Regisztráció



A jelszavát emailben elküldtük.

Idén Magyarországot is sújtották katasztrófák, ekkor mutatkozott meg, hogy él még az emberek szívében a segítőkészség, hogy nem csak adományokkal, de önkéntes munkával és törődéssel is tudnak egymáson segíteni – mondta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti     érsek szombaton Budapesten, a Szent István-bazilikában tartott karácsonyi éjféli misén.

Szentbeszédében rámutatott arra, hogy a Betlehemben megszületett Jézusban meg kell látni mindenkit, akinek segítségre van szüksége. Azt az embert, aki "munka nélkül értelmetlennek érzi az életét, aki magányos, aki beteg, akinek nem jut emberhez méltó lakás, akit  nyelve, vallása, bőrszíne, társadalmi helyzete miatt bántanak vagy  üldöznek, akinek az életén háborúk gázolnak keresztül, aki egy széteső, önző vagy erőszakba merülő társadalomban hiába keresi a nyugodt életet és a jövőt".
 
Erdő Péter felhívta a figyelmet arra, hogy "távol kerülünk egymástól a munka vagy a tanulás miatt, nincs időnk egymásra sokszor már azért sem, mert két-három ember helyett kell dolgoznunk ahhoz, hogy megélhessünk", ezért legalább Jézus "jászla körül, a karácsonyfa alatt találkozzunk egymással szeretetben".
 
Utalt arra: karácsony ünnepén "Jézus Krisztus születésének örvend a világ", a keresztényekkel "ujjong az egész teremtés, mert Isten személyesen belépett az általa alkotott világmindenségbe". "Isten iránti szeretetünk, akaratának szenvedélyes keresése az ember felé fordít minket" – tette hozzá.
 
A bíboros kiemelte: a kis Jézusban "minden embert meg kell látnunk. A saját családunk tagjait, akiktől néha meg nem értés vagy régi sérelem tart távol minket. Szüleinket, testvéreinket,  rokonainkat, akiket akaratlanul is néha megbántottunk, vagy akikkel (…) már régen nem találkoztunk".
 
Erdő Péter emlékeztetett arra, hogy a római birodalom Jézus születése idején össze akarta íratni az uralma alatt álló embereket, hogy megadóztassa őket. "Ennek a hatalomnak engedelmeskedve eljött  az Isten, hogy összeírja az emberiséget, beírja összes kiválasztottait az élet könyvébe, az örökkévaló boldogságba".
 
Ahogyan a római alattvalók nem voltak mentesek az adók terhe alól, és a mai állampolgárok sem azok, ugyanúgy senki sem mentes az  Istennek járó engedelmesség kötelezettségétől. "Isten parancsai nem nehezek", de igazán könnyűvé Isten akaratának követését mégiscsak az teszi, ha megtartjuk a főparancsot: "Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből" – hangsúlyozta.
 

A Metropolita Egyesület többféle céljához adományokat gyűjtünk, hogy újabb keresztény médiafelületeket hozhassunk létre. Tervünk egy papi hivatásról szóló oldal, egy online imaközösségi felület létrehozása, és szeretnénk a nagy keresztény misztikusokat hangoskönyvben elérhetővé tenni. Ebben kérjük anyagi segítségeteket.

Az adományt paypal-on keresztül (ha a linkre kattintasz) és közvetlen utalással is be tudjuk fogadni.

Metropolita Egyesület
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428
Adószám: 18876842-1-41
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Köszönjük!!!

Metropolita Egyesület
1024 Budapest
Ezredes utca 13.

Ft

Állítsd be mennyit szeretnél adományozni

Fizetési mód választása
Személyes adatok

Számlázás részletei

Összes adomány: 5000Ft

Hasonló bejegyzések

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.