Regisztráció



A jelszavát emailben elküldtük.

“Az ‘Utolsó beszélgetések’- ben gyáva harcosnak mondja magát, akit annyit dicsérnek, hogy végül is elszégyelli magát és igyekszik méltó lenni a híréhez. Amikor nővérei élete utolsó napjaiban kérdésekkel halmozzák el, a bírái előtt álló Jeanne d’Arc- hoz hasonlítja magát, és azt mondja, ő is ugyanolyan őszintén válaszol. A szúnyogok sokat kínozzák, de egyet sem akar megölni, mert „hiszen ezek az egyedüli ellenségeim, minthogy pedig a jó Isten azt parancsolta, bocsássunk meg ellenségeinknek, örülök, hogy valami alkalmat találok erre”! Mikor betegségének lefolyása rejtélyesnek tűnik társai előtt és azt kérdezik: „Mitől fog hát tulajdonképpen meghalni?” – így válaszol: „Hát a haláltól. Nem mondta-e meg a jó Isten már Ádámnak, mitől hal meg? Így szólt hozzá: »Halálnak halálával halsz« (Ter 2,17). Ez igazán egyszerű!”

Szellemi fölénye lenyűgözően szárnyal az agyonkínzott test fölött. Humora, egész viselkedésével együtt, a végsőkig leegyszerűsödik. Ismeretes jelenség a súlyos betegeknél: annyira a lényegig értek, hogy nehéz már velük közös hullámhosszra kerülni.

Egy-két párbeszéd: „Szörnyű, amit szenved!” – „Nem anyám, nem szörnyű, de sok, sok… éppen olyan sok, amennyit el tudok viselni…” (Halála vigiliáján.) – „Hamarosan ott lesz hát a mennyben a szeráfoknál.” – „Ha hozzájuk kerülök, nem utánozom a példájukat, hogy az »Úr jelenlétében mind befödték magukat a szárnyaikkal« (Iz 6,2). Én őrizkedni fogok attól, hogy eltakarjam magamat a szárnyaimmal.” „Ön a szelídség és türelem angyala” – áradozik egy novicia. „Ó nem, nem vagyok angyal… Az angyalok nem tudnak szenvedni. Azért nem is olyan boldogok, mint én.” – „Nem fárad bele néha mégis a szenvedésbe?” – „Nem, dehogy! Ha nem bírom tovább, hát nem bírom. Punktum.”

És közben, mindig újra: „Nővérkéim, azt szeretném, hogy örüljetek!” (Emlékszünk: már pici korában „elkívánta” anyját a mennyországba!) „Hacsak tudok, megteszek mindent, hogy vidám legyek és így örömet szerezzek.” „Ha sokat szenvedek, örülök, hogy én vagyok az és nem egy tiközületek.”

Lehetetlen nem éreznünk a humor báját lelkivezetőjével folytatott beszélgetéseiben (aki a végsőkig nem értette meg őt). Mikor azt hallja tőle, hogy bizonyára nehéz áldozat lesz nővéreit elhagynia, így felel: hiszen egyáltalán nem hagyja el őket, inkább még közelebb lesz hozzájuk halála után! Mikor pedig a Kármel elöljárója látogatja meg és megállapítja, hogy a „koronája” még nem kész, ez a válasza: „Főtisztelendő Prior atya, ebben bizony nagyon igaza van. Nem, a koronám még nincs kész, de a jó Isten már elkészítette!”

Mert ez az életstílussá vált humor szabadon, gáttalanul árad abban a módban is, ahogyan Teréz Istenről és Istennel beszél. „Az égben a jó Istennek mindig teljesítenie kell az én akaratomat, mert én itt a földön sohasem cselekedtem a magam akarata szerint.” – „Úgy örülök, hogy nem kértem Istentől a szenvedést. Ezért hát kénytelen bátorságot is adni hozzá.” Mikor Ágnes anya azokról a megvilágosításokról beszél neki, amelyeket egyesek a mennyországról kaptak: „Nekem semmi más megvilágosításaim nincsenek, mint amelyekkel a semmiségemet ismerem föl. De ez többet ér, mint a hitről szóló megvilágosítások.” – „Életem végéig jogom lesz apró butaságokat elkövetni anélkül, hogy a jó Istent megsérteném.”

– Apró könnyebbülés-kéréseinek ismétlődő refrénje: „Ha nem teszed meg, még csak annál jobban foglak szeretni!” – „Holnap még rosszabb lesz! Hát annál jobb!” – Odáig terjed ez, hogy a jó Isten „már nem tud mit kezdeni” vele. Teréz különben is „javíthatatlan”; kéziratának egyik utolsó lapján írja: „Szeretett Anyám, látom, nem javulok meg soha, íme hol vagyok megint a tárgyamtól ezzel a sok tudós értekezésemmel; bocsásson meg kérem, és engedje meg, hogy legközelebb újrakezdjem, mert másképpen nem tudom!” És hat héttel halála előtt, mikor arra hivatkozik, hogy ő nem földi fegyverekkel, hanem a „Lélek kardjával” hadakozik, azonnal tréfára fordítja a szót: „Még tegnap este is használtam a kardomat egy novicia ellenében. Azt mondtam neki: »Fegyverrel a kezemben fogok meghalni.«”

Szeptember 29-én, a halála előtti napon, kínosan hörögve, fulladozva fekszik ágyában. Délben így szól a priorisszához: „Anyám, ez a halálküzdelem? Hogy is fogok meghalni? Sohasem fogok érteni hozzá, hogyan haljak meg…”

(Sántha Máté: Kis Teréz humora / részletek)

 

 


Kérjük, küld támogatást Te is, mert
> a metropolita.hu önfenntartó
 > NEM engedélyez reklámokat


Ft
Fizetési mód választása
Személyes adatok

Számlázás részletei

Hasonló bejegyzések

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.