek, fényben van.

A halál pillanatában teljes ragyogásában látjuk meg Istent, vagy még csak részben fedi fel magát?

– Csak részben fedi fel magát, de már ez is olyan mérhetetlen szépség és ragyogás, ami végzetesen magához vonzza a lelket. A földi sötétség után ez elvakítja a lelket, megérti, hogy milyen tudatlan és vak volt…

A tisztítótűzben szenvedő lelkek szeretnének vissza térni a földre?

– Ó, nem, semmiképp! Ők azt mondják, az a világosság – amiben most van részük – annyival boldogítóbb és ragyogóbb, mint a föld szellemi sötétsége, és a világ minden kincséért sem térnének vissza ide. Az üdvözült lelkek is csak azért, mert felismerték a földön Istenért felajánlott szenvedés hatalmas értékét, és visszajönnének szenvedni egy kicsit… Összességében a lelkeket odaát végtelenül szerelmessé teszi a Fény, amivel találkoznak, hogy ha vissza kellene térnie a lelküknek a testbe, a földön, azt úgy élnék meg, mint egy haldoklást.

>> 2. rész

Forrás: Sr.Emmanuel*Maria Simma: L’Étonnant secret des Ámes du Purgatoire, Edition des Béatitudes ( 8 Boldogság Katolikus Közösség)

 

A Metropolita Egyesület többféle céljához adományokat gyűjtünk, hogy újabb keresztény médiafelületeket hozhassunk létre. Tervünk egy papi hivatásról szóló oldal, egy online imaközösségi felület létrehozása, és szeretnénk a nagy keresztény misztikusokat hangoskönyvben elérhetővé tenni. Ebben kérjük anyagi segítségeteket.

Az adományt paypal-on keresztül (ha a linkre kattintasz) és közvetlen utalással is be tudjuk fogadni.

Metropolita Egyesület
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428
Adószám: 18876842-1-41
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Köszönjük!!!

Metropolita Egyesület
1024 Budapest
Ezredes utca 13.

Ft

Állítsd be mennyit szeretnél adományozni

Fizetési mód választása
Személyes adatok

Számlázás részletei

Összes adomány: 5000Ft

Hasonló bejegyzések

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.