Regisztráció



A jelszavát emailben elküldtük.

Így lett katolikus az ateista bloggerlány
Ateista blogján jelentette be a Yale Egyetem egyik diáklánya, hogy sok év filozófiai vitája után katolizál.

A hölgy, Leah Libresco június 18-én tette közzé Uneqally Yoked címmel vezetett, elsősorban erkölccsel és vallással foglalkozó, ateista blogján, hogy be fog lépni a katolikus egyházba – írja a CNA. Libresco azon kevesek közé tartozik, akik értelmi belátás, intellektuális-filozófiai viták után térnek meg.
.
Éveken át mondták nekem a barátaim, hogy inkonzisztens és fenntarthatatlan a filozófiám – írta a 22 éves, végzős lány a döntését bejelentő posztjában. Libresco az előző években kezdett el érdeklődni a morál keresztény koncepciója, megalapozása iránt annak ellenére, hogy ő maga ateista – volt. Olyan szerzőket olvasott, mint C.S. Lewis, G.K. Chesterton és Alasdair MacIntyre. Blogjában a keresztény teológiával való párbeszéde, vitája volt nyomon követhető.

Libresco vallástalan családban nőtt fel, és bevallása szerint először a főiskolán találkozott „értelmes keresztényekkel”. Szívesen hallgatta őket, tanulmányozta a keresztény szerzőket, és nagy hiányosságokat talált a saját érvrendszerében. Ezért blogján arra kérte az olvasókat, hogy elemezzék érveit, és válogassák ki a „felesleges” részeket. Leah belátta azt is, hogy korábban nem ismerte eléggé a kereszténységet.

A lány hithez vezető útja kalandos volt, elsősorban az értelemre, logikára, filozófiára koncentrált, de része volt egy romantikus szerelem is „az egyik legértelmesebb kereszténnyel” – akivel viszont két év után sajnos elváltak útjaik.

A lány sokat beszélgetett papokkal, dominikánus szerzetesekkel és kurzusokra járt. Mint írja, egyre komolyabban vizsgálta a keresztény érveket, és hasonlította össze azt az ő gondolataival, beleértve az egyik legfontosabb pontot, az objektív erkölcs kérdését. Volt is, aki kommentjében úgy fogalmazott: erkölcsi felfogása, erkölcsi rendszere miatt a lány máris konvertita, csak még nem tud róla. A blogjára feltett egy tesztet is, ahol keresztények és ateisták vizsgálhatták érveiket az ellenkező látásmód szempontjából.

Az utolsó lépés az volt a kereszténység felé, amikor a Yale egyetemen egy öregdiák-vitán valaki megkérdezte tőle: honnan származik a saját metafizikájában az erkölcsi törvény koncepciója? Rákényszerítették, hogy válaszoljon a kérdésre: hol a kapcsolat az emberiesség és az erkölcsi rend közt, amire azt volt kénytelen válaszolni: nem tudja, „az Erkölcsösség csak szeret engem vagy valami hasonló”. Ezután a vita után egy katolikus barátjával éjszaka elimádkozták a zsolozsmát. Majd egy hónapig kritikusai szerint „kriptokatolikus” stílusban blogolt.

Hétfőn Leah bejelentette: blogja a blogszolgáltató Patheos ateista részlegéből a katolikus részlegre költözik át. Azzal együtt csatlakozik az egyházhoz, hogy bizonyos tanításokkal még nincs kibékülve, így még vannak problémái a homoszexualitásra vonatkozó katolikus állásponttal és a kegyelemtan egyes pontjaival.

Egy másik blogger, a katolikus Brandon Vogt azt írta Leah megtérése kapcsán: ő volt a „kedvenc ateistája”, akivel értelmesen lehetett vitatkozni, aki nem volt radikális és fundamentalista, mint Richard Dawkins. Emellett nagyon olvasott is. Hozzátette: Leah világnézete annyira egységes volt, hogy úgy tűnt: örökre ateista marad. Vogt sokat imádkozott érte, mivel úgy gondolta: „nagyszerű katolikus lenne belőle”. Most így is lett. Mint Vogt írja: „Leah, az egyháznak szüksége van rád.”
Magyar Kurír

 

 


Kérjük, küld támogatást Te is, mert
> a metropolita.hu önfenntartó
 > NEM engedélyez reklámokat


Ft
Fizetési mód választása
Személyes adatok

Számlázás részletei

Hasonló bejegyzések

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.