Register
A password will be e-mailed to you.

< A Szűzanya méhében

MÁSODIK RÉSZ
.
AZ ÜDVÖZITŐ GONDOLKODÁSA, AKARÁSA ÉS SZENVEDÉSE SZÜLETÉSÉNEK ELSŐ PILLANATÁTÓL KERESZTHALÁLÁIG
.
Mikor a születésemre kijelölt nap elérkezett, látva a nélkülözéseket, melyeket szeretett Anyám elviselt, leírhatatlanul szenvedtem! Atyám elhatározása szerint olyan szegényen kellett megszületnem, hogy ne teljen lakóházra; hogy ne lakóházban lássam meg a napvilágot! … Nyomorúságos tanya volt az; állatok éjjeli szállása, melyet Számomra kijelölt. Ami egy gyermek születéséhez egyébként szükséges, mindez teljesen hiányzott.

Ezt a megaláztatást és ezt a kínos szegénységet önként vállaltam, valamint az Augustus császár által kiadott rendelet következményeit, melyet – Atyám intézkedésére – épp abban az időben hirdettek ki, mikor Nekem születnem kellett.

Nagy megaláztatásom és szeretett Anyám nagy viszontagságai közt a következőket gondoltam, akartam és szenvedtem: Mindenekelőtt imádtam az isteni rendelést és önként vetettem alá Magamat mindannak, amit Atyám Tőlem kívánt. Készségesen végrehajtottam akaratát és örültem, hogy örök Atyám mindezt így parancsolta.

Pedig mily fájdalmasan esett, mikor ide-oda bolyongani láttam Anyámat, csakhogy szállásra leljen. Mindenki elutasította. Mar fáradt is és levert is volt a hosszú gyaloglástól és senkit sem talált ismerősei között, aki neki szállást adott volna; sőt még üdítő itallal vagy erősítő étellel sem kínálták meg. Hogy ez a hálátlanság milyen szenvedést okozott Nekem, azt emberi értelemmel nem könnyű megérteni. Szenvedtem, mivel láttam, mit vetettek Ellenem; de meg többet szenvedtem Anyám sínylődése miatt. Ez alka¬lommal is Atyámhoz könyörögtem, s engesztelésül ajánlottam fel fájdalmaimat, mindazokért a hálátlanságokért, melyeket testvéreim követnek el.

Atyám isteni jósága szívük ajtaján kopogtat, szállást kér és ők nyakassággal és hálátlansággal utasítják el Őt. Inkább adnak menedéket a pokoli ellenségnek, mint Teremtőjüknek. Kértem Atyámat, hogy azért, mert isteni akaratában nagy megnyugvással viselem fájdalmaimat, kérjen továbbra is szívükben szállást; ne szűnjön meg ezt tenni és ne hagyja ezt abba addig, amíg egészen át nem adják szívüket Neki. Azok, akik nem fogadják be Atyámat, nyakasságuknak megfelelő nagy büntetést kapnak, s ha keresik majd Őt, nem találják meg többé. Kértem, halassza el ezt a fenyítést, s csak életük végén büntesse őket. Viszont életük egész tartama alatt se szűnjön meg kopogtatni szívükön.

Mária és József Betlehem városának minden ajtaján kopogtattak. Nem fáradtak bele és nem hagyták abba napszálltáig.

De süket fülekre és szívekre találtak, s így azok megfosztották magukat attól a kegyelemtől, hogy a Messiást befogadjak. Sőt, továbbra sem voltak méltók arra, hogy házaikban szállást adjanak Neki. Imám tetszett Atyámnak, s kész volt mindazt megtenni, amit Tőle kértem. Valóban a következő történik: A mennyei Atya nem hagyja el az embert, még ha nagy bűnök terhelik is. Egyre-másra szólítja a bűnös szívet: „Add Nekem szívedet!” … Hajlandó folyton a szív ajtajánál állni és kopogtatni. Azt mondja szüntelen:
„Ajtódnál állok és kopogtatok!”

A BETLEHEMIEK KEMÉNYSÉGE

Mialatt szeretett Anyám körülnézett, hogy egy kis menedékhelyet keressen, Lelkem tiszta szemével megfigyeltem, e hálátlan lelkek megátalkodottságát és keménységét. Atyám ugyanis folyton sugallta nekik, hogy adjanak szállást! … Ez a mennyei ösztönzés azonban nem ütött rést szívükön; egészen elfoglalták őket saját világi gondjaik. Kértem Atyámat, bocsássa meg nekik nagy hálátlanságukat és keménységüket; annál is inkább, mivel a rejtett titkot nem ismerték. Atyámnak tetszett kérésem. Elfogadta azt; megbocsátotta a betlehemiek udvariatlanságát és megengedte, hogy területükön születhessek, de lakóhelyükön kívül; habár ők, még ezt sem érdemelték meg. Ezt már kérésemre tette, és hogy teljesedjenek az isteni ígéretek.

JÉZUS KÉRI ATYJÁTÓL ÁLDÁSÁT ÉS TETSZÉSÉT

Mikor szeretett Anyám ebbe a nyomorúságos és hitvány barlangba belépett, nyomban Atyám imádásába kezdtem. Hálát adtam Neki és magasztaltam csodálatos rendeléseit. Mi¬alatt jegyesem, a világra jönni és a szűzi méh sötétségét elhagyni készültem, láttam nagy nyomorúságomat és szegénységemet. Láttam, hogy mindenki visszautasít és egy nyomorúságos istállóba hoztak. Egészen elszomorodva és népem hálátlansága miatt eltelten a következőket mondtam születésem előtt Atyámnak:

– „Lásd, szeretett Atyám, eljött születésem órája. Mielőtt e világra jönnék, kérlek, adj erre engedélyt és áldd meg Lelkemet, melyet dicsőségedre és e világ megváltására teremtettél és az örök Igével egyesítettél. Áldd meg Emberségemet. Tetszett Neked, hogy a Szentlélek ereje által, szeretett Anyám egészen tiszta vércseppjeiből alkossad azt. Méltóztattál ezzel az Emberségemmel az isteni Természetet egyesíteni, s így elválaszthatatlanul és örökre lakásul adtad az isteni Természetnek Emberségemet. Áldd meg mozdulataimat, melyeket az örök Igével egyesített Emberi Természetem tenni fog. Áldd meg a fájdalmakat, melyeket el fogok viselni. Áldd meg munkáimat, melyeket nagyobb dicsőségedre és az emberi nem üdvösségére fogok elvégezni. Biztosítlak, szeretett Atyám, Ki Tőlem elválaszthatatlan vagy: egy lélegzetet, egy lépést sem teszek, egy szót sem mondok, egy tekintetet sem vetek, ha ez nem felel meg isteni Tetszésednek és nem szolgál nagyobb dicsőségedre.

Látod, szeretett Atyám, milyen menedéket nyújt Nekem születésemkor a világ? …. Látod, testvéreim hálátlanságát! …. Kérlek, ó Atyám, hálátlanságuk viszonzásául készítsd nekik – irgalmad folytán – az örök üdvösséget, hogy a halandóból a halhatatlan életre szülessenek. Keserves szenvedéseim és halálom által ezt az üdvösséget szándékozom és kívánom nekik megszerezni. Fogadd el, szeretett Atyám, ezt a szeretetet és jóakaratot, melyet irántuk tanúsítok. Áldj meg Engem, s áldd meg azokat is, akik Engem utánozni és lépteimet pedig követni fogják. Légy szerető Atyjuk nekik!

AZ ATYA ÁLDÁSA

Imám végeztével csodálatos módon áldott meg jó Atyám. Ez más áldás volt, mint amilyet Izsák fiának, Jákobnak adott. Izsák áldása ideiglenes javakra, Atyámé az örök javak megszerzésére, testvéreim lelkének megnyerésére vonatkozott. Jákobot bátyja – Ézsau – gyűlölte; Engem testvéreim gyűlöltek, s halálomig üldöztek. Jákobnak használt az ajándék, Nekem azonban nem használt az, hogy Önmagamat tettem Ajándékká; Önmagamat, Aki a legnagyobb „ajándék” vagyok! … Hiszen életem odaadása által a zsidó népet, ezt az igazan hűtlen és hálátlan testvért akartam megtéríteni. Hogy elszomorított ez a nagy önfejűség és megátalkodottság! … Némi könnyebbségemre volt, midőn láttam, hogy sok testvérem – habár nem tartoznak a választott néphez – egyesül és szoros barátságot tart majd fönn Velem. El fogják fogadni hitemet, tanításomat, s a szenvedések és a kereszt útján fognak követni.

JÉZUS KEGYELMEKET KÉR SZERETETT ANYJÁNAK

Miután világrajövetelemhez az atyai áldást és az isteni beleegyezést megkaptam, kértem Atyámat, hogy jutalmazza meg szeretett Anyámat a kellemes „lakásért”, melyet kilenc hónapon át méhében Nekem adott. Ő minden jóságával és szeretetével teljesítette kérésemet. Anyámat felséges elragadtatásba hozta, s megadta neki a kegyelmet, hogy az Istenséget teljes tökéletességében szemlélhette! … Ezalatt mindenhatósága úgy irányította Máriát, hogy lelke még nem dicsőült meg, s nem emelkedett Mennyei boldogságra, hanem képes volt e magasztos elragadtatás után is újra magához térni. Máriának ez a boldog „látása” csodálatos volt és ebben a „látásban” időzött Anyám lelke. E perctől kezdve nagy kegyelemmel és tökéletességgel lett telítve.

Atyám megkérdezte Anyámat, hogy milyen jutalmat kíván azért, hogy Nekem, szeretett Fiának szállást adott? Anyám mélyen megalázta magát és így felelt: –”Mindaz, ami bennem nő, a Te ajándékod Atyám! Ezért nem illet meg jutalom. De mivel isteni bőkezűséged oly pazarul bánik velem, s elhalmoz kegyelmével, annyi kegyelmet és erőt kérek a magam számára, hogy Fiamat, az emberré lett Igét tökéletesen utánozhassam. Arra is kérlek, ó Atyám, hogy minden szenvedést, melyet Fiam az em¬beri nem üdvösségéért el fog szenvedni, Vele együtt szenvedhessem! Adj nekem erőt és bátorságot, hogy minden tőrszúrást bátran visel¬hessek el, melynek szívemet át kell majd járnia!”

Szeretett Anyám tökéletesen boldog volt, s alázatosan mondott köszönetet újra azért a nagy kegyelemért az örök Atyának, mert Őt választotta egyszülött Fia édesanyjának. Köszönetet mondott, hogy Fiát kilenc hónapon keresztül testébe fogadhatta. Megköszönte mindazt a kegyelmet, melyet ez idő alatt Tőle kapott. Újból felajánlotta, s teljesen Neki ajándékozta magát és kijelentette, hogy mindenben teljesíteni akarja Isten akaratát. Továbbá még azt a kegyelmet is kérte Atyámtól, hogy „Fiát” illő tökéletességgel táplálhassa. Ne engedje meg, hogy Isten és Fia eközben valami kellemetlenséget vagy szenvedést érezzen. Anyám kérései tetszettek Atyámnak.

SZENT JÓZSEF TITOKZATOS ÁLMA

Szeretett Anyám csodálatos elragadtatásakor, Szent Józsefet álom nyomta el. Álma egészen titokzatos volt; Szent József lelke Istenhez emelkedett. Szemlélte az isteni titkokat, mindenekelőtt Emberré levésem titkát. Kértem Atyámat, fizesse meg Szent József fáradságát, melyet Anyám ellátásával, s ezzel együtt Miattam vállalt magára.

Különösen azt a szorongást jutalmazza meg, melyet a tanácstalanság okozott neki, tisztaságos jegyese állapotát illetően. Jutalmazza meg az úton elszenvedett nehézségeit, s azt a fájdalmat, hogy kénytelen volt mindenkitől eltaszítva, ebben a nyomorúságos viskóban menedékhelyet keresni. Atyám új kegyelmekkel és égi ajándékokkal áldotta meg.

> Jézus születésének története
 

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.