A sebeket kell most bekötözni – Interjú az abortusz.hu alapítójával

Az, hogy a testem felett én rendelkezem, az egyik legnagyobb téveszme – mondta a Mandinernek Olaj Anett, az abortusz.hu alapítója és szerkesztője. Anett maga is átélt egy abortuszt, majd sok évvel később megtért és családot alapított. Azóta küldetésének érzi, hogy elmondja, miért az abortusz a legrosszabb választás. Ítélni senki felett nem akar, csupán a saját tapasztalatát szeretné megosztani. Interjú.

Naponta 122 gyermekkel történik meg Magyarországon

„Ha legalább egyvalaki mellettem állt volna!” Oda kellene állni a többnyire komolyan vívódó nő mellé, és ítélkezés vagy moralizálás helyett abban segíteni, hogy elfogadja az anyaságát, és közben ne kerüljön lehetetlen helyzetbe."
article placeholder

Fehér Szívvel az Életért * BÖJTE CSABA TESTVÉRREL

SEGÍTS AZOKNAK A LEGKISEBBEKNEK, AKIK NEM TUDNAK MAGUKON SEGÍTENI! Járd végig a Fehér Szív Zarándokútját a Gellérthegyen egészen a Pesti Ferences Templomig - engesztelésül és eseklésül a megszületendő életek szolgálatában. Részletekért kattints.
article placeholder

Keresztút a meg nem született magzatokért!

Március 27-én, a Tabánban, élő keresztutat tartanak a meg nem született magzatokért. Várunk mindenkit, akár érintett, akár nem, mutassuk be értük ez az imát és áldozatot.

Ne paráználkodj!

"Minden alkalommal, amikor látszott a csupasz mellem, és szexi bikiniben mutogattam a testem, idegen férfiakat csábítottam el, amikor bámultak, bűnös gondolataik támadtak, és ezzel bűnre csábítottam őket."

Az abortusz a legsúlyosabb bűn, minden bűnnél nagyobb

A szándékos abortusz a legsúlyosabb bűn, mert egy védtelen gyereket, aki teljesen ki van nekünk szolgáltatva, az anyaméhben megölni azt jelenti, hogy az élet vezetését a Sátánra átruházzuk, ártatlan vért ontunk. Efelől ne legyenek kétségeink...