1985. május 25-én Rómában II. János Pál pápa a Szent Péter téren bíborosi kalapot helyezett Andrzej Maria Deskur fejére. Megrázó és megdöbbenést kiváltó rendkívüli konzisztórium volt ez. Miért nevez ki a pápa bíborosnak egy béna embert? Hiszen a bíborosi méltóság nem cím, vagy elismerés a püspöki munkáért. A bíborosok a pápa legközvetlenebb tanácsadói és munkatársai, nagyon fontos szerepük van az Egyházban. < Andrzej Maria Deskur bíboros . Mire való az, hogy egy embert, aki szenvedése következtében már nem alkalmas a munkára, bíborosnak neveznek ki? A titkot a konzisztórium napjának estéjén II. János Pál diszkréten kifejtette a lengyel zarándokokhoz intézett beszédében, amikor Deskur kardinálisról azt mondta: „Különösen kötődöm hozzá, ez a kapcsolat még egyetemi éveimre nyúlik vissza, majd később folytatódott a szemináriumi éveim alatt, papi szolgálatom idején, számos római találkozásom során, de különösen az utolsó, a konklávé előtti találkozásunk által. Akkor érintette meg az Isteni Gondviselés ezzel a súlyos rokkantsággal Deskur püspököt, melyet a mai napig magán visel. A mai napon kinevezett püspökök közül ő volt az egyetlen rokkant, akit betegsége tolókocsihoz köt, aki ezt a kollégiumot rendkívüli jeggyel, a szenvedés jegyével gazdagítja, mely az áldozat stigmája. Nem ismerjük Isten útjait, s nem ismerjük Isten titkait sem, de nekem személy szerint nehéz ellenállnom annak a meggyőződésnek, hogy ennek az érseknek – aki ma már Andrzej bíboros – áldozata kapcsolatban volt az 1978. október közepén lezajlott konklávéval.” A Szentatya Andrzej Deskur bíboros szenvedésében látja mintegy az árát annak, hogy Ő, Wojtyla bíboros Krisztus helyettesévé válhatott. Tudjuk egyébként, hogy a pápaválasztás után az új pápa első útja azonnal a Gemelli klinikára vezetett, ahol lebénulva, betegen feküdt Andrzej Maria Deskur, akinek a pápa – saját meggyőződése szerint – sokat köszönhet, akinek a legjobb rész jutott, az, hogy szenvedésével segítse őt. Ez a rész nehéz, de egyben a leghatékonyabb, amint minden szegény eszköz. Az a tény, hogy Andrzej Maria Deskur bíborosi méltóságot kapott, mintegy közvetve, II. János Pál által rámutat a szegény eszközök értékére. Deskur bíboros előzőleg a Pápai Tömegkommunikációs Bizottság elnöke volt. Tehát az Egyházban a gazdag eszközök terjesztésével, működtetésével foglalkozott, és ezen a területen nagyon sokat tett. Nagyban hozzájárult azoknak az egyházi dokumentumoknak az előkészítéséhez, melyek a katolikus tájékoztatási eszközök működési irányát meghatározták. A pápa azonban ezeket az érdemeit – hogy milyen sokat tett a tájékoztatási eszközök fejlődéséért – szinte meg sem említi. Ez azt a benyomást kelti, mintha ily módon a szegény eszközök értékét akarná hangsúlyozni, azt, hogy általa a bíborosi kollégiumba a szenvedés, mint jel került be. Andrzej Maria Deskur június elsején délután foglalta el ünnepélyesen a bíborosi titulushoz járó templomát a Palatínuszon, a San Cesareo templomot. Ugyanazt, amelyet 1967-ben Karol Wojtyla kapott bíborosi címéhez. A bíboros ülve, a szenvedés magasztosságában mutatta be szentmiséjét. A bíborosi trón helyett tolókocsi állt az alacsony oltár mellett. A betegségtôl megbénult keze nehezen tudta megtartani a pásztorbotot. Sajátos paradoxon, hogy a gazdag eszközökkel foglalkozó pápai tanács vezetője a szegény eszközök bélyegével lett megjelölve. A szegény eszközök doktrínájának összefüggésében kell értelmeznünk II. János Pál azon szavait is, melyekkel a saját élete ellen elkövetett merényletről szól. Az eseményt különös kegyelemnek nevezi. 1981. október 14-én a Szent Péter téren a zarándokok ezreihez intézte a nyilvános audiencián ezeket a sokatmondó szavakat: „Isten megengedte nekem az elmúlt hónapokban, hogy megtapasztaljam a szenvedést. Megengedte az életveszély megtapasztalását. Megengedte ugyanakkor világosan és mélyen megértenem, hogy ez az Ő rendkívüli kegyelme nekem, mint embernek. Ugyanakkor tekintettel a szolgálatra, melyet mint Szent Péter örököse töltök be, kegyelem ez az Egyház részére is. Krisztus megadta nekem azt a kegyelmet, hogy szenvedéssel és a saját életem, s egészségem veszélyeztetése közepette tegyek tanúságot az Ő szeretetérôl. Ezt rendkívüli kegyelemnek tartom, melyért különleges köszönetemet fejezem ki a Szentléleknek és a Szűzanyának.” Vajon a szegény eszközök, s a szenvedés nélkül – mellyel II.János Pál élete meg van jelölve – vezethetné-e ilyen eredményesen az Egyházat, magával ragadhatná-e így a tömegeket? A pápa a merénylet drámai napjához 1981. november 4-én, névnapján még egyszer visszatér: „A május 13-i események hatására sok mindent át kellett gondolnom. Ez az esemény rákényszerített, hogy ezt az emberi és keresztény életemet még inkább az Evangélium fényében lássam, azon magról szóló igéknek a fényében, melynek el kell halnia, hogy termést hozhasson.”
