“Számomra nem volt sem a földön, sem a mennyben más, amivel a kapott kegyelmeket viszonozhatnám, csak az a hála, mellyel Istent mindenfölött lángolón szeretem.”

Jegyesem, nagy írtózást éreztem, amikor magam mellett láttam Júdást, és mocskos arcát az enyémhez szorította, hogy megcsókoljon tisztátalan ajkával. Akkor felújult bennem a keserűség és szomorúság, mert láttam minden szentségtörést, amikor szemtelen arccal közelednek és magukhoz vesznek az Oltáriszentségben, bevezetve engem szennyes lelkükbe.

“A tövisek közül az egyik, a jobb szememet is átszúrta, ami képtelenné tett arra, hogy lássak.”

“Láttam, hogy sok lélek elhagyja a rosszat e Szentség segítségével, és sokan nagy tökéletességre és életszentségre érkeznek el általa.”

Baij Mária Cecília benedekrendi apátnő magánkinyilatkoztatása, melyet az Egyház teljes körűen elismert és elfogadott. Páratlan elmélkedési anyag, melyben megismerhetjük Megváltónk benső gondolatait.

JÉZUS SZENT ARCÁNAK TISZTELETE

Krisztus szavai Limai Szent Rózához

“Mondok neked néhány dolgot, felfogóképességednek megfelelően, hogy némiképpen megértsed, milyen diadalmas volt az égbe való ünnepélyes bevonulásom, és felmagasztalásom. Egyetlen emberi lélek sem képes azt úgy megérteni, amint valójában történt.”

- Ne felejtsétek el, hogy minden erényt gyakorolnotok kell, amit tanítottam nektek, miközben veletek voltam. Viseljetek el mindent türelemmel. Így megőrzitek lelketeket, és senki sem tudja elvenni a kegyelmet lelketekből.

Tekintsetek rá nagy szeretettel. Mindenben rendeljétek alá magatokat neki. Sok nagy kegyelmet kaptok rajta keresztül. Hirdessétek az egész világnak isteni Anyaságát és szűzi érintetlenségét.

Szenvedélyes, forrófejű, csupa nemes érzelem, egy mély bukás terhével. Azt tagadta meg, Akiért később szörnyű kínok között adta az életét. Ő a mi első PÁPÁNK.

Bármily hosszú ideig tartózkodtam is apostolaimnál, az számukra csak egy szempillantásnak tűnt, oly nagy vigasztalást éreztek szavaim hallatán. Nagyon búslakodtak amiatt, hogy látható jelenlétemtől meg lesznek fosztva. Jóllehet gyakran figyelmeztettem őket, hogy szakadjanak el ettől az érzékelhető örömtől, beszélgetéseikben mindig visszatért ez a panasz. Azért újból megjelentem nekik, és megfeddtem őket. Természetesen ezt nagy szeretettel tettem. Türelmesen megmutattam nekik, hogy amint én viseltetem irányukban, úgy kell nekik is embertársaikkal bánniuk, utánozva szeretetemet és türelmemet.

Figyeljétek meg pontosan, vajon nincs-e testem és csontom. Látjátok, hogy van. Testem ugyanis feltámadt, megdicsőülve, halhatatlanul. Testem teljesen átszellemült a kifinomultság ajándéka és az egyéb dicsőséges ajándékok által, amint ezt nektek többször kifejtettem tanításom ideje alatt. Az általános ítéletkor mindnyájan fel fogtok támadni testetekkel a dicsőségre, amint engem láttok feltámadva. Veletek együtt minden üdvözült feltámad. Ezeket most nem tudjátok jól megérteni, mert még nem ismeritek méltóságomat és nagyságomat.

Apostolaim nagy figyelemmel hallgattak. Közben lelkükben nagy vigasztalást éreztek. Annyira ragaszkodtak hozzám, hogy inkább bennem éltek, mint saját magukban. Szavaim hallatára édesség és öröm töltötte el őket, legfőképpen Pétert, aki mindig mellettem volt, és rám szegezte tekintetét.

“Rátekintenek arra, akit átdöftek, és úgy gyászolják,
ahogyan az egyetlen gyermeket szokták, és úgy keseregnek miatta,
ahogyan az elsőszülött miatt szoktak.” (Zakariás könyve 12,10)
“Íme, eljön a felhőkön, és meglátja minden szem, azok is, akik átszegezték,
és siratja őt a föld minden nemzetsége.” (Jelenések könyve 1,7)

.

Amerikai orvos szakértők laboratóriumban vizsgáltak meg egy szentostyát…

Gyönyörű pillanatok a jelenésről!
 

A Golan-fennsíki csatákban történt “katonai” csodákról több izraeli dokumentum szól, melyekről már jónéhány könyv íródott. A filmben látott történet igaz,megtörtént eset.

Nem tudjuk, milyen volt Jézus, de… :-)

METROPOLITA KÖZÖSSÉG



Ha elfelejtetted a jelszavad, katt ide!

Regisztrációhoz kérjél meghívót az email címed megadásával!


Meghívó kérése
 
 

Dr. Glória Polo Ortiz kolumbiai fogorvosnő megdöbbentő tanúságtétele arról, hogy egy villámcsapás következtében meghalt, a pokolra került - és vissza kellett térnie, hogy erről élete minden napján beszéljen.

 
Cikkeinket a következő oldalak szemlézik:
RSS24    Hirlapom