Register
A password will be e-mailed to you.

AJÁNLÁS:

„Hiszem a szentek közösségét”, valljuk meg újra és újra a Hiszekegyet imádkozva. Amikor a szentek, boldogok közbenjárását kérjük, gyakorlati hitvallást teszünk a szentek közösségéről. Boldog II. János Pál csodálatos élete folyamán megtanította nekünk, megkeresztelt embereknek, hogy bennünket titokzatos szál fűz össze. Ő tegnap még közöttünk volt, most ma már az égből segít nekünk. Ez a kilenced méltó módon közvetítse az ő közbenjáró szeretetét mindannyiunk felé."

Bíró László püspök, az MKPK családreferense


ELŐSZÓ

Első ízben 1991-ben találkoztunk Magyarországon szeretett Pápánkkal, II. János Pállal.

Férjemmel együtt Budapesten, a Szent István bazilikában jelen lehettünk az ő fogadásán. Amikor kifelé menet a nagy tömegben sokaknak kezét nyújtotta, mi a harmadik sorban álltunk és nem is reméltük, hogy kezet foghatunk vele. Ő azonban a sorok között benyúlt és először férjemnek, majd nekem kezét nyújtotta.

Nem tudom megfogalmazni, mit éltem át. Mintha Jézus Krisztus kezét fogtam volna meg, valamilyen mennyei érzés töltött el. Soha, senki kézfogásában ezt nem éltem át.

Férjem is hasonlóképpen érzett. Mindketten meghatódtunk és sírtunk.

Fiam abban a kiváltságban részesült, hogy ott térdelhetett és imádkozhatott a felravatalozott, nyitott koporsó előtt. Lányom is megtapasztalta áldott jelenlétét Rómában, a sírjánál. Nehezen tudom kifejezni iránta érzett nagy hálámat, mely folyamatosan előre visz Krisztus követésének útján. Most ezzel a kilenceddel szeretném megköszönni II. János Pál pápának a sok szeretetét, és jelenlétét, mellyel megajándékozott bennünket.

Imádkozzunk szívből Boldog II. János Pál pápához közbenjárásáért, hogy a Mennyből tekintsen le ránk. Kérjük őt, segítsen mindnyájunkat Jézus Krisztus követésére, és tanítson meg minket a Boldogságos Szűz iránti gyermeki szeretetre. 

Horváth Mária


Bevezető imádság (minden nap):
.
II. János Pál, Karol Wojtyla, szeretett Szentatyánk! Bizalommal fordulok hozzád, aki már a Mennyből tekintesz ránk, és boldogként sétálsz az Ég gyönyörűséges kertjében Mária, a Te szívednek oly kedves Édesanya és Királynő mellett. Tudom, hogy mélyen érző, részvéttel teljes szíveddel azonnal meghallod kiáltásomat és segítségemre fogsz sietni.
.
Annyi mindent szeretnék elmondani Neked, akit édesapaként tiszteltem, akinek jelenléte balzsamként hatott rám, és akit rajongva, gyermeki módon szerettem. Segítségért fordulok hozzád, kérlek, vidd el imáimat a Mennyei Atya elé! A következő kegyelmet/ügyem megoldását kérem Tőled: ………………..

1. nap: Egyházunk Nagy Apostola!
.
Te mély és élő hittel tanítottál mindnyájunkat az Evangélium megélésére. Mindig az Igazságot hirdetted az Egyházban, a világban, és határozottan kiálltál Jézus Krisztus mellett. Állhatatosságoddal sziklaként mutattál példát az emberek előtt. Valóban PÉTER voltál, igazi PÉTERKÉNT éltél közöttünk. Lángoló szeretettel imádtad Jézust az Eucharisztiában. Feledhetetlen számunkra, amikor a szentmisében körben felmutattad Őt nekünk. Arcod fénylett az Eucharisztiában élő Jézus jelenlététől.
.
Segíts, hogy a misében én is ilyen mély hittel vegyem magamhoz Jézust, amilyen gyakran tehetem! Buzdíts, hogy hozzád hasonló módon, komoly rendíthetetlenséggel álljak ki az Evangélium igazsága mellett! Miatyánk, Üdvözlégy, Dicsőség!

Boldog II. János Pál pápa, könyörögj érettünk!


2. nap: Európát védelmező Pápa!
.
Te soha nem ijedtél meg semmiféle fenyegetéstől, hanem bátran harcoltál a hit védelmében. Küzdöttél az elnyomottak érdekében, és felemelted szavadat az igazságtalanságok ellen. A szenvedők, a hányatottak, a betegek, a gyengék, elesettek és elhagyottak vigasza voltál. Kiáltásod a világ négy sarka felé is eljutott azokért, akiket bántalmaztak, gyötörtek, vagy megöltek. Jézust követted, és Máriát nyújtottad vigaszul.
.
Segíts, hogy én is mindig kiálljak szenvedő embertársam mellett, s hogy mindenkiben meglássam Jézus Szent Arcát! Segíts, hogy lényemmel vigaszt nyújtsak a bajba jutottaknak!

Segíts, hogy úgy tudjam megvédeni mások érdekeit, mint a magaméit!

Miatyánk, Üdvözlégy, Dicsőség! Boldog II. János Pál pápa, könyörögj érettünk!


3. nap: Reménység Hirdetője!
.
Még haldokolva is ezt suttogtad felénk: – Ne féljetek! Ne szomorkodjatok! Segíts, hogy én is ilyen rendíthetetlen bizalommal, örömteljes szívvel és bátorsággal hordozzam Istentől kapott keresztemet! Segíts, hogy a csüggedést félresöpörve új és új reménnyel ébredjek! Buzdíts, hogy a fájdalmak tengerében soha ne süllyedjek el, hanem bizalommal megfogjam Mária kezét, s Vele együtt szüntelenül Jézusra tudjak tekinteni! Segíts abban is, hogy reménységet, bizalmat sugározzak mások felé!
.
Miatyánk, Üdvözlégy, Dicsőség! Boldog II. János Pál pápa, könyörögj érettünk!


4. nap: Bölcsesség és Igazság Szószólója!
..
Te nemcsak igazságos voltál, hanem bölcs is. Válaszaiddal, bátorításaiddal mindig a Szentlélek bölcsességével szóltál és tanítottál. Különleges bölcsességgel tudtál hozzászólni a fiatalok ügyeihez anélkül, hogy az Igazságból egy késhegynyit is elvettél volna. Segíts nekem is, hogy bölcsen tudjak szólni embertársaimhoz, hogy hozzád hasonlóan tudjak bánni a fiatalokkal! Kérd számomra a Bölcsesség Lelkét!
..
Miatyánk, Üdvözlégy, Dicsőség! Boldog II. János Pál pápa, könyörögj érettünk!


5.nap: Családok nagy Pápája!
.   
Egész szíved nyitva volt a gyermekek felé. Úgy szeretted őket, mint egy igazi édesapa, vagy mint egy jóságos nagyapa. Mindezt azért tudtad megtenni, mert gyermeki lényed alázatos és szelíd volt, hasonló Jézuséhoz. Vidámságoddal bearanyoztad a gyermekek és a családok életét. Te az Élet védelmezője és tanítója voltál utolsó leheletedig. Úgy óvtad a családok, és a gyermekek életét, mintha mind a tieid lettek volna. Igazi édesapa voltál a legcsodálatosabb Édesanyának, Máriának oltalmában. Ővele egységben harcoltál az Élet védelméért, a családok egységéért, a házasság előtt tisztán megélt szerelem fontosságáért. Buzdíts engem is, hogy mindenkor kiálljak az Élet védelmében, imádságaimmal és életemmel tanúságot tehessek róla! Segíts, hogy magam és mások életében is, mindenkor megőrizzem a család értékeit!Miatyánk, Üdvözlégy, Dicsőség! Boldog II. János Pál pápa, könyörögj érettünk!


6. nap: Kiengesztelődés, Béke és Egység Apostola!
.
Nem sajnáltál soha sem időt, sem fáradságot, nem kímélted sem erődet, sem egészségedet. Utazásaid során nem volt olyan ország, ahol ne érintetted volna a népek földjét. Majdnem megöltek, megsebesítettek, meg akartak félemlíteni – Te mégis, rendíthetetlenül jártad a világot, hogy elvidd Krisztus békéjét minden fajnak, népnek és vallásnak. Soha egy pápa sem tett annyi erőfeszítést a keresztények egységéért, a vallások közti békéért és kiengesztelődésért, mint Te. Erre mutattál példát Assisi-ben is. Bocsánatot kértél mindenkitől minden bűnért, melyekkel az Egyház a történelem során megbántott másokat. Imádkozz értem, hogy én is erős lélekkel, hozzád hasonló módon példát mutathassak embertársaimnak az egység, a békeszerzés és a bocsánatkérés útján! Segíts, hogy olyan lelkülettel tudjak a más keresztény felekezetűek és más vallásúak felé fordulni, mint Te!

Miatyánk, Üdvözlégy, Dicsőség! Boldog II. János Pál pápa, könyörögj érettünk!


7. nap: A Szent Szűz szeretett Fia!:
.
Máriának ajánlottad magad. Amint Ő kéri mindnyájunktól, életedet és minden szenvedésedet felajánlottad a bűnösökért, a világért. Amikor megmenekültél a halálból, felkerested Fatimában Máriát, Aki életedet megmentette. Szíved mindig telve volt hálával, és egész lényedet a hűség jellemezte. S mikor már alig tudtál menni, elfogadtad betegséged nehézségeit, korlátait. A Szűzanya kicsi gyermekeként soha nem szégyellted magad a tömegek előtt. Semmiféle hiúság nem volt benned. Megmutattad szenvedésed arcát. Nem kendőzted, nem simítottad el, hanem mint Jézus, úgy vitted keresztedet a Kálvária útján, hogy példát mutass minden embernek. Imádkozz értem, hogy alázatosságban növekedjem, kicsinységben tökéletesedjem, és hiúságtól mentesen viseljem el mások előtt is fájdalmaimat. Kérd számomra Istentől, hogy hozzád hasonló hősiességgel, lángoló szeretettel ajánljam fel szenvedéseimet másokért, a megtérésekért, az Egyházért! Buzdíts arra, hogy én is Máriának ajánljam fel magamat és életemet, s Veled együtt mondjam: Totus Tuus!

Miatyánk, Üdvözlégy, Dicsőség! Boldog II. János Pál pápa, könyörögj érettünk!


8.nap: Irgalmasság Hirdetője!
.
Életpéldáddal megismertetted az emberek előtt az irgalmas, a szerető szívű Jézust. Amikor rád lőttek, és majdnem megöltek, bementél gyilkosodhoz, kezet nyújtva megbocsátottál, sőt irgalmat kértél számára. Minden gyötrelmet, kezelést, műtétet türelmesen fogadtál –, de felismerted, hol és mikor kell meghúznod a végső határt, s mi az, ami már nem tetsző Istennek. Az Ő könyörületességére bíztad magadat is. Méltóképpen kívántál elköltözni e világból, és hazatérni az Atyai házba. Áldozati Bárány lettél az Úr asztalán. Szeretetből kész voltál mindent nekünk adni. Életed minden pillanatában Jézus könyörületes szeretetét sugároztad felénk.Segíts, hogy én is áldozatkész tudjak lenni, s hogy minden pillanatban képes legyek átadni magam Isten gondviselő, irgalmas kezébe! Miatyánk, Üdvözlégy, Dicsőség! Boldog II. János Pál pápa, könyörögj érettünk!


9.nap: Jó Pásztorunk!
.
Átvezettél bennünket a harmadik évezredbe. Új utat nyitottál az emberiség számára. Megmutattad, hogyan kell az Evangélium szerint élni és meghalni. Önmegtagadó életedben lemondtál örömökről, kedvtelésekről. Keveset ettél és ittál. Áldozatkészségeddel, böjtöléseiddel, órákon át tartó, éjszakába nyúló imádságaiddal vezekeltél értünk, hogy kiesdd számunkra Isten irgalmát. Mind a nyolc boldogság szívedben lakozott. Magadba ölelve hordoztad a Jó Pásztort.Kérd számomra a hálaadás lelkületét, és a töretlen hűséget az Evangélium útján! Miatyánk, Üdvözlégy, Dicsőség! Boldog II. János Pál pápa, könyörögj érettünk!

Befejezésül: Boldog II. János Pál pápánk! Hálát adok Istennek, hogy Téged nekünk adott. Köszönöm életedet, jóságodat, szeretetedet, áldozataidat, küzdelmeidet az egységért, a békéért, és mindenért, amit adtál nekünk hosszú pápaságod éveiben! Hallgasd meg imáimat, melyeket ezekben a napokban eléd tártam, és siess segítségemre! Köszönöm, hogy segítesz! Amen.

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

25 hozzászólás

  1. MARGIT

    szent 2.Janos papa konyorogj a fiam megtereseer es hogy megtalalja elete parjat JO ISTEN akarata szerint es eszkozold ki csaladom minden tagja szamara a megteret es udvosseget.KOSZONOM.

    Válasz
  2. erzsike

    Istenem koszonom segitsegedet es kerlek segids tovabra is legy velem es csaladomal amen..

    Válasz
  3. Ibolya

    Szent ll János Pál Pápa járj közbe a nászasszonyomért Jézus Krisztusnál ,hogy legalább anyira meggyogyuljon ,hogy járni tudjon,.Uram Jézus Krisztus köszönöm, hogy meghalgatod imáinkatAmen

    Válasz

Válaszolj Ibolya Válasz elvetése

Az e-mail címed nem publikáljuk.