Regisztráció



A jelszavát emailben elküldtük.

http://www.iwasbornforyou.com

Erzsébet nővér annak az egyetlen gondolatnak élt, hogy dicsőítse a Szentháromság dicsőségét. Ez volt életének vezérgondolata és megvalósítása nyitotta meg számára már e földön a mennyországot. Fogadalma utáni napon írta: „A mennyország: a hit, szenvedés és önfeláldozás élete azért, akit szeretek.” Később pedig azt írta: „Megtaláltam a mennyországomat a földön, mert a mennyország az Isten, Isten pedig a lelkemben van. Azon a napon, mikor ezt megértettem, minden világos és sugárzó lett bennem és körülöttem”

KERESZTÚT

Bevezető
KÖVESS ENGEM! (Lk 5,27)

„Jegyesem, Te le akarsz mondani minden földi szerencséről, boldogságról, hogy engem kövess. És én? Mit ígérek én neked? Fájdalmakon és kereszteken kell átmenned és sok szenvedést kiállnod. Jól tudom, ha én nem állnék melletted, hogy megőrizzelek, nem lennél képes elviselni azokat. Készülj el arra, hogy még a lelki vigasztalásokat is, amelyek a léleknek oly édesek, meg fogom tőled vonni. Ó, mennyi megpróbáltatás vár azokra, akik nyomdokaimat követik! De azután olyan édességet is árasztok a lelkedre szenvedéseidben, amilyenről a világ boldogjainak sejtelmük sincs. A sors, amelyet számodra kijelöltem, oly szép, hogy igazán az én szerelmem kell hozzá, hogy azt neked tartsam fenn. Szereted-e Jézusodat eléggé, hogy e szenvedéseket kezéből elfogadd? Tudsz-e engem vigasztalni? Én annyira egyedül vagyok, ne hagyj el gyermekem! Szeresd szívemet, amint én szeretem a tiédet, melyet magamnak választottam. Várva várom a napot, amelyen egészen az enyém leszel. Ó tartsd meg szívedet számomra Erzsébetem!”

I. Jézust halálra ítélik.
Pilátus látta, hogy nem megy semmire, sőt a zajongás még fokozódik is. Vizet hozatott, s a nép szeme láttára megmosta kezét: „Ennek az igaz embernek vére ontásában én ártatlan vagyok – mondta. – Ti lássátok!”… Akkor szabadon bocsátotta Barabást, Jézust pedig megostoroztatta, és átadta nekik, hogy feszítsék keresztre. (Mt 27,24.26.)

Igen én szerelmem, én Életem, én imádandó Jegyesem, igen! Kész vagyok téged követni az áldozat útján! Íme, jó Jézus, Te szenvedéseket tártál elém, amelyek rám várakoznak. De félhetnék-e ezektől, amikor együtt fogjuk őket átélni és melletted, ó erők Királya, lehet-e valaki gyenge? Köszönöm neked, hogy vigasztalásodra engem választottál ki, szegény kis teremtményedet; bizonyára tudtad, hogy nem hagylak el. Mert bár rosszabb vagyok azoknál a szerencsétleneknél, akik Téged keresztre feszítettek, de legfőbb a Szeretet, most egészen a Tiéd vagyok. Ha mellettem állsz, nem lehetek többé aljas és gonosz.
.
II. Jézus vállára veszi a keresztet
De újra elkezdtek ordítani: „Halál rá! Halál rá, keresztre vele!” Pilátus megkérdezte: „Keresztre feszíttessem a királyotokat?” De a főpapok tiltakoztak: „Nincs királyunk, csak császárunk!” Erre kiszolgáltatta nekik, hogy feszítsék keresztre. Ezzel átvették Jézust. Maga vitte keresztjét, míg oda nem ért az úgynevezett Koponyák helyére, amelyet héberül Golgotának hívnak. (Jn 19,15-17)

Én Istenem, fogadj engem áldozatul Jézussal, a Megfeszítettel! A kereszt az én erős támaszom. Mindig is a kereszttel akarok élni. Úgy fogadom azt, mint kincsemet, mert Jézus érettem választotta azt, és tudom, hogy nekem is úgy adja, mint a választottság jelét. – O Crux ave, spes unica! Üdvözlégy ó kereszt, egyetlen reményünk! Szent kereszt, legfőbb kincs, veled akarok élni és meghalni.
Édes üdvözítőm, szeretetedért szeretetet akarok adni és véredért vért. Te meghaltál értem, én is minden nap újabb szenvedések vértanúja akarok lenni Éretted, akit szeretek!

III. Jézus először esik el a kereszt alatt
Bár a mi betegségeinket viselte, és a mi fájdalmaink nehezedtek rá, mégis (Istentől) megvertnek néztük, olyannak, akire lesújtott az Isten, és akit megalázott. (Iz 53,3)

Egy idő óta mély bánat szántja a lelkemet. Azt érzem, hogy most inkább választanám a halált, mint a legcsekélyebb bűnt. Ámde mi volt tizenegy, tizenkét, tizenhárom, tizennégy éves koromban? Ó Istenem, miért nem éreztem akkor is ilyen bánatot? Reszketek, ha előbbi életemre gondolok. Most majd általános gyónást végzek, de nagyon aggódom, hogy vissza tudok-e mindenre emlékezni és felismerem-e bűneim sokaságát, sokféleségét és a bennük rejlő teljes gonoszságot és utálatosságot?

IV. Jézus találkozik Szent Anyjával
Simeon megáldotta őket, és így szólt anyjához, Máriához: „Íme, ő sokak romlására és sokak feltámadására lesz Izraelben, jel lesz, amelynek ellene mondanak – a te lelkedet is tőr járja át -, hogy kiderüljenek sok szív titkos gondolatai. (Lk 2, 34-35)

Édesanyjának így írt:
Vasárnap volt Szűz Mária hét fájdalmának ünnepe s ekkor azt gondoltam, hogy az bizonyos értelemben a Te nevednapja is, Édes kis Vértanú Anyám! Éppen ezért igen buzgón imádkoztam Érted. Belemerítettem lelkedet a boldogságos és a fájdalmas Anya lelkébe és kértem, hogy vigasztaljon meg és tegye boldoggá a Te gyötrelmedet is. Zárdafolyosónk végén a Fájdalmas Anyának egy szobra áll és ez enegem mindig egész különösen megillet. Minden este elmegyek hozzá és beszélek Neki Terólad. Nagy tiszteletet érzek a boldogságos Szűz könnyei iránt és egyesítem velük ama könnyeket, melyeket az én szegény Anyácskám ont, amikor Erzsébetjére gondol. Jaj, ha látnád az én nagy boldogságomat! Ha látnád az örömet, melyet itt élvezek s melyet napról-napra jobban átérzek! Ezt azonban egyedül csak Isten látja, aki e dicső osztályrészt gyermekének adta. Ó, ha mindezt csak egy pillanatra láthatnád, Anyám, mennyire megnyugodnál! Mennyire örvendve, boldogan és ujjongva ismételnéd meg azt a „Fiat”-ot, melyre szükség volt, hogy a mennyország eme zugocskája megnyíljék előttem.

V. Cirenei Simon segít vinni a keresztet.
Az egyik arra menő embert, a cirenei Simont, Alexander és Rufusz apját, aki éppen a mezőről jött, kényszerítették, hogy vigye a keresztjét. Így vezették ki egy Golgota nevű helyre, ami a Koponya hegyet jelenti. (Mk 15,21-22)

Egy papnövendéknek írta:
Minthogy Urunk a lelkünkben lakik, az Ő imádsága nekünk is szól. Szeretnék abba maradandóan belekapcsolódni és mint egy kis edény, a szent forrás mellett elhelyezkedni, hogy aztán az életet másokkal is közölhessem és az isteni szeretet hullámai rajtam keresztül mindenfelé szétáradjanak.
„Én értük szentelem magamat, hogy ők is meg legyenek szentelve az igazságban” (Jn 17,19) Valósítsa meg életünk e szavakat. Szenteljük meg magunkat a lelkek javára, hiszen mindannyian egy testnek a tagjai vagyunk, és így amily mértékben bennünk áradoz az isteni élet, oly arányokban hozzuk azt keringésbe az Egyház titokzatos nagy testében is. Két szóban foglalok össze minden szentséget és apostolkodást: szeretet és egyesülés. Imádkozzék, hogy az igaz apostolság magasztos állapotában éljek én is, mintegy beletemetkezve a Szentháromságba.

VI. Veronika kendőjét nyújtja Jézusnak
Megvetett volt, utolsó az emberek között, a fájdalmak férfia, aki tudta, mi a szenvedés; olyan, aki elől iszonyattal eltakarjuk arcunkat, megvetett, akit bizony nem becsültünk sokra. (Iz 53,4)

Bájos kedvességgel és tapintatos szerénységgel töltötte be két ízben is az „angyal” hivatalát. (Angyalnak nevezik a szent Kármelen azt a nővért, aki az újonnan érkezett jelöltet a zárdai szokásokba bevezeti.) Egy fiatal leány, aki több hónapot töltött a Kármelen, meghatottan ír róla volt perjelnőjének:
Nem felejthetem el azt a pillanatot, mikor beléptem a klauzúrába. Kis „angyalom” már ott állott és azonnal megéreztem, hogy a szeretet angyala lesz számomra. Mily kedvesen örült, mikor világi ruházatomnak némi kis zárdai színezetet adhatott! Aztán szinte minden lépésemet kísérte. Mindig ott termett, ha ügyetlenségemet kellett jóvátenni, vagy hibáimnak elejét venni. Milyen szelídséggel és alázattal, mily egyszerűen és nagy gyöngédséggel tette ezt! Bámulatosan körültekintő és figyelmes volt és szakadatlanul szorgoskodott kis „Tóbiás”-a körül.

VII. Jézus másodszor esik el a kereszt alatt
Mennyien szorongatnak, Uram, Mennyien fordulnak ellenem! Hányan mondják rólam: „Nincs menedéke Istenénél!” De te, Uram, azért védőpajzsom vagy, te vagy dicsőségem, csüggedt fejem fölemeled. (Zsolt 3,2-5)

Péntek, 1901. június 14.
Tíz nap óta bajban vagyok a térdemmel és gondolja csak, örülök neki. Úgy tekintem, mint Szerelmesem gyöngéd figyelmét, aki szerető kis jegyesének részt enged venni azokban a fájdalmakban, melyeket a Kálvária hegyén gyötrelmes esései közben kiállott. Az fáj ugyan, hogy templomba nem mehetek, sem szentáldozáshoz nem járulhatok; de hát a jó Isten nincs helyhez kötve, sőt még a szentséghez sem! – Valóban úgy tetszik nekem, hogy most is épp oly közel van hozzám, sőt bennem van. Igen, mélyen a szívemben, lelkem mennyországában állandóan érzem a jelenlétét. Érzem, hogy sohasem hagy el. Isten bennem és én Őbenne, ez az életem! Nem látom ugyan még, miként a szentek látják odafönt, de bizonyos értelemben már én is élem az ő boldogságukat, mert állandóan együtt időzünk és semmi el nem vonhat Tőle. Kérem, imádkozzék, hogy egészen átadjam magamat Neki.

VIII. Jézus szól a síró asszonyokhoz
Nagy tömeg követte, asszonyok is, akik jajgattak és sírtak miatta. Jézus hozzájuk fordult: „Jeruzsálem leányai – mondta nekik -, ne engem sirassatok. Inkább magatokat és gyermekeiteket sirassátok, mert jönnek majd napok, amikor azt fogják mondani: Boldogok a meddők, akik nem szültek, nem szoptattak. Akkor majd unszolni kezdik a hegyeket: Omoljatok ránk! És a dombokat: Takarjatok el! Mert ha a zöldellő fával így tesznek, mi lesz a sorsa a kiszáradt fának?” (Lk 23,27-31)

Mi csupa nyomorúság vagyunk, de milyen jó, hogy Ő tudja ezt. Isten mindig szívesen megbocsát és belemerít bennünket önmagába, végtelen tisztaságába, szentségébe. Engedjük, hogy átalakítson a saját képére és majd meglátjuk, ez milyen egyszerű is! Az egyesülést a szeretők között a szeretet hozza létre. – Tehát csak a szeretet életét kell élni, hogy mindent elérjünk. Nekem pedig nagy célom van: szent akarok lenni, hogy isteni Mesteremet dicsőítsem. Kérje velem együtt, hogy igazán csak szeretetből éljek, mert ez a hivatásom. Ó bár mindkettőnknek életének napjai a szent szeretet egységében folynának le! Ébredjünk már a szeretetben és napközben szolgáltassuk ki magunkat a szeretetnek, ami nem más, mint Isten akaratának teljesítése. Éljünk Isten szent színe előtt, Ővele, Őbenne és Őérette. Legyünk folyton égő áldozatok, úgy, ahogy Ő akarja.

IX. Jézus harmadszor esik el a kereszt alatt
Ments meg a gonosz munkásoktól, szabadíts meg a gyilkos emberektől! Nézd, az életemre törnek, a hatalmasok összeesküsznek ellenem. Pedig nincs bennem bűn, Uram, nincsen vétek, ártatlan vagyok, mégis rám törnek és megtámadnak. Ébredj föl, gyere velem szembe és lásd. (Zsolt 59, 3-5)

Gyakran már reggel, a kisebb órák után, teljesen elhagyott az erőm és azon tűnődtem, vajon mi lesz estig? Ilyenkor completórium után rendesen a gyávaságom a tetőpontra hágott, úgy hogy szinte megirigyeltem azt a nővért, akit a matitunum alól fölmentettek. Sohasem támadt az a gondolatom Anyám, hogy meg kellene mondanom. Miután az a nagy jóság, amellyel ugyanis gondomat viselte és a kivételek, amelyekkel éltem, nem használtak, világosan felismertem Isten akaratát. Egyébként is mindig féltem a természetnek esetleg kényeskedő szavára hallgatni és csekély ok miatt panaszkodni. És aztán… mit is tehetett volna értem Anyám? Hiszen ha aludni küldött, rendesen abban sem találtam semmi megkönnyebbülést. Olyan megtört voltam, hogy sem aludni, sem nyugodtan pihenni nem tudtam. Igazán nem lehetne megmondani, mi fárasztott jobban, a nappal-e vagy az éjszaka? Még az imádság volt a legjobb gyógyszerem. Különösen a nagy szilencium idején szenvedtem. Néha valósággal halálfélelemben vergődtem, de jól esett az Úréval egyesítenem. Ilyenkor egészen a közelébe mentem, közvetlen a rácshoz. Csodálatosnak tűnik fel előttem, hogy ez a vigasztalan szenvedés mégis erőt tudott adni a matutinum elmondására. Különös, hogy azalatt bizonyos könnyedséggel foglalkoztam Istennel, de utána újra rám szakadt minden tehetetlenségem. Észrevétlenül lopództam vissza a sötétben a betegek oratóriumából a cellába, ahogy éppen tudtam, nem egyszer bizony csak a falakba kapaszkodva.

X. Jézust megfosztják ruháitól.
Olyan vagyok, mint a kiöntött víz. Csontjaimat szétszedték, szívem, mint a viasz, szétfolyt bensőmben. Torkom kiszáradt, mint a cserép, nyelvem ínyemhez tapadt. Kutyák falkája ólálkodik körülöttem, s gonosztevőknek serege zár körül. Kezemet és lábamat összekötözték, és a halál porába fektettek. Megszámlálhatom minden csontomat; ők néznek és bámulnak, elosztják maguk közt ruhámat, köntösömre pedig sorsot vetnek. (Zsolt 22,15-19)

“Nem csak angyaltisztán óhajtok a mennybe jutni – vallotta meg a perjelanyjának – hanem egyúttal Jézusba, a Megfeszítettbe öltözötten is. Mind jobban és jobban éhezem a szenvedést. Vágyam utána majd hogy fölül nem múlja a mennyország utáni sóvárgásomat, amely pedig ugyancsak nagy és égő.”

A szentség lelkülete lassanként rásugározta egész megjelenésére, minden mozdulatára a szerénység és a méltóság bélyegét, úgy hogy ez senki figyelmét el nem kerülhette. Egyik társa egykor a folyosón találkozott vele és egy kis szívességre szerette volna megkérni, de annyira meglepődött Erzsébet arckifejezésének szépségétől, hogy nem merte megszólítani. Egész lényén elömlött a lelkében élő Isten csodálatos fönsége. Ilyen volt Erzsébet a noviciátusi idejének a vége felé.

XI. Jézust a keresztre feszítik.
Három óra volt, amikor keresztre feszítették. Az elítélésének okát jelző táblára ezt írták: A zsidók királya. Vele együtt két gonosztevőt is fölfeszítettek, az egyiket jobb, a másikat bal felől. Így beteljesedett az Írás: „A gonoszok közé sorolták.” Az arra menők káromolták, csóválták a fejüket s mondogatták: „Te, aki lerombolod a templomot, és három nap alatt felépíted, mentsd meg magadat, szállj le a keresztről!” (Mk 15,25-30)

Egy léleknek, aki igazán megértette, ezt írja:
Dávid megjövendölte Jézus Krisztusról, hogy a fájdalma mérhetetlen lesz. Ebben a mérhetetlenségben ütöttem fel sátoromat. Ez az a királyi palota, amelyben Vőlegényemmel élni akarok. Itt találkozzunk!

M. nővér följegyzése:
Egy szent azt írta Jézus Krisztusról: „Hol lakol, ha nem a fájdalomban?!” (Folignoi Szent Angéla eme mondása újra és újra szeretetnyílként járta át Erzsébet lelkét.) Cellájába lépve gyakran ismételtem ezt előtte, tudva, hogy örül neki. Ilyenkor aztán megható módon beszélt Urunk kínszenvedéséről és a saját boldogságáról, melyet azon érez, hogy Vele lakhat a szenvedésben.

XII. Jézus meghal a kereszten
Hat óra tájban az egész földre sötétség borult, egészen kilenc óráig. Kilenc órakor Jézus hangosan felkiáltott: „Eloi, Eloi, lamma szabaktáni?” Ez annyit jelent: „Istenem, Istenem, miért hagytál el?” Az ott állók közül néhányan hallották, és megjegyezték: „Lám, Illést hívja.” Valaki odafutott, s ecetbe mártott szivacsot nádszálra tűzve inni adott neki. „Hadd lássuk – mondta -, eljön-e Illés, hogy megszabadítsa!” Jézus hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét. A templom függönye ekkor kettéhasadt felülről egészen az aljáig. (Mk 15,33-38)

Szent Erzsébet halálának előestéjén egy kis erőre kapott s újra és újra kifejezte belső boldogságát. Kérdésére az orvos megvallotta, hogy érverése rendkívül gyenge. Talán egy nap múlva már a legszentebb Személyek ölén leszek – mondotta. Mily boldogság! Szeplőtelen Édesanyám kézenfog és bevezet az új otthonba, a napsugaras, boldog, örök mennyországba.
Oly meghatóan beszélt az istengyermekség titkáról, hogy nem egy könnycsepp gurult le a földre. Ez a kis izgalom kimerítette. Végleg visszavonult a hallgatás és a magány annyira szeretett várába. Csak egyszer hallották még halk, dallamos hangját, amikor lelkének mennyországából néhány titokzatos szót küldött vissza a világba, melyet elhagyni készült.

-Megyek a világosságba, – az életbe, – a Szeretethez!

Ezután következett november 8-a és 9-e között az agónia. Ez borzalmas volt! Mintha soha nem akart volna megvirradni és a fuldokló szenvedéseknek vége szakadni! Éppen Angelusra kondult a harang, amikor Isten követe: a halál, halkan és szelíden a feje fölé suhant. Huszonhat esztendős volt.

XIII. Jézust leveszik a keresztről
Arimateai József, aki Jézus tanítványa volt – bár a zsidóktól való félelmében csak titokban -, arra kérte Pilátust, hogy levehesse Jézus testét. Pilátus megengedte. Így elment és levette a testet. (Jn 19.38)

A nővérek három napon át őrizhették Erzsébet szűzi tetemét a kóruson. Ezalatt körülvették imáikkal és hódolatukkal. Az angyaltiszta vonásokba mélyen belenyomódtak a vértanúság gyötrelmei, bizonyítva, hogy a szeretet igazán kimerítette egész valóját.
Mihelyt halálának híre elterjedt a városban, emberrajok özönlöttek a Kármel felé. Sokan szinte futva érkeztek, hogy még egyszer láthassák a „Kis Szentet” s rózsafüzéreiket s érméiket hozzáérinthessék mártírhamvaihoz.

XIV. Jézust a sírba helyezik.
Bement Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. Pilátus elrendelte, hogy adják ki neki. József levette a testet, tiszta gyolcsba göngyölte, s sziklába vájt új sírboltjába helyezte. A sír bejáratához nagy követ hengerített, és elment. Mária Magdolna és a másik Mária ott maradtak, leültek a sírral szemben. (Mt 27,58-61)

A temetés diadalmenethez hasonlított. Huszonnégy pap fogta koszorúba az alázatos gyermek koporsóját, aki a hallgatás és elrejtettség önfeláldozásán át égő és buzgó vágyaiban misztikus módon igazi papi hivatást adott áldozatul az Egyház oltárára. Számos jóbarátja kísérte utolsó útjára, de mindannyian azt vallották, hogy nem annyira gyászmeneten, mint inkább diadalúton vettek részt.
És a zárdában is a nagy áldozat fájdalmát észrevétlen ujjongó öröm váltotta fel. Úgy érezték, hogy olyan ajándékot adhattak Istennek, akiben tökéletes kedve telt. Az a béke és nyugalom, amely a zárda fölött lengett, záloga és visszasugárzó verőfénye volt annak az örömnek és boldogságnak, amelybe a szeretett kis nővér mindörökre bement.

XV. Jézus feltámad
Szombat elmúltával, a hét első napjának hajnalán a magdalai Mária és a másik Mária elment, hogy megnézze a sírt. Hirtelen nagy földrengés támadt. Az Úr angyala ugyanis leszállt az égből, odament, elhengerítette a követ és ráült. Tekintete olyan volt, mint a villám, öltözete meg, mint a hó. Az őrök remegtek tőle való félelmükben, s csaknem halálra váltak. Az angyal azonban felszólította az asszonyokat: „Ne féljetek! Tudom, hogy ti Jézust keresitek, akit keresztre feszítettek. Nincs itt. Feltámadt, ahogy előre megmondta. Gyertek, nézzétek meg a helyet, ahol nyugodott! (Mt 28,1-6)
Ezért Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, s minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr.
(Fil 2,9-11)

Legyünk lelkünk mennyországában a Szentháromság dicsőségének dicsérete! Egy napon majd lehullanak a fátylak, bevezetnek bennünket a mennyei csarnokba és ott a végtelen Szeretet ölén, vágy nélküli élvezetben örökké fogunk énekelni. – És akkor Isten megadja nekünk az új nevet, melyet megígért a győzőnek. Mi lesz ez? Alázatosan remélem, hogy számomra a „laus gloriae””, a „dicsőség dicsérete”.
____________________________________
Az idézetek forrása:
– Biblia SZIT 1996
– Az Isten jegyese, Kármel misztikájából, Szentháromságról nevezett Erzsébet nővér, dijoni kármelita apáca életrajza (1880-1906), Szombathely, 1935 – reprint kiadás Győr, 1995

 
Gondold el, hogy minden újságért fizetni kell, mi is várjuk a te önkéntes adományodat, ha meg tudod engedni magadnak :-)
> a metropolita.hu NEM ENGEDÉLYEZ reklámokat
> vannak terveink új oldalak létrehozására: kifejezetten a papi hivatásról, illetve imakampány oldal, ahova beírhatjátok sürgős szándékokat és válaszhattok imaszándékot (hasonlóan az adományoldalakhoz..)
> EGYETLEN anyagi forrásunk a ti adományotok
Ft

Állítsd be mennyit szeretnél adományozni

Fizetési mód választása
Személyes adatok

Metropolita Egyesület
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428
Adószám: 18876842-1-41
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Köszönjük adományozási szándékát

Metropolita Egyesület
1024 Budapest
Ezredes utca 13.

Összes adomány: 1500Ft

Hasonló bejegyzések

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.