Regisztráció



A jelszavát emailben elküldtük.

David Steindl-Rast testvér, szerzetes és valláskutató sok-sok ember előtt tartott előadásából közlünk kivonatot. A helyszín és idő: Skócia, Edinburgh, 2013 június. A szerzetes: szikár, idős férfi, kopaszodó ősz haj, nagyon rövid ősz szakáll. Nagyon szerényen, egyszerűen öltözött: fehér ingszerű (valószínűleg kapucnis) ruhadarab, fekete nadrág, fekete, leginkább a női tunikához hasonló, de oldalt nyitott ujjatlan mellény, rajta öv, és papucs a viselete.

“Van valami, amit Önök tudnak rólam, valami igazán személyes dolog, és van valami, amit én tudok önökről, mindannyiukról, és ez szorosan kapcsolódik mindahhoz, ami miatt általában aggódnak.

Van valami, amit tudunk minden emberről, akivel valaha találkozunk ezen a Földön, az utcán, ami a legfőbb forrása mindannak, amit tesznek, és annak, amit elviselnek. És ez a dolog pedig nem más, mint hogy mindannyian boldogok akarunk lenni.

Ez a tulajdonságunk közös, mindannyiunkra vonatkozólag.

Az, amilyennek képzeljük a boldogságunkat, egyénenként változik, de mégis, sok mindenben hasonlítunk, mégpedig abban, hogy mindannyian boldogok akarunk lenni.

Az én előadásom tárgya a hála. Hogy miképpen kapcsolódik a boldogság és a hála egymáshoz?

Sokan erre azt mondanák, hogy a válasz egyszerű: amikor boldog az ember, akkor hálás.

De gondolkodjunk csak el ezen még egyszer!

Valóban a boldog emberek azok, akik igazán hálásak?

Mindannyian ismerünk több olyan embert is, akiknek mindenük megvan ahhoz, hogy boldogok legyenek, és mégsem azok, mert valami másra vágynak, vagy többre abból, amijük már van.

És mindnyájan ismerünk olyan embereket, akiket sok szerencsétlenség ér, szerencsétlenség, amelyben mi magunk nem szeretnénk részesülni, és ők igazán boldogok. Sugárzik a boldogság belőlük! Most meglepődtek? Hogy miért van ez? mert azok az emberek hálásak.

Tehát nem a boldogság az, ami a hála érzését kelti bennünk. A hálánk az, ami boldoggá tesz minket. Ha önök azt hiszik, hogy a boldogság eléréséért kell majd hálásnak lennünk, érdemes lenne ezt újragondolniuk. A saját hálánk az, ami révén a boldogságot is megkaphatjuk.

Most meg feltehetjük a kérdést: mit is értünk pontosan a hála alatt? És az hogyan működik?

Az önök személyes tapasztalataiból merítek. Hiszen saját tapasztalatunkból tudjuk, hogy hogyan is működik. Részesülünk valamiben, ami értékes számunkra. Valami megadatik nekünk, ami értéket hordoz számunkra. És valóban a miénk. Ennek a két dolognak együtt kell járnia. Valami értékesnek kell lennie, és ajándék kell, hogy legyen. Nem olyan, amit mi vásároltunk. Nem általunk szerzett. Nem is becseréltük. Nem dolgoztunk érte. Csak egyszerűen kaptuk azt.

És amikor ez a két dolog együtt jelenik meg – valami, ami értékes számomra, és valami, amit ingyen kaptam -, akkor a hála érzése saját magától eltölti a szívem, a boldogság spontán módon kialakul bennem. Így működik a hálaérzet. És mindehhez a kulcs, hogy életünkben nem csak néha élhetjük át mindezt. Nem csak élményeink lehetnek, amelyekért hálásak vagyunk. Lehetünk olyan emberek, akiknek életét betölti a hála. Hálával átszőtt élet, ez a lényeg.

És hogyan élhetünk ilyen életet? Annak megtapasztalása révén, annak tudatában, hogy minden egyes pillanat ajándék. Nem általunk megszerzett. Nem idéztük elő valamilyen módon. Nincs semmi biztosíték arra, hogy lesz még egy másik pillanat, és mégis ez a legértékesebb dolog, amit valaha kaphattunk. Ez a pillanat mindazokkal a lehetőségekkel együtt, amelyeket magába foglal. Ha nem élünk ezzel a jelenlegi pillanattal, nem lesz már egyetlen lehetőségünk sem, hogy bármit is tegyünk, bármit is megtapasztaljunk, és ez a pillanat egy ajándék. Egy adott pillanat, ahogyan mondanánk. Most pedig azt mondjuk, hogy az ajándék ebben az ajándékban valójában maga a lehetőség. Amiért ön igazán hálás, az a lehetőség, nem a dolog, amit kapott, mert ha az valahol máshol lenne, és önnek nem lenne rá lehetősége, hogy élvezhesse, hogy felhasználhassa, akkor nem lenne hálás érte. A lehetőség a minden ajándékban rejlő ajándék.

És van ez a mondásunk, hogy a lehetőség egyszeri, megismételhetetlen, ragadd meg. Gondolkodjunk csak el ezen! Minden pillanat egy ajándék, minden egyes pillanat, és ha elszalasztja a jelen pillanat kínálta lehetőséget, egy újabb pillanat következik, és újabb és újabb. Ki tudjuk használni ezt a lehetőséget, vagy el tudjuk szalasztani. És ha kihasználjuk a pillanatban rejlő lehetőséget, akkor megkapjuk a kulcsot a boldogsághoz. Kezünkben tarthatjuk a boldogság legfőbb kulcsát. Pillanatról pillanatra hálásak lehetünk ezért az ajándékért. Ez azt jelenti, hogy mindenért hálásak lehetünk? Bizonyára nem. Nem tudunk hálásak lenni az erőszakért, a háborúért, az elnyomásért, a kizsákmányolásért. Személyes szinten nem tudunk hálásak lenni egy barát elveszítéséért, a hűtlenségért, a halálesetért. De nem is mondtam, hogy mindenért hálásak lehetünk. Azt mondtam, hogy minden pillanatban lehetünk hálásak a lehetőségért, és még akkor is eljuthatunk erre a szintre, ha valami szörnyen nehéz dologgal kell szembesülnünk, és reagálhatunk erre az adódott lehetőségre. Nem annyira rossz, mint amennyire annak tűnik. Igazából amikor megfigyeljük és megtapasztaljuk rájövünk, hogy legtöbbször amit kapunk, az egy lehetőség, amit élvezhetünk is. És egyszerűen elmulasztjuk, mert átrohanunk az életen, és nem állunk meg, hogy észrevehessük a lehetőséget.

De egyszer valamikor szembesülünk valami igen bonyolult dologgal, és mikor ez a nehézség felbukkan az életünkben, kihívásként jelenik meg, hogy felemelkedjünk a lehetőség kihasználásának szintjére. És eljuthatunk erre a szintre, ha megtanulunk valamit, ami néha fájdalmas is lehet.

Megtanulunk például türelmesnek lenni. Hallottuk már, hogy a békéhez vezető út nem egy vágta, hanem inkább egy maraton? Ehhez türelem kell. Ez az, ami nehéz. Lehet, hogy ki kell állnunk a véleményünkért, kiállni azért, amiről meg vagyunk győződve. Ez egy lehetőség, amit kaptunk. Hogy tanuljunk, hogy szenvedjünk, hogy kiálljunk. Mindezek a lehetőségek megadattak nekünk, de ezek lehetőségek, és azok, akik hasznot húznak ebből, ezekből a lehetőségekből, azok azok az emberek, akiket mindannyian csodálunk. Ők valamit kihoztak az életükből. És azok, akik hibáznak, más lehetőséget kapnak. Mindig várnak ránk újabb lehetőségek. Ebben olyan csodálatosan bőséges az élet.

Tehát hogyan találhatunk egy módszert, amelynek révén hasznosítani tudjuk ezt? Hogyan találhat mindegyikünk megoldást arra, hogy hálával élhessen, nem csak egyszer-egyszer, hanem pillanatról pillanatra? Hogy csináljuk ezt?

A válasz nagyon egyszerű. Annyira egyszerű, hogy már mikor gyerekek voltunk, elmondták nekünk, mikor tanultunk átkelni az úton.

Állj meg!
Nézz szét!
Menj!

Mindössze ennyi. De milyen gyakran állunk meg? Átvághatunk az életen, Nem állunk meg. Elszalasztjuk a lehetőséget, mert nem állunk meg. Meg kell állnunk. Csendben kell lennünk. És stoptáblákat kell beépítenünk az életünkbe.

Mikor néhány évvel ezelőtt Afrikában voltam, és utána hazajöttem, felfigyeltem a vízre. Afrikában, ahol voltam, nem volt iható víz. Valahányszor megengedtem a csapot, úgy éreztem, el vagyok halmozva! Valahányszor felkapcsoltam a villanyt, annyira hálás voltam. Nagyon boldoggá tett. De egy idő után ezek túlságosan megszokottá váltak. Így kis címkéket tettem a kapcsolóra és a vízcsapra, és ahányszor megengedtem: víz! Szóval, az önök képzelőerejére van bízva. Megtalálhatják azt, ami leginkább működik az önök esetében, de szükségük lesz stoptáblákra az életükben. És mikor megállnak, a következő lépés az lesz, hogy szétnézzenek.

Nézzenek körül! Nyissák ki a szemüket! Nyissák ki a fülüket! Használják az orrukat! Minden érzékszervüket használják a csodálatos gazdagság megtapasztalásához, amit kapnak! Sosem fog véget érni, és ez az, amiről az élet szól, hogy élvezzük, élvezzük mindazt, amit kapunk. És aztán kitárhatjuk a szívünket is, a szívünket a lehetőségekért, azokért a lehetőségekért is, hogy másoknak segíthetünk, hogy másokat boldoggá tehetünk, mert nincs nagyobb boldogság annál, mint az, amikor mindenki boldog közülünk. És amikor szívünket kitárjuk a lehetőségek előtt, azok meghívnak minket, hogy tegyünk valamit. Állj meg, nézz szét, majd menj, és valóban tégy valamit! és amit tehetünk, az minden, amit az életünk felkínál az adott pillanatban. Leginkább az lesz az élvezhető lehetőség, de néha valami más is, egy nehezebb dolog. De bármi is legyen, ha élünk ezzel a lehetőséggel, elkísérjük, kreatívak leszünk, azok a kreatív emberek …

És a kis megállj, szétnézés, tovább menés, egy termékeny mag, ami gyökeresen megváltoztatja világunkat. Mert fontos számunkra, jelen pillanatban az öntudatunk megváltoztatásának kellős közepén vagyunk, és nagyon meglepődnének, ha … Mindig meglepődöm, amikor hallom, hogy a “hála”, és a “köszönet” szavak milyen sokszor elhangzanak. Bárhol, ahol megtalálod, egy hálás légitársaság, egy vendéglő hálája, egy kávézó hálája, egy bor, ami hálás. Igen én még olyan WC papírt is láttam, amelynek a márkaneve “Köszönöm” volt.

Létezik egy hálahullám, mert az emberekben egyre inkább tudatosul, hogy mennyire fontos is ez, és hogy mekkora mértékben meg tudja változtatni a világunkat. Meg tudja változtatni mérhetetlenül nagy mértékben, mert ha hálás vagy, nem félsz, és ha nem félsz, nem vagy erőszakos. Ha hálás vagy, akkor az elégedettség érzése fog el, és nem pedig a hiányérzet, és ezt meg akarod majd osztani másokkal. Ha hálás vagy, akkor élvezed azt, hogy mennyire sokszínűek az emberek, és tiszteletet érzel mindenki iránt, és az megváltoztatja ezt a hatalompiramist, amelynek befolyásában élünk. És ez nem az egyenlőséget idézi elő, hanem az egymás iránti egyenlő tiszteletet, és ez az, ami fontos. A világ jövője egy hálózatszerű felépítés lesz, nem pedig piramisszerű, nem egy fejjel lefelé állított piramis.

Ez a megújulás, amiről beszélek, egy erőszakmentes forradalom, és annyira forradalmi, hogy valóban meg is újítja a forradalom legfontosabb elvét. Mert egy normális forradalom az, amikor a hatalompiramis a feje tetejére áll, és azok, akik lent voltak, most a csúcsra jutnak, és ugyanazt teszik, amit az előzőek tettek azelőtt. Amire nekünk szükségünk van, az egy kis csoportokból kialakított hálózat, kisebb és kisebb csoportok, melyek ismerik egymást, akik kapcsolatban vannak egymással, és az egy hálás világ. Egy hálás világ pedig egy örömteli, vidám emberekből álló világ. A hálás emberek telve vannak örömmel, és az örömteli emberek… és minél több örömteli ember él, annál inkább lesz egy örömteli világunk. Van egy hálózatunk a hálateli életet élőknek, és ez hatalmasra nőtt. Nem értettük, mitől nőtt ilyen nagyra.

Az emberek gyertyát gyújthatnak, amikor hálásak valamiért. És 15 millió gyertyát gyújtottak meg egy évtized alatt. Az emberekben egyre inkább tudatosul, hogy a hálás világ egy boldog világ, és mindannyiunknak meg van a lehetősége az egyszerű “állj, nézz szét és menj” révén, hogy átalakítsuk a világot, hogy egy boldog hellyé változtassuk. És ebben reménykedem, és ha ebben közreműködünk kicsit, abban, hogy mindannyian hasonló dolgot akarjunk, álljunk meg, nézzünk szét, és menjünk! Köszönöm!

 


Kérjük, támogasd munkánkat, mert

> a metropolita.hu önfenntartó
> NEM engedélyez reklámokat
> semmilyen külső támogatásban NEM részesül
> és bevétel nélkül nem fenntartható semmilyen újság, amikért pedig fizetünk az újságos standon

Köszönjük, hogy gondolsz erre! :-)

Közvetlen utalás:
Metropolita Egyesület
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428
Adószám: 18876842-1-41
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Paypal-on keresztül:

Ft
Fizetési mód választása
Személyes adatok

Számlázás részletei

Hasonló bejegyzések

4 hozzászólás

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.