Regisztráció



A jelszavát emailben elküldtük.

1531. december 9-én szombaton, egy Juan Diego nevű indián hajnalban szentmisére igyekezett a 15 kilóméterre lévő Tlatelolcóba, Mexikó külvárosába. Abban az időben 9-én ünnepelték Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepét. A városhoz közel eső Tepeyac domb közelében csodás muzsikát hallott, amely mintha a domb sziklás csúcsáról áradt volna szerte a vidékre.
.
Juan Diego egy ragyogó, fehér felhőt pillantott meg a köves domb felett és szinte megigézve elindult felfelé. A dombtetőn egy gyönyörűséges fiatal hölggyel találta szembe magát, aki leírhatatlan szeretettel és kedvességgel becézgetve a nevén szólította.
.
A Jelenés megkérdezte, hogy hová megy. Az indián térden állva válaszolta, hogy templomba igyekszik. A Hölgy, helyeslően mosolygott és ezt mondta:
– Tudd meg legkedvesebb fiam, hogy én a Szeplőtelen és mindenkor Szűz Mária vagyok, annak az igaz Istennek az anyja, aki által él és létezik minden, ami az égen s földön van. Az a kívánságom, hogy itt egy istenházát építsenek, ahol megmutathatom az embereknek teljes szeretetemet, együttérzésemet és irgalmamat, s ahol megajándékozhatom őket segítségemmel és védelmemmel. Mert én Irgalmas Szívű Anyátok vagyok, minden ember anyja, mindenkié, akik segítségül hívnak, szeretnek és bíznak bennem. Itt akarom meghallgatni imáikat, panaszaikat, gondjaikat és fájdalmaikat, hogy nyomorúságaikat megenyhítsem, és bajaikat gyógyítsam. Hogy édesanyai szándékaimat megvalósíthassam, menj el a püspökhöz és mondd el neki, hogy én küldtelek a kívánságommal. Mond el neki, amit láttál és hallottál. Biztos lehetsz abban, hogy hálás leszek és mindenért megjutalmazlak, ha pontosan végrehajtod azt, amire megkértelek. Most pedig menj kicsi fiacskám és tégy meg mindent, amit megtehetsz.

Egy ilyen egyszerű indiánnak igen nehéz volt a püspöki palotába bejutnia, különösen a főpappal találkoznia. Juan Diegónak azonban kitartó nagy türelmével sikerült átküzdenie magát a lenézőn gúnyolódó szolgák seregén, aki még a kutyák ráuszításával is riogatták. Állhatatos kitartása abban, hogy az eminenciás úrral kell beszélnie, meglepte őket.
.
> Zumarraga püspök
.

A több órás várakoztatás után, amikor beengedték Zumárraga püspök elé, igen kedves fogadtatásban részesítette az 57 éves, csak nahuatl nyelven beszélő egyszerű indiánt, aki tolmácson segítségével kérdezte ki jövetele felől. A hallottakon elcsodálkozott és mielőtt elbocsátó áldását adta, kifejezte azon szándékát, hogy egy más alkalommal − amikor több ideje lesz − szívesen látja, hogy még alaposabban kikérdezhesse.

A nap már lemenőben volt, amikor Juan Diego újból találkozott a Tepeyacnál a Szent Szűzzel, akinek szóró-szóra beszámolt a történtekről. Ő maga kudarcnak ítélte meg küldetését és alázatosan kérte a Jelenést, hogy e feladatra válasszon helyette egy alkalmasabb személyt. A Szűzanya szeretetteljesen így szólt:
– Figyelj rám, legkedvesebb fiam és tudd meg, hogy sok szolgám és hírnököm van, de most éppen te teljesítheted ezt a küldetést. Nyomatékosan kérlek, hogy holnap újból menj el a püspökhöz, beszélj az én nevemben, és értesd meg vele a kérésemet. Ismételd el neki, hogy én, az Isten Anyja küldtelek téged.

Juan Diego a hölgy kimondhatatlanul szép, kérve-kérő arcát látva megnyugodott és megígérte, hogy minden esélytelensége ellenére is, szíves-örömest teljesíti a kérését. Hazafelé menet azonban egyre csak erősödött benne az a fájó érzés, hogy másnap méginkább meg kell majd szomorítania Úrnője édesanyai szívét, mivel a püspök aligha fog hinni egy magafajta szegény indiánnak.

Másnap a szolgák az “őexelenciája nem ér rá” hangoztatásával, még faragatlanabb durvaságokkal próbálták a csöndes szavú indiánt elzavarni. Ő azonban alázatosan kitartott a szándéka mellett. Így megint a hideg, szeles udvaron való hosszas várakoztatással próbálták megtörni, mígnem egyszercsak szólították. Zumarrága pöspök mitsem tudott a látogatója megelőző viszontagságairól és nagy szeretettel és nem kis csodálkozással fogadta.

Most körültekintőbben kérdezte ki. Hol láttad, hogy nézett ki, milyen volt a ruházata és meddig maradt stb. Az indián beszámolt mindenről és a püspök teljes megdöbbenéssel hallgatta, mígnem arra kérte, hogy a hölgytől alkalmasint, kérjen valami jelet. Az elbocsátáskor azonban megbízta néhány emberét, hogy kövessék az indiánt. A városból kivezető úton ez sikeres volt, ám a Tepeyak felé vezető hepe-hupás mély úton, szem elől tévesztették. Minden lehetséges sziklahasadékot átnéztek ugyan dühükben, de a különös indiánnak még a nyomára se bukkantak.

Ő azonban találkozott a Felséges Úrnővel akinek a lábai elé borulva számolt be a szörnyűnek ítélt kudarcáról, keserves hangon tolmácsolva a püspök kérését, miszerint jelet kér! És mégis, a Szűzanya elégedett mosollyal fogadta személyes képviselője beszámolóját és így szólt:
– Nagyon jól van ez így kedves fiam. Gyere vissza holnap és megkapod a jelet, amit a püspök kíván! Ettől majd hisz a szavaimnak és nem lesz benne több kétely irántad sem. Most haza mehetsz, de holnap itt várok rád.
.
Másnap azonban Juan Diegó súlyos bajokkal szembesült  a háza táján. Szeretett nagybátyja Juan Bernardino súlyos állapotban ágyban feküdt. Egyes feljegyzések szerint kereszténysége miatt érte merénylet, lázongó indiántársai részéről, más források szerint azonban a “coclixtlé”-nek nevezett magas lázzal járó halálos betegség vette le a lábáról. Tény azonban az, hogy így vagy úgy, de mindenképp a halálán volt. Emiatt Juan Diego egész nap orvosért és orvosságok után rohangált, így elmulasztotta azt a hajnali találkozót, melyet Isten Szentséges Anyja kért tőle!

Másnap december 12-én, a haldokló Juan Bernardino sürgősen papot kért, hogy gyónhasson és felvehesse a betegek szentségét. Juan Diego úgy vélte, hogy az idő szűkében jobb ha megkerüli a Tepeyakot és elhozza a papot nagybátyjának, mintegy későbbre halasztva a Szent Szűzzel való találkát. Amint azonban a nevezetes helyszín közelébe ért, meglepetve látta, hogy az Ég Királynője a dombról lejövet, épp elébe kerül. A Szűzanya így szólt:
– Mi történt kedves fiam, hová igyekszel?
Juan Diego zavartan tett néhány lépést úrnője felé és meghajolva mentegetőzött, elbeszélve nagybátyja tragikus helyzetét és azt, hogy most sürgősen papot akar vinni hozzá, hogy ellássa őt a Szent Útravalóval. Közben váltig erősgette égi Anyjának, hogy a dolga végeztével nyomban visszajön, és teljesíteni fogja minden kérését.

Az égi Édesanya végighallgatta fiacskája magyarázkodását, majd így szólt:
– Figyelj rám és vésd szívedbe szavaim! Semmi ne riasszon, semmi ne aggasszon és semmi ne szomorítsa el az arcodat s szívedet. Ne félj se betegségtől, se gondtól, se fájdalomtól. Hát nem vagyok-e én a te Anyád? Nem állsz-e az én árnyékomban, az én védelmemben? Nem én vagyok-e a lelki örömeid forrása? Nem tártam-e ki föléd eddig is védelmező palástomat? Tán nem tartalak oltalmazó karjaimban? Szenvedsz-e bármily szükségben? Ne aggódj tehát nagybátyád állapota miatt sem, mert nem ebben a bajában fog meghalni, és épp ebben a pillanatban gyógyult meg.

Az aggodalmaktól elcsigázott indán szívét ekkor forróság érzete járta át, mely által megnyugtató bizalom és bátor lelkesedés vette erőt rajta. Soha nem érzett ekkora odaadottságot még égi Édesanyja iránt és kifejezte készségét, hogy a kért jel birtokában azonnal a püspökhöz menne. A Szent Szűz mosolyogva ezt mondta:
– Menj fel oda, ahol először láttál engem. Sok virágot fogsz látni, amelyek ott nőnek. Gondosan szedd le és gyűjtsd össze őket, aztán hozd ide és mutasd meg nekem!

Amint felért a dombra, Juan Diego teljesen elképedt. Ott ugyanis pompás nemesített kasztíliai rózsák nőttek ki a fagyos földből. Nem csak a látvány volt rendkívüli, hanem az a tény is, hogy a rózsa akkor még Mexikóban nem is volt ismert és egy ilyen igényes növény meg sem termett volna köves, sziklás talajon, különösen nem decemberben. Ezek a rózsák azonban virultak csodás illatot árasztva és harmatcseppek tündököltek színes szirmaikon.

Juan Diego kötényt formált köpeny-szerű tilmájából és teleszedte a virágokkal. Lejőve a dombról, az ovális fénykoszorúban álló Égi Királynő elé járult, aki a pompázatos virágokat elrendezte, miközben szólt:
– Legkisebb fiacskám, ezek a virágok a jel, a bizonyíték a főpap számára. Beszélj neki az én nevemben, hogy ebből ismerje fel akaratom valódiságát és teljesítse azt. Te légy a követem, aki teljes bizalmamat élvezi. Megparancsolom neked, hogy ne nyisd ki tilmádat senkinek, csak a püspöknek. Meséld el neki, hogy én küldtelek a dombra, ahol ezeket a virágokat pazar bőségben találtad. Ismételd meg neki óhajomat, hogy itt építse fel Isten házát, amint azt általad kértem.

Juan Diego meghajolt úrnője előtt, jelezve, hogy megértette és elindult a város felé. Szíve hevesen vert a lelkesedéstől és a boldogságtól. Amint a püspöki palotához ért, a szolgák felháborodva szaladtak össze, hogy elzavarják a “senkiházit”, aki oly nagyon megalázta társaikat eltűnésével. Ő azonban könyörgőre fogta a dolgot, hogy most az egyszer még utoljára engedjék be és szóljanak a püspök atyának. A szolgák úgy tettek, mintha nem értenék mit mond és igen durva viccelődésnek tették ki, különösen, hogy nem volt hajlandó elárulni, hogy mi van a tilmájában. A szóváltásra többen felfigyeltek, kinyitották a kaput és fenyegetően vették körbe. Azt mondták, hogyha meg nem mutatja a dolgot, akkor ők nézik meg!
.
Juan Diego megérezve a veszélyt, hogy még erőszakra is képesek, kissé megnyitotta köpenyét. A szolgáknak a lélegzetük is elállt a csodálatos friss virágok láttán, a kiáradó illat elbűvölte őket. Néhányan a virágok felé kaptak, hogy vegyenek belőle, de azok olyanná váltak, mintha csak hímzések vagy festések lennének a tilma felületén. Egyikük nyomban el is szalad, hogy a rendkívüliséget elújságolja a püspöknek, mondván, hogy az indián aki már többször is járt itt, megint régóta várakozik az udvaron.
.
Zumarrága püspök azonnal kérette “azt a derék embert”, aki bizonyára a jelet hozta számára, s melyre igen kíváncsi volt.

Juan Diego, amint belépett, nem hajtott térdet, csak mélyen meghajtotta fejét, óvatosan tartva köpenyében a virágokat. A püspökön kívül két személy is jelen volt még: Don Sebastian Ramirez y Fuenleal, Mexikó kormányzója és Juan Gonzales, aki a legelső alkalommal is tolmácsolt.

– Kegyelmes uram – szólt az indián −, teljesítettem az ön utasítását!
És ezt követően lépésről-lépésre elmesélte a vele történteket, a virágszedés körülményeit is. Ekkor elengedte tilmájának végeit és az illatozó rózsák a földre hullottak. Zummarága döbbenten állt, majd a tilmára vetve szemeit térdre esett, mivel láthatóvá vált rajta Krisztus Anyjának csodálatos képe. A jelenlévők is elámultak a látványtól, majd ők is térde ereszkedtek. A legmegdöbbentebb azonban Juan Diego volt, aki nem tudta mi és miért történik körülötte. Félve nézett önmagára és csodálkozva ismerte fel annak a hölgynek a pontos képmását, akivel a Tepeyac dombon négy alkalommal találkozott. Úgy érezte, hogy bizonyos tekintetben az Ég Királynője maga jött el, hogy hitelesítse az üzenetét. (Az indián ráérzésének helyessége, csak a 20. században igazolódott a csodálatos képmás szemében tükröződő fények vizsgálatával!)

Zumarrága püspök, amint felállt térdeléséből, megölelte a derék indiánt, vendégül látta éjszakára és megígérte, hogy másnap elmegy vele a szent helyre, ahol az Istenanya kérésére templomot kell építenie. Egyelőre azonban csak egy kisebb kápolna létesítését rendelte el, ahol a csodálatos kegyképet megtekintheti a nép. Juan Diego mellé díszkíséretet adott, hogy kísérjék el hazáig.

Az indián első útja a nagybátyjához vezetett, akin szemmel látható volt a teljes gyógyulás és aki úgy hallgatta végig unokaöccse rendkívüli élményeit, mint aki már ismeri a történteket. Végül Juan Bernardino is könnyek közt újságolta, hogy bizony az Istenanya személyesen jelent meg neki, elmesélve unokaöccse égi megbízatását és kiderült, hogy pontosan ugyanabban a percben érezte szívében a gyógyulást.

Begyik Tibor

 

A Metropolita Egyesület többféle céljához adományokat gyűjtünk, hogy újabb keresztény médiafelületeket hozhassunk létre. Tervünk egy papi hivatásról szóló oldal, egy online imaközösségi felület létrehozása, és szeretnénk a nagy keresztény misztikusokat hangoskönyvben elérhetővé tenni. Ebben kérjük anyagi segítségeteket.

Az adományt paypal-on keresztül (ha a linkre kattintasz) és közvetlen utalással is be tudjuk fogadni.

Metropolita Egyesület
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428
Adószám: 18876842-1-41
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Köszönjük!!!

Metropolita Egyesület
1024 Budapest
Ezredes utca 13.

Ft

Állítsd be mennyit szeretnél adományozni

Fizetési mód választása
Személyes adatok

Számlázás részletei

Összes adomány: 5000Ft

Hasonló bejegyzések

Egy válasz

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.