Próféciák Magyarország jövőjéről

Isten minden korban szólt az emberekhez a szentjein keresztül. A keresztény évszázadok során magától értetődőnek vették, hogy Isten az emberekkel van, segít nekik, és fontos helyzetekben különlegesen is megnyilvánul számukra.

Az Árpád-ház évszázadokig adott királyokat Magyarországnak. A család csak úgy ontotta a szenteket, náluk a természetfeletti események rendszeresnek számítottak - ez teljesen egyedülálló a világban. Államalapító királyunk Szent István, felesége Boldog Gizella, gyermekük Szent Imre, és ennek a nagyszerű családnak a leszármazottja többek között a margitszigeti Szent Margit és az egész Európában tisztelt Árpádházi Szent Erzsébet, valamint Boldog Jolán és Boldog Erzsébet. István ezt a próféciát kapta: „Az Úrtól választott királyoknak egyike leszel, a földi élet koronáját majd az örökkévalóval fogod felcserélni.” Fia 16 évesen halt meg, és az utód nélkül maradt I. István államalapító király Máriának ajánlotta fel Magyarországot, innen ered a Regnum Marianum - Mária Birodalma elnevezés.

Az országfelajánlásban az európai királyok csak évszázadokkal később követték hazánk példáját.

Don Gobbi atyának, a Máriás Papi Mozgalom vezetőjének ezt mondta a Szent Szűz:
„Isten már azzal kitüntette ezt a népet, hogy különleges tulajdonomba adta az államalapításnál. E korban pedig Szeplőtelen Szívem világraszóló békediadala kiváltságos szereplője lesz. Ti vagytok e sokat szenvedett magyar földön a Szeplőtelen Szívemből áradó fénysugarak. Most még sűrű sötétség vesz körül benneteket, és nagy veszélyben vagytok. Tárjátok ki az emberek szívét, hogy befogadják ajándékomat.
Én a Szeretet Királynője vagyok. Ha az általam mutatott úton haladtok, képessé váltok arra, hogy legyőzzetek minden akadályt, amit Ellenfelem ma még elétek állít. Készítsétek elő a béke új korszakát, segítsetek a sok eltévelyedett gyermeknek visszafordulni az Úrhoz, mert az Atya nagy szeretettel vár Benneteket.”

Pió atya, a csodatévő, gyógyító, misztikus  stigmatizált kapucinus atya nevét is sokan ismerik. 1968-ban halt meg, majd II jános Pál pápa avatta szentté. Ő ezt a mennyei sugallatot kapta hazánkról:
"Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!"
:
.
Vassula Ryden látnok a Jézustól kapott üzeneteiről lett világhírű. Általa ezt üzente Jézus Magyarországnak:
.
„Mondd meg a magyaroknak, hogy Isten, akit ők elfelejtettek, sohasem felejtette el őket.”


Egy másik látnok apácán, Natália nővéren keresztül jött nehéz sorsunkra az isteni magyarázat: "Magyarország nem pusztul, hanem tisztul!”
.
Az 1940-es évektől fogva sorra hallani híreket olyan magyarokról, akik életüket a hazájukért ajánlották fel: Galgóczy Erzsébet, Bíróné Ilonka néni, Kaszap István papnövendék, Ágnes nővér, Horváth Mária, Bognár Mária Margit apácák, Böjte Csaba, ferences szerzetes, az árvagyerekek atyja, Boldog Salkaházi Sára újságírónő, stb…A magyar katolikus egyház ma is sok olyan közelmúltban élt fiatalt ismer, akiknek a szentté avatása folyamatban van.
Mindszenthy  bíborosnak elhíresült ez a mondata: „Ha lesz egymillió imádkozó magyar, én nem féltem a nemzetet!”

Évtizedekkel később egyházi kezdeményezésre aláírásgyűjtés indult, hogy megtudják, mennyi magyar imádkozik a hazájáért. Az ezredfordulón röppent fel a hír. „Megvan az egymillió!”

Az alábbi magánkinyilatkoztatást 2003 októberében kapta Regina Collins angol szerzetes nővér Magyarország közeli jövőjére vonatkozóan:

„Meg fogod élni, hogy tömeges megtéréseket láss. Olyan sokan akarják majd az életüket nekem szentelni, hogy nem lesz hely az összes szerzetesházakban. Az egyházak túláradóan megtelnek. Számtalan gyógyulás és csoda lesz. A Szentlélek kiárad erre az országra, megújítva és megérintve az embereket. Sok csoda történik, melyeket látva az emberek megtérnek a Mennyei Atyához. Még az állatok is megmutatják jelenlétemet valami módon. Sok szentet emelek fel. Eljön az idő, amikor ezrek kiáltanak hozzám az örömtől, azok pedig, akik gonoszt tettek, a félelemtől kiáltanak, és irgalmamat kérik.
Akik tisztelik anyámat, és igyekeznek olyanok lenni, mint ő, azoktól semmit nem utasítok vissza. Kövessétek őt az erényekben, különösen szelídségét, alázatát, és végtelen együttérzését az emberek iránt.
A legalázatosabbakat emelem a legmagasabbra. Vágyakozzatok engem szolgálni. Akik égnek a vágytól, hogy feláldozzák magukat másokért, a legfényesebb fáklyákként fognak lobogni az emberek között."

Forrás: Sipos S. Gyula: Magánkinyilatkoztatások Magyarországról


  1. Böjte Csaba a fiatalokhoz
  2. Vasárnap Szent István király országfelajánlásának megújítása Székesfehérváron!!
  3. Böjte Csaba szerzetes lesz a csíksomlyói pünkösdi búcsú szónoka
  4. Böjte Csaba ádventi gondolatai
  5. Böjte Csaba a tízparancsolatról

     
  1. h93 - 2010, Október 23, 6:20 du.

    Tisztelt metropolita! Örülök, hogy az Úr Jézus ilyen sok kegyelmet adott neked …..az enyémhez hasonlót, csak nagyobb mértékben..ennek nagyon örülök..pont mondani akartam hogy látogass el a http://www.tlig.org/hu-ra, de látom, itt Vassuláról is szóvan.
    Tényelg, és a szeretetlánccal mivan? Sikerült?

  2.  

Meghívjuk testvéreinket, hogy imádkozzanak velünk május 18 – 26 –ig, Pünkösd előtti szombatig, a Szentlélek ajándékaiért:
• Minden papért és a Klérusért
• Szeretett pápánkért, XVI. Benedek pápáért
• Szent Egyházunkért

A kapucinusok minden elmélkedni vágyó, a Szentlélek felé fordulni akaró hívőt várnak!

A keresztény halál: az élet kezdete
Gondolatok az elmélkedéshez
A halál olyan esemény, mely az egész embert érinti, mint természetében, mind személyében. Az ember értelmetlenül áll a halál kikerülhetetlen ténye előtt. Csak a hit ad eligazítást, amikor a halált az emberiség erkölcsi katasztrófájából vezeti le.
A halált úgy is fel lehet fogni, mint amiben az ember testi mivolta […]

"Egy test vagytok sokan!"
Gondolatok az elmélkedéshez
"Az Egyház azért van, hogy Krisztus országát az Atyaisten dicsőségére a föld végső határáig elterjessze, és így minden embert részesítsen a megváltásban és az üdvösségben." /II.Vatikáni Zsinat, A világiak apostolkodása 2./
Ezt a feladatot az egész Egyháznak vállalnia kell, tehát nemcsak azoknak, akik különleges elhivatottságuk által erre rendeltettek. A világiaknak is, […]

Tekintsetek rá nagy szeretettel. Mindenben rendeljétek alá magatokat neki. Sok nagy kegyelmet kaptok rajta keresztül. Hirdessétek az egész világnak isteni Anyaságát és szűzi érintetlenségét.

Annak az esélye, hogy egy tanár, edző vagy más olyan személy, akire a gyermeket rábízzuk molesztálja a fiatalt, hatvanszor nagyobb, mint az, hogy egy pap.

Szenvedélyes, forrófejű, csupa nemes érzelem, egy mély bukás terhével. Azt tagadta meg, Akiért később szörnyű kínok között adta az életét. Ő a mi első PÁPÁNK.

Ó Jézus, árva csendben az ajtón kívül állsz,
Bejönnél már, de némán kulcsfordulásra vársz…

Pio atya kortársa… 51 évig élt stigmatizálva, alvás, evés és ivás nélkül, ismeretlenül egy kis francia tanyán. Óriási lélek.

Honnan tudhatod, hogy Isten papi szolgálatra hív?

METROPOLITA KÖZÖSSÉG



Ha elfelejtetted a jelszavad, katt ide!

Regisztrációhoz kérjél meghívót az email címed megadásával!


Meghívó kérése
 
 
A Fórumozáshoz jelentkezz be az oszlop tetején!
"Tudja meg mindenki, hogy csak a gyötrelem után következik a kegyelem; értse meg mindenki, hogy a csapások terhe nélkül nem lehet eljutni a kegyelem csúcsára; tudja meg mindenki, hogy a karizmák mértéke csak az elviselt szenvedések arányában gyarapszik. Vigyázzanak az emberek, nehogy tévedésbe essenek! Ez az egyedül igazi paradicsomi lépcső, és kereszt nélkül nincs út, amelyen a mennybe feljuthatnánk."
Krisztus szavai Limai Szent Rózához
 
Cikkeinket a következő oldalak szemlézik:
RSS24    Hirlapom