Register
A password will be e-mailed to you.

A kilenced 2014-ben február 13-án kezdődik!
.
1.csütörtök
2.csütörtök
3.csütörtök
4.csütörtök
5.csütörtök
6.csütörtök
7.csütörtök
8.csütörtök
9.csütörtök
10.csütörtök
11.csütörtök
12.csütörtök
13.csütörtök
14.csütörtök
2014. 05. 22 – 15.csütörtök
..
Szent Rita élete


Szent Rita-templom, Budapest VIII. ker., Kun utca. 5.

A Budapest belvárosában található Szent Rita templom sokak zarándokhelye. Szent Rita élete tele volt megpróbáltatásokkal, ezért a nehéz sorssal küzdő emberek szívesen fordulnak hozzá ma is, a lehetetlen ügyek közbenjárójához, segítségét kérve. Szent Rita 15 éven át viselte homlokán Jézus töviskoszorújának egy sebét. Ezért ünnepére – május 22-re – 15 héten keresztül imádsággal, lelkigyakorlattal készülnek tisztelői.

www.szentrita.plebania.hu

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

961 hozzászólás

  1. somodi Jánosné

    Van egy SM beteg Vejem Szent Ritát kérem hogy tartsa meg ilyen állapotba hogy a két kicsi lányát feltudja nevelni a lányommal. A Férjemért könyörgök aki nagyon sokat szenved a munkahelyén a sok piszkálásoktol. Egészséget kérek a családom számára.

    Válasz
  2. Gabriella

    Drága Rita,Szentek Szentje! Te,aki annyi szenvedésen mentél keresztül és mégis állhatatos voltál az imában,kérlek,hallgasd meg most az én imámat!
    Kérlek,mint védőszentünket,segítsd meg három gyermekemet az életük kezdetén,hogy sikeres vizsga után olyan munka is adódjon,melyben kedvvel dolgozhatnak.
    Segítsd gyermekeimet,hogy rátaláljanak párjukra és szép családjuk lehessen.
    Te,aki családanya és szerzetes is voltál,Te,aki türelmes és szüntelen imáid meghallgatása után Krisztus stigmájában is részesülhettél,Te,akit már életében szentként tiszteltek…sok száz évvel ezelőtt!Drága Rita,a reménytelen helyzetekben is sok reménnyel és erős hittel imádkozom Hozzád naponta szüntelenül gyermekeim és magam boldogulásáért és hitbeli erősödéséért!Köszönöm,hogy meghallgattad mai imáimat is!Hála neked!

    Válasz
  3. Agica

    Drága Szent Rita kérem a segitségeded segicsd meg barátomat nagyon nehéz hejzetbe került kérlek segidcs öt meg hogy meg tudja oldani és haza tudjon meni a lányához eröbe egéségbe Isten áldásával Drága Szent Rita könyörüj rajta ! Köszönöm hogy meghagatod kérésemet AMEN !

    Válasz
  4. Agica

    Drága Szent Rita könyörüj barátom aki nehéz helyzetbe került hogv meg tudja oldani és haza tudjon utazni lányához eröbe egéségbe könyörüj rajta. Köszönöm. AMEN !

    Válasz
  5. Krisztina

    O szent Rita! Könyörgök hozzád édesanyám gyógyulásáért, segits neki legyőzni a betegségit, adj erőt, ovd és oltalazd és áraszd el kegyelmeddel, hogy meggyogyuljon! Adj neki testi lelki gyogyulást és békét!
    Kérlek téged hallgass meg engem!
    Ámen.

    Válasz
  6. tordai gabriella

    Draga Szent Rita! kerlek vegy engem es gyermekeimet partfogasodban .Egyedul vagyunk semink nincs de van valamink ami mindenel fontosab hitunk a Mi Urunk Jezus Krisztusban aki erot ad hogy felvegyuk a mindenapi keresztunket nehez kilatastalan az eletunk senki nem segit csak benned bizunk Draga Szent Rita! imadkoz ertunk hogy bekeben egesegben es hogy legyen othonunk adj nekunk lehetosegeket hogy boldogulni tudjunk es ha Isten is ugy akarja kuld visza az apjukat mert szuksegunk van ra hogy visza terjen a csaladjahoz szeretetben .Segits nekunk adj munkat es erot mert kilatastalan az anyagi hejzetunk.Adj a fiamnak ojan tarsat aki szereti ot igazan es boldog legyen ne enged hogy a fajdalom fell orolje meg a keseruseg a gyermekeim lelket .Koszonom mert tudom meghalgatod keresem te aki minden rmenyunk vagy aldasek a neved hirdtni fogom josagodat .

    Válasz
  7. Zsuzsanna Margit

    Drága Szent Rita!
    Hozzád fordulok,benned van minden reményem,könyörgöm segíts a fiam gyógyulásában, kérlek segíts hogy elfogadja a kezeléseket, és az egészsége visszatérjen.Kérlek segíts a mielöbbi gyógyulásában.Kérlek imádkozz érettünk,könyörgöm segíts. Ámen

    Válasz
  8. zsuzsi

    Drága Szent Rita!!Megint csak hozzád fordulok,segitségért mert te vagy a mi megmentők segítőnk.Ma légy velünk,főleg a drága unokámmal,akit tegnap ért egy kis baleset,gyógyitsd meg ,és add hogy ne legyen semmi baja minél hamarabb gyógyuljon meg.Kérlek légy velem is ,hogy a munkahelyemen minden jól alakuljon, helyezzenek át egy másik helyre, mert ezt nem bírom.Kérlek szánd meg őket ,hogy a jó indulat vezérelje őket.Már nem sokáig bírom.Kérlek Drága Szent Rita a mi megmentőnk segítőnk légy velünk az egész családommal imátkozz értünk.Ámen Köszönöm!!

    Válasz
  9. katalin

    Drága Szent Rita!
    Örök hálával és szeretettel köszönöm neked a gyerekeimet! Tudom, hogy óvsz és védesz minket, ezért tudtam hármójukat épségben egészségben felnevelni. Most arra kérlek, imádkozz a gyerekeimért, kérlek adj nekik erőt, egészséget, hosszú boldog örömteli életet, szeretetben békében, bőségben, kegyelemben, keresztény hitben, itt ezen a Földön is. Adj nekik kérlek igaz barátokat, találják meg életük párját, és legyen sok sok gyermekük akik ugyan ilyen boldogságban és szeretetben élnek majd velük Isten áldásával! És ha lehet az ő boldogságuknak én is részese lehessek. És kérlek adj nekünk szép otthont, ahol boldogan élhetünk, ahol jó élni, ahol mindenki otthonra lel. Ne vezesse őket az úr Tőlem és hazájuktól távolra. Szép hazánkban éljenek keresztény életet. Köszönöm szépen. Tiszta szívemből, hálával és tisztelettel. Ámen

    Válasz
  10. maria

    Szent Rita! kerlek bizalommal,eszkozold ki nemekem azt a nagy kegyelmet ,hogy egy vallasos jo tarsat kapjak kivel csaladot alapithassak bekessegben elhessunk,es azt a hatalmas kegyelmet amit semmi kep sem latok megkapni csa a te segitsegeddel ,hogy gyermekemmel kapcsolatba johessek es az orokos szeretet es bekesseges lehessen,Konyorogj ertem !

    Válasz
  11. zsuzsi

    Drága Szent Rita!! Megint csak hozzád fohászkodom ,mint megmentőkhöz ,mint védő angyalunkhoz.Kérlek légy velünk a nap minden percében vigyázz reánk, legfőképpen az unokáimra gyerekeimre ,férjemre a vömre.Segits rajtunk vedd le róluk a betegségeket mert nem igazán jól vannak enyhits a feszültségükön ,adj nekik egy kis nyogodságot.Drága Szent Rita légy velünk ,imátkozz érettünk,segits nekünk.Te vagy a mi megmentőnk és segitőnk!!!Ámen Köszönöm!!!

    Válasz
  12. zsuzsi

    Drága Szent Rita!!! Mai napon is hozzád fordulok .mint mindig.Kérlek légy velünk a hétvégén is imátkozz értünk.gyerekeim elmennek az unokák maradnak velünk Segits meg minket,hogy minden rendbe legyen gyógyuljanak meg adj erőt hozzájuk.Szent Rita védőszentünk légy velünk imátkozz érettünk.Adj meg mindent ,hogy sikerüljön a gyerekeimnek minden még soha nem volt a párjával kettesben minden rendbe legyen .Kérlek könyörgöm segits védj óvj minket.Te mindenki segítője megmentője.Áldott vagy nekünk Szent Rita .Imátkozz érettünk!!Ámen

    Válasz
  13. Ibolya

    Szent Rita jájrj közbe értem segits a nehéz ügyemben. Köszönöm!

    Válasz
  14. zoli

    Kedves Szent Rita! Kérlek bizalommal, eszközöld ki nekem a kegyelmet, hogy akit szeretek és elhagyott az én hibámból, visszatérjen hozzám megújult szerelemmel és jóvá tehessem mindazt, ami fájdalmat okoztam neki! Megváltoztatott a szeretet és szeretném neki mindazt a jót odaadni neki, amit én kapok Jézustól…Reménytelen esetek szószólója, kérlek segíts ebben a nagyon reménytelen helyzetben! Nem szeretnék hálátlan lenni, egész életemben az irgalmas szeretetet akarom hirdetni tetteimmel, szavaimmal és imában! Köszönöm!!!

    Válasz
  15. Anna

    Kerlek Szent Rita,imadkozz hazassagunkert a mennyei Atyanal,hogy megszunjenek a vitak es veszekedesek.Ferjem ertse meg a hazassag ertelmet,fontossagat.Szeressen gyermekemmel egyutt.Mutasd meg neki mielobb a Jo Istenhez vezeto utat! Koszonom eddigi kozbenjarasodat halas szivvel!

    Válasz
  16. Judit

    A kisfiamnak boldog élete legyen. Köszönöm Drága Szent Rita.

    Válasz
  17. Judit

    Drága Szent Rita! Segíts, hogy megleljem nyugalmam az életben, békében,biztonságban élhessek. Vigyázz diákra, találja még helyét és boldogságát az életben. Anyukám nyugalomban éljen ezután. Hallgass meg Kedves Szent.

    Válasz
  18. agnes

    Szent Ria kerlek segitsd meg lanyomat es ket unokamat.Jarj kozbe ertuk
    hogymegoldodjanak problemaik.Te a remenytelen esetekben is segitesz .Kerlek segits mert en nem tudok!

    Válasz
  19. Melinda

    Szent Rita köszönöm a közbenjárást, amit kértem telyesitetted,eröt egésszéget, és megértést adjál hogy hitbe és szeretettben éljünk ÁMEN

    Válasz
  20. lukacs kamilla

    Koszonom szepen Szent Rita a kozbenjarasodat Istenel Imam meg hallgata Isten Aldot legyen Jezus Krisztus Igaz Isten es Igaz Ember Amen

    Válasz
  21. Szabó Márta

    Szent Rita! Kérlek segíts rajtunk. Egyedül nevelem két kamasz fiamat, segítek idős szüleimnek. Nincs állásom, nehéz körülmények közt vagyunk.

    Válasz
  22. Molnár Ágnes

    Szia Ági!! Én is most kezdem el imádkozni !!! puszi

    Válasz
  23. Joe

    Hol publikálják, milyen linken a Nagy Kilenced szövegét? A tavalyi és azelőtti hanganyagokat megtaláltam, de a szöveget nem.

    Válasz

Válaszolj Szabó Márta Válasz elvetése

Az e-mail címed nem publikáljuk.