„Meszlényi Zoltán nagy csodálójává váltam az eljárás során” – interjú a posztulátorral

Andrea Ambrosi ügyvédtől, Isten Szolgája, Meszlényi Zoltán vértanú püspök boldoggá avatásának posztulátorától megkérdeztük, hogy a főpásztor milyen személyiségét ismerte meg az eljárás lefolytatásakor?
.
Ambrosi ügyvéd: Meg kell, hogy mondjam, számos vértanú ügyével foglalkozom: spanyol, mexikói, francia, főleg német vértanúkkal. Azonban ritkán találkoztam olyan személyiséggel, mint Meszlényi Zoltán. Nagy hatással volt rám hite. Tökéletesen tudta, hogy mi vár rá, amikor elfogadta megbízatását. És ezt olyan mély hittel tette, ami nagy csodálatot ébresztett bennem. Kezdetben egyáltalán nem ismertem alakját, végül mondhatom, hogy nagy csodálójává váltam.
.
Arra a kérdésre, hogy milyen tanúságtételek gyűltek össze az eljárás során, Ambrosi ügyvéd a következőket válaszolta:
.
„Köztudott, hogy az eljárás csak sok évvel halála után kezdődhetett meg. Természetesen nem lehetett elindítani az ügyet a 90-es évek elejéig. Utána pedig még várni kellett egy kicsit szervezési szempontok miatt. Tehát több okból csak későn indult el az eljárás. Sok szóbeli tanúságtétel gyűlt össze, mert sokan ismerték, de a legfőbb számunkra minden bizonnyal a vértanúság közvetlen bizonyítéka.

Természetesen a kommunistáknak nem állt érdekükben, hogy az üldözöttek vértanúkká váljanak. Nem nyíltan ölték meg hitükért áldozataikat, hanem egy kicsit úgy, mint a nácik, más ürügyet kerestek. Azonban a bánásmód, amelyben a börtönben részesítették Meszlényi Zoltánt, mindenki előtt világos volt. Írásbeli tanúságtételeket gyűjtöttünk össze azoktól a személyektől, akik vele együtt voltak börtönben. Ezekből világosan kiderül, hogy hite miatt halt meg”.

Mi volt a döntő bizonyíték? – tettük fel a kérdést Ambrosi ügyvédnek, aki így válaszolt:

„A döntő bizonyíték az volt, hogy elfogadta sorsát. A börtönben mindig imádkozott, fohászkodott az Úrhoz. Olyan dolgokat csinált, amelyeket a kommunisták nem tudtak elfogadni, de ő mindezt valóban figyelemre méltó hittel tette. A vértanúk természetesen mindig elsőbbséget élveznek, kiváltságos helyet foglalnak el az egyetemes egyházban” – mondta még Meszlényi Zoltán boldoggá avatási eljárásának posztulátora.

Hozzátette, hogy a „Positio”, amely magába foglalja az eljárás iratait, mindenki számára hozzáférhető dokumentum, miután a pápa kihirdette a vértanúságról szóló dekrétumot. Ebben az esetben, mivel vértanúságról van szó, nem kellett bizonyítani a keresztény erények hősies gyakorlását, minden a vértanúságra összpontosult, tehát nem terjedelmes, hanem mindössze 4-500 oldalas kötetről van szó.
 

  1. MAGYAR LITÁNIA - Ébredj Magyarország!
  2. Metropolitás kilenced Magyarországért

Meghívjuk testvéreinket, hogy imádkozzanak velünk május 18 – 26 –ig, Pünkösd előtti szombatig, a Szentlélek ajándékaiért:
• Minden papért és a Klérusért
• Szeretett pápánkért, XVI. Benedek pápáért
• Szent Egyházunkért

A kapucinusok minden elmélkedni vágyó, a Szentlélek felé fordulni akaró hívőt várnak!

A keresztény halál: az élet kezdete
Gondolatok az elmélkedéshez
A halál olyan esemény, mely az egész embert érinti, mint természetében, mind személyében. Az ember értelmetlenül áll a halál kikerülhetetlen ténye előtt. Csak a hit ad eligazítást, amikor a halált az emberiség erkölcsi katasztrófájából vezeti le.
A halált úgy is fel lehet fogni, mint amiben az ember testi mivolta […]

"Egy test vagytok sokan!"
Gondolatok az elmélkedéshez
"Az Egyház azért van, hogy Krisztus országát az Atyaisten dicsőségére a föld végső határáig elterjessze, és így minden embert részesítsen a megváltásban és az üdvösségben." /II.Vatikáni Zsinat, A világiak apostolkodása 2./
Ezt a feladatot az egész Egyháznak vállalnia kell, tehát nemcsak azoknak, akik különleges elhivatottságuk által erre rendeltettek. A világiaknak is, […]

Tekintsetek rá nagy szeretettel. Mindenben rendeljétek alá magatokat neki. Sok nagy kegyelmet kaptok rajta keresztül. Hirdessétek az egész világnak isteni Anyaságát és szűzi érintetlenségét.

Annak az esélye, hogy egy tanár, edző vagy más olyan személy, akire a gyermeket rábízzuk molesztálja a fiatalt, hatvanszor nagyobb, mint az, hogy egy pap.

Szenvedélyes, forrófejű, csupa nemes érzelem, egy mély bukás terhével. Azt tagadta meg, Akiért később szörnyű kínok között adta az életét. Ő a mi első PÁPÁNK.

Ó Jézus, árva csendben az ajtón kívül állsz,
Bejönnél már, de némán kulcsfordulásra vársz…

Pio atya kortársa… 51 évig élt stigmatizálva, alvás, evés és ivás nélkül, ismeretlenül egy kis francia tanyán. Óriási lélek.

Honnan tudhatod, hogy Isten papi szolgálatra hív?

METROPOLITA KÖZÖSSÉG



Ha elfelejtetted a jelszavad, katt ide!

Regisztrációhoz kérjél meghívót az email címed megadásával!


Meghívó kérése
 
 
A Fórumozáshoz jelentkezz be az oszlop tetején!
"Sorsunk az lesz, amit majd megérdemlünk."
Albert Einstein
 
Cikkeinket a következő oldalak szemlézik:
RSS24    Hirlapom