Register
A password will be e-mailed to you.

Első nap
Nyíljunk meg Isten élő Igéjének befogadására

Ó, bűn nélkül fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk;
segíts minket, hogy méltón végezzük ezt az ájtatosságot!

Jöjj, Szentlélek, jöjj, hőn szeretett jegyesed, Mária Szeplőtelen Szívének hathatós közbenjárása által!

Édesanyánk, Szeretet Királynője!
Veled együtt akarjuk dicsőíteni és áldani a Szentháromságot, az Atyát, a Fiút és a Szentlelket,
aki nekünk akart ajándékozni téged, mint édesanyánkat, és mint a kegyelem közvetítőjét!
Hűtlenségünk ellenére mutasd meg nekünk örök szeretetedet és járj közben értünk,
minden szükségünkért és nyomorúságunkért Szent Fiadnál.
Ajándékozd nekünk a kegyelmet, hogy életvitelünk példájával más testvéreket is elvezethessünk Isten szeretetéhez
és tanúsíthassuk számukra az Ő élő Szavát, hogy minden lélek megismerhesse az Ő nagyságát.

Kérünk téged, áldj meg minket, és velünk együtt minden embert a világon, különösen azokat,
akik még nem ismerik Istent, vagy pedig ismerve őt, nem fogadják el szeretetét.

Mária mondja:
"Dicsőítsétek az Atyát!
Gyermekeim, aki ebben az időszakban a közelemben élt,
az felfedezte Isten szeretetének csodálatos világát, hogy annak teljességében éljen.
Szívemnek hatalmas vágya az, hogy szeretettel töltsem meg a világot;
ez akkor fog megtörténni, ha már minden gyermekem jobban bízik segítségemben
és az Atyától kapott hatalmamban. Béke lesz a világban, és igazságosság, de csak a szeretet által!
Mindannyiótokat magamhoz ölellek,
és nagy szeretetemet kiárasztom rátok azáltal, hogy megáldalak benneteket."
(1996.3.25.)

Ó, Urunk, Mária, a Szeretet Királynőjének közbenjárására
fogadd el és hallgasd meg ezeket a szándékokat, melyeket most eléd tárunk…

1 Miatyánk
1 Üdvözlégy
1 Dicsőség

Ó Mária, Világ Királynője, jóságos Édesanyánk!
Közbenjárásodban bízva, rád bízzuk lelkünket.
Kísérj el minket minden nap az Öröm Forrásához!
Ajándékozd nekünk az Üdvözítőt!
Szeretet Királynője, neked szenteljük magunkat!
Ámen.


Második nap
Éljük meg Isten szent akaratát

Ó, bűn nélkül fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk;
segíts minket, hogy méltón végezzük ezt az ájtatosságot!

Jöjj, Szentlélek, jöjj, hőn szeretett jegyesed, Mária Szeplőtelen Szívének hathatós közbenjárása által!

Ó Mária, jóságos Édesanyánk, Te, aki a világnak ajándékoztad Jézust,
segítsd megérteni és teljesen megélni Fiad művét.
Ő a Kereszten minden emberért feláldozta magát, de nem mindenki fogadta el Őt:
"A világba jött, de a világ nem ismerte meg és nem fogadta be Őt."

Ó Édesanyánk, Szeretet Királynője, nyerd el számunkra a kegyelmet,
hogy megértsük milyen nagy ára volt megváltásunknak,
hogy hálával ismerjük ezt fel és közbenjárásod által egyre inkább Isten akarata szerint éljük meg,
hogy olyan lelkekké alakulhassunk át, amilyennek Ő óhajt minket: szenteknek.

Kérünk téged, áldj meg minket, és velünk együtt minden embert a világon, különösen azokat,
akik még nem ismerik Istent, vagy pedig ismerve őt, nem fogadják el szeretetét.

Mária mondja:
"Dicsőítsétek velem együtt az Atyát!
Gyermekeim, az üdvösség terve, melyet Isten mindegyikőtök számára kigondolt, rajtam keresztül fog megvalósulni.
Különös gondom van rátok. Isten akaratának útjaira irányítalak és vezetlek titeket.
Azt kérem tőletek, hogy teljes öntudattal és szabadsággal kössetek velem mindnyájan szeretetszerződést,
melyben szeretettel rám hagyatkozva megengeditek, hogy az életszentség útján vezesselek titeket.
Vigaszt nyújtotok nekem és megtiszteltek a szeretet örömünnepeivel és a hitetekkel.
Az egész Mennyország veletek örül és velem együtt megáld titeket."
(2000.8.6.)

Ó, Urunk, Mária, a Szeretet Királynőjének közbenjárására
fogadd el és hallgasd meg ezeket a szándékokat, melyeket most eléd tárunk…

1 Miatyánk
1 Üdvözlégy
1 Dicsőség

Ó Mária, Világ Királynője, jóságos Édesanyánk!
Közbenjárásodban bízva, rád bízzuk lelkünket.
Kísérj el minket minden nap az Öröm Forrásához!
Ajándékozd nekünk az Üdvözítőt!
Szeretet Királynője, neked szenteljük magunkat!
Ámen.


Harmadik nap
Istenben élni

Ó, bűn nélkül fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk;
segíts minket, hogy méltón végezzük ezt az ájtatosságot!

Jöjj, Szentlélek, jöjj, hőn szeretett jegyesed, Mária Szeplőtelen Szívének hathatós közbenjárása által!

Ó Mária, kegyelemmel teljes, az Úr veled és benned van.
A Szentlélek teáltalad akar kiáradni az egész emberiségre.
Az idők teljességében, a Szentlélek közreműködése által,
Krisztus emberi és misztikus testének Édesanyjává lettél.

Ó Mária, Szeretet Királynője, tanítsd meg nekünk mindannyiunknak,
kik meg akarunk nyílni anyai hangod melegére, hogyan éljünk Őbenne.
Imádkozz az emberiségért, hogy minden szív megtalálja az igazi békét,
és minden ember Isten gyermekévé váljon.

Kérünk téged, áldj meg minket, és velünk együtt minden embert a világon, különösen azokat,
akik még nem ismerik Istent, vagy pedig ismerve őt, nem fogadják el szeretetét.

Mária mondja:
"Áldott legyen az Atya!
Gyermekeim, bennetek fog megvalósulni mindaz, amit kívánok,
ha megerősödtök lélekben, szeretetben és alázatosságban.
Egyedül példaadásotokkal fogtok mindenkit Jézushoz vonzani.
Legyen bátorságotok az Ég dolgai iránt, mert az a tiétek lesz,
inkább mint a világ dolgai, amelyek nem a tiétek.
Rátok fognak tekinteni és rajtatok keresztül fognak eljutni Jézushoz és Máriához.
Példátok legyen világos! Gyermekeim, úgy haladjatok előre,
ahogy én azt tanítottam nektek, és mindig számíthattok segítségemre.
Megáldalak titeket."
(1987.1.26.)

Ó, Urunk, Mária, a Szeretet Királynőjének közbenjárására
fogadd el és hallgasd meg ezeket a szándékokat, melyeket most eléd tárunk…

1 Miatyánk
1 Üdvözlégy
1 Dicsőség

Ó Mária, Világ Királynője, jóságos Édesanyánk!
Közbenjárásodban bízva, rád bízzuk lelkünket.
Kísérj el minket minden nap az Öröm Forrásához!
Ajándékozd nekünk az Üdvözítőt!
Szeretet Királynője, neked szenteljük magunkat!
Ámen.


Negyedik nap
A Szentlélek töltsön el minket ajándékaival

Ó, bűn nélkül fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk;
segíts minket, hogy méltón végezzük ezt az ájtatosságot!

Jöjj, Szentlélek, jöjj, hőn szeretett jegyesed, Mária Szeplőtelen Szívének hathatós közbenjárása által!

Ó Mária, Édesanyánk – nyerd el nekünk a kegyelmet, hogy meg tudjuk élni tanításaidat:
az imádságot, a csendet, az alázatosságot és a bűnbánatot.
Nyerd el nekünk a Szentlélek segítségét, hogy betöltsön minket ajándékaival és átalakítson.

Ó Mária, Szeretet Királynője, te kérd Őt értünk és velünk,
hogy kegyelmének gazdagságával leszálljon ránk azért,
hogy ne a világ dolgaira irányítsuk figyelmünket, hanem méltók legyünk az Atya szeretetére.

Kérünk téged, áldj meg minket, és velünk együtt minden embert a világon, különösen azokat,
akik még nem ismerik Istent, vagy pedig ismerve őt, nem fogadják el szeretetét.

Mária mondja:
"Dicsőítsük és áldjuk az Atyát!
Gyermekeim, azért jövök, hogy megáldjalak titeket és szeretteiteket,
és megköszönjem nektek, hogy befogadjátok szeretetem tanítását, ami egy benső átélés,
mely örömmel és vigasszal tölt el titeket.
Segítelek titeket abban, hogy megtisztítsátok és megújítsátok hiteteket, és önvizsgálatot tartsatok.
Elnyerem számotokra a Szentlélek ajándékát, aki megkönnyíti nektek,
hogy befogadjátok Isten szavát, mely éltet titeket, a célból,
hogy rajtatok keresztül az egész föld megvilágosodjék és megvalósuljon Jézus nagy vágya:
hogy minden emberben az Ő szeretete növekedjék.
Imádságotok lesz a ti erőtök. Magamhoz ölellek titeket és megáldalak újra."
(1991.7.17.)

Ó, Urunk, Mária, a Szeretet Királynőjének közbenjárására
fogadd el és hallgasd meg ezeket a szándékokat, melyeket most eléd tárunk…

1 Miatyánk
1 Üdvözlégy
1 Dicsőség

Ó Mária, Világ Királynője, jóságos Édesanyánk!
Közbenjárásodban bízva, rád bízzuk lelkünket.
Kísérj el minket minden nap az Öröm Forrásához!
Ajándékozd nekünk az Üdvözítőt!
Szeretet Királynője, neked szenteljük magunkat!
Ámen.


Ötödik nap
Soha ne szűnjünk meg Istennek hálát adni

Ó, bűn nélkül fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk;
segíts minket, hogy méltón végezzük ezt az ájtatosságot!

Jöjj, Szentlélek, jöjj, hőn szeretett jegyesed, Mária Szeplőtelen Szívének hathatós közbenjárása által!

Ó Mária, a Te Szeplőtelen Anyai szíved állandóan értünk fáradozik.
Kimondhatatlan szereteteddel és türelmeddel megpróbálsz minket közelebb vinni Istenhez.
A Szeretet Királynőjeként tanítsd meg nekünk, hogyan dicsőítsük Őt,
hogy ezzel hozzájáruljunk az Ő nagyobb tiszteletéhez és dicsőségéhez a világban.

Mária, Szeretet Királynője, nyerd el számunkra azt a nagy kegyelmet,
hogy sose mulasszuk el dicsőíteni Istent,
hanem mindig szeressük Őt, dicsőítsük Őt és hálát adjunk Neki.

Kérünk téged, áldj meg minket, és velünk együtt minden embert a világon, különösen azokat,
akik még nem ismerik Istent, vagy pedig ismerve őt, nem fogadják el szeretetét.

Mária mondja:
"Atyánk, hálát adunk Neked és áldunk Téged!
Gyermekeim, folytonosan jövök hozzátok, hogy kegyelmet ajándékozzak nektek és gazdagítsam hiteteket.
Legyetek tanulékonyak, erőslelkűek és bátrak. A Jézus hívására adott válaszotok értékes.
Szenvedést és meg nem értést hoz magával, de akkor is legyetek készek elfogadására!
Szeressétek az igazságosságot és vessétek el a világ csalárdságát.
Kérjétek velem az Atyát, hogy segítsen nekünk mindazt eltávolítani,
amit az emberek alkottak ahhoz, hogy mindent elpusztítsanak.
Tevékenységetekben én is veletek leszek és irányítani foglak titeket.
Ne azért könyörögjetek hozzám, amit már úgyis elmondtam nektek,
hanem szívleljétek meg minden felhívásomat.
A szeretetben szolgáljatok példaképül, legyetek alázatosak és igazságosak.
Érezzetek felelősséget és legyetek tudatában azoknak a nagy ajándékoknak, melyeket felajánlottak nektek.
Tiszteljétek ezeket a helyeket, és gondoskodjatok róla,
hogy mások is tiszteljék, mert ezek a helyek oltalom alatt állnak. Itt kapjátok meg kegyelmeimet.
Higgyetek bennük és hallgassatok rám! Ki fogja elkísérni Istent eljövetelekor?
Az erre érdemes angyalok, akik között ti is ott lesztek, ha mindent, amit felkínálok nektek, elfogadtok.
Bátorság tehát, gyermekeim, a ti könnyeitek az én könnyeim, a ti aggodalmaitok az én aggodalmaim.
Ne féljetek a tisztulástól, mert életszentséget hoz számotokra és a világban a Szeretet győzelmét!
Köszönjük meg az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, az üdvösségnek ezt az idejét,
amit Máriával tölthettetek el. Megáldalak titeket, gyermekeim, és várok rátok."
(1987.9.30)

Ó, Urunk, Mária, a Szeretet Királynőjének közbenjárására
fogadd el és hallgasd meg ezeket a szándékokat, melyeket most eléd tárunk…

1 Miatyánk
1 Üdvözlégy
1 Dicsőség

Ó Mária, Világ Királynője, jóságos Édesanyánk!
Közbenjárásodban bízva, rád bízzuk lelkünket.
Kísérj el minket minden nap az Öröm Forrásához!
Ajándékozd nekünk az Üdvözítőt!
Szeretet Királynője, neked szenteljük magunkat!
Ámen.


Hatodik nap
Minden nap adjuk át másoknak Isten szeretetét

Ó, bűn nélkül fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk;
segíts minket, hogy méltón végezzük ezt az ájtatosságot!

Jöjj, Szentlélek, jöjj, hőn szeretett jegyesed, Mária Szeplőtelen Szívének hathatós közbenjárása által!

Ó Édesanyánk, közbenjárónk és ügyeink védelmezője, nyerd el nekünk a Szentlélektől azt a kegyelmet,
hogy befogadjuk Isten Szavát, azért hogy általunk is gyümölcsöt hozzon és megvilágítsa a földet.
Így megvalósulhat Fiad, a mi Urunk, Jézus Krisztus nagy vágya,
hogy az Ő szeretete minden emberbe el legyen ültetve,
hogy többé ne ártsanak önmaguknak az emberek.
Így nyerheti el a világ Isten áldásán keresztül békéjét.

Jóságos Édesanyánk, a Szeretet Királynője, mutasd meg nekünk az életszentség útját
és járj közben a Szentléleknek az Egyházra és a világra való kiáradásáért!

Kérünk téged, áldj meg minket, és velünk együtt minden embert a világon, különösen azokat,
akik még nem ismerik Istent, vagy pedig ismerve őt, nem fogadják el szeretetét.

Mária mondja:
"Dicsőítsük az Atyát!
Gyermekeim, örömmel és szeretettel fogadlak be titeket anyai szívembe.
Mindazokat befogadom, akik Istent dicsőítik,
és tökéletes dicsőítő himnuszként felajánlom őket a Szentháromságnak.
Szünet nélküli legyen dicsőítésetek, és minden bánatotoknak és szenvedéseteknek a felajánlása.
A felettük való győzelem az imádságban és a csendben rejlik, melyek legyőzik,
és a kegyelem forrásává alakítják őket.
Drága gyermekeim, az örök érték a ti életetekben az lesz,
hogy szenvedéseiteket imával összekötve felajánljátok.
Utánozzátok az Atyának irántatok való és Jézusnak az Atya iránt érzett szeretetét,
és így kialakul bennetek Isten gyermekeinek tökéletessége.
Kedves gyermekem, mennyire vágyom arra és bízom benne,
hogy Egyházamnak ebben a liturgikus évében
hamarosan lesz egy olyan fogadalmi ünnep,
ami az Atyaistennek, a Jegyes Atyjának lesz szentelve.
Kedves gyermekeim, megáldalak mindannyiótokat,
és veletek együtt minden szenvedőt."
(1991.10.23.)

Ó, Urunk, Mária, a Szeretet Királynőjének közbenjárására
fogadd el és hallgasd meg ezeket a szándékokat, melyeket most eléd tárunk…

1 Miatyánk
1 Üdvözlégy
1 Dicsőség

Ó Mária, Világ Királynője, jóságos Édesanyánk!
Közbenjárásodban bízva, rád bízzuk lelkünket.
Kísérj el minket minden nap az Öröm Forrásához!
Ajándékozd nekünk az Üdvözítőt!
Szeretet Királynője, neked szenteljük magunkat!
Ámen.


Hetedik nap
Éljünk felajánlásunk szerint

Ó, bűn nélkül fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk;
segíts minket, hogy méltón végezzük ezt az ájtatosságot!

Jöjj, Szentlélek, jöjj, hőn szeretett jegyesed, Mária Szeplőtelen Szívének hathatós közbenjárása által!

Ó, te a Szeretet dicsőséges Anyja és Királynője,
te mindig arra szólítasz fel minket, hogy éljük meg felajánlásunkat.
Nyerd el nekünk azt a kegyelmet, hogy áldozatainkon és imáinkon keresztül
példaképek legyünk azon lelkek számára, akiket kétségek gyötörnek, vagy visszautasítják a kegyelmet.
Add, hogy mindannyian együtt boruljunk térdre, hogy beismerjük szegénységünket,
és bocsánatot kérjünk Istentől a világban elkövetett minden bűnért.

Kérünk téged, áldj meg minket, és velünk együtt minden embert a világon, különösen azokat,
akik még nem ismerik Istent, vagy pedig ismerve őt, nem fogadják el szeretetét.

Mária mondja:
"Imádkozzunk együtt.
Gyermekeim, ismételten felétek fordulok, mélyítsétek el imádságotokat, bűnbánatotokat,
a bűnbánat cselekedeteinek gyakorlását, üdvösségetekért és minden testvéretek üdvösségéért.
Még nagyobb szeretetben éljétek meg az Atya akarata iránti szerető engedelmességeteket.
Felszólítalak titeket, hogy tisztítsátok meg a Szentlélek templomát, a ti testeteket.
Állítsátok vissza önmagatokban az ártatlanság szépségét, hogy megnyilvánuljon bennetek Jézus szépsége.
Gyermekeim, ne vesztegessétek el ezt az értékes időt!
Mindenkit hívjatok fel a megtérésre! Nem hagylak el titeket. Mindannyiótokat megáldalak."
(1992.3.04.)

Ó, Urunk, Mária, a Szeretet Királynőjének közbenjárására
fogadd el és hallgasd meg ezeket a szándékokat, melyeket most eléd tárunk…

1 Miatyánk
1 Üdvözlégy
1 Dicsőség

Ó Mária, Világ Királynője, jóságos Édesanyánk!
Közbenjárásodban bízva, rád bízzuk lelkünket.
Kísérj el minket minden nap az Öröm Forrásához!
Ajándékozd nekünk az Üdvözítőt!
Szeretet Királynője, neked szenteljük magunkat!
Ámen.


Nyolcadik nap
Gazdagítsuk a világot szeretetünkkel

Ó, bűn nélkül fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk;
segíts minket, hogy méltón végezzük ezt az ájtatosságot!

Jöjj, Szentlélek, jöjj, hőn szeretett jegyesed, Mária Szeplőtelen Szívének hathatós közbenjárása által!

Ó Édesanyánk, a Jóság Édesanyja és a Szeretet Királynője, nyerd el nekünk azt a kegyelmet,
hogy sok lelket felébresszünk a szeretet által, melyet mindig újan és frissen ajándékozol nekünk,
és megvigasztaljunk minden szívet, elsőként szeretve őket.
Szeplőtelen Szíveddel egyesülve le akarjuk győzni a világ közömbösségét.

Ó Mária, segíts minket szereteteddel és kegyelmeddel,
hogy jóval gazdagabbá tegyük a világot, hogy ne kelljen többé ekkora lelki nyomorban élnie.

Kérünk téged, áldj meg minket, és velünk együtt minden embert a világon, különösen azokat,
akik még nem ismerik Istent, vagy pedig ismerve őt, nem fogadják el szeretetét.

Mária mondja:
"Dicsőítsétek velem együtt az Atyát!
Gyermekeim, eljöttem közétek, hogy felfedjem előttetek a Szeretet Istenét,
hogy így az egész világ előtt felfedjem Isten Szeretetét. Ez a Szeretet órája!
Gazdagodjatok a kegyelemben, hogy gazdagíthassátok a világot, mely súlyos lelki nyomorúságban él.
Különleges módon szeretett gyermekeim, ti megtiszteltek engem az emberek előtt
és én meg foglak tisztelni titeket Isten előtt.
Kövessetek engem, drága gyermekeim, hallgassatok rám, és én mindnyájatokat HOZZÁ viszlek.
Végtelenül szeretlek titeket. Megáldalak titeket és mindannyiótokat magamhoz ölellek."
(1995.8.15.)

Ó, Urunk, Mária, a Szeretet Királynőjének közbenjárására
fogadd el és hallgasd meg ezeket a szándékokat, melyeket most eléd tárunk…

1 Miatyánk
1 Üdvözlégy
1 Dicsőség

Ó Mária, Világ Királynője, jóságos Édesanyánk!
Közbenjárásodban bízva, rád bízzuk lelkünket.
Kísérj el minket minden nap az Öröm Forrásához!
Ajándékozd nekünk az Üdvözítőt!
Szeretet Királynője, neked szenteljük magunkat!
Ámen.


Kilencedik nap
Valósítsuk meg Isten szeretettervét

Ó, bűn nélkül fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk;
segíts minket, hogy méltón végezzük ezt az ájtatosságot!

Jöjj, Szentlélek, jöjj, hőn szeretett jegyesed, Mária Szeplőtelen Szívének hathatós közbenjárása által!

Ó Mária, Szeretet Királynője, mutasd meg nekünk az üdvösség útját, és adj nekünk új életerőt,
hogy hozzájárulásunkkal megvalósíthasd a világban az Atya szeretettervét.
Ebből a célból egész szívünkkel neked szenteljük magunkat, és így kérünk:
nyerd el számunkra a Szentlélek ajándékát, hogy semmi más ne indítson cselekvésre, csak a szeretet.
Segíts minket abban, hogy egyedül a szeretet uralkodjon köztünk – ahogy azt te mindig kéred tőlünk.
Segíts abban, hogy mindig megbocsássunk, hogy mi is bocsánatot nyerjünk.
Nyerd el nekünk, hogy segítségeddel igaz testvérekként éljünk, egységben a te és a mi Jézusunkkal.

Kérünk téged, áldj meg minket, és velünk együtt minden embert a világon, különösen azokat,
akik még nem ismerik Istent, vagy pedig ismerve őt, nem fogadják el szeretetét.

Mária mondja:
"Dicsőítsétek velem együtt az Atyát!
Drága gyermekeim, mekkora kegyelem, hogy az új evangelizálásba kaptatok meghívást,
megnyitva a szíveteket arra a készségre és meggyőződésre, hogy az Ég hívott meg titeket.
Én foglak vezetni, és irányítani titeket ennek a világ megmentését szolgáló Isteni tervnek a megvalósításánál.
Nagy bátorság és teljes készségesség töltsön el titeket,
mert nagy lesz az, amit együtt fogunk megvalósítani!
Drága gyermekeim, jól figyeljétek meg a jeleket, amelyek körülvesznek titeket.
Ezek a legnagyobb és legfájdalmasabb elfajulás küszöbön álló, közeli végének előjelei.
Majd aztán meglátjátok tevékenykedésetek és áldozatotok gyümölcseit,
és egy új igazságosságnak fogtok örvendezni.
Megáldalak mindannyiótokat és magamhoz ölellek titeket."
(1997.10.26.)

Ó, Urunk, Mária, a Szeretet Királynőjének közbenjárására
fogadd el és hallgasd meg ezeket a szándékokat, melyeket most eléd tárunk…

1 Miatyánk
1 Üdvözlégy
1 Dicsőség

Ó Mária, Világ Királynője, jóságos Édesanyánk!
Közbenjárásodban bízva, rád bízzuk lelkünket.
Kísérj el minket minden nap az Öröm Forrásához!
Ajándékozd nekünk az Üdvözítőt!
Szeretet Királynője, neked szenteljük magunkat!
Ámen.

TÖRTÉNETE:
1985. március 25-e volt, amikor az olaszországi Schioban (ejtsd: Szkió),
a X. században épült Szent Mártonról nevezett kis templomban a Madonna meghívta Renáto Baront,
aki ennek a templomnak a közelében lakott, hogy vele együtt induljon el a hit útján.
Ő a Szeretet Királynőjeként mutatkozott be.
Attól a pillanattól kezdve több százra tehető a Szentséges Szűzzel történő beszélgetések száma,
melyek Renato 2004-ben bekövetkezett haláláig folytatódtak.

Többnyire a Monte Christo hegyén végzett Keresztút végén történtek ezek a jelenések.
A látnok a jelenések után azonnal leírta mindazt, amit az Ég közölt vele.
Ezek az üzenetek a püspöki kúria engedélyével
a "Szűzanya hív" című könyvecskén keresztül kerültek nyilvánosságra.
Az Ég akaratát tartalmazzák, amit összesűrítve így fejezhetnénk ki:

Mária, a Szeretet Királynője, azért jött, mert szeret minket, és mert el akarja mondani nekünk,
hogy Jézus mennyire szenved bűneink és az emberiség közönye miatt.
Mindannyiunknak meg kell térnünk, és nem utasíthatjuk tovább vissza Isten Jóságát.

Szükséges hogy az imádság erejével táplálva megerősítsük hitünket.
Az imádsággal közel leszünk az Éghez, a bűnbánattal
és a böjttel megszentelődünk és például szolgálunk másoknak.
Átölelve Jézus keresztjét visszatérünk a Szentlélek segítségével az Atyához,
és sok testvérünket visszavezetjük Hozzá.
Ez a mi küldetésünk: odaajándékozni magunkat az üdvösségért,
alázattal és ítélkezés nélkül átadva Jézus szeretetét.

Mindig az Evangélium legyen a mi vezetőnk.
Ha mi mindannyian Istenre hagyatkozunk,
minden szenvedésünk közepette is örömben fogunk élni,
mert keresztjeinkből öröm fog fakadni.
Bátraknak, tisztaszívűeknek kell lennünk, mindig a kegyelem állapotában élve,
mert életünkben semmit sem tehetünk Isten kegyelme nélkül.

Mária nagy igyekezettel arra hív minket, hogy minden emberhez juttassuk el az Ő szavait,
mert az Ő nagy vágya az, hogy mindenki Szeplőtelen Szívének szentelje magát.
Ez az odaszentelés a Schio-i Szent Márton templom üzenete,
Mária egy másik vágyával együtt, mely így szól:
cselekedeteinkkel mutassuk meg hitünket a "Szeretet Műve" által!
Ő nevezi így ezt a világ üdvösségéért alkotott nagy égi tervet: lelki és anyagi művek.

Hogy az első megvalósuljon, megszületett Schioban Mária vezetése alatt a Máriás mozgalom,
a Szeretet Királynőjének a mozgalma.
Ez egy olyan mozgalom, mely imádságból és evangelizációból áll,
és a Szeretet Művének más társulásaiból, aminek az a feladata:
hogy felépít, létrehoz és működtet szociális és missziós intézményeket,
különböző adakozások és egyéni közreműködés által.

Íme itt van két üzenet a legfontosabbak közül, erre vonatkozóan:

"Rátok bíztam a fiatalokat, és most szeretném rátok bízni az időseket is. Egyesítsétek az erőtöket!
Együtt fel fogtok építeni egy nagy házat,
és abba fogjátok befogadni az elhagyatottakat, az egyedülállókat, a papokat.
Kezdjetek hozzá, és én küldeni fogom a munkásokat és az eszközöket, hogy fenntartsátok ezeket.
Úgy fogjátok nevezni ‘A Szeretet Műve’. Adjátok át minden szereteteteket." (1986.03.25.)

"…az anyagi művek csak arra fognak szolgálni, hogy a szenvedéseket enyhítsétek
és hogy a testvéreket elvezessétek a hitre és így az Atyához. Mindent jól csináljatok.
Szilárdan legyen jelen bennetek a ti cselekedetek célja: a hit megőrzése…" (1986.11.22.)

[VISSZA]

info

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

1 012 hozzászólás

  1. anya

    Szeretet Királynője, kérlek járj közben értem és gyermekeimért!
    Köszönöm

    Válasz
  2. anya1

    Szeretet Királynője, kérlek járj közben értem, hogy ne veszítsem el az állásomat! Köszönöm!

    Válasz
  3. Erzsébet

    Szüzanyám,segítsd meg gyermekemet vidámsággal,hogy visszakapcsolódjon otthonához,add meg az ohajtott párkapcsolatot neki és segítsd,hogy haladjon minden területen.
    Köszönöm

    Válasz
  4. ági

    Jézus nevében alázat megtérés kegyelmét kérem én minden családom életében,szeretet kiráynője édesanyánk járj közbe értünk

    Válasz
  5. ranadam

    Kedves Kovács Viktória!
    Nem vagy egyedül ezzel az érzéssel, de ha nem térdelsz le alázatosan és nem kéred kitartóan Istent, nem fog segíteni! Ha egy koldus kérne tőled ilyen hangnemben pénz, úgy, ahogy Te neki estél a JóIstennek, akkor adnál neki? Ha sír és szépen kér, és még meg is köszöni, nem inkább könyörülsz meg rajta? Kérlek, legalább kérni kérj!!! Ne követelj, ne vádolj! És ha kérsz, kitartóan, alázattal kell tenned.
    Személyes tapasztalatomat mondom: amikor én is követeltem, Isten hallgatott. Aztán nagyon-nagyon megpróbált engem: betegséggel, családi körülményeim nagyon nehezen való elviselésével. És akkor eljutottam egy pontra, ahonnan már nehezen bírtam tovább, és akkor – mai napig nem tudom, miért, hogyan, kinek az imája (talán az édesanyámé) által – , de megtanultam kérni: először megköszönöm azt, amit kaptam (pl.: ha nincs más, hát azt, hogy nem vagyok vak, süket stb… pedig van egészségügyi problémám, nem is kicsi, de hát kinek nincs?), majd kértem, de úgy, hogy ha nem kapom meg, az se baj, csak úgy legyen, ahogy Isten akarja. Képzeld! Lett munkám, aztán váltani tudtam egy jobbra, találtam egy olyan orvost, aki tudott segíteni (korábban arra is képtelen voltam, hogy egy villamosmegállót utazzak állva a villamoson, olyan fájdalmam volt!!!, és mellette 3 gyerekem, a vacsora megfőzése problémát okozott a fájdalom miatt!!! nem kívánom senkinek), most bejárok dolgozni villamossal és busszal és hétvégén nagyokat főzök és már a takarítás is kezd lassan egyre jobban menni. Gondold el, családanyaként nem tudtam ellátni a 3 gyerekem!!!
    Szóval kicsit alázatosabban…
    Üdv: Gyöngyi

    Válasz
  6. Kovács Viktória

    Nem bírom már ezt a sok jogtalanságot, hazugságot, csalást, amit ebben az országban a bíróságok, a hivatalok, bankok művelnek.
    Egyáltalán nem lehet ezt az életet kibírni, ami itt van: tisztességtelen, kapzsi, tolvaj földművesek, kőművesek, megaláztatások sorozata a mindennapi életben. És Isten ezt mind elnézi. Jobb lett volna, ha soha nem teremt volna embert erre a földre. Legalább engem soha nem kellett volna idehoznia. Magyarországon az embernek és az életnek soha nem volt méltósága és létjogosultsága, nincs ma sem és nem is lesz soha. Ebben az országban nem lenne szabad élni.
    Nincs igazság, sem jog a földön. Talán még utána sincs.

    Válasz
  7. Balogh Tamásné

    A vőmért imátkozom, hogy kapjon állást,és tudja ellátni családját.

    Válasz
  8. Ibolya

    Szeretet Királynője a Mi Édes Anyák járj közbe értem Amen!

    Válasz

Válaszolj ági Válasz elvetése

Az e-mail címed nem publikáljuk.