Register
A password will be e-mailed to you.

Ismét egy kedves kis film…

A nápolyi bűnszervezet, a camorra brutális világát mutatja be szinte dokumentumfilmes pontossággal Matteo Garrone filmje, a Gomorra, amelyet április 9-től vetítenek a mozikban, de előtte a Titanic filmfesztiválon már bemutattak az egyik szereplő, Salvatore Cantalupo jelenlétében.

A több mint 2 órás alkotás Roberto Saviano hasonló című könyve alapján készült; az író azóta is bujkálni kényszerül a camorra bosszúja elől.
A Magyarországon is megjelent tényfeltáró kötet Olaszország egyik legnagyobb bűnszövetkezetének mindennapjait ismerteti meg az olvasóval, a véres klánháborúk és leszámolások leírása mellett a társadalmi mozgatórugókat, az erőszak kultúrájának terjedését kutatva.

Salvatore Cantalupo elmondta, a filmben olyan egyszerű emberek történetei fonódnak össze, akik életébe belépett a camorra.  
Külföldön a szicíliai maffia, a Cosa Nostra sokkal ismertebb, mint a camorra, köszönhetően Marlon Brando, Al Pacino és Robert De Niro filmjeinek is – emlékeztetett Salvatore Cantalupo. Mint hozzátette, Olaszországban azonban több más, hasonló erejű bűnszervezet is tevékenykedik, a calabriai Ndrangheta például egyike Európa leghatalmasabb és legkegyetlenebb bűnözői csoportjainak, mégis alig ismerik Itálián kívül.   Salvatore Cantalupo megjegyezte: bár a film alapjául szolgáló könyv írója bujkálni kényszerül, a mozi alkotóit nem érték még fenyegetések.

Ez valószínűleg a helyi viszonyokat jól ismerő amatőr szereplőknek is köszönhető – jegyezte meg. A Gomorra szerepeinek nagy részét ugyanis Nápoly környékéről származó alkalmi színészek alakítják. Mint a film olaszországi bemutatója óta kiderült, a vásznon láthatók némelyike a valóságban is camorrista; a rendőrség három szereplőt is letartóztatott. A Gomorra című film a tavalyi cannes-i filmfesztiválon elnyerte a második legértékesebb díjat, a zsűri Nagydíját. Az Európai Filmakadémia ennek az alkotásnak ítélte decemberben az Európai Filmdíjat, Matteo Garrone elnyerte a legjobb rendezőnek járó elismerést, az egyik főszereplő, Toni Servillo a legjobb alakításért vehetett át díjat és a legjobb forgatókönyvnek járó díjat is a Gomorra kapta. A filmet nevezték Oscar-díjra is a legjobb idegen nyelvű alkotások kategóriájában, azonban nem került be az öt jelölt közé.  

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.