<< 5/36 - A történések másik oldala
Ebben a pillanatban meghallottam a férjem hangját. Megtört szívvel kiabált és lelke mélyéből sírt.
„Gloria, mi történt? Ne hagyj egyedül! A gyerekeknek szükségük van rád. Gloria, gyere vissza. Ne légy gyáva és ne hagyj itt minket egyedül!”
Ebben a pillanatban hirtelen fölülről láttam mindent. Láttam a férjem, ahogy fájdalmasan sír. Tiszta vér volt. Bár őt nem érte a villám, de az elektromos töltés nagy energiahullámai felemelték és ide-oda dobálták. Mint a gumilabda, pattogott a testünk. Ekkor sérült meg a férjem, s ezért voltak véres sebei.
Ekkor az Úr megengedte nekem, hogy visszatérjek, de én nem akartam. Az a béke, a boldogság megragadott engem. Ezért el sem tudják képzelni, milyen szomorú voltam, hogy vissza kellett térnem.
Fokozatosan kezdtem lefelé, a testem irányába mozogni. Mindenki – kivéve azokat, akik öngyilkosok lettek – megtapasztalják Isten apai ölelését, ezért látják ezt a fényt és érzik a mérhetetlen szeretetet, amely mindenkit eltölt. Az atya mindnyájunkat átölel, mert Ő egészen kivételes módon szeret minket. Így mutatja meg, milyen nagy a szeretete.
De Isten senkit nem kényszerít: Gyakran előfordul a földön, hogy saját akaratunkból Isten nélkül élünk.
Mindnyájan választunk apát. Ha Istent fogadjuk apánknak, utána igazodunk, betartjuk a szeretet parancsait. Vagy a Sátán mellett döntünk, aki a „hazugság apja”, akitől a bűn és gonoszság ered, aki csak győlöletet és megvetést ismer és terjeszt a világban.
Ez után az atyai ölelés után átad minden lelket annak az apának, akit az ember a Földön szabad akaratából apának választott. Ha úgy döntöttünk a földön, hogy Isten nélkül élünk, nem kényszerít arra, hogy örökre vele maradjunk.
Láttam, hogy élettelen testem a bogotai orvosi egyetem egyik osztályán, egy hordágyon feküdt. Láttam az orvosokat, hogyan fáradoztak, hogy az elektrosokk készülékkel újraindítsák a szívem.
Előzőleg az unokaöcsém és én, két órát feküdtünk a földön, mert a villámcsapás következtében testünk elektromossággal volt feltöltve, és nem lehetett hozzánk érni. Csak később tudtak törődni velünk, s akkor kezdődhetett az újraélesztésem.
Nézzenek ide. Lelkem a testemhez ér, lelkem lábával megérinti a fejem helyét. (Gloria közben azt a részt mutatja a fején, ahol elmondása szerint lelke visszatért a testébe). A lélek ugyanis emberi testünk képmása más formában.
Ebben a pillanatban nagy erejű szikra futott át rajtam, s ismét belekényszeríttettem a testembe, úgy tűnt, mintha beszippantana. A testbejutás végtelen fájdalmat okozott, mert minden oldalról éreztem, hogy szikrázik. Olyan érzésem volt, mintha egy szűk kis helyre préselnének be.
De ez volt a testem. Olyan volt, mintha felnőtt mérettel bébi ruhába nyomnának, ami mintha drótból lenne. Borzalmas fájdalom volt. Ettől a perctől kezdve, megégett testem fájdalmait kezdtem érezni. Mérhetetlenül fájt. Minden borzalmasan égett, füstölt, párolgott. Hallottam, hogy kiabálnak az orvosok: „Magához tért! Magához tért!”
Magukon kívül voltak az örömtől, de nekem rettenetes fájdalmaim voltak. Lábaim feketék és üszkösek voltak. Egész testem húsos seb volt, ahol egyáltalán volt még hús.
>> 7/36 - A hiúság
- Akit villámcsapás ért - Bevezetés
- Egy halálból visszatért orvos története!
- Én és a felebarátaim
- Van élet a halál után? - fórum
- Akit villámcsapás ért - A kórházban
| Nyomtatás 
