Register
A password will be e-mailed to you.

Anneliese Michel (Leiblfing, 1952. szeptember 21. – 1976. július 1.) egy híres és szomorú ördögűzési (exorcizmus) történet alanya volt. Híres történetét később filmek dolgozták fel, például az Ördögűző, 1989.

A lány mélyen vallásos katolikus családba született Bajorország egyik kis falujában. Kisgyerekként szimpatikus volt számára a vallásos neveltetés, a Biblia napi forgatása, azonban később ráébredt, hogy Leiblfing milyen kis falu az ország többi városához képest, mozgalmasabb évekre vágyott. Többször említette, hogy elköltözne szülőfalujából, mert unalmasnak találja. 1967-ben, tizenhat éves korában kezdődtek az első tünetek, amelyek miatt híressé vált. Különös állapota kisebb rohamokban nyilvánult meg, enyhén epilepsziás tünetekkel, amelyek a későbbiekben rosszabbodtak. A rohamok után arról számolt be, hogy ilyenkor úgy érzi, nem ura a testének. Ezek miatt később a középiskolát sem tudta befejezni.

Orvosi vélemények

1969-ben látta először orvos, így került Wurzburgba egy pszichiátriai klinikára, ahol egy neurológus szakorvos epilepsziát diagnosztizált nála. Ezt követően beutalták egy intézménybe, de ez nem segített a lány állapotán. A vizsgálatok eredménytelenek voltak, nem tudtak kimutatni szervi elváltozást. Eközben tovább romlott az állapota, a rohamok fokozódtak. Későbbi tünetei között szerepeltek hallucinációk, állítása szerint démonok beszéltek hozzá és olyan tettekre buzdították, amelyeket ő maga nem akart megtenni. Az orvosok azt gondolták, hogy ezek a látomások és hangok a nem megfelelő gyógyszerekre adott reakciók a lánytól.

Az ördögűzések

Anneliese Michel meg volt róla győződve, hogy olyan emberek szellemei támadták meg és akarnak rajta keresztül beszélni, mint Júdás, Nero és Hitler.

A vallásos szülők papokhoz fordultak segítségért, azonban nem jártak sikerrel. Végül Ernst Alt lelkész vállalta, hogy püspöki engedéllyel ördögűzést hajt végre a fiatal nőn. 1975 és 1976 között 67 alkalommal zajlott le az ördögűzési szertartás, de sikertelenül. Több ízben készültek videofelvételek az esetekről, amelyeken Anneliese Michel nem a saját hangján beszél és latin szavakat használ. Ezek segítették a történet filmes feldolgozását a későbbiekben.

Michel elképesztő változáson ment keresztül az állapota miatt: nem volt hajlandó táplálkozni, a szobája padlóján ürülék és vizelet keveredett szeméttel, körmével sávokat vájt a falakba, összetörte a házban található szentképeket, rátámadott a szüleire és agresszíven reagált a szenteltvíz jelenlétére is. Az ördögűzések sokszor órákig tartottak és egyre sűrűbben ismételték meg őket.

Íme a lányból különböző kényszerek hatására megszólaló 6 démon néhány kinyilatkoztatása (1970-1976):

Lucifer:
„Az egész világot meg akarom nyerni magamnak. Addig is gazdag zsákmányt gyűjtök. Feltöltöm a királyságomat. Minden viszek, ami csak vihető, meg kell szerezzelek téged is”.

„A többség elhagyta a Názáretit. Az ostobák! Csak egy maroknyi ember őrizte meg a hitét”.

„Júdás az enyém! Az én szolgálatomban áll mindörökre. Kárhozott. Megmenekülhetett volna, de nem követte a Názáretit”.

„Az Egyház ellenségei mind hozzánk tartoznak”.

„Ó ha tudnátok, mi folyik odalenn! A fatimai látnok gyerekek látták. Ha tudnátok….. éjjel-nappal térdenállva imádkoznátok az Oltáriszentség előtt. Csak azért beszélek erről, mert a Nagyasszony kényszerít rá”. – A „Nagyasszony” kifejezéssel Miasszonyunkra utalt.

Renz atya megkérdezte Lucifert – „Te vagy a felelős az eretnekségekért, például Küng tanításaiért!?”.
Lucifer válaszolt – ” Igen, és nemcsak azért”!
Lucifer azt mondta – „A papoknak prédikálniuk kéne a létezésemről. Ha nem teszik, az alvilágba jutnak ők is!”

„Ma már alig hisznek a Szeplőtelen Fogantatásban. És az Egyház? Az emberek többsége csak egy közösségnek tartja. A modernisták megölték a hitet. Keményen dolgoztunk ezért, olyan sok mérget fecskendeztünk az Egyházba, hogy már teljesen hitelét vesztette. Mára csak kevesen hisznek az Egyházban, kevesen veszik komolyan a tanításait. A rózsafüzér az embereknek nem elég „modern”. Sokan gondolják, hogy a halállal minden befejeződik. Rengetegen vannak, és eszerint is élnek, már nem imádkoznak egyáltalán. A bűn elérte az Eget, bár ez nem fog sokáig tartani. Az 1917-es /a Fatima-i Áldott Szent Szűz/ megmondta előre. De nem sokan hallgattak rá. Halál, gyötrelem, éhínség. Ó igen! Ezek ismét eljönnek!”

Júdás:
„Örökre kárhozott vagyok! Te felelőtlen ember, ha csak sejtenéd, mi is az: elkárhozni mindörökre! Kárhozott vagyok!”

„Nem hagyom el a lányt. Odalent lenni elviselhetetlen „.

„Ha az ember tudná, mi vár rá amiatt, hogy nem megy el a templomba! Iszonyúan meg fogják bánni”.

„A modernisták az én munkám gyümölcsei, ők hozzám tartoznak”.

„A Humanae Vitae-nek nem volt eredménye. Haszontalan lett”.

„A szerzetesek tévéznek, alig imádkoznak, és akkor sem térdelve, és a tenyerüket nyújtogatják (A Szentostyát kézbe veszik).

Káin:
„Megöltem a testvéremet. Égek!”

Hitler:
„Az emberek állatok! Azt hiszik a halállal minden véget ér. De az élet elmúlik, és az egyik felemelkedik, a másik meg alábukik.

Fleischmann:
„Ettleben-ben voltam pap. Elkárhoztam. Rettenetes lent lenni. Júdás húzott le ide engem”.

” Azért kárhoztam el, mert nagyon rosszul teljesítettem a feladataimat. Megöltem egy embert, és szeretőim voltak. Alig imádkoztam. Mindig siettem a szertartásokkal. Most idelent gyötrődöm az örökkévalóságig”.

„A papoknak nem szabad megházasodniuk”.

„Ha a püspökök nem engedélyezték volna a kézbeáldozást, ez nem történhetett volna meg” (arra utal, hogy a megszentelt Ostyát árusították).

Nero:
„Meg kellett volna fogadnotok a fatimai üzenetek felhívásait!”

„A Humanae Vitae döntő fontosságú, az egész Humanae Vitae!”

„Imádkozni kell minden nap a rózsafüzért, vagy eljön a vég!”

Renz atya Lefebvre püspökről kérdezi Lucifer-t. Az válaszol, „Ha! Na az meg! Á! Úgysem hisznek neki. Micsoda szégyen”.

Különböző dolgokról azt mondták a démonok:
„A modernisták elpusztítják az Egyházat. Ezen dolgozunk a legkeményebben”.

„Már senki nem beszél rólunk, főleg a plébánosok nem”.

„A püspökök olyan ostobák, hogy inkább hisznek a Küng féle teológusoknak, mint a pápának.”

„Ez a rózsafüzér hónapja, de alig imádkozzák, mert a plébánosok idejétmúltnak ítélik. Bolondok! Ha tudnák, mekkora ereje van! Erős fegyver a Sátán ellen, és ellenünk.”

Nero:
„A holland püspökök eretnekek. Már nem hisznek a Szentatyában!”

„A katolikusok az igaz tanítás birtokában vannak, de úgy szaladnak a protestánsok után, mint a rossz kurvák!”

„A szinódusban tovább szövik a hálót. A püspökök előre tudják, mit akarnak. Nem lenne szükség szinódusokra, ha a Pápát követnék. Az ő szemükben a Pápa a bolond! Ők adták az ostyát kézbe!”

„Az Egyházban már meg vannak hamisítva a doktrinák!”

„Sokan már el sem mennek templomba. Vagy ha elmennek, nem hajtanak térdet az Oltáriszentség előtt. És az Egyház nem tesz semmit, rájukhagyja. A templomok olyan modernek! A Názáreti és az Anyja támadás alatt vannak!”

„Az embereknek rendszeresen kellene gyónniuk”.

Júdás:
„Az Oltáriszentség kézbeadása az én munkám volt”.

„Újra szentelt vizet kellene tartani a házakban! Akkor a feszület is ismét elfoglalhatná méltó helyét az otthonokban.”.

„Tisztelni kellene a Szent Arcot!”

„Terjeszteni kellene az Isteni Irgalmasság képét”.

„Nagyon fontos Szent Józsefhez imádkozni. Sőt, még annál is fontosabb!”

„Ha a fatimai üzenetnek és a Humanae Vitae-nek nem tulajdonítanak jelentőséget, újabb büntetés érkezik”.

„Már nincs sok időm. Közeledik a büntetés”.

„A modern zenéket mielőbb széles körben elérhetővé kell tenni. Még mindig túl sokan nyerik el a megváltást.”

„Az őrangyalok éjjel-nappal a közeletekben vannak. Manapság az emberek nem hisznek az őrangyalokban. Az őrangyalok az ellenségeim. Gyűlölöm őket.”

Néro:
„Az abortusz egy népírtás”

Lucifer:
„A San Damiano-i és a Montechiari-i üzenetek igazak. Az Egyház nem ismerte el őket, és ez a mi szívós munkánk eredménye.”

Júdás:
„Tetszik, ha valaki végig áll az Oltáriszentséggel szemben, és nem térdel le. Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy senki ne térdeljen le.

1975-ben szintén Júdás mondta:
„Nagyon örülünk az új reformoknak. A változások vidámabbá tesznek minket.”

„AZ ABORTUSZ, TELJESEN MINDEGY, HOGY HÁNYADIK HÓNAPBAN TÖRTÉNIK, GYILKOSSÁG, MÉGPEDIG AZÉRT, MERT AZ EMBRIÓK NEM JUTNAK ISTEN SZÍNELÁTÁSÁRA, MERT NEM LESZNEK MEGKERESZTELVE.

A Pap megkérdezte, hogy hova kerülnek az embriók, ha nincsenek megkeresztelve? Csak nem a Pokolba? A válasz: „NEM!!!”

„TÖBBET KELL IMÁDKOZNI A SZENT ŐRZŐANGYALOKHOZ, AZ EMBEREKNEK TÖBBET KELLENE IMÁDKOZNI HOZZÁJUK, MERT, MERT, MERT, MERT… ŐK AZ ELLENSÉGEIM GYŰLÖLÖM ŐKET. IGEN, MERT, MERT A POKOL HATALMA MOST OLYAN NAGY! IGEN, ÉS AZ EMBEREKNEK KÉRNIÜK KELLENE AZ ŐRANGYALAIKAT, ÉS AKKOR MELLÉJÜK ÁLLNAK!”
—————————————————————————–

A video nagyon ijesztő, ezt gondold meg, mielőtt rákattintasz. A 6 démon hangját lehet hallani.

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Egy válasz

  1. Tsunade

    Ez egy ostoba nép butitas minden szavuk. Mintha csak regenyt irtak volna ugy adták sajat szavaikat es gondolataikat híres emberek es a Demonok szajaba.
    Aki egy kicsit is ért a törtenelemhez ,vagy tajekozott az nem veszi be azt ,hogy Nero szelleme az eretnekseggel meg a keresztenysegrol beszel. Masfelol magasabb rendu lenyek nem alacsonyodnak le az emberek ertelmi szintjere.
    A video nem bizonyitek. Manapsag barmit meglehet csinalni digitalisan.

    Válasz

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.