Regisztráció



A jelszavát emailben elküldtük.

<< 3/36 – A villámcsapás

És ennél a balesetnél, megégésnél, a szívleállásnál, amikor nem tudtak a segítségemre jönni, megtapasztaltam a nagy jóságot, kegyelmet. Úristenünk minket szívébe zárt, és mindnyájunkat újra és újra hív, hogy térjünk vissza hozzá.

Három tényt szeretnék említeni, melyet igazol a testem.

A szívleállás – az agy nem jut oxigénhez és ezzel maradandó károkat szenved. (A szívleállás orvosi kommentálása: Csak azonnali újraélesztéssel lehet az életet megmenteni, de 3 perces szívleállás, s ezzel az agy oxigénellátásának a hiánya miatt az agy visszafordíthatatlan károsodást szenved.)
 
Én pedig annak ellenére, hogy hosszabb ideig nem volt szívműködésem, gépekre kapcsolva, kómában feküdtem, nem szenvedtem agykárosodást, amint önök is megállapíthatják.
 
A bogotai kórház sok orvosa bizonygatta a húgomnak, aki maga is orvos volt, hogy le kellene kapcsolni a gépekről, mert teljesen reménytelen, nincs már értelme. Ennek ellenére a húgom makacsul és kórházi befolyását kihasználva elérte, hogy ne kapcsoljanak le. Micsoda csoda, amelyre nincs orvosi magyarázat!

Ugyanilyen csoda az is, hogy az elüszkösödött vesém és tüdőm működni kezdett. Az orvosok nem végeztek vértisztítást (dialysis) a veseműködés hiánya miatt nem tartották fontosnak, mert úgy gondolták, már úgy sincsenek túlélési esélyeim. És az orvosi vélemények ellenére a veséim működésbe léptek.
 
Éppolyan nagy csoda, hogy a bőröm is elkezdett helyrejönni. Az egész testem, miután lehúzták az elégett bőrt róla, egyetlen nyílt seb volt. Látható volt a nyers hús és mérhetetlen volt a fájdalmam. Úgy égett mindenem, mintha tűzben lennék, kívül, belül, minden lélegzetvételnél.
 
A lábaimat viszont egyáltalán nem éreztem. Amikor megtisztították a nyílt sebeket, a lábamat egyáltalán nem éreztem, máshol viszont leírhatatlan fájdalmaim voltak. A lábaim elszenesedett fadarabokhoz hasonlítottak, egészen feketék voltak.
 
Egy hónap múlva azt mondták az orvosok: „Hihetetlen az a hatalmas csoda, amit Isten tett veled. Csodálatosan rendbejött a bőröd! Néhány helyen vékony hártya képződött, de még sok helyen vannak benne nyílt részek. De azok a helyek, ahol már vékony bőr van, reményt adnak arra, hogy az egész testedet újra védő bőr fogja borítani. A lábakkal viszont gond van, nem tudunk már semmit tenni, sajnos amputálni kell.

Régen nagyon sportos voltam, igazi aerobik-fan. Amikor azt mondták, le kell vágni a lábamat, csak arra tudtam gondolni, hogy amilyen gyorsan csak lehet, el kell menekülnöm a kórházból. El kell mennem innen, hogy megmentsem a lábam! Ahogy az orvosok kimentek a kórteremből, felemelkedtem a betegágyamból, hogy elfussak, de már az első lépést sem tudtam megtenni, nem tudtam lábra állni, így hasra estem, mint egy béka, amelyik először próbál ugrani.
. 
Fel kellett emelniük a földről, és az 5.emeletről felvittek a kórház 7.emeletére.
.
És tudják, kivel találkoztam ott? Egy olyan asszonnyal, akinek térdtől le volt vágva a lába, és arra várt, hogy a felső részt is amputálják! Mikor láttam ezt az asszonyt, arra gondoltam, hogy mennyi pénz kellene egy új láb vásárlásához.
  .
De a világ összes aranyáért sem lehet lábat venni. Milyen csoda, hogy van lábam. Amikor le akarták vágni, akkor gondoltam csak arra, hogy soha nem köszöntem meg az Úrnak, hogy van lábam. Ellenkezőleg, gyötörtem a lábam és magamat a hízási hajlamom miatt, nehogy súlyfeleslegem legyen. Éheztem, mint egy bolond, két kézzel szórtam a pénzt diétákra és kúrákra, hogy karcsú legyek. Az egész vagyonomat erre költöttem.

És egyszer csak látom, hogy a lábaimon nincs izom, cérnavékonyak, feketék és tele vannak lyukakkal. És most köszönöm meg az Úristennek a torz lábam. Egyszerre drágák lettek számomra. Nem a formájuk, hanem a funkciójuk lett drága. Egyszerűen az, hogy vannak, az volt fontos. Ezt köszöntem meg az Úrnak, és azt mondtam:

„Uram, köszönöm azt a második lehetőséget, amit adtál nekem. Nagyon köszönöm a lehetőséget, amit nem érdemeltem meg. Csak egy apróságot kérek, egy egészen kicsit. Hagyd meg nekem ezt az elcsúfult lábam. Csak annyira tudjam mozgatni, hogy legalább félig fel tudjak emelkedni. Hagyd meg legalább olyannak, amilyen most. Nagyon hálás leszek neked.”

S egyszer csak elkezdtem érezni a lábam. Pénteki nap volt. S péntektől hétfőig ezek a fekete gyufaszálak, melyek élettelenek voltak, és úgy néztek ki, mint egy pohár sötét limonádéban a légbuborékok, pirosodni és világosodni kezdtek. Érezni kezdtem, hogy az elszenesedett lábaimban áramolni kezd a vér.
 
Mikor az orvosok hétfőn vizitelni jöttek, hogy az amputálás előtti utolsó vizsgálatokat elvégezzék, elcsodálkoztak, mikor felkeltem az ágyból, lábra álltam és megtartottak a lábaim, nem estem el. Megvizsgáltak, többször megfogták a lábam, nem hittek a szemüknek, nem akarták elhinni. Megmutattam nekik, mennyire tudom mozgatni. Közben borzalmas fájdalmaim voltak.

De azt hiszem, soha nem örültem még annyira a fájdalomnak, mint amit ezekben a percekben a lábaimban éreztem.
A lábaim visszatértek a testemhez.

Ez orvosilag egyáltalán nem magyarázható, csak csodálkozni tudtak az orvosok. A 7.emeleti osztály főorvosa azt mondta:
„Tudja Gloria, 38 éves orvosi pályafutásom alatt soha nem láttam még ilyen csodát, mint ami az ön lábával történt.”

És nézzenek ide, kedves testvéreim az Úrban, itt van a rendbejött lábam. Nem elbizakodottságból, nem hiúságból, hanem Isten dicsőségére dicsekszem vele önöknek, és azért mutatom, hogy Urunknak, élő Istenünknek mérhetetlen szeretetét és hatalmát igazoljam. (Kommentár: Gloria ide-oda megy a pódiumon, Isten csodájának láttán tapsolnak.)
 
A másik nagy csoda, amit az Úr tett velem, a következő: Nem volt már mellem. Képzeljék el, büszke, hiú nő voltam. Az volt a mottóm, hogy „egy nőnek meg kell mutatni a bájait, és ki kell azt használni, amit a természettől kapott.”

Azt mondtam magamban, mivel szépek a melleim, a lábaim és általában az alakom, meg kell mutatnom: úgyhogy mindig kihívóan mutogattam női bájaimat.
Ruházatommal feltűnően kiemeltem a vonalaimat, riszáltam a csípőmet. Emiatt mindig felfigyeltek rám. Kivágott ruhákat hordtam,
hogy megmutassam és kihangsúlyozzam mellem szépségét. Lábamat is szépnek találtam.

És nézzétek, kedves testvéreim az Úrban, hiúságom e részei égtek meg a legjobban. Ezek szenesedtek el, vagy tűntek el.
 
Nézzük tovább Isten csodálatos tetteit. Orvoshoz jártam sportaktivitásom és teljesítményeim fokozása céljából. Képzeljétek el azt az orvost, aki megszokta, hogy egy öntudatos, büszke nőt lát, aki mint egy bolond, testi szépségéért gyógyszereket és drogokat szed, falja, mint egy szemetes akna, – ez az orvos sportos aktivitásomat egyszerre szénné égve, megsemmisülve látja. Nem akart  hinni a szemének. Minden lehetséges vizsgálatot elvégzett, még nukleáris orvosi készülékeket is bevetett.
 
Később azt mondta: „Tudja, Gloria ezt azzal a kis darab májjal, ami megmaradt önnek, túlélheti. De a petefészek teljesen összezsugorodott, elszenesedett, beszáradt, összeszáradt szőlőszemre hasonlít, ezért soha nem lehet már gyereke.”

Gondoltam magamban, köszönöm Istenem, legalább ettől a gondtól megszabadítottál. Tehát terméketlen vagyok. Hála és tisztelet ezért neked, legalább egy gonddal kevesebb.

Másfél évvel később feszülést és viszketést éreztem ott, ahol a melleim voltak, a bordáimat már elegendő bőr fedte, emelkedni kezdett a bőr. Fájdalmakat éreztem, s egyszerre csak láthatóvá vált a mellem. Növekedni kezdett. Számomra furcsa és megmagyarázhatatlan volt, hogy ismét lett mellem.
 
És tudjátok mi volt az oka? Megállapítottam, hogy várandós vagyok. Várandós, az összezsugorodott petefészkeim ellenére. Isten
így visszaadta a mellem. S ilyen mellel már abban a helyzetben voltam, hogy csodálatos, egészséges kislányomat anyatejjel táplálhattam.

Legfiatalabb lányomat Maria Josénak hívják. Helyreállt a menstruációm, újra normalizálódtak a női hormonok. Petefészkem ismét termelt petesejtet.

Ezek azok a nagy csodák, amit Isten velem, és a testemmel tett, s amiről tanúságot teszek.

>> 5/36: A történések másik oldala

 

A Metropolita Egyesület többféle céljához adományokat gyűjtünk, hogy újabb keresztény médiafelületeket hozhassunk létre. Tervünk egy papi hivatásról szóló oldal, egy online imaközösségi felület létrehozása, és szeretnénk a nagy keresztény misztikusokat hangoskönyvben elérhetővé tenni. Ebben kérjük anyagi segítségeteket.

Az adományt paypal-on keresztül (ha a linkre kattintasz) és közvetlen utalással is be tudjuk fogadni.

Metropolita Egyesület
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428
Adószám: 18876842-1-41
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Köszönjük!!!

Metropolita Egyesület
1024 Budapest
Ezredes utca 13.

Ft

Állítsd be mennyit szeretnél adományozni

Fizetési mód választása
Személyes adatok

Számlázás részletei

Összes adomány: 5000Ft

Hasonló bejegyzések

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.