Register
A password will be e-mailed to you.

Dr. D.C Dulcan szerint mi kreáljuk a saját valóságunkat, vagyis amilyennek látjuk az életünket az olyan is. A kvantumfizika szerint mi teremtjük a valóságunkat, mivel minden energiából áll. A gondolkodás nem más, mint a láthatatlant, láthatóvá tenni! A gondolatoknak teremtő erejük van, a legerősebb erő az univerzumban. A Jóisten megadta nekünk, hogy a számtalan valóság közül amely létezhetne mi megteremtsük a sajátunkat itt a földön. A világot tehát olyannak alakítjuk, amilyennek gondoljuk.

Minden ami történik a gondolataink és az érzéseink tükre?

Így van. Dr. D.C. Dulcan miközben a könyvét írta, ráébredt, hogy a sejtek önálló intelligenciával rendelkeznek. A gondolat rémisztő. A sejtek a gondolatokra és az érzésekre reagálnak. Az elméletet egy kísérlettel is bebizonyították. A kísérlet folyamán DNS-t vettek egy személytől, majd azt 1000 kilométerre vitték egy laborba. A tesztalany közben egy csodás filmet nézett, amely tele volt bájos jelenetekkel, amitől az illetőn jó érzés és hangulat uralkodott el. A laboratóriumban közben vizsgálták a DNS-t, amely relaxált. Amikor egy rémisztő filmet tettek be az alanynak, a DNS viselkedése változott. A Doktor úr a kísérlet után azon gondolkodott, honnan tudja a szervezet, hogy mi a jó és mi a rossz. A szervezet jól reagál a pozitív dolgokra és rosszul a negatív dolgokra.

Mit is jelenthet mindez?

Az Univerzum alapja a jó, tehát a jó törvényét követi minden! Ahhoz, hogy jól legyünk és, hogy egészségesek legyünk, ezt kell követnünk.

A sok idegeskedés, a félelem, az irigység, a féltékenység és a bizalomhiány és minden más rossz érzelem savassá változtatják a szervezet pH értékét, ami rengeteg betegséghez vezethet. A depresszió mellett más betegségek is kialakulhatnak. Tudtad, hogy a félelem szörnyen rossz hatással van a szervezetre? Avicenna egy ketrecbe zárt egy bárányt, mellé egy másik ketrecbe egy farkast. A bárány rövid idő alatt meghalt a stressztől. Minden lelki gond betegséghez vezet, ami akár rögtön, vagy később is kitörhet a lehangolt személyen.

Az érzelmekkel nem lehet játszani, hogyan védekezhetünk a rossz dolgok ellen?

Meg kell próbálni nem idegeskedni. Amikor valaki megbánt, próbálj meg neki megbocsájtani, gondolj arra, hogy egyszer majd ő is megérti, hogy milyen rossz érzés, amikor valakit bántanak. A megbocsájtás a szervezet pH értékét normálissá változtatja. Nem lehet elkerülni minden rossz érzést, de tisztában kell lenni vele, hogy minden perc idegeskedés, vagy rossz érzelem, a sejtek életét csökkenti.

Relaxáció és légzés

A feszültség tönkreteszi az embereket. Ha nem tehetjük meg, hogy időnként elmenjünk pár napra pihenni, akkor legalább napi pár percet szánjunk lazításra. Nézzünk ki az ablakon, vegyük észre a csodás dolgokat. Ahelyett, hogy több kávét innánk és fáradtan néznénk a monitort, igyunk egy teát és ne csináljunk semmit néhány percig. Idővel meg lehet tanulni relaxálni. Csukd be a szemed és képzeld el, hogy minden lélegzetvétellel áramlik ki belőled a fáradtság és az idegeskedés. Fejleszd ki a saját relaxációs technikádat. Ha megtanulsz lazítani, a fájdalmakat is könnyebben elűzheted a testedből, nem kell mindig gyógyszert bevenni, ha fáj valamid.

A betegségekkel is felveheted a harcot

Bernie Siegel, egy amerikai onkológus végső stádiumban lévő rákos betegeknek tanította meg a vizualizációt. Naponta több alkalommal arra kellett gondolniuk, hogy a rákot kiűzik a szervezetükből, akár egy tüzes vassal, vagy egy állattal, ami felfalja a betegséget, tetszés szerint. Fél év múlva, a betegek 40%-a meggyógyult! A pszichológiai tesztek szerint azok gyógyultak meg, akik optimisták voltak, jó dolgokra gondoltak, akik hittek Istenben és abban, hogy egészségesek lehetnek, hogy a betegséget ki tudják űzni a testükből, hogy felépülnek! A kétség csak nehezíti a gyógyulást.

Az imádkozás is hozzájárul az egészséghez?

Az ima folyamán az ember elmondhatja kéréseit. A doktor úr több alkalommal próbálta és rájött, hogy válaszokat is kaphat az imákra. Az ima segít, a gyógyulásban és minden másban. A hit beindítja a szervezetet, aktiválja az immunrendszert, a gyógyuláshoz is hozzájárul.

Az étkezés is fontos ahhoz, hogy megőrizzük egészségünket?

Ne együnk annyit, hogy teljesen jóllakjunk. Az egészségünkre is jó hatással van és nem is hízunk, ha ezt követjük. A kutatások szerint a hosszú élethez az egészséges étkezés is hozzátartozik. Zöldségeket, ikrát, joghurtot, szójatejet, gabonapelyhet érdemes fogyasztani. Húst is lehet enni, de mértékkel. A doktor úr nem iszik alkoholt, nem dohányzik és a cukroknak sem híve. Időnként méregteleníti a szervezetét, az nap nem eszik semmit, csak teát iszik. Szerinte ami még ennél is fontosabb, hogy nem ül le mérgesen, dühösen az asztalhoz! Az étkezés ünnep kell legyen, amikor élvezzük a család társaságát és a finom falatokat. Az ételek elkészítése közben is gondoljunk pozitív dolgokra, a szakács gondolatai az általa készített ételben is ott vannak.

Ahhoz, hogy egészségesek lehessünk meg van mindenünk. A Jóisten mindent megadott nekünk amire szükségünk van. Pár dolgot tartsunk be: étkezzünk egészségesen anélkül, pihenjünk eleget, mozogjunk, legyünk optimisták és reményekkel telik! A rossz gondolatok elvesznek az életünkből, a jó gondolatok hosszabbá teszik az életet! Keressük meg minden nap azt aminek örülhetünk, amiért boldognak érezhetjük magunkat. A nehéz napokon is jó dolgokra kell gondolni!

Forrás: ketkes.com/nora

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.