Gomorra - több díjat is nyert - a film a nápolyi alvilág mélyéről

Ismét egy kedves kis film…

A nápolyi bűnszervezet, a camorra brutális világát mutatja be szinte dokumentumfilmes pontossággal Matteo Garrone filmje, a Gomorra, amelyet április 9-től vetítenek a mozikban, de előtte a Titanic filmfesztiválon már bemutattak az egyik szereplő, Salvatore Cantalupo jelenlétében.

A több mint 2 órás alkotás Roberto Saviano hasonló című könyve alapján készült; az író azóta is bujkálni kényszerül a camorra bosszúja elől.
A Magyarországon is megjelent tényfeltáró kötet Olaszország egyik legnagyobb bűnszövetkezetének mindennapjait ismerteti meg az olvasóval, a véres klánháborúk és leszámolások leírása mellett a társadalmi mozgatórugókat, az erőszak kultúrájának terjedését kutatva.

Salvatore Cantalupo elmondta, a filmben olyan egyszerű emberek történetei fonódnak össze, akik életébe belépett a camorra.  
Külföldön a szicíliai maffia, a Cosa Nostra sokkal ismertebb, mint a camorra, köszönhetően Marlon Brando, Al Pacino és Robert De Niro filmjeinek is - emlékeztetett Salvatore Cantalupo. Mint hozzátette, Olaszországban azonban több más, hasonló erejű bűnszervezet is tevékenykedik, a calabriai Ndrangheta például egyike Európa leghatalmasabb és legkegyetlenebb bűnözői csoportjainak, mégis alig ismerik Itálián kívül.   Salvatore Cantalupo megjegyezte: bár a film alapjául szolgáló könyv írója bujkálni kényszerül, a mozi alkotóit nem érték még fenyegetések.

Ez valószínűleg a helyi viszonyokat jól ismerő amatőr szereplőknek is köszönhető - jegyezte meg. A Gomorra szerepeinek nagy részét ugyanis Nápoly környékéről származó alkalmi színészek alakítják. Mint a film olaszországi bemutatója óta kiderült, a vásznon láthatók némelyike a valóságban is camorrista; a rendőrség három szereplőt is letartóztatott. A Gomorra című film a tavalyi cannes-i filmfesztiválon elnyerte a második legértékesebb díjat, a zsűri Nagydíját. Az Európai Filmakadémia ennek az alkotásnak ítélte decemberben az Európai Filmdíjat, Matteo Garrone elnyerte a legjobb rendezőnek járó elismerést, az egyik főszereplő, Toni Servillo a legjobb alakításért vehetett át díjat és a legjobb forgatókönyvnek járó díjat is a Gomorra kapta. A filmet nevezték Oscar-díjra is a legjobb idegen nyelvű alkotások kategóriájában, azonban nem került be az öt jelölt közé.  


Meghívjuk testvéreinket, hogy imádkozzanak velünk május 18 – 26 –ig, Pünkösd előtti szombatig, a Szentlélek ajándékaiért:
• Minden papért és a Klérusért
• Szeretett pápánkért, XVI. Benedek pápáért
• Szent Egyházunkért

A kapucinusok minden elmélkedni vágyó, a Szentlélek felé fordulni akaró hívőt várnak!

A keresztény halál: az élet kezdete
Gondolatok az elmélkedéshez
A halál olyan esemény, mely az egész embert érinti, mint természetében, mind személyében. Az ember értelmetlenül áll a halál kikerülhetetlen ténye előtt. Csak a hit ad eligazítást, amikor a halált az emberiség erkölcsi katasztrófájából vezeti le.
A halált úgy is fel lehet fogni, mint amiben az ember testi mivolta […]

"Egy test vagytok sokan!"
Gondolatok az elmélkedéshez
"Az Egyház azért van, hogy Krisztus országát az Atyaisten dicsőségére a föld végső határáig elterjessze, és így minden embert részesítsen a megváltásban és az üdvösségben." /II.Vatikáni Zsinat, A világiak apostolkodása 2./
Ezt a feladatot az egész Egyháznak vállalnia kell, tehát nemcsak azoknak, akik különleges elhivatottságuk által erre rendeltettek. A világiaknak is, […]

Tekintsetek rá nagy szeretettel. Mindenben rendeljétek alá magatokat neki. Sok nagy kegyelmet kaptok rajta keresztül. Hirdessétek az egész világnak isteni Anyaságát és szűzi érintetlenségét.

Annak az esélye, hogy egy tanár, edző vagy más olyan személy, akire a gyermeket rábízzuk molesztálja a fiatalt, hatvanszor nagyobb, mint az, hogy egy pap.

Szenvedélyes, forrófejű, csupa nemes érzelem, egy mély bukás terhével. Azt tagadta meg, Akiért később szörnyű kínok között adta az életét. Ő a mi első PÁPÁNK.

Ó Jézus, árva csendben az ajtón kívül állsz,
Bejönnél már, de némán kulcsfordulásra vársz…

Pio atya kortársa… 51 évig élt stigmatizálva, alvás, evés és ivás nélkül, ismeretlenül egy kis francia tanyán. Óriási lélek.

Honnan tudhatod, hogy Isten papi szolgálatra hív?

METROPOLITA KÖZÖSSÉG



Ha elfelejtetted a jelszavad, katt ide!

Regisztrációhoz kérjél meghívót az email címed megadásával!


Meghívó kérése
 
 
A Fórumozáshoz jelentkezz be az oszlop tetején!
"Ne neheztelj másra, bármilyen hibás is,
önteltség ne vezesse sose tetteidet.
A gőg gyűlöletes Isten s ember előtt,
s a jogtalanságot egyként bűnnek tartják."
Sirák 10:6-7
 
Cikkeinket a következő oldalak szemlézik:
RSS24    Hirlapom