Misztikus utazások
- a halál utáni világba (Kibeho)

Az utóbbi évszázad Mária-jelenéseiben nem szokatlan, hogy a Szent Szűz megmutatja a látnokoknak a túlvilágot. Ezt nevezzük mi "misztikus utazásnak". Megdugorje-ben, Kibeho-ban a látnokok valóságosan, testükkel együtt eltűntek, amíg az utazás tartott. Most az afrikai látnokok "útjáról" számolunk be, amit ők így mondanak: Kujya mu rugendo hamwe na Bikira Mariya - hosszú utat tettünk meg Szűz Máriával.

Az a világ más, mint a miénk. A látnokok azt mesélték, hogy Miasszonyunk vezetésével és tolmácsolásával három helyet néztek meg. Feltűnő, hogy sosem használják a szokásos hittanos kifejezéseket, mint menny, pokol, tisztítótűz - mégis viszonylag könnyen be lehet azonosítani ezeket. Ők ezeket a helyeket úgy írják le, amint látták és megtapasztalták, az előtanulmányaik - már amelyiknek volt - nem befolyásolta a leírásaikat.

Alphonsine elsőként részesült ebben az utazásban, melyről előre tudott, és szólt az iskolaigazgatójának: "Úgy fogok kinézni, mint egy halott, de ne ijedjenek meg, és ne temessenek el!" Mária ugyanis előre felkészítette őt az "útra", mely 6 órán át tartott. Ezalatt Alphonsine mozdulatlan önkívületi állapotban volt. Az egész iskolaigazgatóság több egészségügyi szakemberrel ott volt, míg a jelenség tartott. Ezalatt próbálták felébreszteni, csípkedték, vizsgálták a légzését, a pulzusát. Mivel semmilyen elvégzett tesztre sem reagált, megállapították, hogy kóma-szerű, hullamerev állapotban van. Képtelenek voltak megemelni a testét, mintha százkilós kőtömbbel lenne dolguk, és imádságra kulcsolt ujjait sem tudták szétfeszíteni. /Több szentnél előfordult már a "nehéz súly" csodája - a szerk/

Alphonsine háromszor, Anathalie és Vestine Salima egyszer-egyszer tették meg az utazást. A jelenségek náluk is megismétlődtek, bár Vestine már 40 óra hosszat volt távol a testétől.

Vestine azt mondta, hogy túlvilági utazása során három különböző állapotot látott:
.
"Szűz Mária egy tüzes örvényt mutatott, hogy megmagyarázza, mi az örök tűz. De azt mondta, hogy a pokol nem tűz. Ott attól szenvednek az örökkévalóságig, hogy nem láthatják Istent, hogy meg vannak fosztva Istentől.
.
Egy gyermekekből álló sokaságot is mutatott nekem, akik imádkoztak és énekeltek. Gyenge fényben látszottak. Szenvedéseik ellenére boldognak tűntek. A Szent Szűz azt mondta, hogy ez a tisztítóhely, az Úrral való kiengesztelődés helye, ahol tartozásainkat fizetjük le, mielőtt Istenhez érkezünk.
.
>> A képen: Vestine Salima
..
Végül megmutatta a Mennyországot: egy gyönyörűséges helyet. Láttam az angyalokat, akik áldották Istent. Szikrázó fényben álltak, tökéletes örömben. Az a tökéletes boldogság volt."
.
Jónéhány pontban megegyezik, ahogy Alphonsine és Anathalie leírták a misztikus utazás során meglátogatott helyeket. A két látnok nagyon kifejező, gyakran újszerű képeket, szavakat használt. A teljes megértés érdekében párhuzamba állítjuk - két egymás melletti oszlopban - a két látnok leírását.

A misztikus utazás során meglátogatott helyek:

Alphonsine
1982. március 20-21.
Anathalie
1982. október 30-31.

 IWABO W’ABUMWIRA IMANA
/azoknál, akik engedelmesek Istennek/

Itt az Istenhez hűségesek laknak.

 MU ISANGANO
/a találkozás, az egyesülés, a hét angyal helye/

MU ISENDEREZWA LY’IBYISHIMO
/ahol az öröm tetőfoka van/ - a boldogság teljessége

lakói: ABATONI B’UMUSUMBA BYOSE
/A Mindenható szerelmesei/ A Szentek.

 MU BAZABABAKIRWA
/azoknál, akiknek meg lesz bocsájtva/
A reménykedők

 MU ISESENGURWA
/a tisztulás helyén/

lakói: INTARAMBIRWA
/akik sosem fáradnak el/
A türelmesek.
A kitartóak.

 MU BATAZABABALIRWA
/azoknál, akiknek nem bocsátanak meg/
A.reménytelenek.                               

 MU IHANIRO
/a büntetés helyén/

lakói: INTABWIRWA
/akiknek nem lehet semmit mondani/
A megátalkodottak.
A javíthatatlanok.
A hajlíthatatlanok.

Fent a képen: Alphonsine Mumureke

Alphonsine épp ellenkező sorrendben tette meg az utazást, mint a társai, vagyis ő a "reménytelenség helyével" kezdte. Azt mondta, a harmadik hely csodálatosan megnyerő, örömet sugárzó emberekkel van tele. És micsoda fényekről számolt be…!
Énekeket hallott, de nem látott senkit énekelni: "Nem láthatsz, míg idelent vagy."
És egy fiatal hang kiáltása: "Te vagy az, kibehói Alphonsine, aki láttad a Szent Szűzet? Bízzál benne mindig! Üldözni fognak majd, ahogy engem is üldöztek…"

Fent a képen: Anathalie Mukamazimpaka

Anathalie így írja le utazását: "Elindultunk, és egy olyan helyre érkeztünk, ahol nagy fényesség volt. Ahol azelőtt elhaladtunk, nem volt ennyi fény. Itt hét, ragyogó, hófehér ruhába öltözött embert láttam, de nem tudtam, kik ők. Elég világos bőrűek voltak. Akkor megkérdeztem Anyánkat, hogy hívják ezt a helyet, ahol vagyunk.
- Mama, mi a neve ennek a helynek?
- Ez az egyesülés helye.
- Kik ezek az emberek?
- Angyalok.
- Mit csinálnak?
- Dicsőítik Istent, és az emberek segítségére sietnek.
Azután folytattuk utunkat, de úgy tűnt, mintha nem felfelé vagy lefelé mennénk, hanem inkább mintha csúsznánk. Ez misztikus dolog. Ott a legkisebb fáradság nélkül lehet helyet változtatni. Kizárólag fény vesz körül. Nem látni sem fákat, sem virágokat, mert növények, és minden ilyesmi csak a földön található.

Megint láttam fehérbe öltözött férfiakat. A ruhájuk ragyogott. Sugárzott róluk az öröm, határtalanul boldogok voltak. Nem ismertem fel őket. Mindnyájan egy csoportban voltak. Újból megkérdeztem Anyánktól:
- Mi a neve ennek a helynek?
- Az öröm teljessége.
- És ők kicsodák?
- Ők a szeretett szolgák.
- Kinek a szolgái?
- A Magasságbeli szolgái.

Más embereket is mutatott nekem, akik gyengébb fényben látszottak, és sokféleképpen voltak öltözve: kék, fehér és piros ruhákba. Itt sem tudtam senkit felismerni.
Mivel nem tudtam, hol vagyok, megkérdeztem:
- Ezt a helyet hogy hívják?
- Ez a megpróbáltatás helye.
- És hogy hívják azokat, akik itt vannak?
- Úgy hívják őket: "a kitartóak" (vagy "türelmesek).

A harmadik helyen egy újabb embercsoportot mutatott nekem, nagyon boldogtalan embereket. Az elviselhetetlen hőség közepette fekete színű ruhákat viseltek.
- És ennek a helynek mi a neve?
- Büntetés helye.
- És ezeknek az embereknek?
- Ők a "javíthatatlanok".

Forrás: Gabriel Maindron: Afrika Csillaga, Jézus és Mária jelenései Ruandában, 1995

 

  1. Kibeho-i Mária-jelenés
  2. Szent Bernadette - a jelenés Lourdes-ban
  3. Van élet a halál után? - fórum

Meghívjuk testvéreinket, hogy imádkozzanak velünk május 18 – 26 –ig, Pünkösd előtti szombatig, a Szentlélek ajándékaiért:
• Minden papért és a Klérusért
• Szeretett pápánkért, XVI. Benedek pápáért
• Szent Egyházunkért

A kapucinusok minden elmélkedni vágyó, a Szentlélek felé fordulni akaró hívőt várnak!

A keresztény halál: az élet kezdete
Gondolatok az elmélkedéshez
A halál olyan esemény, mely az egész embert érinti, mint természetében, mind személyében. Az ember értelmetlenül áll a halál kikerülhetetlen ténye előtt. Csak a hit ad eligazítást, amikor a halált az emberiség erkölcsi katasztrófájából vezeti le.
A halált úgy is fel lehet fogni, mint amiben az ember testi mivolta […]

"Egy test vagytok sokan!"
Gondolatok az elmélkedéshez
"Az Egyház azért van, hogy Krisztus országát az Atyaisten dicsőségére a föld végső határáig elterjessze, és így minden embert részesítsen a megváltásban és az üdvösségben." /II.Vatikáni Zsinat, A világiak apostolkodása 2./
Ezt a feladatot az egész Egyháznak vállalnia kell, tehát nemcsak azoknak, akik különleges elhivatottságuk által erre rendeltettek. A világiaknak is, […]

Tekintsetek rá nagy szeretettel. Mindenben rendeljétek alá magatokat neki. Sok nagy kegyelmet kaptok rajta keresztül. Hirdessétek az egész világnak isteni Anyaságát és szűzi érintetlenségét.

Annak az esélye, hogy egy tanár, edző vagy más olyan személy, akire a gyermeket rábízzuk molesztálja a fiatalt, hatvanszor nagyobb, mint az, hogy egy pap.

Szenvedélyes, forrófejű, csupa nemes érzelem, egy mély bukás terhével. Azt tagadta meg, Akiért később szörnyű kínok között adta az életét. Ő a mi első PÁPÁNK.

Ó Jézus, árva csendben az ajtón kívül állsz,
Bejönnél már, de némán kulcsfordulásra vársz…

Pio atya kortársa… 51 évig élt stigmatizálva, alvás, evés és ivás nélkül, ismeretlenül egy kis francia tanyán. Óriási lélek.

Honnan tudhatod, hogy Isten papi szolgálatra hív?

METROPOLITA KÖZÖSSÉG



Ha elfelejtetted a jelszavad, katt ide!

Regisztrációhoz kérjél meghívót az email címed megadásával!


Meghívó kérése
 
 
A Fórumozáshoz jelentkezz be az oszlop tetején!
Ha megszelidítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel a számomra a világon és én is egyetlen leszek a számodra.
Saint-Exupéry, Antoine de
 
Cikkeinket a következő oldalak szemlézik:
RSS24    Hirlapom