Regisztráció



A jelszavát emailben elküldtük.

Büki Judit 1973. augusztus 15-én született Budapesten, egy sokgyermekes családban. Az ELTE matematika szakát végezte, majd 1998-ban, 26 évesen belépett a Sarutlan Kármelita Nővérek rendjébe.

33 éves volt, amikor kiderült, hogy a rák megtámadta a szervezetét.


Részletek Urunk Színeváltozásáról nevezett Kinga nővér OCD naplójából (“NEM HÁTRÁLTAM MEG” címmel jelent meg):
.
“Tizenhét éves voltam. Életemben először szerelmes lettem. Együtt dolgoztam egy nálam néhány évvel idősebb férfival. Ő még nálam is csöndesebb és zárkózottabb volt. Csendben és örömmel tevékenykedtünk egymás mellett egész nap. Úgy tűnt, kölcsönös a vonzalom. Nagy tragédia volt számomra, amikor fél évvel később megnősült. Ez egy olyan mély sebet szakított fel, amely évekig nem tudott begyógyulni, s talán nem is fog. A fájdalom alapja, hogy azt hittem, szeretek és szeretve vagyok. S kiderült, hogy ez nem igaz. Sokat imádkoztam, de a fájdalmam nem csökkent…”
.

.
“Amikor megszülettél…
Senkinek a szeme sem volt irántad részvéttel…
Én pedig elmentem melletted és láttam,
hogy összetaposnak véredben,
és így szóltam hozzád…: “Maradj életben!”
…elmentem melletted és megláttalak,
és íme, itt volt a te időd, a szerelem ideje.
…s az enyém lettél… megtisztítottalak…
felékesítettelek…
Neved eljutott a nemzetek közé…,
mert tökéletes voltál ékességemben,
amelyet rád adtam…”
(Ez 16,4-14)
 

Akár halált, akár életet adsz nekem…,
forrást vagy sivatagot…,
ha örömben akarsz látni, örvendezem,
Érted a nap terhét vállamra veszem,
s mindhalálig szívesen hordozom,
csak mondd meg, hol,
csak mondd meg, hogyan. (Avilai Szent Teréz)

…”Sokat elmélkedtem a szenvedésről. Szüksége van-e Istennek a mi szenvedésünkre? Vagy meg tud tisztítani, fel tud magához emelni minket szenvedés nélkül is? Ő megteheti, hiszen mindenható, hiszen szenvedett és meghalt értünk! Ez nem elég? Vagy egy-egy ember szenvedése mások üdvösségéért történik a Titokzatos Testben?”

“Amikor Elisabeth nővér /az akkori előljáró, rákban hunyt el – a szerk./ halálos ágya mellett álltunk, hirtelen szíven ütött: Elisabeth nővér értem szenved, helyettem szenved! – És éreztem egy meghívást. Isten olyan titokzatosan intézi a dolgait, másképpen, mint ahogy azt mi elképzeljük. … Judit, vállalod-e, hogy befejezed ezt a munkát? – Nem tudom megfogalmazni, nem is értem, de egy erős hívást éreztem, amire teljes szívemből igent mondtam. Mi volt ez a hívás? Mire mondtam igent? Vállaltam, hogy folytatom Elisabeth nővér szenvedéseit…”

Pár nappal Elisabeth nővér halála után kerültem be az immunológiára. Derült égből a villámcsapás! Addig nem gondoltam, hogy beteg vagyok, s ekkor azzal szembesítettek, hogy elég súlyos betegségem van. Nem sok jóval kecsegtettek sem az orvosok, sem a betegek. Azzal “vigasztaltak”, hogy innen többé már nem szabadulok… Emlékszem, potyogtak a könnyeim, és nem tudtam megvigasztalódni…”

   “…én nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van” (Jn 16,32) – Uram, ez az én egyetlen lehetőségem: Rád bízom magam.

Ebben a szomorú és reménytvesztett világban légy az öröm ikonja és a bizalom prófétája! – mondta Mirjam nővér. – Hogyan, mikor éppen ezek hiányoznak belőlem??!

A szerzetes az, aki látta az Úr feltámadását. A szerzetes az üres sír, amely a feltámadás bizonyítéka. Uram Jézus, köszönöm, hogy meghívtál!

…Klauzúrás életembe betódult a világ sok gondja-baja: betegek, széteső családok, anyagi gondokkal küszködők, reménytelenségtől szenvedők. Ugyanakkor annyi jóságot, kedvességet tapasztaltam meg orvosok, nővérek, betegek részéről, ami nekem is segített továbbmenni. Köszönöm!
Ugyanakkor tapasztalatokat szereztem a magányról. Azt hiszem, Krisztus magánya ez a kereszten: ebből ízleltem meg valamicskét. Külső szenvedés és belső elhagyatottság, teljes kiszolgáltatottság és tehetetlenség.
…Tapasztalat a létről. Korábban túlságosan belemerültem a feladatokba, tevékenységekbe. Ezeket most kivetted a kezemből. A végtelennek tűnő álmatlan éjszakákon, gyötrelmes nappalokon mi marad ezekből?

…Átküldtek vérvételre. Bár nagy gyakorlatuk volt a vénázásban, mégsem tudták levenni a kért 4-5 kémcsőnyi vért. Rengeteg vízzel megitattak, újra próbálkoztak, több nővér is megpróbálta – a végeredmény siralmas: számtalan tűszúrás, és még egy fél kémcsőnyi vér sem jött össze. Mi lesz a kemoterápiával? Rögtön úgy ítélték: Z-PORT-ot kell beültetni. Ez egy mellkasba, a vér alá beültetett kanül, ami a szívbe vezet. … Október 12-én megtörtént a Z-PORT beültetés. A kis műtét után szédelegtem, de fel tudtam kelni, lassan felöltöztem, s lementünk a röntgenre. Nos, kiderült, nincs minden rendben, a tüdő megsérült… Azonnal tolószékben találtam magam, s pár perc múlva már az intenzív osztályon feküdtem különböző gépekre kötve. Nagy fájdalmaim voltak, nem tudtam aludni sem. Több ápolónő is leült mellém beszélgetni, és kármelita életemről faggattak… Még hetekig olyan volt minden lélegzetvétel, mintha egy tőrt szúrnának az oldalamba…

…Hálás vagyok a mellkas-sebésznek, aki kezelt. Jó embernek és jó orvosnak láttam. Ő ajánlotta a fájdalomcsillapító-tapasz használatát, mert ahogy mondta: Van még épp elég szenvednivalója.

Az egészségesek annyi kedvességgel, ötletességgel tudnak könnyebbséget szerezni! Például az első kemó után két héttel, amikor csomókban kezdett hullani a hajam, és le kellett borotválni a fejemet, K. nővér vállalta, hogy egyúttal ő is megnyiratkozik. Ott álltunk a tükör előtt, két kis kopasz, nevettünk, és megállapítottuk, kinek milyen a fejformája. Este a vesperáson két kis kopasz nővér jelent meg (persze fátyolban). Ez egy nagyon kedves, tapintatos gesztus volt!”

…Csupán egy pillanat volt. Élesen bevillant, ha meghalok, lehetetlen, hogy a Jóisten ne szeretettel fogadjon. Ő, aki a Szeretet, nem tehet mást, mint hogy szeretettel magához ölel. Nem azért, mert valamit tettem, vagy nem tettem, nem azért, mintha valamit fel tudnék mutatni, csak azért, mert ő nem tud más lenni, mint jó. Ez egy pillanat volt, de nagy kegyelemként éltem meg, s nagy nyugalmat és békét adott…
.
…Nagy béke és öröm élt bennem. Következő nap rosszul lettem: hánytam. Azután naponta, kétnaponta ismétlődött. Minden kijött belőlem. A végén már enni sem tudtam. Karácsony nyolcadának közepén megjelent bennem a félelem. Jeges rémület fogott el, amit nem tudtam legyőzni, nem tudtam úrrá lenni rajta. Ez eddig nem volt… Isten próbára tett. Egy hét múlva kellett volna mennem a következő kemóra, de ekkor úgy döntöttem, nem folytatom.
.

.
“K. doktor eljött imádkozni a gyógyulásomért. Először is megkérdezte, mit szeretnék, miért imádkozzon? Feltört belőlem: A kiengesztelődésért. Mondta, hogy amikor jöttek, éppen az élt benne, hogy ezért kell majd imádkoznia. S akkor megkérdezte, nem ajánlottam-e föl az életemet valamiért, valakiért? – De igen! – Akkor ne csodálkozzam, Isten elfogadta áldozatomat.”
.

.
A harc valós, veszedelmes és roppant kockázatos. A harcos mindenét kockára teszi benne. Csak akkor tudja igazán, mit jelent a győzelem, ha maga is részt vesz a küzdelemben. Azok pedig, akik már megízlelték az igazi győzelmet, roppant szerények, mert látták a másik oldalt, és tudják, hogy nincs okuk a kérkedésre.” (Nouwen: Idegen a paradicsomban)

Lebegés élet és halál, gyógyulás és szenvedés között

Szóval, itt van ez a lebegés. Nem tudom, mi lesz, merre haladok? Ödön azt írja, ne foglalkozzam vele, ne gondoljak rá! Ezt nem könnyű megtennem, hiszen ez a kérdés bennem van, fölöttem lebeg, akár akarom, akár nem. Mit kezdjek vele?
Először is: erősödnöm kellene a bizalomban. Időnként például az a vágyam támad, hogy el kellene menni egy másik orvoshoz, mástól is tanácsot kérni, megtudni, mi a valós állapotom, hol tartok. Azután arra gondolok, mi hasznom van abból, ha többet tudok? Jobban nem leszek tőle. Inkább próbáljak bízni Istenben, akinek a tenyerén élek. Sorsom Őtőle függ. Az Ő szemébe kell néznem, nem pedig kapkodni fűhöz-fához. Olyan vagyok, mint Péter apostol. Ha az Úr Jézusra nézek, tudok járni a háborgó tenger színén, de ha letekintek, és meglátom a vihart és a hullámokat, saját reménytelen helyzetemet, akkor megijedek, félek és valóban süllyedni kezdek. Kezd egy hosszúra nyúló Kálvária lenni ez az én utam…”

“Délben mindig imádkozzuk Szetanyánk (Avilai Szent Teréz – a szerk.) imáját. Mennyire szíven üt minden alkalommal! “Minden elmúlik!” “Isten egyedül elég!” Elég? És nem bénít meg a félelem, hogy minden így marad, nem változik? Esetleg még rosszabb is jöhet? Mégis, minden félelem ellenére:

Semmi ne zavarjon,
semmi ne rémítsen!
Minden elmúlik.
Isten nem változik.
A türelem mindent elér.
Annak, aki Istené,
semmi sem hiányzik.
Isten egyedül elég!”


Kinga nővér 3 éven át küzdött a betegséggel. Halála előtt 9 hónappal, előljárója kérésére kezdett naplót írni, melyben a hivatásáról, a kontemplatív hivatású Kármelről, a nőiségről, a misztikus jegyességről, sikerekről és szeretetszomjról, betegségről, szenvedésről és a halállal való szembenézésről ír szívbemarkoló őszinteséggel az amúgy zárkózott természetű apáca.

2009. augusztus 24-én a magyarszéki Mindenszentek kolostorában, édesanyja és szerzetesnővérei imádságos jelenlétében belépett Ura örömébe.+

www.karmelita.hu

 

 

 


2017 márciusa óta 85.277 Forint adományt kaptunk. Köszönjük!
Kérjük, küld támogatást Te is, mert
> a metropolita.hu önfenntartó
 > NEM engedélyez reklámokat


Ft
Fizetési mód választása
Személyes adatok

Számlázás részletei

4 hozzászólás

  1. Metropolita adatlap-képe
    Metropolita

    Kedves Nagy Ferencné!
    Ugyan van egy külön imakérő fórumunk, de persze itt is megtaláltuk a kérésedet! Szerda délelőtt a teljes közösségünk imádkozni fog név szerint Érted, a gyógyulásodért és a testi-lelki-hitbeli megerősödésedért.
    Metropolitások és Szent Mónika közösség

    Válasz
  2. Nagy Ferencné

    A betegségem miatt egy megerősítő imát szeretnék kérni. Nem tudom jó helyen járok-e ? Tisztelettel köszönöm.

    Válasz
  3. Ariel adatlap-képe
    Ariel

    “A szeretet vértanúságában Isten egyszerre vértanúkká és hitvallókká teszi szolgáit azzal, hogy életüket az Ő dicsőségéért való munkálkodásra tartja fenn.”

    Válasz

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.