Register
A password will be e-mailed to you.

Annak idején Kopp Mária, magyar orvos, pszichológus, egy magán beszélgetésben azt mondta, hogy Európát nem a harmadik világháborútól, hanem a semmittevésben felnövő, saját kontrollálatlan vágyainak odavetett generációktól félti.

Sajnos felnőtt egy olyan generáció melynek egy részét nem lehet feladatokkal terhelni, mert ö azt unja, s mindjárt tovább áll! Ezek a fiatalok mivel kitartó munkát se az iskolában, se az életben nem végeztek ezért nem is tudnak maguknak parancsolni, más véleményét még kevésbé elfogadni, így a házasságban, családi életben, de a munkahelyen is nagyon sok kudarccal találkozva megkeserednek. Érdemes az alábbi írást ilyen szempontból elolvasni! Ne okozzunk szeretetből, könnyelműségből maradandó kárt gyermekeinknek!!

Szomorú szívvel, Csaba t.

A mostani kor otthonaiban van jelen ez a csendes, de annál szomorúbb tragédia, mely a szemünk láttára ragadja el a nekünk legkedvesebbet: a gyermekeinket. Gyermekeink ugyanis szörnyű mentális állapotban vannak!

A legutóbbi 15 év statisztikájából egyértelműen kiviláglik, hogy a gyermekek pszichológiai rendellenességei egészen elképesztő mértéket öltenek: – minden ötödik gyerek mentális rendellenességben szenved,- a figyelemhiányos rendellenességek száma 43%-kal nőtt,- a serdülőkori depressziós betegségek száma 37%-kal nőtt,- a 10-14 évesek gyermekek körében az öngyilkossági arány 200%-kal nőtt.

Igen, az a valóság, hogy, bár fáj ezt saját magunknak is bevallani, mi, szülők vagyunk a hibásak, nekünk kell segíteni a gyermekünknek. A modern kor gyermekei nem élik meg az egészséges gyermekkor élményét, amihez tartozik például:

érzelmileg elérhető, megközelíthető szülők,

egyértelműen meghatározott határok és erkölcsi minta, felelősség,

kiegyensúlyozott étrend és megfelelő mennyiségű és minőségű alvás,

megfelelő mennyiségű szabadban eltöltött aktív mozgás,

kreatív játékok, a közös, önfeledt szabadidő eltöltése.

Ehelyett a gyerekek ezt látják:

örökké elfoglalt szülők,
a végletekig kényeztető szülők, akik mindent megengednek a gyermeküknek,
az érzés, hogy „nem kellesz senkinek”,
kiegyensúlyozatlan étrend és hiányos alvás,
„otthonülős” életmód.
végtelen stimuláció, technológiára alapuló szórakoztató eszközök hada,
az igények azonnali kielégítése.

Hogyan lenne lehetséges, hogy ilyen körülmények között egy mentálisan egészséges gyerek nőjön fel? Természetesen sehogy…- Az emberi természetet nem lehet megvezetni, becsapni: a szülői nevelést nem lehet megkerülni sehogy sem. Ahogy látjuk, ennek hiánya egyszerűen szörnyűségekhez vezet. Az igazi gyermekkor elvesztéséért, vagy meg nem éléséért később hatalmas árat fizet maga az áldozat: az érzelmi jóléte kerül veszélybe.

Ha azt szeretnénk, hogy gyermekünknek valóban egészséges és önfeledt gyermekkora legyen, akkor vissza kell térnünk egészen az alapokig. Még nem késő!

Íme, ezeket kell a szülőknek megtenni:

  1. Állítsunk fel korlátokat, közben ne feledjük: mi a gyermekeink szülei és nem barátai vagyunk.
  2. Azt biztosítsuk a gyermekünknek, amire szüksége van, és ne azt, amit szeretne. Nem kell félni nemet mondani az igényeire, ha azok ellentétben állnak a szükségessel.
  3. Biztosítsunk számára egészséges ételeket és korlátozzuk a nassolást.
  4. Naponta legalább egy órát töltsünk a természetben.
  5. A családi, közös vacsora alatt felejtsük el az elektronikai eszközök nyomogatását.
  6. Rendes, asztali játékokkal játsszon a gyerek.
  7. Minden napra kapjon a gyerkőc valamilyen feladatot, például: beágyazás, a játékok összeszedése játék után, kiteregetés, táskák elrendezése, megterítés stb.
  8. Minden nap ugyanabban az időben feküdjön le a gyermek, és tiltsuk meg neki, hogy az ágyba vigye a különböző eszközöket, tárgyakat.
  9. Tanítsuk meg a gyermekünknek a felelősségtudatot és az önállóságot. A kis sikertelenségektől ne védjük meg őket. Ezzel megtanítjuk megbirkózni a nehézségekkel, leküzdeni az akadályokat.
  10. Ne csomagoljuk össze, illetve hozzuk a gyermek helyett az iskolatáskát. Ne vigyük neki az iskolába az otthon hagyott ételt, házi feladatot stb. Ha elmúlt 5 éves, ne tisztítsuk meg neki a banánt se. Tanítsuk önállóságra. Tanulja meg, mi az a türelem, és adjunk neki esélyt, hogy a szabad idejét valóban szabadon töltse el. Ezalatt kissé unatkozhat, mely arra sarkallja majd, hogy alkotó tevékenységet végezzen.- Az élet ne csak szórakozásból álljon.
  11. Ne vegyük körül gyermekünket állandóan technikával, hogy addig se unatkozzon.
  12. Semmilyen oda nem való tárgy se legyen az asztalon, amikor étkezésről van szó. Akkor sem, ha autóban vagy étteremben ül, vagy akár az üzletben vagyunk vele. Ezzel arra ösztönözzük a gyermek agyát, hogy gondolkozzon és kitaláljon valami unaloműzőt.
  13. Legyünk ne csak fizikálisan, de emocionálisan is elérhetőek gyermekünk számára. Tanítsuk meg gyermekünknek, mik is azok a szociális készségek.
  14. Ne a telefonon lógjunk, gyermekünkkel beszélgessünk.
  15. Tanítsuk meg gyermekünknek, hogyan birkózzon meg a haraggal és az ingerültséggel.
  16. Tanítsuk meg gyermekünket kezet fogni, helyet átadni, megosztani valamit, együttérezni, illetve megfelelően viselkedni az asztalnál, vagy beszélgetés közben.
  17. Tartsuk vele az érzelmi kapcsolatot: nevessünk rá, pusziljuk meg, csiklandozzuk meg, olvassunk neki, táncoljunk vele, ugráljunk vele, kússzunk-másszunk együtt.Változtatni kell eddigi szemléletünkön, különben az egész utánunk következő generáció pirulákon fog élni. Még nem késő, de az idő egyre csak fogy és fogy…

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

6 hozzászólás

  1. Fruzsi

    Ezzel csak egy baj van, hogy baromi fárasztó! Azzal a hülye kölyökkel ennyit foglalkozni, törődni, odafigyelni, kibírni a hisztijeit, a nyűgösségét, korrigálni a hibáit, példát mutatni… Mennyivel egyszerűbb sült krumplival és Colával befogni a száját – CSAK VÉGRE CSEND LEGYEN MÁR – , a 6 éves gyereket este 1/2 11-kor fektetni – NEM FOGOK ÉN AZON VESZEKEDNI, hogy 8-kor ágyban legyen – , ha pedig a tabletet bámulja egész nap, akkor végre nyugi van. Naponta egyen zöldséget és gyümölcsöt, legalább 1 órát levegőn legyen??? Nane…, HULLA FÁRADT VAGYOK, majd levegőzik a suliban, meg ott kap valami gyümölcsöt is! A baj az, hogy a szülők nagy többsége – tisztelet az oly csekély kivételnek – nem nevelni szetetné gyermekét, hanem túlélni a gyerekkort, és ennek ez a legjobb módja! És természetesen ezek után jöhet a szülő önmegvalósítása, hiszen mi lehet fontosabb egy kisgyermekes anyukának, mint 6 héttel a szülés után visszanyerni versenyformáját – és szelfi fürdőben dagonyászni a közönségi médiában – , bulizni, pasizni, dolgozni, önmegvalósítani! A gyerek, meg majd nő, mint a gaz! Ilyen világot élünk, és akiknek ez a cikk szól, azok nem veszik magukra! SAJNOS 🙄

    Válasz
    • Pataki Imre

      Amikor megszületett az első gyermekünk, etettük, fürösztöttük, gondoskodtunk a napi szükségleteiről. Védőnő jött és rendben talált mindent.

      Azonban egy rendkívüli dolog történt.

      Egyik alkalommal, mikor a munkából hazaérek azt látom, hogy az én elsőszülött fiam (nem volt még kettőéves) a konyha kövén fekszik és sikoltozik, Hisztizett valamiért. A kedves feleségem pedig a szobában sírdogál és nem tudja, hogy mit kell ilyenkor tenni. Amikor meglát a kisfiam, gyorsan felugrik és kezdi leporolni a kis ruháját. Megszólítom, hogy most már késő, mert mindent láttam. Meg van szeppenve, megfogom az egyik kezét és a falhoz állítom és szinte csak jelképesen kissé megpaskolom a fenekét. Ez néhány napig eredményesnek tünik, majd újabb és újabb ötletekkel lep meg minket. Talán az atyjától örökölt hiábavalóságok kezdenek kitörni belőle és ez kezdi kiborítani az embert, de főleg az anyukát, aki egésznap otthon van vele.

      Akkoriban hallottuk valahol, hogy a kiborulásra a legjobb gyógyszer a leborulás. Feleségemmel együtt letérdeltünk a kiságy mellé és olyanokat mondtunk, hogy, „köszönjük Istenünk, hogy adtad nekünk ezt a gyereket, de kérünk Téged, hogy adjál bölcsességet, hogy az ő kis életét úgy tudjuk igazgatni, hogy az neki is jó legyen, nekünk se legyen teher és a Te Nevedre se hozzunk szégyent”!

      Elment a levél, a kérés. Nem sok idő múlva kaptunk ajándékba egy könyvet, melynek a címe: „Unokáim szüleinek” Sok – sok bibliai példán keresztül gyerknevelési tanácsok sokasága.
      A következő könyv a „Jókedvű család”. Ebből tanultuk meg, hogy sokat kell a gyerekekkel foglalkozni. Akkoriban kapható volt egy képes biblia, melyet Jugoszláviában nyomtattak. Elindultunk esténként a kép nézegetésen. Ez a néni, ez a bácsi, ez a kígyó, ez az oroszlán…stb. A gyerek élvezte. Másnap vagy harmadnap visszakérdezés. Ő mutogatta meg, amit megjegyzett. Dicséret, sikerélmény. Így indultak az esti olvasások. Amikor már értelemmel jobban meg tudták jegyezni, akkor elmondtuk a történetet és kiemeltük, hogy mi a tanúság azokban az eseményekben. Pl.: A Királyok első könyvében a 21. rész elején olvastunk egy „király bácsiról, aki megkívánta a Nábót bácsi szőllőskertjét. (Akkor már töbvben voltunk. Négy gyermekünk születet.)
      Felteszem a kérdést, hogy ki emlékszik arra, hogy ezzel kapcsolatban mit is tanultunk a tíz parancsolatból. A nagyobbak már mondják, hogy „Ne kívánd…stb”

      A folytatásban pedig azt olvassuk, hogy a király bácsi „lefeküvék az ő ágyára, és arczát a fal felé fordítá, és nem evék kenyeret.”

      Erre már mondják is, hogy ez hisztizés.

      Nagyon sokat segített a nevelésben ezeknek az esti olvasásoknak a gyakorlása.

      Annak idején amikor feleségemnek lejártak a GYES időszakai, akkor nem engedtem vissza dolgozni, mert nagyon fontosnak tartottam, hogy amikor hazajön a gyerek az iskolából, akkor legyen otthon valaki, akinek mindjárt kiöntheti a szívét. Az már egy fél gyógyulás a gyereknek. Ne kelljen estig várnia ha egyáltalán majd meg is hallgatja valaki.

      Sokat tudnék még írni azokról az esti történetekről, a sok – kis kérdésről, melyeket alig tudtam megválaszolni. A kényes kérdéseket is átbeszéltük az ő szintjükön, mert azt tartottam, hogy inkább tőlem tudjanak meg mindent, mint a mocskosszájú iskolatársaiktól.

      Egyik szülőértekezleten tudom meg a tanítónénitől, hogy az én nagy fiam visszaszólt, hogy nem úgy van, mert az én apukám másként mondta. A tanitónéni nem haragudot meg, de megjegyezte, hogy bár csak a fél osztály olyan lenne, mint az önök gyereke.

      „Az örökös korholással kilopod a szegény ember szívéből minden bátorságát”
      Ha valakit az örökös szigorral állandóan sakkban tartanak, az a gyermek nem tud egészségesen fejlődni. Mindig egy igazságtalan elnyomást érez a felnőttek részéről.
      Pedig „Ha a gyerekek megdicsérve élnek, megtanulják megbecsülve érezni magukat.”
      És ez az érzés szárnyakat adhat nékik. Teli vannak energiával, kezdeményező készséggel, melyet a környezete el is nyomhat, de inkább jobb volna helyes mederbe tereli. Dicséret, dicséret, jutalom és elismerések sorozata csodálatos ösztönző lehet egy felnövekvő kisgyermek számára. Persze meg kell tanítani nekik a határaikat, hogy meddig mehetnek el.

      Első szükött nagyfiamat gyakran felkértük a korához illő apróbb segítségre, mely nem mindig nyerte el a tetszését. Itt kezdődik a konfliktus. Egyik alkalommal a feleségem panaszkodik, hogy nem viszi le a szemetet és nem akar elmenni a boltba. Átszólok a másik szobába, hogy kisfiam gyerecsak ide. Nagyon nyugodt hangon (ez nagyon fontos) kérdezem: Miért nem fogadsz szót édesanyádnak, miért nem viszed le a szemetet és miért nem akarsz elmenni a boltba? Azt válaszolta, hogy „apuka nincs kedvem.” Nem jöttem indulatba ettől a választól. Elnevettem magam és azt mondtam, hogy ez nem lehet probléma. Én sem azért járok minden nap dolgozni, mert olyan nagy kedvem van. Mert ha nem mennék el, akkor nem volna mit elvinni a boltba és akkor éhesek maradnánk. Megértettem vele, hogy mindennek ára van. Szerintem nagyon sokat kell velük foglalkozni, beszélgetni, megfelelni a sok-sok kis kérdéseikre. Időt szánni rájuk, hogy érezzék a törödést, a megbecsülést, mint ahogy fentebb is írtam. A saját mulasztásainkat nem szabad a türelmetlen szigorunkkal megtorolni…..

      Válasz
  2. Marika

    Már kisgyermekkorban kezdődik, a gyerekekre szinte rá sem lehet szólni mert minden gyerekbántalmazás, védőnő, gyámügy rögtön ugrik. Aztán utána csak egyre rosszabb.

    Válasz
  3. Kovácsné Rápolti Gabriella Katalin

    Kedves Mindnyájatok!

    Két gondolattal kívánnék a megoldáshoz hozzá járulni.

    1., A férfi döntse el, milyen anyát akar gyermekeinek.-
    Gondolom szerető, felelősség teljes, lelkiismeretes a helyes válasz.
    Ebben az esetben tudomásul kell vennie, hogy a családfenntartó szerepet neki kell vállalnia.
    Tehát a felesége anyaként vezeti a háztartást /egy müszak/, neveli a gyermekeiket /második müszak/, felesége a férjének /harmadik müszak/
    A negyedik, hogy varr, köt, zoknit, kesztyüt, mellényt, sapkát, sálat a férjének és a gyermekeinek is /megtakarítás/ esetleg korrepetálást vállal szaktárgyából otthon, sőt hiszem a közeljövőben az otthonról végezhető munkák száma is szaporodni fog
    .

    Nem össze egyeztethető az ember az állattal, tehát ha az elefánt tizenöt évig – nem is egyedül, de csordában, segító társakkal – neveli kicsinyét, az ember gyerek 18 éves korig a maga közösségében pont olyan – 24 órás – együttlétet igényel szüleivel.

    Hogy miért tartom életképesnek ezt a korábban bevált család formát? Mert a természet nem íródott át, sem a bolsevik ideológia, sem a kapitalista pénzéhség sarkantyúzására.

    A nói egyenjoguság – mint mára kiderült – a nők végtelen megalázása és szükségtelen munkavállalóvá degradálása, hiszen olyan munkaerő többlet keletkezett ami a férfiaktól elveszi a családfenntartónak járó tiszteletet, az apa és anya nélküli gyermeket pedig mentálisan támadja.

    Amit pedig arra a kérdésre válaszolok és jó lelkiismerettel, amit egy fiatal egyetemista kérdezett tőlem: Mit kezdjek én két-három gyerekkel, hiszen egyedül nőttem fel. Nem tudom hogy kell gyereket nevelni? Nos Neki is azt ajánlottam, amit most mindenkinek:
    Dr Prikler Emmi: Anyák könyve.
    Régen, még az 50-60-as években jelent meg és mindent megtanít a gyermek három éves koráig, amit az édesanyának, /édesapának/ tudnia kell ahhoz, hogy boldog szülei legyenek boldog gyermekeknek.

    Sok boldogságot kívánok Minfnyájatoknak

    Válasz
  4. Szatmári Veronika

    Elolvasva, hogy mit tegyünk a gyermekkel, rögtön adódik az igény, hogy mindenki tegye, mert: iskolában a többiekkel együtt működne de azokat nem úgy nevelik, nem azok az elvárások – máris sikertelenek leszünk. Neki is kell olyan, úgy mint a másiké. Neki miért nem szabad, vagy kell – mint más gyermekének. A szülői tekintély mellett a tanítóinak tekintélyét is helyre állítani mielőbb. Vajon miért nincsenek nagy, átfogó gyermekközösségek? Nyári egy hét Zánka nem old meg semmit. Csodálatos volt a cserkészet és még az úttörő mozgalom is. Ezek mellett még más, közösségbe tömörítés is történt. Célt, ideológiát adtak és követeltek. Ha visszatekintünk saját múltunkba csodálatos embereket látunk nagyszüleinket, szomszédainkat….. Őket ezek a közösségek nevelték – ezek nagyon hiányoznak. A II.VH utáni „múltat végképp eltörölni…” mellett is volt bizonyos egységre nevelés. Sürgősen lépni, tenni kellene – együtt – gyerek – szülő – pedagógus.

    Válasz

Válaszolj Szabó Erzsébet Válasz elvetése

Az e-mail címed nem publikáljuk.