Register
A password will be e-mailed to you.

Amikor Jézus születése napjának megünneplését december 25-re tették, rögtön kilenc hónapot számítottak visszafelé, s így rögzítették Mária fogantatásának napját március 25-ére.

A fenti képet 1925-ben egy 11 éves kisfiú, Jos Gillian festette

Gyümölcsoltó Boldogasszony ez a nap, a legszélesebb értelemben vett termékenység ünnepe. Keresztény ünnep, de a gyökerei igen messzire nyúlnak. Ősi hitvilágunkban tetten érhető az istenanya, akinek neve Boldogasszony vagy Boldoganya, s gabonával, gyümölccsel ábrázolják. A székelyek és a csángók Babba Máriához fohászkodna, akinek lába alatt a hold és feje felett a tizenkét csillagból álló koszorú található. Babba Máriát a Holdban látják, a teliholdat is Babba Máriának nevezik.

link: Daczó Árpád: A gyimesi Babba Mária legendája

A képen Petrás Mária alkotása látható.
.
„A moldvai csángók évszázadok óta megőrizték a hitüket és magyarságukat Mária-kultuszban, és mindabban, ami fontos ahhoz, hogy az ember emelt fővel tudjon élni.
.
Szent Gellért térítése során találkozott a jóságos, fenséges égi asszony kultuszával, akinek tisztelete könnyen válhatott Mária-kultusszá. Nagy Szent Gergely maga javasolta: a pogány kultuszhelyeket nem kell lerombolni, hanem fel kell szentelni.
...
Petrás Mária Babba Mária alkotásai szívet-lelket melengetőek. Hallgassuk meg az énekét is.

Népszokások, praktikák:

Mivel Szűz Mária e napon fogadta méhébe Jézust, a hiedelem, szerint az a gyermekre vágyó asszony, aki Gyümölcsoltó Boldogasszony napján óránként imádkozik, élete párjának közreműködésével biztosan teherbe esik.

Ezt a napot a fák oltására, szemzésére is alkalmasnak tartották. Vannak helyek, ahol a Boldogasszonykor a gyümölcsfáról vágott gallyat eltüzelik, ezzel akadályozzák meg a fák férgesedését. Más hiedelmek is előfordulnak a fákkal kapcsolatban, amik csak erre a napra érvényesek. Ha olyan fa van a kertben, amelyik nem terem, azt is termővé lehet tenni, méghozzá a fa megfenyegetésével. A moldvai csángók ezen a napon megfenyegették a terméketlen fákat, hogy kivágják. Azt mondták a terméketlen fának, hogy ki fogják vágni a haszontalanság miatt. Sőt! Fűrésszel a kézben kellett megfenyegetni ezen a napon. Állítólag ez az eljárás bő termést eredményezett.

Néhol ezen a napon vetették el a paradicsommagvakat.

Gyimesben ( ahol ilyenkor még hó van), úgy hitték, ha ezen a napon rossz idő van, akkor hideg tavasz várható. Az Ipoly menti falvakból származik a következő regula ismert: Gyümölcsoltó hidege. téli hónapnak megölője. A békákat is figyelik: ha ezen a napon megszólalnak, úgy vélik, még negyven napig hideg lesz.

Álljon itt Csanádi Albert pálos szerzetes verse

Himnusz Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepére

Pange lingua virginalis
(16. század eleje)

Pange, lingua, virginalis
uteri praeconium,
quem ingressus Rex caelorum
formam sumpsit hominum,
et peperit sine viro
Virgo Mater filium.

Missus est ab arce poli
Gabriel ad Virginem,
oriundam de praeclaro
David regis germine,
desponsatam viro Ioseph
et Mariam nomine.

Ave, inquit, illibata
Virgo, plena gratia,
inter cunctas mulieres
benedicta filia,
cuius formam concupivit
Patris sapientia.

Illa tacens dum revolvit,
qualis salutatio
ista foret, mox audivit
referente nuntio:
Ne timeas, o Maria,
Dei digna Filio.

Invenisti nam gratiam
sola apud Dominum,
en concipies atque paries
Redemptorem hominum,
cuius nomen erit Iesus
suum salvans populum.

Erit magnus et Excelsi
Filius vocabitur,
et a Deo patris David
sedes ei dabitur,
et in domo Iacob sine
fine principabitur.

Et quomodo fiet istud,
nam virum non cognosco,
ait Virgo. Refert laeto
angelus oraculo,
Deum paris virginali
integro signaculo.

Nam Spiritus in te Sanctus
desuper illabitur,
a quo tuus venter virgi-
nalis faecundabitur,
et quem paris, Altissimi
Filius vocabitur.

Ne dubites, en, cognata
sterilis et vetula
Elisabeth, iam est sextus
mensis, quod est gravida,
quia nullum apud Deum
verbum impossibile.

Fiat mihi, sicut dicis,
ait Virgo nuntio,
en, ancilla summi Dei,
iussis eius annuo.
Mox concepit Deum sine
virili consortio.

Zengjed, nyelv, a szűzi méhnek
angyali dicséretét,
melybe szállva ég Királya
formát öltött, emberét,
és megszülte férfi nélkül
Szűzanyánk a gyermekét.
.
Mennyországnak küldötteként
Gábor angyal lejöve:
szűzhöz, kinek nemzetsége
Dávid király nemzete,
neveztetik Máriának,
s Józsefnek a jegyese.
.
Üdvözlégy, szólt, érintetlen
s kegyelemmel teljes lány,
áldott vagy te mindnyájuk közt,
asszony csak van valahány:
mert szépséged megkívánta
atyai bölcs tudomány.
.
Ő hallgatva míg töprengett,
mit jelentsen e szózat,
újra szól az égi küldött
ismételve e szókat:
ne félj, ne félj, ó, Mária,
Istent szülni méltó vagy.

Mert az Úrnál egyedül csak
te találtál kegyelmet,
megfogansz és megszülöd majd
megváltóját embernek,
Jézus lesz a neve néki,
ki üdvőzit népeket.

Nagy lesz ő, s a Magasságos
gyermekének hívatik:
Istentől majd Dávid atyánk
trónja néki adatik,
s Jákob népén, nemzetségén
örökké uralkodik.

S miként lesz az, kérdi a Szűz,
mert férfit nem ismerek,
az angyaltól víg jóslattal
hangzik rá a felelet:
Istent szülsz majd, de megtartod
a szüzességjeleket.

Mert a mennyek országából
a Szentlélek száll reád,
akitől a szűzi méhed
megfoganja a fiát,
atyjának ki mondhatja majd
magasságnak az Urát.

S hogy ne kétkedj, ím, rokonod,
a meddő s élemedett
Erzsébet is hat hónapja
hord méhében gyermeket,
mert az Úr amit kimondott,
lehetetlen nem lehet.

Legyen nekem igéd szerint,
mondja Szűz az angyalnak,
engedelmes lánya vagyok
a felséges parancsnak,
s méhe szűzen helyet adott
az isteni magzatnak.

Fordította: CSONKA FERENC

Szent Mechtild egy alkalommal tudni szerette volna, hogy mivel kedveskedhetünk a leginkább Égi Anyánknak. A Szent elragadtatásba esett és megjelent neki a Szent Szűz. Az Angyali Üdvözlet szavai, arany betűkkel ragyogtak a keblén és így szólott: „Leányom! Senki sem köszönthet szebben más üdvözlettel, mint azzal, mellyel a Legszentebb Szentháromság adta tudtomra az istenanyai méltóságot”!

Ugyan ennek a szentnek mondta egyszer Mária: „Az köszönt engem legédesebben, aki az Atyaisten üdvözletével köszönt: AVE MARIA! Ezen szó által: AVE – ami az ÉVA fordítottja – megtudtam, hogy Isten mindenhatósága megőrzött engem a bűntől és minden nyomorúságtól.” – mondta a Szűzanya. Hogy mily hatékony is volt az első Üdvözlégy, arról az Evangélium tanúskodik. – A mi üdvözlégyünk is ilyen legyen!
.
Nem csak ajkunkkal, de szívünkkel és tetteinkkel is kell a Szent Szüzet üdvözölnünk, nehogy joggal mondja felénk: „Ez a nép csak szájával tisztel engem, de a szíve, az távol van Tőlem!”

 

 

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.