Belehalt az anorexiába
Egy 18 éves lány tragédiája

Az okos és gyönyörű iskoláslány, Charlotte Robinson lábai előtt ott hevert az egész világ - amíg ki nem alakult nála az anorexia. 5 hónap alatt az ételektől való "halálos félelme" és a sportolás iránti megszállottsága miatt testsúlya a harmadára csökkent.
A 18 éves lány megpróbálta felvenni a harcot a betegségével, és elkezdett egy kezelési programot, amikor tüdőgyulladást kapott és meghalt. A testsúlya 38 kg volt.
.
Két héttel később, a szülei, Chris és Pauline, illetve az öccse William megtudták: Charlotte mind a négy tárgyból kitűnően végzett, és felvették volna a Cambridge Egyetemre.
.
Lassan fény derül a részletekre. A halottkémi szemle után a patológus a kezelésbevétel halogatását sérelmezte, mondván a lány "szó szerint elfogyott".
Charlotte-nál 15 éves korában obszesszív-kompulzív zavar (OCD) alakult ki, mindent kényszeresen meg akart érinteni és ellenőrizni. A betegségére antidepresszánst írtak föl, ami segített is az OCD leküzdésében, azonban mellékhatásként étvágytalanságot okozott.
Tavaly diagnosztizálták nála az anorexiát, éppen az iskolai megmérettetések kezdetének időszakában. A 177cm magas lány 1 hónap alatt 57 kilóról 40 kilóra fogyott, a testtömeg indexe (BMI) 13,7 volt (a normális 20 és 25 között van).
Júliusban beutalták egy speciális klinikára, ahol megkezdték Charlotte kezelését. Beleegyezett, hogy egy "újra-táplálási" programban részt vegyen; ekkor már 38 kg volt, és bevallotta, hogy napi néhány korty levesnél nem eszik többet. A pszichiátere szerint: "Kétségbeesetten vágyott a segítségre, és nagyon megkönnyebbült, amikor segítséget kapott."

Hamarosan azonban kórházba került, súlyos hasmenéses panaszokkal. A BMI indexe már ijesztően alacsony, 11 volt ekkor, ezért orrszondával napi 500 kalóriát próbáltak a szervezetébe juttatni - és úgy tűnt, jól reagál. Augusztusban azonban a légzése nehézzé vált, a röntgen felvételek pedig igazolták, hogy gócos tüdőgyulladása van. Az intenzív osztályra vitték, lélegeztetőgépre került és antibiotikumokat is kapott, azonban augusztus 8.-án meghalt.

A Charlotte által, az OCD-re szedett antidepresszánst gyártó cég képviselője annyit fűzött hozzá: "Nincs tudomásom arról, hogy a gyógyszer bármilyen összefüggésben lenne az anorexiával."

Forrás: Daily Mail, Independent.co.uk


     
  1. Kiss Kata:) - 2010, Október 20, 4:20 du.

    Anorexiás vagyok.5napja nem ettem semmit.Csak is vizet iszok.És mindennap 30perceket fútok…
    akkor most énis meghalok???:O

  2.  
     
  3. Ariel - 2010, Október 20, 4:35 du.

    Igen, Kata, így meg fogsz halni. Belehalsz a hiúságodba. :-(

  4.  

Meghívjuk testvéreinket, hogy imádkozzanak velünk május 18 – 26 –ig, Pünkösd előtti szombatig, a Szentlélek ajándékaiért:
• Minden papért és a Klérusért
• Szeretett pápánkért, XVI. Benedek pápáért
• Szent Egyházunkért

A kapucinusok minden elmélkedni vágyó, a Szentlélek felé fordulni akaró hívőt várnak!

A keresztény halál: az élet kezdete
Gondolatok az elmélkedéshez
A halál olyan esemény, mely az egész embert érinti, mint természetében, mind személyében. Az ember értelmetlenül áll a halál kikerülhetetlen ténye előtt. Csak a hit ad eligazítást, amikor a halált az emberiség erkölcsi katasztrófájából vezeti le.
A halált úgy is fel lehet fogni, mint amiben az ember testi mivolta […]

"Egy test vagytok sokan!"
Gondolatok az elmélkedéshez
"Az Egyház azért van, hogy Krisztus országát az Atyaisten dicsőségére a föld végső határáig elterjessze, és így minden embert részesítsen a megváltásban és az üdvösségben." /II.Vatikáni Zsinat, A világiak apostolkodása 2./
Ezt a feladatot az egész Egyháznak vállalnia kell, tehát nemcsak azoknak, akik különleges elhivatottságuk által erre rendeltettek. A világiaknak is, […]

Tekintsetek rá nagy szeretettel. Mindenben rendeljétek alá magatokat neki. Sok nagy kegyelmet kaptok rajta keresztül. Hirdessétek az egész világnak isteni Anyaságát és szűzi érintetlenségét.

Annak az esélye, hogy egy tanár, edző vagy más olyan személy, akire a gyermeket rábízzuk molesztálja a fiatalt, hatvanszor nagyobb, mint az, hogy egy pap.

Szenvedélyes, forrófejű, csupa nemes érzelem, egy mély bukás terhével. Azt tagadta meg, Akiért később szörnyű kínok között adta az életét. Ő a mi első PÁPÁNK.

Ó Jézus, árva csendben az ajtón kívül állsz,
Bejönnél már, de némán kulcsfordulásra vársz…

Pio atya kortársa… 51 évig élt stigmatizálva, alvás, evés és ivás nélkül, ismeretlenül egy kis francia tanyán. Óriási lélek.

Honnan tudhatod, hogy Isten papi szolgálatra hív?

METROPOLITA KÖZÖSSÉG



Ha elfelejtetted a jelszavad, katt ide!

Regisztrációhoz kérjél meghívót az email címed megadásával!


Meghívó kérése
 
 
A Fórumozáshoz jelentkezz be az oszlop tetején!
A harcos nem fél egy kicsit őrültnek lenni, ha kell. Mert sem a harcban, sem a szerelemben nem láthat mindent előre.
Paulo Coelho
 
Cikkeinket a következő oldalak szemlézik:
RSS24    Hirlapom