Register
A password will be e-mailed to you.

► Tartalom és előszó
►► I/2. Az alázatos önismeret

1. Boldog az, akit az igazság maga tanít, nem jelek és mulandó szavak által, hanem valóságban.

2. A mi véleményünk és érzésünk gyakran megcsal minket és rövidlátó.

3. Mit használ a nagy vitatkozás a titkos és kétséges dolgokban, amelyek miatt nem vádol senki az utolsó napon, hogy nem tudtuk?

4. Nagy esztelenség, hogy a hasznos és szükséges dolgok kárával önként haszontalan, sőt ártalmas ügyekbe avatkozunk.

5. Van szemünk, de nem látunk.

6. Ugyan mi gondunk a teremtett dolgok nemére, fajára?

7. Akinek az örök ige szól, az sokféle vélekedéstől megszabadul.

8. Egy igétől ered minden, ezt hirdeti minden teremtmény, ,,és ez ama Kezdet, ki szól is nekünk”. (Ján. 8,25)

9. Senki sem lehet értelmes nélküle, sem helyesen nem ítélhet.

10. Akinek ez az Egy mindene és aki mindent ebbe az Egybe foglal és mindent ebben szemlél, annak állhatatos a szíve és Istenben csendesen nyugodhatik.
.
11. Ó, Istenem, te igazság, egyesíts engem veled örök szeretetben!
.
12. Gyakran unalmas nekem sok dolog olvasása és hallása, mert tebenned van mind, amit én akarok és kívánok.

13. Hallgasson tehát minden bölcs, némuljon el minden teremtmény a te színed előtt: csak Te egyedül szólj nekem.

14. Minél jobban magába vonult az ember és minél egyszerűbb lélek, annál több és mélyebb dolgot ért meg fáradság nélkül, mert mennyből veszi az értelem világosságát.

15. A tiszta, egyszerű és állhatatos lélek sokféle tennivalója közt sem szórakozik el, mert mindent Isten dicsőségére cselekszik és arra ügyel, hogy tulajdon kedve keresésétől mindenben ment legyen.

16. Ki bánt, ki más háborgat téged, mint szívednek meg nem tört indulata?

17. A jámbor és ájtatos ember előbb megfontolja magában, amit külsőképp tennie kell.

18. Nem is vonja ez őt valami vétkes hajlam kívánására, hanem inkább ő irányítja az okosság útjára.

19. Kinek van keményebb küzdelme, mint aki önmagát le akarja győzni?

20. Pedig ez volna a mi dolgunk, hogy magunk felett diadalt arassunk, naponkint legyőzzük magunkat és a jóban előbbre haladjunk.

21. Ebben az életben minden tökéletességhez tapad valami fogyatkozás; és nincs vizsgálódás némi homály nélkül.

22. Az alázatos önismeret biztosabb út Istenhez, mint a világi tudományok mély kutatása.

23. Nem vétek a tudomány vagy akármilyen egyszerű ismeret, mert ez magában jó és Isten ajándéka; de mindig többre becsülendő a jó lelkiismeret és erényes élet.

24. Minthogy pedig sokan jobban igyekeznek tudósok lenni, mint szentül élni, azért gyakran csalódnak és vagy semmit vagy igen kevés eredményt látnak.

25. Bárcsak olyan szorgalmasak volnának a bűnök kiirtásában és a jó erkölcsök beoltásában, mint a mély kérdések fölvetésében, bizony nem volna annyi gonoszság és botrány a világban, sem annyi fegyelmetlenség a kolostorokban.

26. Bizony, ha eljön az ítélet, nem kérdik, mit tanítottunk, hanem mit cselekedtünk; sem azt nem vizsgálják, mily szépen beszéltünk, hanem mily szentül éltünk.

27. Ugyan mondd meg, kérlek, hol vannak most azok az urak és tanárok, akiket jól ismertél, mikor éltek és tudományukban virágoztak?

28. Javadalmuk már másokra szállott és nem tudom, gondol-e reájuk valaki?

29. Életükben látszottak valaminek, most mindenki hallgat róluk.

30. Jaj, mily hamar elmúlik e világ dicsősége!

31. Bárcsak az életük együtt járt volna tudományukkal! Bizony, jól tanultak s jól tanítottak volna!

32. Mily sokan vesznek el gonoszul e világon a hiú tudomány miatt, akik az isteni szolgálattal keveset gondolnak!

33. De mivel jobban szeretnek nagyok lenni, mint alázatosságban maradni, azért vesznek el hiú gondolataik által.

34. Valóban az a nagy, akinek nagy a szeretete.

35. Valóban nagy, aki maga előtt kicsiny és semmire sem becsül minden magas hivatalt és méltóságot.

36. Valóban okos az, ,,aki szemétnek tartja mind” (Filippi 3,8), ami e földön van, hogy Krisztust megnyerhesse.

37. Valóban igen tudós az, aki Isten akaratát cselekszi és a maga kívánságával felhagy.

► Ii/4. Előrelátás a teendőkben

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.