Register
A password will be e-mailed to you.

Múlt heti egyik beszédében Ferenc pápa oly közel került ahhoz, hogy eltörölje a karácsonyt, mint még soha egyetlen elődje. Az ünnepet parádénak hívta, miközben „az egész világ háborúban” áll, állította.

„Közeledünk a Karácsonyhoz,” mondta. „Minden fénybe borul, partik lesznek, kivilágított fák, még a Születés jelenetei is -, díszletek, miközben a világ továbbra is háborút visel.”

„Mi marad a háború után, melynek közepén élünk?” – kérdezte a pápa. „Romok, több ezer gyermek oktatás nélkül, ártatlan áldozatok, és sok pénz a fegyverkereskedők zsebében.”

A pápa azt állította, hogy ez a folyamatos háborúállapot azt jelenti, hogy az egész karácsonyi ünneplés „csak egy csúf vicc, a világ nem értette meg a béke útját. Az egész világban háború dúl.”

„A háború nagyon sokféle okkal indokolható, de amikor az egész világ, mint manapság, háborúzik, egy kicsit itt, egy kicsit ott, szétdarabolt csatározásokkal – arra már nincs mentség.”

„Isten sír” – összegezte a pápa „Jézus sír” azok miatt, akiknek egyetlen célja ezen a bolygón a háború, de akik cinikusan tagadják, hogy ez a szándékuk.

 

Forrás: https://www.salon.com/2015/11/23/pope_francis_declares_war_on_christmas_the_holiday_will_be_a_charade_this_year/

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

2 hozzászólás

  1. Bandzi

    Ha jól értem, akkor a pápa nem akarja eltörölni a karácsonyt. Nem értem ezt a bevezető szöveget. Azt mondja, hogy a VILÁG karácsonyi ünneplése a parádé, a csúf vicc. És ebben teljesen igaza van. Egy közvélemény kutatás szerint a megkérdezettek negyede tudja csak, hogy a karácsony minek az ünnepe.

    Válasz
  2. Annamari

    Nem a partik a lényegesek karácsonykor, és sok embernek ez nem is adatik meg, ami nem féltétlenül baj. Karácsony Jézus eljövetelének az ünnepe, amit most amikor egyre beborítja a sötétség, a gonoszság a földet, még jobban várunk, mert Ő a világ világossága, a remény, az igaz szeretet. Tehát a karácsony valódi tartalma nagyon fontos a ma emberének is.

    Válasz

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.