JÉZUS BENSŐ ÉLETE – Beszélek enyéimhez a hitről

<< Bevezető a JÉZUS BENSŐ ÉLETE c könyvhöz, a kinyilatkoztatás körülményei és elfogadása

Amint apostolaim látták, hogy Tamás elismert engem igaz Istenként, mindnyájan örültek, és hasonlóképpen megerősödtek a hitben. Akkor beszédet intéztem mindnyájukhoz a hitről. Azt mondtam nekik:

– Kedves tanítványaim! Láttátok, mennyit dolgoztam, míg halandó testben éltem. Ti vagytok tetteimnek megbízható tanúi. Titeket választottalak ki oszlopokként, amelyekre Egyházamat fogom építeni. Ha ti gyengék lesztek a hitben, kik mindent láttatok és hallottatok – hogyan lehetnek akkor azok erősek, akik nem hallottak, és nem láttak engem? Gondoljatok rá, hogy titeket választottalak ki egy ily nagy épület, mint amilyen az Egyház, alappilléreiként. Nektek állhatatosaknak, erőseknek és megingathatatlanoknak kelt lennetek! Kérni fogom Atyámtól számotokra ezt az erőt és hitben való állhatatosságot. De nektek is kérnetek kell azt.

– Legyetek erősek a támadások ellen is, amelyeket Egyházam ellenségei fognak indítani.. Egyáltalán ne hallgassatok üres érveikre és hamis tanításaikra. Üldözést és szorongattatást fogtok szenvedni tőlük. Már gyakran mondottam ezt nektek. Ne féljetek azonban, mert én az égben vagyok, hogy az Atyánál védőként és ügyvédként szolgáljalak titeket. Minden szükséges kegyelmet ki fogok esdeni számotokra, hogy megküzdhessetek az én és a ti ellenségeitekkel. Azokat mindig le fogjátok sújtani és győzni, jóllehet ti gyenge eszközök vagytok, azonban isteni erővel lesztek ellátva. Megígérem nektek, hogy az Atyához való hazamenetelem után elküldöm nektek a Szentlelket, Akit kérni fogok az Atyától. Ez a Vigasztaló Lélek meg fog erősíteni titeket, és lángra fog gyújtani benneteket. Közölni fogja veletek adományait, és úgy megerősít titeket a hitben, hogy sohasem fogtok ingadozni. Ő még világosabban megérteti veletek, amit tanítottam nektek. Egész tanításomat emlékezetetekbe fogja idézni. Azért legyetek bátrak, és ne féljetek, mert én, a ti Mesteretek mindig meg foglak védeni titeket.

Apostolaim nagy figyelemmel hallgattak. Közben lelkükben nagy vigasztalást éreztek. Annyira ragaszkodtak hozzám, hogy inkább bennem éltek, mint saját magukban. Jelenlétem nagy hasznukra vált. Szavaim hallatára édesség és öröm töltötte el őket, legfőképpen Pétert, aki mindig mellettem volt, és rám szegezte tekintetét.
.
Péter mindig látványosabb szeretettel szeretett engem, mint a többiek. Természeténél fogva nagyon ragaszkodó volt, és rám irányította egész szeretetét. Nagy fájdalmat érzett, amikor eltávoztam. Legszívesebben mindig jelenlétemet élvezte volna. Kezdett kérni engem, hogy ne hagyjam el őt többé, hanem mindig legyek vele. Azt mondta nekem:
.
– Ha te, jó Mesterünk, elhagysz minket, hogyan élhetünk mi nélküled? Jelenléted megvigasztal és éltet minket. Oda fogok menni, ahová te mégy, mert nélküled kín számomra az élet.

Ez az apostol ily mélységesen fejezte ki irántam való szeretetét. Tény, hogy nagyon szeretett engem. Természetesen ennek a szeretetnek még meg kellett tisztulnia, akárcsak a többi apostol szeretetének is, mert nemcsak engem szerettek, hanem saját kielégülésüket és vigasztalásukat is, amelyet tapasztaltak, amikor engem szerettek, és velem érintkeztek. Ezért többször is mondtam Péternek és a többieknek:

– Ahová én megyek, oda ti most nem jöhettek. De majd eljön az ideje, amikor oda jöhettek.

Ezeket a szavakat tanítványaim fájdalommal fogadták. Igyekeztek rábírni engem, hogy mindig maradjak velük. Azt mondták:

– Maradj velünk, jó Mester! Ne fossz meg minket ettől a vigasztalástól. Te most már nem vagy alávetve a szenvedéseknek. Senki sem tud téged tovább fenyegetni, vagy neked valami rosszat tenni. Minket azonban szorongatnak. Ezért jelenléted meg fog vigasztalni, fel fog bátorítani, és tanítani fog minket. De ha te eltávozol tőlünk, mit fogunk mi szegények, nélküled tenni?

Nem örültem apostolaim nehéz felfogásának és oktalanságának. Merthogy az oly nagy volt, hogy az apostolok – miközben arra oktattam és bátorítottam őket, hogy eljön a Szentlélek, és a Szentlelket nekik megígértem, – mégis szüntelenül azt kérték tőlem, hogy maradjak velük. Ismét kioktattam őket, és nagy szeretettel megértettem velük a dolgot. Miután felfogták, azt mondtam nekik:

– Látjátok, mily nagy türelemmel és szeretettel teszem nektek ezt a szolgálatot. Jóllehet oly hosszú ideig voltatok már velem, mégis oly oktalanoknak mutatkoztok, és nem vágyakoztok arra, hogy jól megértsétek, amit oly gyakran és oly világosan kifejtettem nektek. Meg kell
most értenetek, hogy felebarátaitokkal a legbensőségesebb szeretettel kell bánnotok, amikor elnyertétek a Szentlelket, és el kell indulnotok a népek megtérítésére és kioktatására, az igaz Istent illető ismeretre. Emlékeztetlek benneteket arra, hogy mindig szem előtt kell tartanotok engem. Követnetek kell engem, mint Mestereteket, miközben mindenkit türelemmel és szeretettel taníttok és oktattok, és eltűritek tudatlanságukat és gyengeségüket, amint én is eltűrtelek titeket. Minden tettetekben, törekvésetekben és szorongattatásotokban keressétek mindig azt, hogy megdicsőítsétek mennyei Atyámat és engem. Tegyétek nevemet ismeretessé mindenki előtt. Azzal dicsőíttek meg engem, hogy hűségesen véghezviszitek mindazt, amire tanítottalak titeket. Jutalmatok mindenek felett nagy lesz az égben. Ezt a jutalmat már sokszor megígértem nektek.

Apostolaim nagyon figyelmesen hallgattak szavaimra, és megígérték, hogy meg fogják tenni, amire tanítottam őket. Valóban, mindnyájan megvigasztalódtak, amíg velük voltam. Amint azonban eltávoztam tőlük, nagy fájdalom töltötte el őket amiatt, hogy meg vannak fosztva jelenlétemtől. Szomorkodtak és aggódtak, és ezeket az érzelmeiket megosztották egymással, miközben azt mondták:

– Mit fogunk tenni, ha Mesterünk elhagy minket? Ki tud majd megvigasztalni minket, amikor mindnyájan szomorkodunk? Ha meg leszünk fosztva ettől a vigasztalástól, hová menjünk, hogy vigaszra találjunk?

Egyesek közülük azt mondták:

– Lehetetlen, hogy minket egész árván hagyjon, és Anyjától is meg legyünk fosztva. Hiszen az Ő szeretete mindenek felett nagy! Meg fogjátok látni, hogy nálunk hagyja őt, hogy bátorítson, vigasztaljon, és tanítson minket.

Mások kételkedtek, és azt mondták:

– Meglátjátok, hogy magával viszi Anyját, hogy az élvezhesse nagy fájdalmának gyümölcsét, amelyet elviselt az ő keserves kínszenvedésénél.
Így beszélgettek egymás között. Utána elhatározták, hogy együtt elmennek szent Anyámhoz, és megkérik őt, járjon közbe értük nálam, hogy ne fosszam meg őket tőle. Valóban el is mentek Anyámhoz. Ő megvigasztalta és felbátorította őket. Biztosította őket arról, hogy nem lesznek megfosztva az őáltala nyújtott erősítéstől és segítségtől. Megelégedetten mentek el tőle.

További jelenéseim

Egy másik alkalommal mindnyájan együtt voltak, és ismét látni szerettek volna engem. Azt mondták:

– Hol lehet most jóságos Mesterünk? Hol bukkanhatnánk rá? Ha látná szívünk szomorúságát, biztosan nem késlekedve hozzánk jönni, hogy megvigasztaljon minket szeretetreméltó jelenlétével!

Miközben így beszéltek, megjelentem közöttük. Üdvözöltem őket a szokásos békeköszöntéssel. Amint megláttak, örömükben sírva fakadtak. Ismét megvigasztaltam és oktattam őket. A végén emlékezetükbe idéztem, hogy el kell készülniük arra, hogy meg lesznek fosztva látható jelenlétemtől, egyenként nem részesülhetnek a Szentlélekben. Azért el kell szakadniuk ettől az érezhető vigasztalástól. Apostolaim azonban nem szívesen hallották ezeket a szavakat. Péter gyakran mondta:

– Jóságos Mesterem! Te elég vagy nekünk! Maradj mindig velünk, nem kívánunk semmi egyebet!

Figyelmeztettem őt, hogy ne ragaszkodjon hozzám, mert nekem az Atyához kell mennem. Nagy vággyal kérnie kell a Lelket, a Vigasztalót, amint azt az imént megígértem nekik. Majd azt mondtam nekik:

– Ti nemigen hisztek szavamban. Mily gyakran megmondtam nektek, hogy a Szentlélek meg fog titeket vigasztalni, erősíteni, szentelni, és részesíteni fog adományaiban. Isteni tűzzel fog eltölteni titeket. Mindenre megtanít, anélkül, hogy meg kellene erőltetnetek magatokat. Meg fog erősíteni titeket a hitben és a kegyelemben. Erősekké váltok, és megszűnik minden félelmetek. Nem fogtok többé bezárkózni és visszavonulni, hanem nagy bátran nekiindultok, hogy hirdessétek nevemet és isteni dicsőségemet. Semmiféle emberi erő és hatalom nem lesz képes meggátolni titeket. Azért mindnyájatoknak kívánnotok kell, hogy én hamarosan elmenjek az Atyához, és elküldjem nektek ezt a Vigasztaló Lelket.

Megerősítem enyéim hitét

Amint apostolaim erről a dicsőségről hallottak beszélni, egészen fellelkesedtek. Most már eltöltötte őket a vágy a Szentlélek után. Ebben a pillanatban eltűntem szemük elől. Egy ideig megmaradtak ebben a vágyban, utána mégis hatalmába őket ismét a félelem, és vágytak jelenlétem után. Mikor pedig hosszabb ideig vártam azzal, hogy megjelenjek nekik, kételkedni kezdtek, és ingadozott hitük. Ismét megjelentem nekik, és megfeddtem őket kishitűségükért. Ők azonban e szavakkal mentegették magukat:

– Légy részvéttel irántunk, jó Mesterünk, mert amint megfosztottál minket jelenlétedtől, félelem és szomorúság telepedett ránk.

Én nagy szeretettel korholtam őket. Ismét kioktattam és figyelmeztettem őket, hogy szakadjanak el ettől az érezhető vigasztalástól. Valahányszor megjelentem nekik, figyelmesen megnéztek. Felismertek arcvonásaimról, testtartásomról, ruhámról, hogy én vagyok az ő Mesterük. Amikor azonban eltávoztam körükből, megint elfogták őket a kételyek. Beszélgetni kezdtek feltámadásom valódiságáról. Azt mondták:
.
– Még mindig oly gyenge a hitünk! A Mesternek igaza van, amikor ezt mondta. Mégis saját szemünkkel látjuk Őt, és halljuk szavát. Egyáltalán hogyan kételkedhetünk?!
.
Mikor ezt mondták, megvilágosítottam lelküket, s ezáltal megerősödtek hitükben, és irántam való szeretetük még jobban fellángolt, főleg Péteré, aki mindig forrón vágyakozott utánam, ha egy ideig nem láthatott. Ilyenkor elment szeretett Anyámhoz, hogy utánam érdeklődjék, ő pedig megvigasztalta, és bátorította, hogy viselje el távollétemet. Erre elment halászni, gondolatai és vágyai azonban nálam voltak. Erősen sírt, egyrészt mert arra gondolt, hogy szenvedésem idején miként tagadott meg és hagyott el engem, másrészt pedig mert szavaim édességére és iránta való szeretetemre emlékezett. Gyakran mondta apostoltársainak:

– Jóságos Mesterünk megbocsátotta a nagy megbántást, amellyel tagadásom által részesítettem Őt, én azonban nem tudom elfelejteni, amíg csak élek, siratni fogom súlyos bűneimet!

Erre a többi apostol is visszaemlékezett hálátlanságukra és hűtlenségükre, amellyel engem szenvedésem idején mindegyikük elhagyott. Közösen siratták bűnüket. Miután szabadjára engedték fájdalmukat, végtelen szeretetemről kezdtek beszélni, s arról, hogy én többé nem gondolok bűneikre. Ismét vágyakoztak a látásomra, hogy mind bocsánatot kérhessenek tőlem. Mivel oly bűnbánóak voltak, és annyira hálásak a kapott jótéteményekért, meghallgattam őket. Megjelentem köztük ismét, s a béke szavával üdvözöltem őket.

Amint megláttak, oly nagy szeretet fogta el őket, hogy mindent elfelejtettek, és csak arra figyeltek, hogy édes szavaimat és kedves tekintetemet élvezzék. Amint rám néztek, elragadtatásba estek. Főleg Péter sírt kedves bánásmódom miatt, és tört ki örömujjongásban nagy szeretetében. Megvigasztaltam őket, és vidáman és kedvesen néztem rájuk. Így szoktam viselkedni jelenéseim közben. Miután eltávoztam tőlük, elmentek kedves Anyámhoz, hogy mindent elmondjanak neki. Anyám nagyon szívesen és örvendező szívvel hallgatta őket. Figyelmeztette az apostolokat, hogy higgyenek jobban, és legyenek állhatatosabbak a hitben. Intette őket arra is, hogy szakadjanak el jelenlétem vigasztalásától, amelyet ők annyira kívántak s kerestek. Amikor elfogja őket a vágy, hogy engem lássanak és halljanak, menjenek őhozzá, ő majd megvigasztalja őket. Mint jóságos és szeretetreméltó Anya, sose mulasztotta el, hogy megvigasztalja és felbátorítsa őket. Mindig nagyon okosan, és nagy szeretettel beszélt. Erre visszatértek a halászathoz, hogy megélhetésüket biztosítsák, mert mind nagyon szegények voltak. Gyakran nagy ínséget szenvedtek. Abban az időben azonban nem mertek alamizsnát kérni, mert nagyon féltek a zsidók üldözésétől. Ezek minden tanítványomat el akarták távolítani a világból, hogy így senki se emlékezzék rám. Ez azonban nem sikerült nekik.

>> A vízen járás