A sebeket kell most bekötözni – Interjú az abortusz.hu alapítójával

Az, hogy a testem felett én rendelkezem, az egyik legnagyobb téveszme – mondta a Mandinernek Olaj Anett, az abortusz.hu alapítója és szerkesztője. Anett maga is átélt egy abortuszt, majd sok évvel később megtért és családot alapított. Azóta küldetésének érzi, hogy elmondja, miért az abortusz a legrosszabb választás. Ítélni senki felett nem akar, csupán a saját tapasztalatát szeretné megosztani. Interjú.
article placeholder

A kereszténységre épít Orbán Viktor

"A keresztény gyökereiről megfeledkező Európa hasonlatos ahhoz az emberhez, aki alap nélkül homokra építette a házát, majd jött az áradat, beleütközött ebbe az épületbe, amely az összeomlás szélére került" - fogalmazott kormányfőnk