A sebeket kell most bekötözni – Interjú az abortusz.hu alapítójával

Az, hogy a testem felett én rendelkezem, az egyik legnagyobb téveszme – mondta a Mandinernek Olaj Anett, az abortusz.hu alapítója és szerkesztője. Anett maga is átélt egy abortuszt, majd sok évvel később megtért és családot alapított. Azóta küldetésének érzi, hogy elmondja, miért az abortusz a legrosszabb választás. Ítélni senki felett nem akar, csupán a saját tapasztalatát szeretné megosztani. Interjú.
article placeholder

Szent Erzsébet: az igazi nőiesség

A férfiúi eszmény az erőből indul ki, és az erő tisztul, finomodik addig, amíg odaadássá, szolgálattá nem szellemül át. A női eszmény lényege az odaadás, amelyben úgy kifejlődik a lélek ereje, hogy végül hősiességgé nő. Lényegében egy a kettő. Mind a kettő: erő” – írta Sík Sándor.
article placeholder

Láttuk őt! Jézus feltámadt!

"Az öröm erősebb a fájdalomnál. De ez csak egy homokszem ahhoz hasonlítva, ami a te örök boldogságod óceánja lesz. Boldog vagy te, aki engedted, hogy lelked beszéljen értelmed helyett!" - mondja a Szent Szűz Valtorta Mária látomásában
article placeholder

A hűséges asszonyok

"Arra kérlek, maradj rejtve! Mint a galamb a sziklahasadékban. Jelenlétednél jobban szükségem van imádra..."
article placeholder

A Sátán és a nő

"Az ördögtől való megszabaduláshoz mindig szükséges, hogy valaki meg akarjon szabadulni tőle. Az akaraton múlik minden."
article placeholder

Lányod Istené!

Az az igazi bölcsesség, ha nem szabunk határt az Úr iránti nagylelkűségünknek.
article placeholder

Biztonságban leszünk

Jézust már üldözik, a tanítványok félnek, és az esélyeket latolgatják. Máriát egyre inkább összetöri a fia iránti aggódás és együttérzés.
article placeholder

A jövő korszak papnői

"Az asszonyok a jövőben csodákat tesznek, amelyek nagyobb részt láthatatlanok maradnak, és csak Isten ismeri azokat, de attól még valóságosak." - mondja Jézus Valtorta Mária látomásában.
article placeholder

A Kedves Tanítónő

Mily nagy szükség van az asszonyra Krisztus oltára mellett! A világ végtelenül sok nyomorúságát egy asszony sokkal inkább és jobban meg tudja gyógyítani, amint a férfit is tökéletesen meg tudja gyógyítani.
article placeholder

A nők papi hivatása

"... Én a nők megváltásáért is jöttem, és az eljövendő századokban, az én időmben meglátják, hogy a nők a papnőkhöz hasonló módon szolgálják az Urat és Isten szolgáit. De ahhoz, hogy kiválasszam azokat az asszonyokat, akik nem szabadok, el kell kérnem őket atyjuktól és férjüktől."
article placeholder

Jézus első nőtanítványa

Valtorta Mária írásain keresztül Jézus maga mondta el, milyen volt a kapcsolata a nőkkel földi életében, elsősorban hogyan tekintett Máriára, édesanyjára, akit nekünk is édesanyánkul és példaképül adott.
article placeholder

Női polgármesterek a világban

Sok sikeres nő bizonyította, hogy a hölgyek is képesek nagyobb városok polgármesteri teendőinek ellátásra, nézzük, kik ők!
article placeholder

A férfi alapprogramozása: győzni kell!

Terápiákon rendre tapasztalható, hogy egy sikeressé vált férfit még évtizedek múlva is kísérti egy régi kudarc, és nem a siker elérése hajtja már, csakis a kudarc elkerülésének vágya.