Regisztráció



A jelszavát emailben elküldtük.

G A L G Ó C Z Y       E R Z S É B E T (1905-1962)
A XX. század nagy magyar hitvallójának, engesztelőjének rövid életrajza

Az Oltáriszentség kimentése

Galgóczy Erzsébet, Krisztus fehér vértanúja 1905. június 27-én Szolnokon született 10. gyermekként egy tizenegy gyermekes családban. A felnőtt kort csak négy gyermek érte meg. Szülei mélyen vallásos, egyszerű emberek voltak. Mindig nagyon beteges kislány volt, gyermekkorában balesetek is érték. Elemi iskoláit alig tudta emiatt elvégezni. Első áldozó is csak negyedikes korában lehetett a sok hiányzás miatt. Ettől kezdve napi áldozó lett. Jézus és a Szűzanya iránti szeretetét és odaadását édesanyjának köszönheti, aki még születése előtt felajánlotta Jézusnak és a Szűzanyának.

1919-ben az országot érő román támadás során a román csapatok a Tisza folyó felől Szolnok városát lőtték. A Zagyva folyó mellett álló szolnoki Vártemplomból – mely akkor kétfrontos ágyútűz alatt volt – kimentette a monstranciát és az Oltáriszentséget a cibóriumban. A megáradt Zagyvát átúszva, a fejére és vállára kötve mentette meg a DRÁGA TERHET. Már ekkor vértanúságra vágyott, szerette volna életét áldozni Krisztusért. Ekkor még csak tizennégy éves volt. Megtette, amit az akkori helyzetben egyetlen felnőtt sem mert megtenni. Ezért a hőstettéért nagy árat fizetett.

A betegségek. A Szűzanya és Jézus megjelenése Erzsébetnél

1920. március 12-én kerül betegen ágyba és ettől kezdve – ritka kivételtől eltekintve – élete végéig fel sem kel betegágyából. Negyvenkét évet súlyos testi és lelki szenvedésekben, ágyban fekve él át, de nem egyedül és elhagyatva. Betegségeit, szenvedéseit kereszthordozásként – vívódások után – felajánlja a hazáért és a lelkek mentéséért. (Betegségei: skarlát – és ennek szövődményeként – vesebaj, súlyos égési sérülés, angolkór, majd a tüdőgyulladás következményeként fellépő TBC. A roncsoló TBC a tüdőről áttevődik a belekre majd a csontokra. Állandó lázas állapot – sokszor 42 °C felett – mellette megjelennek a degeneratív mozgásszervi elváltozások, a szív és keringési rendszeri betegségek. Rendelkezik a mások betegségének „átvállalására” való képességgel. Járni alig, illetve egyáltalán nem képes.)

Az 1929-es év július elején jelenik meg nála először – kezdetben nem ismeri fel – a Szűzanya, a „Szép Hölgy” alakjában és ettől fogva élete végéig majd minden nap. A Szűzanya részt vállal ápolásából, gyakran megáldoztatja, sőt időnként maga Jézus is áldoztatja. 1929 nagyböjtjében jelennek meg – időszakosan eltűnve – kezén és lábán, oldalán Krisztus sebhelyei. Karácsony éjszakáján pedig a töviskoronát kapja homlokára és fejére. Ettől kezdve haláláig hetente – pénteki napokon – átéli Jézus kínszenvedését. Együtt hordozza Vele a terheket, lelkeket mentve, engesztelve.

Az engesztelő fehér vértanú életszentsége

Magát teljesen felajánlva Jézusnak és a Szűzanyának magyar nemzetünk bűneiért engesztelt, így élte betegágyában hihetetlen mélységű testi- és lelki szenvedéssel teli életét haláláig. Napról napra vált Krisztus fehér vértanújává. Életútja párját ritkító misztika. A Szűzanya kérésére REJTETTSÉGBEN ÉLTE LE ENGESZTELŐ ÉLETÉT. A halála óta több mint 50 év telt el, és kevesen tudnak róla. 2011-ben a szolnoki Vártemplomban előadás hangzott el életéről a VII. Váci Egyházmegyei Találkozó keretében, majd 2012-ben a szolnoki Belvárosi Plébániatemplomban volt újabb előadás róla.

2012-ben mennyei születésnapja 50. évfordulóján, jelenlegi tisztelői – több helyszínen – hálaadó emlékmisét mondattak érte.

Szent Pió atya – a kortársa – megemlékezett róla. Egy alkalommal magyar zarándokok keresték fel, akiket így fogadott: „Minek jönnek maguk ide Magyarországról? Van maguknak is stigmatizáltjuk: Galgóczy Erzsébet.”

Papok, szerzetesek és világi segítők kísérték életútján, akik tanúságot tettek mellette. 1934-ben akkori lelkivezetője, P. Oberten Odilo József ferences szerzetes (1892-1973) Rómában a Főgenerális atyával együtt beszélt XI. Piusz pápának (1922-1939) Galgóczy Erzsébetről. XI. Piusz akkor ezt mondotta: „Isten a műveit csodálatos úton tudja megvalósítani, ha azokat valóban Ő akarja.

A kommunista, ateista, egyházüldöző környezetben a vádak, megnemértések, egyházi vizsgálatok csak súlyosbították szenvedéseit. Személye sokaknak jelentett megerősítést és lelki támogatást. 1945-1962 között Ft. Doroszlai Kálmán plébános gondoskodott róla, miközben a lelkivezetője volt. Ránk maradt naplói, versei, költészete, misztikus álmai, lelkigyakorlatos elmélkedései szép örökségünk. Neve Európa több országában ismert (pl. Ausztria, Franciaország, Lengyelország, Németország). Földi életútját Máriaremetén fejezte be 1962. március 27-én. Életszentségét több kortársa felismerte. Halálakor rózsaillat töltötte be a szobát. Tisztelői később is érezték a rendkívüli mennyei illatot a budapesti Farkasréti temetőben lévő sírjánál. A temetői nyilvántartásban neve mellett a „szentéletű” jelző áll.

A Boldogságos Szűz szavai Galgóczy Erzsébethez

1946 augusztus 30-án: „Halálod után kinyilatkoztatja és megmutatja az Úr Jézus, hogy valóban az Ő eszköze voltál, és engesztelő áldozata. És én megmutatom, hogy az enyém voltál és az Úr Jézus leghatalmasabb akaratából történt és fog történni minden. Nagy szándékainak megvalósításához téged használt.”

A II. világháborút követő hivatkozott könyvek szerzőivel egyetértésben, VIII. Orbán pápa dekrétumával összhangban alávetjük magunkat a legfőbb Egyházi Hatóság ítéletének és az ismertetésünkben előforduló csodás jelenések közlése által nem óhajtjuk végső döntését megelőzni.

Kérjük, hogy az imameghallgatásokat, az orvos által is igazolt csodálatos gyógyulásokat a következő címen jelezzék: Püspöki Iroda ( H – 2600 Vác, Migazzi tér 1. Pf. 167.)

(A hivatkozott források alapján összeállította: Medveczky István – 2013)

1 KISS Mária Hortenzia: Új idők apostola a stigmatizált Galgóczy Erzsébet. Kecskemét, [1989], Szerzői Kiadás – Petőfi Ny. 178. p.

2 A szeretet nem ismer határt. A stigmatiztált Galgóczy Erzsébet élete és szenvedése 1905-1962. 3. kiad. Kézirat gyanánt. Mountain

View – California 2003, Two Hearts Books. 94. p.

 

„A szeretet nem ismer határt” című könyv beszerezhető:

Medveczky István, H-1033 Budapest, Meggyfa u. 19/A II. 5. Tel.: külföldről: +36-1-240-1888;

Belföldről /vidékről/: 06-1-240-1888; mobil tel.: +36-30-557-6318;

e-mail: mistvan1942@gmail.com

 


Kérjük, támogasd munkánkat, mert

> a metropolita.hu önfenntartó
> NEM engedélyez reklámokat
> semmilyen külső támogatásban NEM részesül
> és bevétel nélkül nem fenntartható semmilyen újság, amikért pedig fizetünk az újságos standon

Köszönjük, hogy gondolsz erre! :-)

Közvetlen utalás:
Metropolita Egyesület
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428
Adószám: 18876842-1-41
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Paypal-on keresztül:

Ft
Fizetési mód választása
Személyes adatok

Számlázás részletei

Hasonló bejegyzések

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.