Register
A password will be e-mailed to you.

A lelki szembesülések éjszakájában

Keresztes Szent János mondta: „Ha egy csutakot, egy darab fát az ingoványból kiveszünk, majd tűzre teszünk, annak előbb ki kell sírnia, fortyognia magából a mocsarat, s csak azután kaphat lángra.
.
Persze naiv, aki azt hiszi, hogy a tűz szüli a fában lévő, a meleg hatására felszínre kerülő, mocskos levet. A tűz csak láthatóvá teszi az évek alatt felgyülemlett, éghetetlen ingoványt. Isten jelenlétében, a közösségben szépen megtisztulunk, és lassan lassan mi is eggyé tudunk válni a lánggal, lobogni kezdünk, fényünk, világunk, melegünk lesz, eggyé válhatunk Krisztussal – ez a lelki élet.

Keresztes Szent János gondolatai nagyon szépek, és igazak is. Nem szabad félnünk a tűztől, a lángtól, a közösségben végzett csendes munkától, mely mindannyiunkból olyan dolgokat hozhat a felszínre, melyekről nem is volt sejtelmünk.

Nem szabad félni a lelki szembesülések tisztító, sokszor nagyon sötét éjszakájától. Az indulatok, haragok, félelmek bennünk vannak, és azáltal, hogy előkerülnek, megfoghatóvá, kezelhetővé válnak. Ha őszintén szembenézünk magunkkal, az újból és újból felcsapó szeretetlángokban elpárolognak hibáink, kisebb-nagyobb bűneinktől megtisztulhatunk.

Ha a gonosz közben egy-egy gólt dob is a kapunkba, hát az „gáz”, de a magyar vízilabdacsapat az amerikaiaktól tíz gólt kapott a döntőben, és mivel nem adták fel, nem maradtak a víz alatt, újból és újból támadtak, végül olimpiai bajnokok lettek.

Böjte Csaba OFM

* * *

Köszönjük, ha – bár kisebb összegű, de rendszeres – utalással segíted hittérítő munkánkat!

Etikus Adománygyűjtő Szervezet Logó
Evangelizálunk az online térben (Metropolita), evangelizálunk az utcán (Győztes Bárány Közösség), és mélyszegénységben élő családok között, akiket élelmiszerrel, tüzelővel és taníttatással segítünk (Nyitott Ajtók Misszió), valamint egyengetjük állami gondozott gyerekek sorsát (Legyél Nevelőszülő!).
Metropolita Egyesület 3600 Ózd, Pázmány utca 6.
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428 I Adószám: 18876842-1-05
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005

38 hozzászólás

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.