Register
A password will be e-mailed to you.

Valtorta Mária látomása: Mária élete – Tartalomjegyzék

< Ki az én anyám?

Jézus késő este érkezett Názáretbe. Mielőtt bekopogtatott volna, figyelmesen hallgatózott az ajtónál, hall-e valami hangot? Semmi…
– Késő van már – sóhajtott fel. – Megvárom a hajnalt, és csak akkor kopogok be.
 
De mielőtt még eltávozna, meghallotta a szövőszék ütemes zaját. Elmosolyodott. Azt mondta magában:
– Fenn van. Sző… Biztosan ő az… Ez a Mama üteme.
Bekopogtatott. A zaj egy pillanatra elhallgatott, majd hallatszódott az elmozdított szék zaja, azután pedig az ezüstös hang megkérdezte:
– Ki kopog?
– Én, Mama!
– Fiam!
Örömteli kiáltás, persze csendes hangon. Kinyílt az ajtó, és Mária Jézus karjába repült, ott a küszöbön, mintha egy pillanatig sem tudott volna várni arra, hogy fogadja őt, ő pedig, hogy Fia Szívére boruljon.
– Fiam! Fiam! Fiam! – Csókok és kedves szavak: ,,Mama!”, Fiam!” – Végül bementek, és az ajtót csendesen becsukták maguk mögött. Mária halkan magyarázta Jézusnak:
– Mindnyájan alszanak. Én virrasztottam… Amióta Jakab és Júdás visszatért, mondván, hogy te követed őket, mindig késő estig vártam rád. Átfáztál, Jézus? Igen. Jéghideg vagy… Gyere! Ég a tűz a kályhában. Rádobok egy köteget és megmelegszel – és kézen fogva oda vezette, mintha még mindig a kis Jézus lenne.
 
A tűz vidáman lobogott a kályhában. Mária Jézust nézte, aki kezét a lángok fölé tartotta, hogy fölmelegedjen.
– Milyen sápadt vagy! Nem voltál ilyen, amikor elhagytunk… Egyre soványabb és sápadtabb leszel, Gyermekem. Egykor tej-és rózsaszínű voltál, de most olyannak tűnsz, mint a régi elefántcsont. Mi történt megint, Fiam? Mindig a farizeusok?
– Igen… meg más is, de most boldog vagyok melletted, és hamarosan jól leszek. Ebben az évben itt ünnepeljük meg a Fény ünnepét, Mama! Itt, a te oldalad mellett jutok el a tökéletes életkorra.
– Igen, de a tökéletes életkor számodra, szívem, még távol van… Fiatal vagy, és számomra mindig az én Gyermekem. Íme, a tej meleg. Itt akarod meginni, vagy ott?
– Ott, Mama. Már felmelegedtem. Megiszom majd, miközben te befeded a szövőszékedet.
 
Visszatérnek a szobácskába, és Jézus leült a ládapadra az asztal mellé, és megitta a tejét. Mária nézte és mosolygott. Még jobban mosolygott,
amikor megérintette Jézus zsákját, és egy kis asztalra tette. Annyira mosolygott, hogy Jézus megkérdezte:
– Mire gondolsz?
– Arra gondolok, hogy te pont a mi Betlehembe indulásunk évfordulójára érkeztél meg… Akkor is voltak zsákok és nyitott ládák, tele ruhákkal és főleg kis ruhadarabokkal… egy Kisded számára, aki megszülethet, mondtam Józsefnek, akinek meg kell születnie, mondtam magamban, Júda Betlehemében… Elrejtettem a mélyre, hogy József ne féljen emiatt. Nem tudta még, hogy Isten Fiának születése nem lesz alávetve sem Ő maga, sem a Mamája számára a szüléssel járó közönséges nyomorúságoknak. Nem tudta, és félt attól, hogy ebben az állapotban távol legyen Názárettől. Én biztos voltam benne, hogy ott fogok szülni. Te nagyon örvendeztél bennem annak, hogy elérkeztél a születésnapodhoz és a Megváltás születésnapjához, ezért nem ámítottam magam. Az angyalok forgolódtak az Asszony körül, aki téged hordozott, Istenem! Többé nem a
fenséges főangyal, se nem az én kedves őrangyalom volt ott, mint az első hónapokban. Most az angyalok karainak sokasága jött le az égből az
én kis Egemhez, az én méhemhez, ahol te voltál… Hallottam énekelni őket, és amint fényes szavaikkal beszéltek egymással, vágyakozva, hogy
meglássanak téged, a megtestesült Istent… Hallottam őket, amint szeretetteljesen kiáramlottak a Paradicsomból, hogy eljöjjenek imádni téged, az Atya Szeretetét, aki elrejtőzött az ölemben. És igyekeztem megtanulni a szavaikat, énekeiket és buzgóságukat… De egy emberi teremtmény nem tudja elmondani és birtokolni azt, ami az Éghez tartozik…
 
Jézus az asztalnál ülve hallgatta Máriát. Ő az asztal mellett állt, álmodozva, boldogan, félkezével az asztalon, a másikkal a szívénél… Jézus betakarta Mária kis fehér, finom kezét az ő hosszabb és sötétebb kezével, és megszorította ezt a szent kezecskét. Amikor Mária elhallgatott, mintegy sajnálkozva, hogy nem tudta megtanulni az angyalok szavait, énekeit és buzgóságát, Jézus megszólalt:
– Az angyalok minden szava, éneke, buzgósága nem tett volna engem boldoggá a földön, ha nem lett volna részem a tiédben, Mamám… Te azt
mondtad és adtad nekem, amit ők nem voltak képesek adni. Nem te tanultál tőlük, hanem ők tőled… Gyere ide, Mama, mellém, és beszélj még! Nem az akkoriakról, hanem a mostaniakról… Mit csináltál?
– Dolgoztam…
– Tudom. De mi volt az? Fogadom, hogy értem fáradoztál. Lássuk…
 
Mária jobban elpirul, mint amilyen piros a szövőszéken levő anyag, amelyet Jézus, odamenve, megfigyelt.
– Bíbor? Ki adta ezt neked?
– A kerióti Júdás. A szidoni halászoktól kapta, azt hiszem. Azt akarja, hogy egy királyi ruhát csináljak neked… Igen, a ruhát elkészítem. De neked nincs szükséged bíborra ahhoz, hogy király legyél.
– Júdás makacsabb az öszvérnél – ez volt Jézus egyetlen megjegyzése az ajándékba kapott bíborra. Utána Anyjához fordult:
– És egy egész ruhára telik abból, amit neked adott?
– Ó, nem, Fiam! Csak a ruha és a köntös szegélyére lehet elég, nem többre.
– Rendben van. Értem, miért az alsó szegélyre használod. Akkor… Mama, nekem tetszik a gondolat. Tartsd meg ennek a szegélynek egy részét, és egy napon majd szólok neked, hogy használd fel egy szép ruhára. De most még van idő, ne fáraszd magad vele.
– Dolgozom, amikor Názáretben vagyok.
– Rendben van… És a többiek mit csináltak ez alatt az idő alatt?
– Oktatásban részesültek.
– Vagyis inkább: Te oktattad őket. Mi a véleményed?
– Ó, három jó ember. Rajtad kívül sosem volt kedvesebb és figyelmesebb tanítványom, mint ők. Igyekeztem egy kissé felerősíteni szegény Jánost. Nagyon beteg, nem sokáig fog élni…
– Tudom. De számára ez áldás. Ő maga is ezt kívánja. Magától megértette a szenvedés és a halál értékét. És Sintica?
– Fájdalmas lesz elválni tőle. Felér száz tanítvánnyal életszentség és a természetfeletti dolgok megértése tekintetében.
– Megértem. De ezt kell tennem.
– Amit te teszel, azt mindig jól teszed, Fiam.
– És a gyermek?
– Ő is tanul. De nagyon szomorú mostanában… Visszaemlékezik a mintegy egy évvel ezelőtt történt eseményekre… Ó, nincs sok vidámság itt! János és Sintica sóhajtozik arra gondolva, hogy el kell menniük innen, a gyermek meg sír meghalt mamájára gondolva…
– És te?
– Én… Tudod, Fiam. Nincs napsugár, amikor te távol vagy tőlem. Még akkor sem lenne, ha szeretne téged a világ. De akkor legalább nyugodt lennék. Ehelyett azonban…
– Sírsz, szegény Mama!… Nem kérdezősködtek tőled János és Sintica felől?
– Ki kérdezősködött volna? Mária, Alfeus felesége tudja, de hallgat. Alfeus, Sára fia már látta Jánost, de nem kíváncsi természetű. ,,A
tanítványnak” hívja őt.
– És a többiek?
– Márián és Alfeuson kívül senki sem jön hozzám, csak néhány asszony valamilyen munkáért vagy tanácsért, de Názáret férfiai nem lépik át többé a küszöbömet.
– Még József és Simon sem?
– Nem… Simon küld nekem olajat, lisztet, olajbogyókat, fát, tojást… mintegy bocsánatot kérve azért, hogy nem ért meg téged, ajándékaival kifejezve ezt. De anyjának, Máriának adja ezeket, ő nem jön ide. De bárki is jönne, csak engem látna, mert Sintica és János visszavonul, amikor valaki zörög az ajtón…
– Nagyon szomorú élet…
– Igen. És a gyermek szenved miatta egy kicsit, úgyhogy most Mária, Alfeus felesége mindig magával viszi, amikor bevásárol nekem valamit. De most nem vagyunk többé szomorúak, Jézusom, mert te itt vagy!
– Itt vagyok… Most menjünk aludni. Áldj meg, Mamám, mint amikor még kicsi voltam.
– Te áldj meg engem, Fiam! A tanítványod vagyok.
Megcsókolták egymást… Meggyújtottak egy mécsest, és nyugovóra tértek.

                                                              ***

– Mester! Mester! Mester! – hangzott endori János hármas kiáltása, amikor kiment a szobácskájából, hogy megmosakodjon a víztartálynál, és
maga előtt látta Jézust, aki épp onnan jött el.

Felébresztette Marciamot, aki kifutott a szobájából, pusztán csak rövid tunikájába öltözve, még mezítláb. Tágra nyitott szemmel és szájjal nézett
és kiáltotta: ,,Itt van Jézus!” És teljes erejével fut, hogy a karjaiba ugorjon. Felébresztik Sinticát is, aki József volt műhelyében aludt, és néhány pillanat múlva már megjelent felöltözve, de még kibontott hajjal, amint az vállaira omlott.
 
Jézus, még karjaiban a gyermekkel, üdvözölte Jánost és Sinticát, és bekísérte őket a házba, mert az északi szél nagyon erős voltt. Ő lépett be
elsőnek, karjában a félmeztelen gyermekkel, akinek vacogtak a fogai lelkesedése ellenére. A tűzhöz vitte őt, ahol Mária máris sietett felmelegíteni a tejet, és utána Marciam ruháit, nehogy valamilyen betegséget kapjon. A másik kettő nem beszélt, de látszott rajtuk, hogy elragadtatásban voltak az örömtől. Jézus leült, a gyermekkel az ölében, míg Mária gyorsan felöltöztette őt a felmelegített ruhákba. Jézus felemelte a tekintetét, és rájuk mosolyogva ezt mondta:
– Megígértem nektek, hogy jövök. Ma vagy holnap itt lesz a zelóta Simon is. Megbízatásommal elment valahová, de hamarosan megérkezik, és
sok napig együtt leszünk.
.
Marciam felöltöztetése befejeződött, és visszatért a szín az arcára. Jézus leengedte a térdéről, és felállt. Átment a szomszédos szobába. Mindnyájan követték. Utoljára Mária jött, kezénél fogva a gyermeket, akit kedvesen megfeddett:
– Mit kellene most csinálnom veled? Engedetlen voltál. Megmondtam neked, hogy maradj az ágyadban, amíg visszajövök. És te előbb kijöttél…   – De felébresztett János kiáltása… – védekezett Marciam.
– Akkor is engedelmeskedned kellett volna. Ha valaki csak addig marad az ágyban, amíg alszik, az nem engedelmesség, és nem szerez érdemet vele. Meg kellett volna tenned, amikor érdemszerző, mert megköveteli az akaratot. Én elhoztam volna hozzád Jézust. Egészen a tied lett volna anélkül, hogy kockára tetted volna az egészségedet.
– Nem tudtam, hogy olyan hideg van.
– De én tudtam. Fájdalmat okozol, amikor engedetlennek látlak.
– Nem, Mama! Nekem fáj, hogy így látlak téged. Ha nem Jézusért lett volna, akkor nem keltem volna fel akkor sem, ha itt felejtettél volna anélkül, hogy enni adtál volna, szép Mama, Mamám!… Csókolj meg, Mama, tudod, hogy én csak egy nyavalyás gyerek vagyok…
 
Mária a karjába vette, megcsókolta, megállítva így a könnyeket a kicsi arcocskán. A kisfiú ismét mosolygott már, amint megígérte:
– Többé nem leszek engedetlen, soha, soha, soha többé!

Jézus közben a két tanítvánnyal beszélgetett. Tudomást szerzett Bölcsességben való előrehaladásukról, és mivel azt mondták, hogy Mária szavai világosították meg bennük mindent, kijelentette:
– Tudom, Isten természetfeletti módon megvilágított Bölcsessége a legkeményebb szívekben is felfogott fénnyé válik, ha ő beszél róla. De ti nem vagytok keményszívűek, és ezért teljes hasznot merítetek az ő tanításából.
– Most itt vagy te, Fiam. A tanítónő tanítvánnyá válik.
– Ó, nem! Te továbbra is tanítónőként működj. Én ugyanúgy hallgatlak téged, mint ők. Csak ,,a Fiú” vagyok ezekben a napokban. Te leszel a Keresztények Anyja és Tanítónője. Az vagy mostantól kezdve. Én, a te elsőszülötted vagyok az első növendéked, és ők, és velük Simon, amikor
megjön, és a többiek… Látod, Anyám? Itt van a világ. A holnap világa a kis tiszta izraelitában, aki észre sem veszi, hogy ,,kereszténnyé” válik. A világ, Izrael régi világa a zelótában, az emberiség Jánosban, a pogányság Sinticában. És mindnyájan hozzád jönnek, szent Dajka, aki a Bölcsesség és az Élet tejét adod a világnak és a századoknak. Mennyi ajak vágyakozott arra, hogy te tápláld őket! És mennyien teszik ezt a jövőben! Terád vágyakoztak a pátriárkák és a próféták, mert a te termékeny öledből jön az emberiség tápláléka. És téged fognak keresni az ,,enyéim”, hogy bocsánatot nyerjenek, oktatásban részesüljenek, megvédd, szeresd őket, mint mindmegannyi Marciamot. És boldogok azok, akik ezt teszik majd. Mert nem lesz képes kitartani Krisztus mellett az, akit nem erősít meg a kegyelem a te segítségeddel, ó, kegyelemmel teljes Anya!
 
Mária rózsának tűnt sötét ruhájában, annyira elpirult az arca Fiának dicsérete következtében. Gyönyörűséges rózsa az ugyancsak alázatos ruhában, a sötétbarna, durván szőtt gyapjúruhában.
 
Kopogtattak és egy csoportban lépett be Mária, Alfeus felesége, Jakab és Júdás. Az utóbbiak vizeskorsókat és rôzseköteget hoztak. Kölcsönösen
örültek a viszontlátásnak. Örömük még fokozódott, amikor megtudták, hogy hamarosan megjön a zelóta is. Mária, Alfeus felesége felajánlotta, hogy ő ad szállást a zelótának, de Jézus kijelentette:
– Nem, Mária! Ő az én tetőm alatt fog élni. Sintica majd Anyámmal alszik, én Marciammal, Simon a műhelyben. Legjobb lesz mindjárt elő is készíteni, gyerünk!
És a férfiak kimentek a kertbe Sinticával, míg a két Mária a konyhába ment dolgozni.

                                                               ***

Amikor a zelóta megérkezett, mély tisztelettel mondta:
– Üdvözöllek, Uramnak Anyja, és áldom jóságodat, amiért megengeded, hogy a ti házatokban lakjam.

                                                               ***

A szövőszéket nem használták, mert Mária és Sintica gyorsan varrta a zelóta által hozott anyagot. A már kiszabott ruhadarabok összehajtva, szép rendben feküdtek az asztalon, színek szerint, és időnként az asszonyok vettek belőlük egy-egy darabot, összefércelték az asztalon, míg a férfiak a sarokba szorultak, ahol a szövőszék állt. Őket nem érdekelte a nők munkája. Jelen volt a két apostol is, Júdás és Jakab, Alfeus fiai.
 
A férfiak a názáretiek magatartásáról beszélgetnek. Júdás kijelentette, hogy legszívesebben nem jönne többé Názáretbe, hogy ne lássa ellenségeskedésüket.
– Szegény mamád! Nagy fájdalmat okoznál neki – jegyezte meg Mária közbeszólva.
 
Marciam – Sintica térdére támasztva a fejét – elaludt. Rá terelődött a szó, dicsérik értelmességét és tanulékonyságát. János visszaemlékezett arra, hogy egyszer nem tudott válaszolni Sintica és Marciam kérdéseire, és segítségül hívta az Igazi Tanítónőt, mert könyveiben nem talált feleletet.
– És Anyám adott nektek választ?
– Tökéletes világossággal, tiszta szavakkal, amelyek alkalmasak arra, hogy egy gyermek és két különbözô nemű felnőtt pirulás nélkül hallgassa.
– Miről volt szó?
– Az eredeti bűnrôl, Mester. Feljegyeztem Anyád magyarázatát, hogy visszaemlékezzek rá – mondta Sintica.

                                                                ***
 
Az Úr Jézus most mondja el az eredeti bűnnel kapcsolatos példabeszédét Sintica kérdésére.

                                                                 ***

Egy este beszélgettek vacsora után. Péter is Názáretben volt. Szerették volna tudni, mi vár rájuk a jövőben, de Jézus kitérő választ adott.
– És a következő évben hol leszünk, Uram? – kérdezte a zelóta Simon.
– Ahol az Örökkévalónak tetszik. Előre akarod ismerni a távoli időt, amikor még az a pillanat sem biztos, amelyben élünk, hogy befejezhetjük-e? Ami a többit illeti, bárhol is lesz a jövőben a Fény ünnepének a helye, mindig szent lesz, ha ott teljesítitek Isten akaratát.
– Teljesítitek?… És te? – kérdezett újra Péter.
– Én mindig ott leszek, ahol szeretteim lesznek.
Mária nem szólt bele a társalgásba, de a szemét egy pillanatra sem vette le Fiának arcáról, kutatva annak kifejezéseit… Marciam kérdése megszakította ebben a figyelésben.
– Anya, miért nem tetted a mézeskalácsot az asztalra? Jézus szereti, és János torkának is jót tesz. És apám is szereti…
– És te is – vigyorodott el Péter.
– Számomra… mintha nem is lenne… Én megígértem…
– Ezért nem tettem az asztalra, kicsim… — mondta Mária, megsimogatva a gyermeket.
– Nem, nem. Idehozhatod. Sőt, ide kell hoznod, és én adok belőle mindenkinek.
 
Sintica odavitte a mézeskalácsot, és Marciam először Jézusnak, utána Máriának, Péternek, a zelótának és Sinticának is adott belőle. Jánosnak
kettőt adott, és megcsókolta hálából azért, amire tanította.

                                                               ***

Egy esős, téli reggelen Jézus a műhelyben dolgozott. Mária lépett be, kezében egy tálon gőzölgő tejjel.
– Igyál, Jézus! Már olyan régóta felkeltél! Nedves és hideg az idő…
– Igen, de legalább be tudtam fejezni mindent. Ez a nyolcnapos ünnep megbénította a munkát.
Jézus leült egy padra, ivott a tejből, míg Mária megfigyelte a Sintica számára készített szövőszéket, és megsimogatta.
– Megáldod, Mama? – nézett rá Jézus mosolyogva.
– Nem, azért simogatom, mert te készítetted. Te áldottad meg azzal, hogy elkészítetted. Jól tetted. Sintica megérdemli, nagyon ügyesen sző. És így már meg fogja tudni közelíteni az asszonyokat és a lányokat. Mi mást készítettél még, mert látom, hogy finom forgács van az esztergapad mellett?
– Jánosnak készítettem hasznos dolgokat. Látod? Egy tokot az íróvesszők számára, és egy kis íróasztalt. És ezeket az állványokat a könyveinek. Nem tudtam volna ezeket elkészíteni, ha Simon, Jónás fia, nem gondolt volna a kocsira. De most ezeket is elvihetjük, és ők érezni fogják, hogy ezekben a kis dolgokban is szeretjük őket.
– Szenvedsz amiatt, hogy távol lesznek tőled, igaz?
– Szenvedek… Nekem és nekik is fájdalmas lesz ez. Eddig az óráig vártam arra, hogy beszéljek nekik róla… Szenvedést okozott a szívemnek ez a sok lámpa fénye ellenére ezekben a napokban. (A Fény ünnepét lámpások gyújtásával ünnepelték meg. Ez volt Jézus születésnapja is egyben.) A szenvedés, amit most másoknak kell okoznom… Ó, Mamám, szeretném, ha ezt egyedül csak én szenvedném el!
– Jó Fiam! – Mária simogatta, hogy vigasztalja. Egy ideig hallgattak, utána Jézus ismét beszélni kezdett:
– Felkelt már János?
– Igen. Hallottam köhögni. Talán a konyhába ment, hogy tejet igyon. Szegény János! – egy könnycsepp gördült végig Mária arcán. Jézus felállt:
– Megyek… Mennem kell, hogy megmondjam neki. Sinticával sokkal könnyebb lesz, de neki… Mama, menj Marciamhoz, keltsd fel, és imádkozzatok, amíg beszélek vele. Olyan, mintha a bensejében kellene vájkálnom… Megölhetem vele, vagy megbéníthatom a lelki erejét… Mennyire nehéz, Atyám! Megyek… – és valóban nagyon szomorúan ment ki.
 
Jézus hosszasan beszélgetett Jánossal. Utána kijött, közben János sírt, és csókolgatta, simogatta a falakat és a bútorokat a kis vendégszobában.
Együtt lépett be Mária Marciammal.
– Ó, Anya! Hallottad? Tudtad?
– Tudtam. És fájt nekem. De én is el vagyok választva Jézustól. És az anyja vagyok.
– Igaz… Marciam, gyere ide! Tudod, hogy elmegyek, és többé nem látjuk egymást?
 
>> Fájdalmas búcsú

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.