Regisztráció



A jelszavát emailben elküldtük.

Barsi Balázs ferences szerzetes húsz éve vezeti a sümegi rendházat, melynek falai közül, az atya tollából olyan gondolatok indultak el, melyek mindig, minden körülmények között irányt mutattak, s amelyek megváltoztathatnák a morálisan meggyengült Európát. A szerzetes napjaink legismertebb és – úgy tartják – egyik legnagyobb hatású szónoka, aki méltán részesült a legmagasabb állami kitüntetésekben. Barsi atya azok közé az egyházi személyek közé tartozik, akik nyíltan vállalják a közéleti szerepet, felelősséget érezve a hívekért, a kereszténységért és az emberekért.

Teszi ezt akkor is, ha támadják és megkérdőjelezik keresztény hitvallását. Holott a szerzetes a nyitott társadalom veszélyeiről, a morális értékek erodálódásáról, de még a menekültekkel való bánásmódról is a Biblia tanítása alapján beszél.

Az atya a sümegi rendházban fogadta a stábot, nem sokkal azután, hogy tevékenységéért, kiállásáért a Civil Összefogás Fórum Szellemi Honvédő díjjal tüntette ki.

“Az a legnagyobb baj Európával, és az egyre súlyosabb értékvesztést eredményező, elhatalmasodó liberalizmussal, hogy nem ad lehetőséget az értelmes, okos párbeszédre. A közép-kelet-európai államok, akik szovjet uralom alatt éltek sokáig, sokkal érzékenyebbek a nemzeti szuverenitásukra. A hovatartozásunk, a rendeltetésünk, az az érték, amit védenünk kell. Az Istentől kapott szabad akarat azt jelenti, hogy van választásunk, választhatunk a jó és a rossz között, az érték és az értékvesztés között – véli Barsi Balázs. – A szerzetes európaibb nem is lehetne.”

Arra a kérdésre, hogy Európa valóban keresztény alapokon nyugszik-e, Barsi atya megdöbbentő választ adott. Szerinte ma Európában teljes értelmetlenség uralkodik. Letagadják Európa keresztény alapjait, ugyanakkor kényszerítik rá, hogy a keresztény irgalom nevében kontroll nélkül fogadjon be névtelen ismeretleneket.

Az atya Strasbourgban élt éveken át, bibliatudományból itt doktorált. Úgy látja, a visegrádi négyek történelmük miatt is óvatosabbak és tisztábban látják, mi jelent veszélyt a kultúrájukra, identitásukra. Az atya migrációs állásfoglalása, ami komoly ellenállást váltott ki a liberálisokban, bibliai tanításokkal alátámasztott, vagyis nem lehet ellentétes a keresztényi kötelességgel. A szerzetes szerint Jeruzsálem is kapuinak köszönhetően volt erős város. Kellenek a kapuk, amit kinyitunk és becsukunk. Aki bekopog, bemutatkozik és azt mondja üldöznek, segíts, azt be kell fogadni. De még az egyház kapuját is be kell zárni az előtt, aki azért akar bejönni hogy robbantson a szentmise alatt.

Készítette: Füssy Angéla/Forrás: gloria.tv

A Metropolita Egyesület többféle céljához adományokat gyűjtünk, hogy újabb keresztény médiafelületeket hozhassunk létre. Tervünk egy papi hivatásról szóló oldal, egy online imaközösségi felület létrehozása, és szeretnénk a nagy keresztény misztikusokat hangoskönyvben elérhetővé tenni. Ebben kérjük anyagi segítségeteket.

Az adományt paypal-on keresztül (ha a linkre kattintasz) és közvetlen utalással is be tudjuk fogadni.

Metropolita Egyesület
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428
Adószám: 18876842-1-41
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Köszönjük!!!

Metropolita Egyesület
1024 Budapest
Ezredes utca 13.

Ft

Állítsd be mennyit szeretnél adományozni

Fizetési mód választása
Személyes adatok

Számlázás részletei

Összes adomány: 5000Ft

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.