• Anthony22 állapotfrissítést küldött be a következő csoportba: IMAKÉRÉS 6 év, 9 hónap óta

    2017. június 25. óta könnyezik a pásztói Szentlélek templomban a Rosa Mystica Szűzanya kegyszobor – az első Rosa Mystica csoda Montechiari-ban (Olaszország) 1947. június 13-án történt, amikor Pierina Gilli ápolónőnek megjelent a Szűzanya. Rosa Mystica-nak, Titkosértelmű Rózsának nevezte magát (ahogyan a Lorettói litániában neveztetik). Három tőrt (a hívatásukat elhagyó, a halálos bűnben élő és a Júdás árulását követő papokért), majd ezek helyén három rózsát (piros, fehér és arany, azaz ima, engesztelés és a vezeklés) viselt a mellén. Kérte, hogy július 13-a Rosa Mystica ünnepe legyen. Kérte továbbá, hogy a jelenések tiszteletére minden hó 13-a legyen Mária nap, ezeken a napokon zárva lesznek a pokol kapui. „Éld a szeretetet”, köszöntötte Pierinát.