Regisztráció



A jelszavát emailben elküldtük.

*San Fratello, 1526. +Palermo, 1589. április 4.
.
Benedek élete huszonegy éves korától kezdve a kész, fáradhatatlan, mindig Istennél és Istenben élő szent benyomását kelti. (Előző éveiről nagyon keveset tudunk.) A magányosság és visszavonultság embere volt. Külső élete három szicíliai színhelyen játszódott le: huszonegy éves koráig a pásztor magányosságában, tizenöt éven át egy hegyvidéki erdőség remeteségében, majd huszonhét éven át a Palermo melletti Santa Maria di Gesů kolostorában.

ÉLETE

Szülei feketék voltak, s Etiópiából kerültek rabszolgaként a szicíliai királyságba, és a Messina melletti San Fratellóban egy nagyon gazdag és úgy tűnik, jószívű úr, Vincenzo Menasseri szolgálatában álltak. Nem lehet biztosan tudni, hogy a szülők keresztény családban születtek-e, vagy csak később tértek a katolikus hitre. Szorgalmasak, békés természetűek, és nagy szegénységük ellenére önzetlenek, segítőkészek, jóságosak és jámborak voltak. Menasseri ezért visszaadta szabadságukat.

Első fiúkat, Benedeket, aki természeténél fogva vonakodott a lármától és a hangos sürgés-forgástól, de nagyon tehetséges és gyors felfogóképességű volt, jóravaló, szorgalmas, kemény munkához és fáradsághoz szokott emberré nevelték. Ifjúságát szüleihez hasonlóan Menasseri úr szolgálatában töltötte; elsősorban a juhokat és a teheneket őrizte. Olyan foglalatosság volt ez, amely tovább erősítette magányosságra való hajlamát. Szorgos munkájával húszéves korára két ökröt szerzett. Sokat jelentett ez számára: hűséges szolgálatának megérdemelt gyümölcsét és jó alapot a jövőhöz. Gondolatai, tervei és vágyai végül mégis egészen más irányba vonzották.

Egy gazdag nemesifjú, Lanza Jeromos 1545-ben visszavonult a magányba, hogy szemlélődésben, vezeklésben és imádságban töltött remeteélete Istenhez vezesse. Példája csakhamar követőkre talált; valamennyien a minoriták regulájának legszigorúbb formáját (obszervánsok) akarták követni. Benedek is érezte Istennek a szerzetesi élet eme formájára való meghívását, amely jól megfelelt a csendre és szemlélődésre való hajlamának. Úgy tűnik, hogy a közvetlen ösztönzést Lanza Jeromostól kapta, aki a legelőn találkozott Benedekkel és megszólította: ,,Benedek, mit csinálsz itt? Rajta, add el ökreidet, és gyere velem a remeteségbe!” Benedek számára olyan volt ez a felszólítás, mintha mennyei hang lett volna. És az Evangéliumnak megfelelően késedelem nélkül elindult, eladta mindkét ökrét és egyéb javait, pénzét szétosztotta a szegények között, és mindentől megszabadulva 1547-ben elindult a Caronia melletti Santa Domenica remeteségébe Lanza Jeromoshoz és társaihoz.

Beöltözött ferences remetének, és örömmel vállalta társai szigorú életét. Hozzájuk hasonlóan a három szerzetesi fogadalomhoz egy negyediket is fűzött: a hét három napján teljesen böjtöl, a többi napon pedig csak keveset és egyszerű ételt eszik, bort sohasem iszik, szomjúságát csak vízzel csillapítja. Mindezekhez járultak az egyéb nélkülözések, és a legszigorúbb vezeklési gyakorlatok; így ezek a remeték sem maradtak el az egyiptomi remeték mögött.

Kézi munkával is foglalkoztak: kosarakat fontak, seprűket készítettek. Benedekről ekként szól a tudósítás: ,,Krisztus új katonája olyan szent buzgósággal kezdett el harcolni zászlója alatt, hogy — bár csak novícius — úgy látszik, már célba ért az Istenhez vivő úton. Becsületessége, jámborsága, tisztasága, alázatossága, önmegvetése, engedelmessége és az imádságban való buzgósága kezdettől fogva szentnek tüntették fel társai szemében: úgy tisztelték, mint valami angyalt”.

A remeték s mindenekelőtt a Benedek szent életéről elterjedt hír azt idézte elő, hogy a hívők csapatostul sereglettek hozzájuk; néhányan bizonyára csak kíváncsiságból, sokan azonban azért, hogy tanácsot kapjanak tőlük, és imáikat kérjék. A remeteközösségnek négyszer kellett lakhelyet változtatnia, hogy ismét csendben és békében maradhasson. Utolsó tartózkodási helyük Palermo közelében a Monte Pellegrino nyúlványain volt. Amikor ott meghalt Lanza Jeromos, a testvérek Benedeket választották elöljárójuknak; ez annak a jele, hogy a fekete rabszolga fiát nagyra becsülték, és megajándékozták bizalmukkal. 1550- ben III. Gyula pápa (1550–1555) megerősítette a remeteközösséget, IV. Pius (1559–1565) viszont 1562-ben feloszlatta, és elrendelte, hogy a remeték választásuk szerint lépjenek be egy jóváhagyott rendbe.

Benedek az obszerváns ferencesek Palermo peremén levő Santa Maria di Gesú konventjébe kérte felvételét. Kérését teljesítették, s munkahelyéül a konyhát jelölték ki. Ez megegyezett elképzeléseivel: kevésre becsült munkaterület, ahol csendben szolgálhat a testvéreknek. Hosszú éveken át szorgalmasan és türelemmel végezte a legalantasabb munkákat is, emellett szolgált a vendégeknek, és teljesítette nekik a lábmosás szolgálatát. Így is maradt némi szabad ideje az imádságra és szemlélődésre; de Assisi Szent Ferenc útmutatása szerint ,,az imádság és az Istennek való önátadás lelkületét” mindenkor harmonikusan össze tudta kapcsolni a testvérek szolgálatával. Addigi életének szigorúságát továbbra is megtartotta.

Nem tudjuk, hogy vették fel Benedeket a kolostorba, és hogyan viszonyultak hozzá új testvérei. A noviciátust és fogadalmát bizonyára nem kellett megismételnie, mivel már tett fogadalmat a minorita regulára. Bizonyos, hogy jó híre megelőzte. Mindenesetre figyelemre méltó, hogy éveken át a legegyszerűbb és legalacsonyabb rendű szolgálatokra osztották be. Próbára akarták tenni, vagy ügyet sem akartak rá vetni? Testvérei előtt semmi esetre sem maradhatott elrejtve Istenhez kötöttsége, ,,más volta”, Krisztus-követésének feltétlen komolysága. Ezután megtörtént a bámulatos esemény: 1578-ban a kolostor gvárdiánjává, házfőnökévé választották. A kolostorban éppen akkoriban fogtak hozzá az élet megreformálásához. 1239 óta a minoriták rendjében a laikus testvérek ki voltak zárva a házfőnöki tisztség viseléséből. Az itáliai obszervánsok megkísérelték, hogy újból életre keltsék a rend eredeti szokását, amely szerint laikus testvérek is lehettek elöljárók. Amint Benedek megtudta, hogy át kell vennie az elöljárói hivatalt, védekezett ellene, és közölte, hogy nem tud sem olvasni sem írniˇ és ha a Monte Pellegrino remetéi elöljárójuknak választották is, azok mégiscsak kevesen és valamennyien laikusok voltak. És — tette még hozzá — ha a remeték egyszer áldozatul estek is annak a tévedésnek, hogy őt megválasztották, ennek még egyszer nem szabad megtörténnie.

Benedek szavai mindenesetre az ellenkezőjét érték el annak, mint amire irányultak: az elöljárók nemcsak szentségét és példamutatását ismerték meg, hanem okosságát, jóságát, szilárdságát és állhatatosságát is a cél elérésében; és éppen e tulajdonságai tették különösen alkalmassá mint elöljárót a reform véghezvitelére. Három éven át vezette a kolostort, és sikeresen végrehajtotta a reformot; a következő három évre vikáriussá (az elöljáró helyettesévé) választották. Utána teljes alázatossággal és szerénységgel visszatért a konyhai szolgálathoz.

Rendíthetetlen volt a bizalma Isten jóságában és gondviselésében. ,,Bíznunk kell Istenben — mondogatta gyakran –, mert Isten gondviselése mindenkor jelen van, éspedig fölös mértékben”. Jó néhány csodás eseményt is tulajdonítottak eleven hitének és hatékony imájának. A nap sok órájában, ha a munkája engedte, és éjszakákon át térdelt Isten előtt imádságban. Nagyon szerette az Úr szegénységét. A külső szegénységben eljutott az emberi lehetőségek határáig, hogy semmije se legyen és semmit se birtokoljon. Isten iránti hálája, s jótevőinek a munkája és vesződsége iránti tisztelete egy napon teljes komolysággal ezt mondatta vele fiatal testvéreinek, akik valami kis ételmaradékkal meggondolatlanul bántak: ,,Vigyázzatok, ez jótevőink vére!” A semmivel sem rendelkezés és semmit bírni nem akarás belső magatartásává lett. Szent Ferenc igaz fiaként járta az alázatosság és engedelmesség, azaz a lelki szegénység útját, ami az embert szabaddá és nyitottá teszi Isten szeretete számára.

A megfeszített, szegény Krisztus követésével Benedek élete a papi és világi fejedelmek s a jómódú lakosság körében tapasztalható elvilágiasodás, jólét, élvezetvágy és gazdagság idejében csendes, de beszédes tiltakozássá és a csak Istenben föllelhető értékek melletti tanúsággá lett. Ennek a szegény, alázatos életnek olyan kisugárzása volt, hogy szegények és gazdagok, magas és alacsony állásúak, világi és egyházi méltóságok egyaránt Benedek elé járultak. A szent nem tartotta helyénvalónak ezt az áradatot. És ha a látogatás alkalmával valaki tiszteletből meg akarta csókolni a kezét, akkor ügyesen szerzetesi ruhájának ujját nyújtotta oda neki e szavakkal: ,,Én mégsem vagyok rá méltó, csak a szerzetesi ruha ér valamit!”

Négyheti betegség után halt meg 1589. április 4-én este. Halálhírére az emberek akkora csapatokban sereglettek Palermóból és a távolabbi vidékekről is, mintha egy pápa vagy király halt volna meg. VII. Pius 1807-ben avatta szentté Benedeket. Napjainkban különösen az amerikai négerek tisztelik, és tekintik ügyeik védelmezőjének.

 


Kérjük, támogasd munkánkat, mert

> a metropolita.hu önfenntartó
> NEM engedélyez reklámokat
> semmilyen külső támogatásban NEM részesül
> és bevétel nélkül nem fenntartható semmilyen újság, amikért pedig fizetünk az újságos standon

Köszönjük, hogy gondolsz erre! :-)

Közvetlen utalás:
Metropolita Egyesület
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428
Adószám: 18876842-1-41
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Paypal-on keresztül:

Ft
Fizetési mód választása
Személyes adatok

Számlázás részletei

Hasonló bejegyzések

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.