Register
A password will be e-mailed to you.

"Kérve kérlek benneteket azzal a szeretettel, melyet Jézusban és Máriában irántatok érzek, imádkozzátok el naponta az Olvasót, sőt az egész 15 tizedes rózsafüzért… Halálotok óráján áldani fogjátok a napot és az órát, amikor nekem hittetek…!
.
Grignon Szent Lajos
.
Grignon Szent Lajos életét itt olvashatod
.


„Napomnak mindig az imádságban kell eltelnie; az imádság az én lélegzetvételem. Törekszem rá, hogy mindennap elmondjam a rózsafüzért 15 titkával – lehetőleg a kápolnában az Oltáriszentség előtt – azzal a szándékkal, hogy az Úrnak és a Madonnának ajánljam Velencében és az egyházmegyében élő gyermekeim legfőbb gondjait: a papságot, a fiatal szeminaristákat, az Istennek szentelt szüzeket, a világi hatóságokat és a szegény bűnösöket."

Boldog XXIII. János pápa Egy lélek naplója című művéből
 

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.