Csoda egy esküvőn – a kánai menyegző

Valtorta Mária látomása: Mária élete – Tartalomjegyzék

Péter konyhájában van Jézus Péterrel, annak feleségével, Jakabbal és Jánossal. Befejezték már a vacsorát, és beszélgetnek egymással. Jézus
érdeklődik a halászat iránt.

Belép András és jelenti:
– Mester, itt van az az ember, aki mellett laksz. Vele van valaki, aki unokatestvérednek mondja magát.

Jézus feláll, a kijárat felé megy, és betessékeli őket:
– Jöjjetek be! – Amikor az olajmécses lángja megvilágítja őket, felkiált: – Te vagy, Júdás?
– Én, Jézus!
Megcsókolják egymást. Júdás Tádé szép ember, a férfiszépség teljében. Magastermetű, de alacsonyabb Jézusnál. Szeme hasonlít Jézuséra. Szakálla szögletes és barna, haja is barna és kissé hullámos.
– Kafarnaumból jövök. Bárkával mentem oda, és ide is azzal jöttem, hogy hamarabb ideérjek. Anyád küld. Azt mondja: "Zsuzsanna holnap tartja eljegyzését. Kérlek téged, fiam, légy jelen ezen a lakodalmon.” Mária is részt vesz rajta, és velem az én anyám és testvéreim is. Meghívtak minden rokont. Csak te voltál távol, és a rokonok kérnek téged, elégítsd ki a jegyesek kívánságát.

Jézus meghajol, kissé kitárva karját, és azt mondja:

– Anyám kívánsága törvény számomra. De Zsuzsanna és a rokonok miatt is eljövök. Csak… sajnálom, hogy ti…, — és Péterre meg a többire néz. – Ezek az én barátaim – magyarázza unokatestvérének. És megnevezi őket, Péterrel kezdve. Utolsónak mondja: – És ez János. – Ezt oly rendkívüli módon ejti ki, hogy felkelti Júdás Tádé figyelmét, kedvence pedig elpirul. A bemutatást így fejezi be: – Barátaim, ez Júdás, Alfeus fia, az unokatestvérem, a világ szokása szerint, mert Anyám jegyese testvérének a fia.

– A házam éppúgy nyitva van számodra, mint a Mester számára. Foglalj helyet! – mondja Péter. Utána Jézushoz fordulva megkérdezi – És utána? Nem megyünk többé veled Jeruzsálembe?
– Biztosan velem jöttök. A lakodalom után oda megyek. De nem állok meg többé Názáretben.
– Rendben van, Jézus. Mert Anyád néhány napja az én vendégem. És úgy értettem, hogy odajön a lakodalom után is – mondja a kafarnaumi férfi.
– Akkor így teszünk: Most Júdás bárkájával elmegyek Tibériásba és onnan Kánába, és ugyanazzal visszatérek Kafarnaumba Anyámmal és veled. Jövő szombat után te eljössz, Simon, ha még velünk akarsz jönni, és Jeruzsálembe megyünk a húsvéti ünnepekre.
– Ha akarok? Eljövök már szombaton, hogy halljalak a zsinagógában!
– Már tanítasz, Jézus? – kérdi Tádé.
– Igen.
– De még hogyan! Így másokat nem hallanak beszélni!
Júdás felsóhajt. Térdére könyökölve fejét kezébe hajtja. Jézusra néz, és felsóhajt. Mintha beszélni szeretne, de nem mer. Jézus biztatja:
– Mit akarsz mondani, Júdás? Miért nézel rám, és miért sóhajtozol?
– Semmi.
– Nem. Ez nem semmi. Nem vagyok többé Jézus, akit szerettél? Akivel nem volt titkod?
– Igen, az vagy! És mennyire hiányzol nekem, te, Mester, legidősebb unokatestvérednek!
– Hát akkor? Beszélj!
– Meg akartam mondani… Jézus…, hogy légy óvatos… Itt van Édesanyád, akinek nincs senkije rajtad kívül… Te "rabbi” akarsz lenni, aki más, mint a többiek. És te jobban tudod, mint én, hogy… a hatalmonhoz tartozók nem engednek meg más szokásokat, mint amelyeket ők alakítottak ki. Ismerem gondolkodásmódodat… az szent… De a világ nem szent… és elnyomja a szenteket… Jézus… Tudod, mi lett a sorsa unokatestvérednek, a Keresztelőnek… Fogságba vetették, és csak azért nem halt meg még, mert az a piszkos uralkodó fél a tömegtől és Isten villámaitól. Épp éppolyan piszkos és babonás, amilyen kegyetlen és kéjenc. Mi lesz veled? Milyen sors vár rád?
– Júdás, te kérdezed ezt tőlem, te, aki annyira ismered még a gondolataimat is? Mások ösztönöztek erre? Nem, ne hazudj! Ők küldtek téged, és nem anyám, az biztos, hogy ezt mondd nekem…

Júdás lehajtja fejét, és hallgat.
– Beszélj, unokatestvérem!
– Atyám… és vele József és Simon… tudod… jót akarnak neked… mert szeretnek téged és Máriát…, nem nézik jó szemmel azt, amit tenni tervezel… és… és szeretnék, ha gondolnál anyádra…
– És te mit gondolsz?
– Én… én…
– Téged ostromolnak a Magasságból és a földről jövő szavak. Nem mondom, hogy a mélyből. Azt mondom: a földről. Jakabot is, még jobban, mint téged. De mondom neked, hogy a föld fölött van az ég, a világ érdekei fölött ott van az Isten ügye. Szükségtek van arra, hogy megváltoztassátok gondolkodásmódotokat. Amikor meg tudjátok ezt tenni, akkor tökéletesek lesztek.

– De… és anyád?
– Júdás, anyámon kívül nincs más, akinek joga lenne figyelmeztetni engem fiúi kötelességeimre, a földi gondolkozásmód szerint, azaz kötelességemre, hogy dolgozzam érte azért, hogy anyagi szükségleteiben segítségére legyek, kötelességemre, hogy segítsem és vigasztaljam őt
hozzá való közellétemmel. Ő ebbôl semmire sem kér engem. Attól kezdve, hogy az övé lettem, tudja, hogy el fog veszíteni engem azért, hogy ismét megtaláljon egy sokkal tágabb körben, mind a család kis köre. És attól kezdve felkészült erre.

Számára nem újdonság akaratá teljes odaajándékozása Istennek. Neki a vérében van. Anyja felajánlotta őt a templomnak, mielőtt még megszületett volna. És számtalanszor elmondta nekem, amikor a hosszú téli estéken szívéhez szorított, vagy a csillagfénytől világos nyári éjszakákon, amikor szent gyermekségéről beszélt, hogy ő Istennek adta magát életének hajnalától kezdve. És még inkább megtette ezt, amikor az
övé lettem, hogy ott legyen, ahol én vagyok, annak a küldetésnek az útján, amely Istentől adatik számomra. Eljön az óra, amikor mindenki elhagy majd engem, jóllehet csak akkor, amikor a félelem erőt vesz mindenkin, és azt gondoljátok majd saját biztonságtok érdekében, hogy jobb lett volna, ha sose ismertetek volna meg engem. De ő, ő mindig velem lesz. És ti őáltala tértek vissza hozzám. Az ő biztos, szeretetteljes hitének ereje által egyesültök majd vele és velem, mert én Anyámban vagyok, és ő bennem, és mi Istenben.

Szeretném, ha ti, rokonaim, mindnyájan megértenétek ezt, és ti is, akik természetfeletti módon vagytok barátaim és gyermekeim. Te, és veled a többiek, nem tudjátok, ki az én Anyám. Ha ismernétek, nem bírálnátok őt szívetekben azért, hogy nem tudott engem megtartani alárendeltjének, hanem úgy tisztelnétek őt, mint Istennek, a Hatalmasnak legbensőségesebb barátját, aki az Örök Atya Szívében és Szívének Fia által mindent el tud érni. Természetesen elmegyek Kánába, hogy örömet szerezzek neki. Később jobban megértitek majd ezt az órát.

Jézus erőteljes és meggyőző módon beszél. Júdás figyelmesen nézi, majd ezt mondja:
– Én is elmegyek veled, ezekkel együtt, ha te akarod… érzem, hogy igazad van. Bocsásd meg vakságomat és testvéreim vakságát. Mennyivel szentebb vagy nálunk!
– Nem haragszom arra, aki nem ismer engem. Még arra sem, aki gyűlöl. De fájdalmas számomra a kár, amit saját maguknak okoznak. Mi van abban a zsákban?
– A ruha, amit Anyád küld neked. Nagy ünnep lesz holnap. Ő gondja volt arra, hogy Jézusának ne kelljen feltűnést keltenie majd a meghívottak között. Fáradhatatlanul szőtte ezt a ruhát a nap első sugarától az utolsóig, mindennap, hogy számodra elkészítse. De nem tudta befejezni a köpenyt. Még hiányoznak róla a bojtok. Nagyon bántja ez.
– Nem baj. Ebben megyek, azt pedig megtartom a jeruzsálemi időkre. A templom több egy lakodalmi ünnepnél.
– Boldoggá teszed vele.
– Ha reggelre Kánában akartok lenni, azonnal el kell indulnotok. A hold most kel fel, és jó lesz az út – mondja Péter.
– Akkor induljunk! Gyere, János! Téged magammal viszlek. Isten veletek, Simon Péter, Jakab és András! Várlak titeket szombat este Kafarnaumban. Isten veled asszony! Béke veled és házadnak!

Jézus kimegy Júdással és Jánossal. Péter követi a partig, és segít a bárka elindulásánál.

***

A kánai ház jellegzetes keleti stílusban épült. Egy fehér kocka, amely szélesebb, mint amilyen magas, néhány nyílással. A tetőn terasz van, amelyet kb. egy méter magas fal vesz körül, és egy szőlőlugas árnyékol be több, mint felerészben. Kívülről lépcső vezet az ajtóhoz, amely a homlokzat fele
magasságában nyílik. A háznak lent is van néhány ajtaja, oldalanként nem több kettőnél. Ezek alacsony és sötét szobákba vezetnek. A ház egy füves tisztás közepén emelkedik, és a tisztás közepén van a kút. A kertben fügefák és almafák nőnek. A ház az utcára néz, de kicsit beljebb van, egy kis út köti össze a főútvonalnak látszó utcával. A ház Kána szélén fekszik, s egy földbirtokos házának látszik, aki a terményeiből él. A ház mögött rét terül el. A nap szépen süt a tiszta égbolton.

Az úton két asszony közeledik, hosszú ruhában és köpenyben, ami fátyolul is szolgál. Az egyik ötvenes éveiben lehet, a másik csak harmincöt évesnek látszik (pedig Mária akkor már negyvenötödik évén is túl volt). Halványsárga ruhában van, kék köpennyel. Nagyon szép, karcsú, és méltóságteljes a testtartása, jóllehet nagyon kedves és alázatos. Amikor közelebb érnek, felismerem benne Máriát. Nem tudom azonban, ki lehet a másik. Beszélgetnek egymással, és Mária mosolyog. Amikor közel érnek a házhoz, ünneplőbe öltözött férfiak és nők lépnek ki, hogy üdvözöljék őket, főleg a legszentebb Anyát.

Reggel lehet, talán kilenc óra körül, vagy még korábban. Az idő tavaszias. A fákon még nincs gyümölcs, a levelek zöldek és még gyöngék.

Egy idősebb férfi, aki a házigazdának látszik, szívélyesen üdvözli és bekíséri Máriát, felmennek a külső lépcsőn, és belépnek egy tágas terembe. Ez a terem a falusi munkák elvégésére szolgálhat, ám most kiürítették és feldíszítették az ünnepre. Középen egy gazdagon megterített asztal áll, kancsókkal és gyümölcsökkel teli tálakkal. Mellette más asztalok és állványok ételekkel. A földön a fal mellett nagyfülű edények, rézből készült vizeskorsók.

Mária kedvesen meghallgatja mindazt, amit mondanak neki, majd leveti köpenyét és segít befejezni az asztal előkészítését. Jön-megy, megigazítja a kereveteket az asztal körül, a virágfüzéreket, elrendezi a gyümölcsöket, ellenőrzi a lámpások olaját. Mosolyog, és nagyon keveset beszél, azt is halkan mondja. Beszéd helyett inkább nagy türelemmel hallgat másokat.

Az útról zenebona hallatszik be, nem túl összhangzatosan. Mária kivételével mindnyájan kifutnak. Belép a menyasszony, ragyogva a boldogságtól és felcicomázva. Rokonai és barátai veszik körül, vőlegénye pedig eléje siet, hogy az ő oldalán lépjen be.

* * *

Változik a kép. Jézus, aki fehér ruhában van, sötétkék köpennyel, Kána felé halad Jánossal és Júdás Tádéval. Amikor a muzsika hangját hallják, Jézus egyik társa kérdez valamit egy helybeli lakostól, és a választ közli Jézussal.
– Menjünk, tegyük boldoggá Anyámat! – mondja Jézus mosolyogva, és két társával átvág a réten a ház felé.
.
Ahogy Jézus megérkezik, értesítik a házbelieket. A házigazda fiával, a vőlegénnyel és Máriával lesietnek a lépcsőn Jézus elé és tisztelettel köszöntik. Mária feltehetően vagy rokona a vőlegénynek, vagy közeli barátja, mert szemmel láthatóan bizalmas viszonyban vannak egymással. A ház ura üdvözli Jézus két kísérőjét is, és a vőlegény ugyanezt teszi. Mária nagy szeretettel és tisztelettel üdvözli fiát, amit Jézus ugyanúgy viszonoz. Nem szóáradattal fejezik ezt ki, hanem a tekintettel, amivel kimondják az üdvözlô szavakat: "Béke veled!”, és a mosollyal, ami felér száz öleléssel és csókkal. Mária ajka remeg, mintha csókra készülne, de megtartóztatja magát. Csak apró kezét teszi Jézus vállára, és megsimogatja egy hosszú hajfürtjét. Szeretetteljes és szemérmes kedveskedés.
.
Jézus Anyja mellett megy fel. Tanítványai követik a ház uraival. Belép a lakodalmas terembe, ahol az asszonyok újabb kereveteket hoznak a három vendég számára, akikre mintha nem számítottak volna. Talán bizonytalan volt, hogy Jézus el tud-e jönni, és társait egyáltalán nem várták.

Amikor Jézus belép a terembe, férfiasan telt és kedves hangon mondja:
– Béke ennek a háznak és Isten áldása mindnyájatokon!

Méltóságteljes köszöntés ez mindenki számára. Jézus kiemelkedik megjelenésével és termetével mindnyájuk közül. Vendég, szinte nem is számítottak rá, mégis inkább a ház urának látszik, mint a vőlegény vagy annak apja. Amilyen alázatos és leereszkedő, olyan tiszteletet is keltő.

Jézus helyet foglal az asztal közepén a vőlegénnyel és a menyasszonnyal, a vőlegény rokonaival és befolyásos barátaival. A Mesterre való tekintettel a két tanítványt is ugyanahhoz az asztalhoz ültetik.

Jézus háttal ül annak a falnak, amely mellett vannak a nagy korsók és az ételekkel megrakott polcok. Csak a jegyesek anyja és Mária foglal helyet ennél az asztalnál, a többi asszony külön asztalnál étkezik. Jézus a házigazda mellett kapott helyet, vele szemben ül Mária, pont a menyasszony mellett.

Megkezdődik a lakoma. Jó étvággyal esznek és isznak. Jézus és az Anyja keveset eszik és iszik, és Mária alig beszél. Jézus kissé többet társalog, de szűkszavúsága ellenére sem komor, és nem lenéző. Udvarias, de nem fecseg. Ha kérdezik, válaszol. Ha vele beszélnek valamiről, érdeklődést mutat és kifejti véleményét. Utána magába mélyed, mint aki a belső elmélkedésben szokott elmerülni. Mosolyog, de soha nem nevet. És ha nagyon meggondolatlan módon tréfálkozik valaki, úgy tesz, mintha nem hallaná. Mária fiának szemléletéből táplálkozik, és János is, aki az asztal végén ül és csüng Mesterének ajkán.

Mária észreveszi, hogy a szolgák a főudvarmesterrel beszélnek, és hogy valami zavar van. Megérti, hogy kellemetlen dologról van szó.
– Fiam! – mondja halkan, hogy magára hívja Jézus figyelmét – Fiam, nincs több boruk.
– Asszony, mi közünk van még egymáshoz?

Amikor Jézus ezt mondja, még kedvesebben mosolyog. Mária is mosolyog, mint ahogy azok teszik, akiknek közös titkuk van, akik tudnak valamiről, amit senki más nem ismer.

Mária kiadja a parancsot a szolgáknak:
– Tegyétek, amit mond nektek!
Mária kiolvasta fiának csillogó szeméből a beleegyezését, amely ott el volt rejtve. Jézus odaszól a szolgáknak:
– Töltsétek meg a vizeskorsókat vízzel!
A szolgák megtöltik a nagy korsókat a kútról hozott vízzel. Behallatszik a kút láncának csörgése, amint a kút vödre le- és felmegy. A násznagy merít egy keveset ebből a folyadékból, csodálkozó szemmel. Még nagyobb csodálkozással újfent megkóstolja, és mond valamit a ház urának meg a jegyesnek, akik közel vannak egymáshoz.
.
Mária ismét a fiára néz és mosolyog. Majd amikor ő is rámosolyog, kissé elpirulva lehajtja fejét. Boldog.
.
A teremben sustorgás támad, minden fej Jézus és Mária felé fordul. Egyesek felállnak, hogy jobban lássanak, mások a vizeskorsókhoz mennek.
Néma csend van, utána egyszerre kórusban dicsérik Jézust. De ő feláll és csak annyit mond:
– Köszönjétek Máriának… – és visszavonul a lakomától.
Tanítványai követik. A küszöbön megismétli:
– Béke ennek a háznak, és Isten áldása legyen rajtatok! – majd hozzáteszi: – Anyám, üdvözöllek!

***

Jézus magyarázata az előzőkhöz:
– Sok fordító elhagyja a ,,még” szócskát, ami a kifejezés kulcsa és megmagyarázza annak igazi jelentését.

Anyámnak alárendelt fia voltam egészen addig a pillanatig, amelyben Atyám akarata nem jelezte számomra, hogy eljött az óra, amikortól Tanítómester legyek. Attól a pillanattól kezdve, ahogy megkezdtem küldetésemet, nem voltam többé alávetve Anyámnak, hanem Isten Szolgája lettem. Elszakítottam erkölcsi kötelékeimet szülőmmel kapcsolatban, azok átváltoztak sokkal magasabbrendűekké, teljesen a lelkivé lettek.

Mindig "Mamának” neveztem Máriát, az én Szentemet. A szeretet nem ismer pihenést, sem lanyhulást, sőt, sosem volt olyan tökéletes, mint amikor elválva tőle, mintegy második szüléssel, a világnak adott engem a világért, mint Messiást, mint az Evangélium hirdetőjét. Az ő harmadik, titokzatos anyasága akkor történt, amikor a Golgota kínjai között megszült engem a Keresztnek, a világ Megváltójává téve engem.

"Mi közünk van még egymáshoz?” Először a tiéd, egyedül a tiéd voltam. Te parancsoltál nekem. Én engedelmeskedtem neked. Alávetettem magamat neked. Most a küldetésemé vagyok.

Nemde azt mondtam: "Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátranéz, hogy üdvözölje azt, aki ottmaradt, nem alkalmas az Isten Országára.” (Lk 9,61-62) Én az eke szarvára tettem a kezem, hogy az ekevassal megnyissam, nem a göröngyöket, hanem a szíveket, és elvessem beléjük az
Isten szavát. Csak akkor emeltem le róla ezt a kezet, amikor megkötöztek, hogy felszegezzenek a keresztre, és megnyissam az engem kínzó szöggel Atyám szívét, hogy onnan kiáradjon a megbocsátás az emberiségre.

Ez a "még”, amelyet legtöbben elfelejtettek, ezt akarta mondani:
"Te voltál minden a számomra, Anyám, addig, amíg egyedül a názáreti Mária Jézusa voltam, és te vagy minden számomra a lelkemben. De amióta
a várt Messiás vagyok, Atyámé lettem. Várj még egy kicsit, és miután befejeztem a küldetésemet, ismét egészen a tiéd leszek. Akkor ismét a karodban leszek, úgy, mint amikor kisgyermek voltam, és senki sem fog veled többé vitába szállni azért a fiadért, akit az emberiség gyalázatának tekintettek, és akiért téged is gyaláztak, mondván, hogy egy bűnöző anyja voltál. Ismét birtokolni fogsz engem, diadalmasan, és mindôrökre a tiéd leszek, és te is győzelmes leszel az égben. De most teljesen ezeké az embereké vagyok és Atyámé, aki hozzájuk küldött engem.”

Íme, ezt akarja mondani a kicsiny és annyira tömör jelentésű szócska: "még”.

Amikor azt mondtam a tanítványoknak: "Menjünk, tegyük boldoggá Anyámat!”, sokkal mélyebb értelme volt a mondatnak, mint amilyennek látszott. Nem arról az örömrôl beszéltem, amit látásom okozott neki, hanem arról, amit azért érzett, mert ő volt a megkezdője csodatevő tevékenységemnek, ő volt az emberiség első jótevője.

Tartsátok ezt mindig emlékezetetekben! Első csodám Mária által jött létre. Az első. Jelzi ez azt, hogy Mária a csoda kulcsa. Semmit sem tagadok meg Anyámtól, és az ő imájára még a kegyelem idejét is előbbre teszem. Ismerem Anyámat, akinél csak Isten jobb. Tudom, hogy boldoggá teszi őt, ha kegyet gyakorlok vele, mert ő a Teljes Szeretet. Íme, ezért mondtam én, aki tudtam erről: "Menjünk, tegyük boldoggá Anyámat!”
.
Ezenkívül nyilvánosságra akartam hozni hatalmát a világ előtt, és egyúttal az én hatalmamat is. Rendeltetése volt, hogy egyesüljön velem a testben – mert egy test voltunk, én benne, ő körülöttem, mint ahogy a liliom szirmai körülveszik az illatos, élettől duzzadó bibéket. Rendeltetése volt, hogy egyesüljön velem a szenvedésben – mert a kereszten voltunk, én a testemmel, ő a lelkével, úgy, mint a liliom illatozik mind a kelyhével, mind a belőle kivont tömény olajjal – igazságos volt tehát, hogy egyesüljön velem hatalmamban is, amely megmutatkozik a világnak.

Azt mondom nektek, amit a lakodalmazóknak mondottam: ,,Köszönjétek meg Máriának! Őáltala van részetek a csoda Urában, kegyelmemben, és elsősorban bocsánatomban.”

>> Jézus beszámol anyjának